MFO, avagy "Most Figyelj Oda" - a lakásbiztosítási kampány margójára

 

Elöljáróban: 

A biztosítót úgy képzeljük el, mint Gézát, a könyvelőt.


Az Ügyfeleket, mint magunkat. Ha társasházban lakunk, akkor a lakóközösségként, ha faluban, akkor mint a falubelieket, városban lakóként a kerületieket.

 Mi, Ügyfelek, azonos érdekekkel bírunk - én sem akarom, hogy leégjen a házam, meg Te sem. De legalábbis, ha leég, mindketten szívesen vennénk, ha valaki kifizetné az újjáépítést helyettünk.

Géza ért a számokhoz, és azt mondja: "Ha a lakóközösség / falubeliek / kerületiek bedobnak a közös kalapba egy személyre szabott kisebb összeget, akkor bárkinek ég le a háza, a közösség a közös kalapból kifizeti az újraépítést! Én kiszámolom, hogy a kisebb lakás/ház tulajdonosa mennyit, a nagyobbé mennyit dobjon be, hogy igazságos legyen, és kijöjjön a matek. Aki akar, csatlakozzon a közösséghez!"

Így jön létre a - biztosítási szaknyelvben - "veszélyközösségnek" becézett ügyfelek csoportja belőlünk, Gézából így lesz "biztosítási matematikus", a csatlakozásunkat rögzítő szerződéskötésből "kötvény", Géza segítőiből pedig a cég, amit "Biztosítónak" hívunk. 

(Nyilván a rendszer addig fenntartható, amíg a közösség elég nagy - "ha 10 ember dobál be a közös kalapba, de nem ég le egyszerre mindenki háza". Ennek statisztikai biztosítása is Géza feladata.)

 

 

 Veszélyes vizekre evez, aki ma azt feszegeti, hogy kiNEk és miéRt is jó igazán az MNB (=kormány) által a biztosításI piacra kényszerített "laKásbiztosítási kampány" - ezért nem is erről írok.

Sokkal fontosabbnak tartom azt megpróbálni megértetni (legalább a "fogyasztókkal", ha már az MNB-sekkel nem sikerült), miért nem tudok szakmailag egyetérteni az MFO-k, azaz "Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások" jogászok által megálmodott, biztosítóknak kötelezően legyártandó, közvetítőknek kötelezően ajánlandó "orvosságával".

 

Dióhéjban - az eredendő cél méltányolható: "élénkíteni a piaci versenyt, mert az árleszorító hatású - azaz olcsóbbá válnak a lakásbiztosítások".

(Milyen érdekes, hogy egy sor területen pedig monopoljogokkal felérő privilégiumokat osztogatnak, de... Ne legyünk szőrös szívűek.)

A módszer is világos - "legyen minden biztosító kínálatában egyforma feltételekkel, egyforma fogalommeghatározásokkal elérhető lakásbiztosítási termék, amelyek között valóban csak az ár a különbség".
Akkor ezt a legegyszerűbb ügyfél is megérti, és biztosan "nem nyúl mellé".

Ha itt megálltak volna a jogi agytrösztök, talán meg is valósul a kitűzött cél.
De természetesen az "unortodox" gazdaságpolitika évtizedében, amikor a problémák megoldása a "parancs" (és nem a megfontolt változtatás), kifundálták, "mitől drága" egy lakásbiztosítás: 

"több pénzt szednek be, mint amennyit egy évben károkra valójában kifizetnek".

Igen szemfüles megfigyelők lehettek, hogy ezt észre vették - kis képzéssel talán még biztosítási matematikus is lehetett volna belőlük, de...
Nem lett.
Nem lett, ami nem is volna baj - én sem vagyok az. 

A különbség, hogy én nem akarok okosabb lenni a matematikusoknál.
Vállalom, hogy statisztikából csak hármas voltam (az is isteni közbenjárással) - és ezért, ha valami összetett matematikai kérdést kell megoldanom, megkérdezem a hozzáértőket.

A jogi kérdésekben a jogászokat,

eü-kérdésben a dokikat, 

 

 

 

 

elektromos kérdésben a villanyszerelőket (esetleg PLC-programozónak keresztelt, villamosüzemű barátaimat).

 

 

 

 

 

Még pénzügyi kérdésekben sem szégyellek kérdezni, hogyha valamit én sem tudok (van ilyen).

Ezt a stratégiai lépést sikerült megspórolniuk az illetékes "kollégáknak", így nem jutottak el egy - bennünket "ügyfeleket" / "fogyasztókat" / "kisembereket" húsba vágóan érintő felismerésig:

"A múltbeli események nem jelentenek garanciát a jövőre nézve!"

 

Szóval, "hogy legyen olcsóbb a biztosítás?! - kötelező díjvisszatérítéssel!"

(Az éves díj megszabott %-át vissza kell juttatni kártérítés formájában - vagyis: nem szedhető be annyi díj, amennyi matematikailag indokolt, mert ha több lesz, mint a kárkifizetés, jön az ejnye-bejnye*. Másképpen: mondd meg előre, mennyi vihar, és abból mennyi viharkár lesz idén.
Ez már az OMSZ-nek is bejött...)

Azaz nem vették kellő hangsúllyal figyelembe, hogy a (lakás)biztosítás részben az időjárási események okozta károk fedezetére szól, amikről pedig a politikusokon kívül mindenki tudja, hogy bizonytalanok...

Egyik évben sok vihar van, másikban kevesebb.

Egyik évben sok kár van, másikban kevesebb.

 

Ha tehát év végén vissza kell adni a beszedett díjak ("díjtartaléknak" hívja a szaknyelv, biztosan véletlenül...) "fölöslegesen beszedett" részét, akkor mi lesz a következő év kárkifizetéseinél, amikor a vártnál (=beszedett díjaknál) több kár történik = nagyobb összeget kellene kifizetni...?

Ugye...? Bonyolult...

Ragozzam még?

"...A ... Biztosítóval (továbbiakban Biztosító) kötött ... Minősített Fogyasztóbarát
Otthonbiztosítási szerződéseket terhelő 2022. évi kárkifizetések összege a vártnál alacsonyabb
mértékű volt, azaz kedvező volt a termék kárhányada. Emiatt a Biztosító a fair kapcsolat érdekében
úgy döntött, hogy ügyfeleit visszatérítéssel jutalmazza..."

(részlet egy 2023. májusi biztosítói hirdetményből)

"...A természeti katasztrófákból eredő globális biztosítói veszteségek az elmúlt években meghaladták az évi 100 milliárd dollárt, többek között a téli viharok gyakoribbá válása miatt – írta meg a Reuters. Iparági források szerint az éghajlatváltozás mellett a veszélyeztetett területeken való építkezés is hozzájárult ehhez.

A biztosítók globális kombinált mutatója, amely a kárigények és költségek díjbevételekhez mért arányát mutatja, 2022-ben 103% volt - közölte a Capgemini. A 100 feletti szint biztosítói veszteséget jelez. A vagyonbiztosítók az elmúlt négy év alatt három évig veszteségesek voltak - áll a jelentésben..."

(forrás)

*az "ejnye-benye" (=felügyeleti bírság) mifelénk olyan, mint a NAV-os számla - biztos, hogy kapsz, ha már kijöttek hozzád, és több nulla van rajta, mint szeretnéd

Játék-elmélet - avagy így tanulj meg nyerni...

 Az alábbi bejegyzés tartalma eredetileg a Holdblogon jelent meg, itt, itt és itt.

Minthogy nincs ráhatásom a külsős cikkek elérhetőségére, idézem a cikkekből, amit (hétköznapi emberként is) hasznosíthatónak gondolok. (Összességében is jó szívvel ajánlom olvasgatásra a Hold munkatársainak írásait.)

Mivel pedig a hétköznapok emberei kevesebb mint 1%-a szeretne tőzsdézni, valamint a legtöbb kritika a hétköznapi lakossági ügyfeleknél elterjedt biztosítási piacra vitt megtakarításokat éri (jók/nem jók, kössünk/ne kössünk, miért annyi a hozam / miért annyi a költség, stb.), a megfogalmazott elveket igyekszem az ilyen, hosszútávú megtakarításokra alkalmazni.

"Nem mit - hanem mennyit?"

"...A fent említett milliárdosok túlnyomó része azért veszítette el a vagyonát, mert túl kevés, vagy túl nagy kockázatot vállalt, és nem igazították a költési szokásaikat a vagyonuk gyarapodásához/csökkenéséhez. A fényűző életmód fenntartása egy lecsökkent vagyoni helyzet idején csak gyorsítja a tőkevesztést, így a jó befektetéseket nem lehet a megfelelő téttel megjátszani, ami limitálja a maximális nyerőt. Vanderbilt könyvében leírja, hogy: „Az örökölt vagyon igazi hátrány a boldogság szempontjából… Nem hagyott semmit, amiben reménykedhetnék, semmi konkrét célt, amit kereshetnék vagy ami felé törekedhetnék.”³

Warren Buffett – az omahai bölcs – egyáltalán nem hisz az örökölt vagyonban, hitvallása szerint az ideális hagyaték akkora összeg, hogy az utódok azt érezzék elég pénzük van ahhoz, hogy megtegyenek bármit, de nem elég ahhoz, hogy megtehessék, hogy nem tesznek semmit.⁴

Amikor valakiről kiderül, hogy tőzsdén dolgozik, a legtöbb ember első kérdése fel; az, hogy:

– Na, és mit kell venni?

Valójában a helyes kérdés nem az, hogy mit, hanem hogy mennyit. A megfelelő pozícióméretezés azért fontos, mert ha rossz befektetést választunk, de jól méretezzük, akkor bukni fogunk, ellenben a veszteségünk korlátozott marad és a megmaradt tőkénket újra be tudjuk fektetni. Ha kitűnő befektetést választunk, de túl nagy pozíciót veszünk fel, akár a teljes befektetésünket elveszthetjük a részvény volatilitásából fakadóan...."

Megjegyzés tőlem:
A pénzpiacon - csakúgy, mint bármelyik játékban - nincs olyan, hogy "csak nyerünk".

Meg kell / meg kellene tanulnunk (átmenetileg) veszíteni! Ez "a játék része"!
(Valld be Kedves Olvasó, Te hányszor mondtad a gyerekednek, mikor hisztizett, mert vesztett egy játékban...? Vagy ha gyereked nincs még - Neked hányszor mondták kiskorodban...?)

A különbség siker és kudarc között épp ebben áll - hogy

• megtanulunk veszíteni anélkül, hogy pszichológiailag összezuhannánk miatta,
• megtanulunk kezelhető mértékben veszíteni,  ÉS
• megtanulunk kitartani a veszteség ellenére.
  
  

 

 

 

 

"A siker alapja a kudarc, és csak azon keresztül érhető el." (Lao Tzu)

 

Ez a gyakorlatban éppen az alább következő mentális hozzáállás elsajátítását jelenti.

"Mekkora téttel fogadjunk? – Nyereségmaximalizálási stratégiák"

 

"...Tízszerezni a tőkét, tíz perc alatt

Mielőtt a befektetések és tőzsdei kereskedés világába kísérleteznék képességeinkkel, érdemes egy egyszerűsített játékot lejátszani, amiből kiderül, hogy vajon mi magunk, meg tudnánk-e tízszerezni a kezdőtőkénket 10 percen belül, vagy esetleg elbuknánk mindenünket.

Egy ilyen kísérlet eredményeit publikálta 2016-ban Richard Dewey és Victor Haghani a Journal of Portfolio Management című folyóiratban. A kutatásban 61 pénzügyi végzettségű embert kértek fel egy érmefeldobós játékra. Itt azonban a fej vagy írás esélye a szokásos 50-50 százalék helyett, 60 százalék volt a fej és 40 százalék az írás esetén. 25 dollár kezdőtőkével indultak a versenyzők és a cél az volt, hogy folyamatos fogadással 10 perc alatt elérjék a 250 dolláros nyereményplafont. A tét maximum a meglévő tőke lehetett (a hitelt kizárták a játékból). Minden fogadás even-money bet volt, azaz annyit lehet nyerni vagy veszteni, amekkora összeget kockára (itt érmére) tett a játékos.

Az eredmények ismertetése előtt érdemes lejátszani egy fordulót: ezen az oldalon kipróbálható, ki, mennyire lenne sikeres.

Ötből egy sikeres próbálkozás

A kutatás érdekes eredményeket hozott: a résztvevők 30 százaléka a teljes tőkéjét elbukta és csak 20 százalék érte el a 250 dolláros maximális eredményt. A játékosok majdnem 30 százaléka legalább egyszer a teljes tőkéjét kockáztatta, amivel a csőd kockázatát nulla százalékról 40 százalékra emelték. A játék résztvevőinek 67 százaléka egyszer vagy többször is az írásra fogadott, miközben teljesen érthető a szabály: nagyobb valószínűséggel nyer az, aki a fejre tesz. Akik az írásra is tettek tétet, stratégiájukat azzal magyarázták, hogy egymás után többször is fej jött ki, így azt gondolták, most már tényleg írásnak kell jönnie (?).

Bízom benne, hogy azok, akik ezt a bejegyzést olvassák a jéghideg logika mentén, csakis a fej gombot nyomták folyamatosan és mindenkinek sikerült a kezdőtőke megtízszerezése. Akkor se csüggedjen azonban senki, ha ez nem így volt. Olvasson tovább és kiderül, milyen fogadási stratégiával lehet maximalizálni a nyereményt.

Húsz százalékos várható hozam

Azt rögtön látni, hogy ez egy pozitív nettó jelenértékű játék, tehát ha csak egyszer lehetne feldobni az érmét, akkor is érdemes lenne belevágni, mert várható értéken hozam keletkezik. (Megj.tőlem: ha valaki megnéz egy befalap-árfolyamgrafikont, ugyanezt kellene látni benne.)
Ha a nyeremény maximalizálása a cél, akkor mindent fel kell tenni rá, hiszen 60 százalék eséllyel lehet nyerni 50 dollárt és 40 százalék eséllyel lehet bukni a 25 dollárt: a nyeremény várható értéke tehát 30 dollár, azaz 20 százalékos hozam (0,6*50+0,4*0=30, ami 5-tel több mint a kezdőtőke 25 dollár, így 5/25=20 százalék a hozam).

Ekkora tétnél senkinek nem okoz gondot a teljes kapott tőkét kockáztatni. De, ha ez nem 25 dollár lenne, hanem a teljes vagyon, akkor vajon kockáztatná azt valaki, hogy 40 százalék eséllyel mindent elveszít? Ha pedig a játék szerint többször is fel lehet dobni az érmét, akkor mekkora összeget érdemes kockára tenni?

Követhető stratégiák

Richard Dewey és Victor Haghani a Missing Billionaires című könyvükben, részletesen elemeztek több fogadási stratégiát ehhez a játékhoz (tízezerszer futtatták le a szimulációkat és egy fogadó háromszázszor fogadhatott a 10 perc alatt a modellükben):

1. Állandó összegű fogadás: mindig 4 dollár tétet rakva.
2. Ráduplázó fogadás (Martingale stratégia): minden bukott fogadás után dupla tétet rakva.
3. Állandó törtszázalékú fogadás: a tőkének mindig egy bizonyos százalékát kockáztatva.

 

 

Az állandó összegű fogadással az a baj, hogy nem veszi figyelembe a meglévő tőke méretét, így túl kicsit a kockázat, amikor megnő a vagyon és túl nagyot akkor, amikor lecsökken. Visszautalva a cikksorozat első részére, a Vanderbilt család leszármazottjai valószínűleg fenntartották azt a költési ütemet, amit megszoktak a jó időkben, nem igazították azt a romló vagyoni helyzetükhöz, így gyorsuló ütemben vesztettek a vagyonukból. Hemingwayt idézve: „Hogyan mentem tönkre? Kétféleképpen: fokozatosan aztán hirtelen”.

A ráduplázó (Martingale) stratégia csak akkor nyer, ha végtelen az időtáv és végtelen a tőke, sajnos ez senkinek nem áll rendelkezésre. Egyébként a legnagyobb valószínűséggel ezzel a stratégiával lehetett csődbe jutni, gyakorlatilag 4 egymás utáni írás teljesen lenullázza a befektetők tőkéjét, ha 2,5 dollár kezdőtéttel indítottak.

A tőke egy meghatározott állandó százalékát kockáztatva nullára lehet csökkenteni a csődkockázatot és megfelelő pozícióméret kiválasztása esetén a nyereményplafon elérésének esélye is maximalizálható. Öt százalékos tét túl alacsony kockázatvállalásnak tűnik, így a várható nyeremény is alacsonyabb, a maximális nyeremény elérésének esélye csak 70 százalék.

A 40 százalékos tét várható nyereménye az úgynevezett volatilitási horgony miatt alacsonyabb, mint az 5 százalékos tét esetén, valamint a maximális nyeremény elérése itt is csak 70 százalék körüli. Ennek oka, hogy a volatilitás negatívan hat egy befektetés teljesítményére, mert csökkenti a kamatoskamat* hatását, tehát ugyanakkora hozamú befektetések között mindig az alacsonyabb volatilitásút érdemes választani. (A volatilitási horgonyról részletesebben itt és itt olvashat.)

A legjobb eredményt azok érték el, akik 10-20 százalék között határozták meg a téteket, ők 94 százalék eséllyel elérték a maximális nyereményt, és a várható nyereményük is közel volt a maximálishoz.

Hosszú távon a legjobb eredmény

Az ilyen játékokra jól használható a Kelly-kritérium:

• p = nyerési valószínűség (itt 60 százalék)
• q= vesztési valószínűség, azaz 1-P (itt 40 százalék)
• b = Odds-1, (itt 2-1=1, mert ha nyerünk akkor a tét dupláját kapjuk meg)
• f = a tőkénk ekkora részét kockáztassuk

 

A Kelly kritérium lényegében a hosszú távon várható nyeremény összegének maximalizálására használható. A fenti játékban, a 250 dolláros nyereménysapka okozza, hogy kisebb kockázatvállalással érdemes fogadni, enélkül a 20 százalékos tét lenne a nyerő hosszú távon, de így is közel van egymáshoz a két tét várható nyereménye.

A tőzsdén hosszú távon az oddsok nekünk kedveznek

Ez az egyszerű játék jól mutatja, hogy a befektetési menedzserek, portfóliókezelők, pókerjátékosok, vagy szimpla szerencsejátékosok milyen problémával küzdenek. Még a professzionális pókerjátékosok közül is sokan bukták el a teljes bankrollt (tőkéjüket) azáltal, hogy nem megfelelően méretezték a fogadásaikat, hiába voltak megfelelőek az oddsok számukra.

Egy esetleges balszerencsés sorozat, pókerben bad-run, (érmefeldobós játékban ez mondjuk egymás után több írás) teljesen lenullázhatja az addig keservesen összegyűjtött tőkét. A bankroll management jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy számos könyv jelent meg a témában, és nem egy profi játékos a legfontosabb tudnivalók közé sorolja.

Érdemes fogadnunk, ha az oddsok ellenünk szólnak? Bármilyen fogadási módszerrel, illetve tétméretezéssel várható értéken bukni fogunk, ha elég sokáig játszunk egy olyan játékot, ahol a játszmák várható értéke nettó negatív számunkra, ezt gambler’s ruin-nak (szerencsejátékosok vesztének) is szokták nevezni.

Többek között ezért nem érdemes kaszinózni és lottózni, ugyanakkor éppen ezért kifizetődő a részvénypiacon befektetni,mert a tőzsdén hosszú távon(!) az oddsok nekünk kedveznek.

Sun-Tze a Háború művészetében többször is kihangsúlyozza: a nagyszerű katona jellemzője az, hogy vagy a saját feltételeinek megfelelő terepen harcol, vagy egyáltalán nem harcol. Ha az odds-ok ellenünk szólnak, nem érdemes harcba szállni..."

 

Megjegyzés tőlem:
 

* "Kamatos kamatról" (konyhanyelven) természetesen csak akkor beszélhetünk, hogyha a megtakarításunkat / befektetésünket menedzseljük - vagyis nem csak utalunk bele rendszeresen, hanem a bent lévő pénzt a portfolió módosításával időről-időre átrendezzük. A cikkben írt stratégia ekkor értelmezhető a hosszútávú megtakarításoknál.
Ha "csak utalunk bele", akkor az utalásokkal (bef.egység-vásárlások adott időponti árfolyamon) gyarapszik a tőkénk, és a különböző időpontban / -árfolyamon történő vásárlások átlagolódásával érünk el kockázatcsökkenést, és a hosszútávú piaci trendek révén érünk el hozamot. ("Vedd meg, és ülj rá"-stratégia, mindazoknak, akik nem akarnak foglalkozni vele.)

 

 

 

 "...Ennek a játéknak az eredményeként kapott stratégia gondolkodásmódját hasznos lehet a megtakarítások és befektetések világába átvezetni, ahol csakúgy, mint a játékban, a cél annak a stratégiának a kialakítása, amely a legjobb hozam–kockázat-arányt adja.

Hány éves a befektető?

Az alábbiakban részvényvásárlás alatt valójában bármilyen olyan eszközbe történő fektetést érthetünk, amely kockázatvállalással jár. Lehet ez ingatlan, befektetési jegy vagy más eszköz, amely a kockázatmentes hozam feletti hozamot ígér, valamekkora kockázat vállalása mellett. A kockázatmentes hozam lehet a 10 éves amerikai állampapírhozam (TIPS), a kockázat pedig a befektetésünk hozamának szórása. Minél nagyobb volatilitású vagy szórású egy befektetés (magyarán minél változékonyabb a hozama), annál kockázatosabbnak tekinthető.

Tehát mennyi részvényt érdemes venni? A legöregebb és leginkább leegyszerűsítő szabály szerint 100-ból ki kell vonni az életkorunkat, az eredményül kapott szám pedig megadja a részvény súlyunkat. Ez a stratégia arra ösztönöz, hogy fiatalon több részvényt tartsunk, nagyobb kockázatot vállaljunk, és életkorunk haladtával fokozatosan vegyünk vissza a kockázatvállalás mértékéből.

Bízunk az átlag visszahúzó erejében

Egy másik klasszikus ökölszabály szerint 60/40 arányban érdemes részvényt és kötvényt tartani, tehát picit több kockázatos és picit kevesebb kockázatmentes eszköz legyen a portfólióban. Ez egy első ránézésre konzervatívnak tűnő stratégia lehet, minden évben visszaigazítva a portfóliót a megadott súlyokra, bízva az átlaghoz való visszahúzás erejében. Épp 2022-ben láthattuk azonban, hogy a kötvények és részvények árfolyama egyszerre is eshet, katasztrofális teljesítménnyel „jutalmazva” a 60/40-esek táborát.

Egy másik gyakori kritika a 60/40 arány ellen, hogy ez egy statikus stratégia és nem veszi figyelembe a gazdaság ciklusait. Így túl kicsit a kockáztat akkor, amikor jó lehetőségek vannak, és túl nagy akkor, amikor már nagyobb fokú óvatosság ajánlott – kicsit úgy, mint az állandó összegű fogadás az érmedobálós játékban.

Az optimális stratégia megtalálásához segítségül kell hívni a Merton modellt, ami egy portfólión belül a kockázatos eszközök ideális arányát mutatja meg, és már figyelembe veszi a befektető kockázatkerülési hajlandóságát. Magyarán ugyanarra a kérdésre keresi a választ, amit eddig is kutattunk, hogy mekkora kockázatot vállaljunk, tehát a portfóliónk mekkora részéből vegyünk például amerikai részvényt és mekkora részéből amerikai 10 éves állampapírt.

 

 

Egy hasznos képlet

Stephen Hawking állítólag egyszer megjegyezte, hogy egy könyvbe berakott minden egyenlet megfelezi az eladásokat. Remélem, ennél a cikknél nem veszítjük el az olvasóink felét, és a végére mindenki számára érthető lesz, miért volt szükség a képletre.

A modell három összetevőből áll:

1. μ = a kockázatos befektetéstől elvárt többlethozam. Az amerikai részvénypiac hozamából kivonva az amerikai inflációkövető állampapírok hozamát, megkapjuk a többlethozamot. 1997 óta tudjuk ezt vizsgálni (ekkor indult a TIPS-piac) így nagyjából, 5 százalék körüli eredményt kapunk.
2. γ = kockázatkerülési hajlandóság. Aki a 60/40-es érmedobós játéknál a vagyonának 10 százalékát kockáztatta, annak a kockázatkerülési hajlandósága 2. (A kockázatkerülési hajlandóság 1-3 között van normális esetben, figyelembe véve a személyes jellemvonásokat.)
3. σ = a kockázatos befektetés szórása. Az amerikai részvénypiac szórása körülbelül 20 százalék.

Érdekes, hogy a Merton-modell az amerikai részvénypiacból kiindulva egy átlagos befektetőnek a 62,5 százalék körüli részvényarányt ajánlja, ami közel van a 60/40-es stratégiához. Fontos megemlíteni, hogy ez a módszer folyamatosan változó eredményt ad, ahogy változik az elvárt többlethozam és ahogy változik a kockázat (szórás).

Ha például megnő a várható többlethozam 5 százalékról 7 százalékra, valamint ezzel együtt megnő a szórás 20 százalékról 30 százalékra, akkor a kockázatos eszközökbe fektetett súly lecsökken körülbelül 39 százalékra. Hiába nő meg tehát a várható hozam (a számlálóban), az általános kockázati tolerancia változatlansága esetén, a szórás másfélszeresére növekedése alacsonyabb kockázati kitettséget ad eredményül.

A Merton-modell tehát azt mondja, hogy több kockázatos eszközt érdemes tartani, amikor a várható hozam magasabb, vagy amikor a hozam kockázata alacsonyabb.

Mikor mennyi részvényt érdemes tartani?

A részvényekkel elérhető hozam ciklikus, vannak időszakok, mikor drágák a részvények, így a várható hozamuk alacsonyabb és vannak idők, mikor olcsón lehet vásárolni, magas várható hozam mellett. Az egyik legelterjedtebb mérőszám erre a Shiller ciklikusan kiigazított árfolyam per eredmény (P/E) rátája, ami, ha magas, akkor a befektetők drágán veszik meg a részvénypiacot a normalizált profitvárakozásokhoz képest, így a várható hozam is alacsony.

Ha alacsony a Shiller P/E, akkor olcsón lehet megvásárolni a részvényeket a normalizált profitvárakozásokhoz képest. A ciklikusan kiigazított hozam, az a Shiller P/E inverze, (tehát a Shiller E/P), angolul earnings yield-ként szoktak rá hivatkozni..."

 

 Megjegyzés (idézet innen):

"A P/E egy a vállalatok értékeltségét mérni hivatott mutatók közül. A mutató számítása során a részvény aktuális árfolyama az egy részvényre jutó eredménnyel, vagyis EPS-sel kerül leosztásra. A P/E tehát arra mutat rá, hogy hány évnyi jelenlegi profitot hajlandók a befektetők kifizetni a vállalat részvényeiért. Egy adott vállalat P/E rátáját szokás összehasonlítani az adott vállalat iparági átlagával. Az összehasonlítás így egy relatív értékeléseket tesz lehetővé. Amennyiben egy vállalat P/E mutatója az iparági átlag alatt van akkor az olcsónak, míg ellenkező esetben drágának mondható az iparág többi szereplőjéhez képest."

 

 "...

Milyen stratégia működne most?

Mit mutat ma a Merton-modell? Az elmúlt 10 év átlagos amerikai részvénypiac P/E-je 33-szoros érték körül mozog, ami 1/33, azaz nagyjából 3 százalék körüli ciklikusan kiigazított hozamot jelent. A képlet számlálóját úgy kapjuk meg, ha kivonjuk ebből a 3 százalékból az 1,8 százalékot, ami a most elérhető 10 éves amerikai kockázatmentes reálhozam.

Ha a TIPS-ekkel elérhető kockázatmentes reálhozam 3 százalék, vagy magasabb lenne, akkor nem lenne érdemes részvényt venni, hiszen kockázatmentesen elérhető ugyanaz vagy nagyobb hozam. (Az amerikai TIPS hozam 1999-ben 4 százalék körül volt, amire Warren Buffett azt mondta, ha tehetné a teljes Berkshire Hathaway kockázati kitettséget lecserélné erre, annyira vonzó volt ez a magas kockázatmentes hozam.)

Ha 17,5 százalékos szórással és 2-es kockázatkerülési hajlandósággal számolunk, az jön ki, hogy jelenleg a portfóliónk 19,6 százalékát érdemes az amerikai részvénypiacba fektetni.

Meg kell említeni, hogy egy dinamikus tőkeallokációs stratégia több figyelmet és munkát igényel, mint egy statikus súlyozáson alapuló (például 65 százalék részvény 35 százalék kötvény). Ugyanígy érdemes hangsúlyozni, hogy a TIPS-piac létrejötte (1997) előtti időszakot csak feltételezéses modellezéssel lehet megvizsgálni, habár a szerzők kutatásai alapján 1900 óta fennáll a dinamikus stratégia nagyjából 1,6 százalékos hozamelőnye a statikussal szemben.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy ez a kutatás annak az országnak a részvénypiacát vizsgálja, amely éppen a megfigyelt évszázad alatt vált világvezetővé, így nem nagy meglepetés, hogy érdemes volt a részvénypiacába fektetni. Hasonlóan kifizetődő lett volna római részvényt tartani időszámításunk után 100-200 környékén, azonban valószínűleg mindent elveszítettünk volna 410-ben, amikor a gótok feldúlták az Örök Várost.

Konklúzió

Cikksorozatom célja az volt, hogy történelmi példákon és egy egyszerűsített játékon keresztül bemutassa a diverzifikáció és a pozícióméretezés fontosságát a kockázatos befektetéseink kiválasztása során. Könnyen csődbe lehet jutni, még olyan befektetések esetében is, amikor azok várható értéke nettó pozitív.

Az elmúlt néhány évtized azt mutatja, hogy a gazdasági ciklus figyelembevételével, dinamikus stratégia kiválasztásával többlethozam érhető el alacsonyabb kockázat mellett, mint egy statikus, fix arányú portfólió tartásával."

 (A három részes cikksorozatot Nemeskéry Gergely jegyzi a Holdblogon.)

 

 Zárógondolat

Fontos megismételni:
a cikk írója vagyonkezelő, és a tőzsdei kereskedés elméletéről beszél. A leírt elvek a hosszútávú lakossági megtakarításokra csak átvitten értelmezhetőek, hiszen egy befektetési alap választása már önmagában kockázatcsökkentő lépésnek számít egy részvény kiválasztásához képest. Egy lakossági megtakarításban (TBSZ-en, biztosításban, ÖNYP-ben, vagy NYESZ-számlán) tartott eszközalapokból képzett portfolió "kezelésére" pedig csak iránymutatásul jó.

Célom a fenti elvek megosztásával az volt, hogy lássuk be: pozitív hozamot elérni egy lakossági megtakarítással is - idő- és "nem-kapkodás"  kérdése.
Ám a lakossági megtakarításokban is fontos - az időtáv messzemenő figyelembevétele mellett -, hogy ne váljunk a félelmeink áldozatává (merjünk választani magasabb hozamvárakozású eszközöket is).

Nyilván mindazoknak, akik "most kezdenek" csak gondolkodni a megtakarításon, vagy a megtakarításuk menedzselésén, érdemes segítséget kérni a fenti elvek elméleti alkalmazásához.
A megtakarítási hátterünk felépítése ugyancsak igényel tervezést, piaci ismereteket, és az egymással versengő termékek közti választáshoz szakértelmet. Kezdőként ennek sem javaslom egyedül nekifutni.

A segítség kiválasztásához itt volt az én "útmutatóm". Meg itt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "botok világa"...?

 Érdekes, hogy mit mutat a statisztika az "olvasókról".

Az idézőjel annak szól, hogy nem tudom, hányan valóban humanoidok azok közül, akik a statisztikában megjelennek.

Vajon ilyen sokan olvasnak magyarul a világ többi táján - és ennyivel érdeklődőbbek, mint a hazai környezetről szóló bejegyzések világát élő honfitársaim...?

Ha igen, akkor van hová fejlődni - nekem is.

"Felmondási hullám" - avagy, hogyan ne bukjunk el milliókat "MOST"

 
Tudom, hogy ma már nagyon kevesen olvasnak el egy bekezdésnél hosszabb írott szöveget.
Tudom, hogy ma már nagyon keveseknek van türelmük "megfejteni", végig gondolni, megérteni (egyszóval: "szövegértés"), mi a francot akart mondani a szerző.

Van egy jó / rossz hírem: ők fogják "megnyerni a maratont".
Tudom, hogy erőfeszítés lesz olvasni - elsősorban mert hosszú, másodsorban, mert pechedre én vettem csak a fáradtságot, hogy megpróbáljak segíteni eljutni a megértésig - én meg úgy írok, ahogy.
Ezért elnézésed kérem - előre.

Cserébe én merek ígérni Neked - előre:

"Ha ma megteszed, amit más nem, holnap megengedheted magadnak, amit más nem"

(ismeretlen szerző, Victor Hugo után szabadon)

Amikor nő a bizonytalanság a világban, többnyire bennünk is nő, vagy nőhet. Alábbiakban egy olyan hibára hívom fel a figyelmet, amit az elmúlt 1-1,5 évben szaporodó számban tapasztaltam az ügyfeleinknél is (sajnos).


Lerágott csont cégen belül, hogy megtakarítási szerződés-típust a cél (várható felhasználás) időtávjához igazodva választunk.
(E cikk terjedelmébe nem fér bele a materializált befektetési lehetőségek taglalása (pl. ingatlan) - témája pedig kimondottam egy bizonyos megtakarítási típushoz kötődik, ezért az összehasonlításban is csak a pénzpiacon, széles közönség számára elérhető termékcsoportokra szorítkozom.)

Mint egy területen sem, itt sincs "mindenre jó csodaszer".

Egyszerre csak két célt érhetünk el a megtakarítások/befektetések mágikus háromszögében, a harmadik rovására:

Ennek megfelelően a három nagy terület is jellemezhető - ahová a pénzünket vihetjük a pénzpiacon.

Banki területen:               Rendelkezésre állóság + Biztonság > Hozam rovására

Biztosítási területen:         Biztonság + Hozam > Rendelkezésre állóság rovására

Tőzsdén:                          Hozam + Rendelkezésre állóság > (Hozam-)Biztonság rovására

Emiatt

Rövid távra (0-5 év):                Banki-, Tőzsdei megoldások

Közép-távra (6-10 év):             Pénztári-, Tőzsdei megoldások

Hosszú távra (10+ év):             Tőzsdei-, Biztosítási megoldások

alkalmasak.

10 emberből Magyarországon viszonylag kevesen (1 alatt) szeretnének tőzsdézni - vagy a kockázatot nem kívánják, vagy a szükséges tőkével nem rendelkeznek, esetleg a szükséges időt (tanulás, valós idejű odafigyelés) nem kívánják ráfordítani -, így a 10+ -éves célokhoz, magasabb hozamvárakozás (esetleg adóelőny kihasználása) mellett biztosítási piacon keresztül indíthatóak hatékony megtakarítások (gyereknek szánt, hitel végtörlesztésére szánt, nyugdíjcélú, stb.).

Korábban már írtam róla, hogy bár 15 év alatt láttam jó pár szerződéses feltételt és meggyőződésem, hogy megtalálom a sarkalatos pontokat, ha elém tesznek egyet, egy kezemen meg tudom számolni, ahol a szerződés feltételeiben rosszhiszeműen fogalmazott részeket találtam volna. (Az már gyakoribb, hogy pontatlanabb az egyes esetek megfogalmazása, mint konkurenseknél.)

A legtöbb vitás, vagy ügyfélveszteséggel járó helyzetben nem az eszköz hibás eleve, hanem 

• a felhasználás során vétünk hibákat (mi magunk, ügyfelek - pl. kapkodunk, vagy halogatjuk a javasolt lépések megtételét), 
• a kiválasztáskor felületesen figyelünk (arra, amit az üzletkötő elmond),
• menet közben elfelejtünk figyelni (a megtakarításunkra), kérdezni (az évek során nem tartjuk a megbeszélt rendszeres felülvizsgálatokat; amikor felismerjük, hogy nem emlékszünk pontosan mindenre, nem kérdezünk, hanem "összeszorított szemmel, nekifutásból" cselekszünk),
• 4-6 év alatt elkopnak az emlékek, mi volt az eredetileg megfogalmazott cél, amiért elindítottuk az adott megtakarítást, és újratervezés helyett ad-hoc akarjuk felhasználni,
  
• kis %-ban a szerződéskötés során kaptunk hiányos információkat*.

(*Elég szigorú jogszabályi kötelem van ide vonatkozóan, vagyis az információkat többnyire megkapjuk. Hogy kapunk-e korrekt segítséget az értelmezésükhöz, mennyi segítséget kapunk, mennyit kérdezünk... Ezen szokott elcsúszni a megértés.)

Most a hosszú távra indított megtakarításokra szeretnék fókuszálni - és le is lövöm a poént rögtön az elején:

"Az egyetlen és legnagyobb hibát azzal véted, ha idő előtt felmondod."

Három példát szeretnék kiemelni az elmúlt időszakból:

Egyik ügyfelem - hívjuk Dánielnek - átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe került. Kapcsolatunk utolsó évei elég sűrűre sikerültek - házasság, otthonteremtés, családalapítás, COVID, ukrán-konfliktus...

Családi kölcsönt kellett gyorsan visszafizetni, amire tartalékokból már nem maradt (rövidtávú megtakarításokat az elmúlt években felhasználták, és az otthonteremtésben kissé tovább is nyújtóztak, mint a takaró) - persze megért volna pár kérdést, hogy hogy lett ennyire "váratlanul" szükség a pénzre, hogy terveztek, miben állapodtak meg, amikor a kölcsönt kapták.
Így azzal keresett meg, hogy 2016-ban és 2018-ban indult megtakarításaiból mekkora összeget tud kivenni ma?

Természetesen 5-7 éves távon kiszállni 10+ évesre tervezett megtakarításokból aligha lehet szerencsésen - nagyon speciális pillanatot kell kifogni hozzá, hogy ne bukjunk velük.
Nem segített az sem, hogy Dániel hosszú távú tervei ellenére kötvénytúlsúlyos portfoliót választott az egyik megtakarításban, a másikban pedig pár havonta "ugrált ki-be" az egyes eszközalapokba (kvázi "tőzsdézni" próbált egy erre alkalmatlan megtakarítási típussal).

Jelen esetben ugyanakkor a papírforma teljesült - el is hangzott, hogy "Téged jól átvertek, mennyivel jobb helyen is lehetett volna a pénzed". 
Persze arra hiába hívtam fel a figyelmet, hogy milyen eredményeket várunk egy 10+ évre tervezett (költség-szempotból "fej-nehéz") megtakarítástól az 5-7. évben, aminek az MNB-ajánlásnak megfelelően az első 3 évére terhelődnek az induló költségei (ezt a jogszabály-módosítás előtt megelőlegezték az ügyfeleknek a "csúnya biztosítók"), a következő 3-4 évét pedig a COVID-válság, majd az ukrán-válság határozta meg...
 

 Felvetettem, hogy nem ez az egyetlen megoldás adott helyzetben.
Kiszámoltam milyen eredményt érünk el, hogyha kitart a stresszhatás alatt hozott, kevéssé megfontolt döntése mellett, vagy ha a családi kölcsön átstrukturálásával időt nyerünk az alkalmazkodásra.

A) esetben (megtakarítások felmondásával)

- bukik kb. -3 500 000 Ft-ot a visszafizetendő SZJA-visszatérítésen és annak büntetőkamatán, 

- továbbá a 2 éven belül megszolgált megtakarítási bónusz elvesztésén, 

- valamint az aktuálisan alacsony árfolyamok miatt,

- ezen túlmenően a kivont tőkével a családi kölcsön ~30%-át rendezi, azaz

-fennmaradó tartozása -5 400 000 Ft

B) esetben (a megtakarítások megtartása, szükség szerinti szüneteltetése mellett)

- a fenti veszteséget nem szenvedi el, helyette

- a következő 5 év alatt kifizet kb. -3 200 000 Ft banki kamatot (hitelből rendezzük a hitelt)

- rendezi a családi tartozás 100 %-át,

- a megtakarításaiban bent lévő, megmaradó tőke aktuális értéke kb. +3 800 000 Ft.

Mivel a tartozása összege a két esetben egyenlő, mindkét oldalon van kb. -3 500 000 Ft "veszteség" (vagy a megtakarításon, vagy a banki hitel kamatán), a két alternatíva különbsége a megmaradó megtakarítások értéke:

A) esetben 0,
B) esetben + 3 800 000 Ft, plusz a 100%-ban rendezett családi kölcsön az emberi oldalon.

Másik ügyfélpárossal:
8 éve indult nyugdíj-megtakarításuk áttekintése kapcsán kerestem meg Andrást, akivel csak jó 2 héttel később lett lehetőség összeülni. A szerződést egy másik munkatársunkkal indították el - én csak "megörököltem", mert nem hagyjuk magára az ügyfeleket, ha egy munkatársunk esetleg elmegy a cégtől, vagy netán tragédia éri. (Velünk is megesik.)

4 nappal az Andrással folytatott telefon után a felesége hívott, hogy miről is beszélünk majd a férjével.
Két-három mondat után kiderült, hogy "amúgy ezt a szerződést úgyis fel akarjuk mondani, mert lehet, hogy 2016-ban ez egy jó szerződés volt, de ma már biztosan nem az..."

Nem hangzik ez egy kicsit ismerősen...?
Költői a kérdés - de egy érdekes összecsengésre felhívom a figyelmet: itt írtam erről 2017-ben, mintegy 7 évvel ezelőtt...

(A történetnek nincs még vége, de most nézzük a lényeget!)

Harmadik ügyfélhez - legyen Ő Péter - szintén egy futó megtakarítása szervizbeszélgetésére jelentkeztem be.
Az ő megtakarítása 2012-ben, azaz 11 éve indult el.

"...természetesen csak példának jó, hiszen nem mindegy, hogy milyen eszközalapokat választott valaki, módosított-e rajtuk, szüneteltetett-e, stb.

2012.03.24-2024.01.26.
Összes befizetett díj (megtakarítási díjrész): 1 995 221 Ft
Aktuális érték: 2 289 135 Ft (+14%)

11 év költségei levonva, ugyanúgy beleesett a COVID, Ukrajna, stb., mint Nálad.
Csak megérte a 11. évét (és megfogja a 15-20-at is, reméljük), így egyrészt van benne már tőke, amin képződhet hozam, másrészt "jutottak jobb évek is" neki..."
(Részlet a Dánielnek írt levelemből.)

Mindazok figyelmét, akik lázasan számolni kezdik, hogy "mennyivel többet ért volna el, ha 2019-ben MÁP+-t, 2022-ben PMÁP-ot vett volna", hadd hívjam fel három aprócska tényre:

 

1. 2012-2019-ig (7 év) sehol nem volt érdemleges állampapírhozam - miközben megtakarítási cél és szándék már volt Péter oldalán.
Már most is az első dolga a kormánynak, hogy minden eszközzel törje le az állampapírok hozamait - hiszen ellenérdekelt a fogyasztókkal (akiknek ki kell azt fizetni).
Azaz a következő 10 évben is meglesz Péter célja - de az elmúlt 1-2 évben elérhető "hű-de-szuper" állampapír-befektetések sehol sem lesznek ezután (mert nem fenntarthatóak a költségvetés számára).
Vagyis a "hű-de-szuper" állampapír-befektetések hosszútávon szükségszerűen alulmaradnak, amit a statisztika visszaigazol, bármely tetszőlegesen választott 15 éves időhorizontot vizsgálva.

Ez nem azt jelenti, hogy ne éljünk a "hű-de-szuper" állampapírok lehetőségével - amikor vannak.
Azt viszont jelenti, hogy ha eredményesek akarunk lenni megtakarításban és/vagy "befektetésben", akkor ki kell lépnünk a kétpólusú, vagy/vagy-gondolkodásból, és át kell kapcsolnunk az agyunkat "ÉS-üzemmódba".

2. Mindenkinek van lehetősége állampapírt venni - az átlagembereknél mégsem halmozódik folyamatosan gyarapodó tartalék állampapírokban.
(Nem társadalmi szinten, hanem az egyének szintjén. Mindig vannak cikkek, hogy "milyen sok milliárd áll lakossági állampapírokban", de valahogy soha nem találkoztam még senkivel 2008-as startom óta, akinek milliói halmozódtak volna a tudatos és szisztematikus állampapír (vagy részvény-) vásárlásai nyomán.)

Az embereket nem a lehetőség hiánya tartja vissza a megtakarítástól - hanem a hiányos képzés, a rossz beidegződések ("társadalmi programozás"?!), és a szabadság...

Egyszerűen nem vagyunk ("eléggé") arra nevelve, hogy tartalékoljunk. Sőt!*
Érdekes módon a világháborúkat megélt generációnak sikerült.
Miért?
Mert megtapasztalták azt, amit az 1970-es évektől születettek nem - hogy nem az a "válság", ami most van.
Nem az a gáz, hogyha "kevés a gáz a tározókban" - hanem az, amikor nincs...
Nem az a para, hogy épp nem futja nagyobb autóra, vagy "menő csukára" - hanem az, amikor kajára nem futja...

És persze - nem arról akarunk fantáziálni, mi lenne, ha nekünk is háborút kellene megélnünk.
De pont ugyanúgy megtapasztalhatjuk mindezt akkor is, hogyha hagyjuk magunkat elbódítani.

Elbódítani a reklámok színes-szagos dömpingjével - amelyek mindegyikének EGYETLEN üzenete: 

"Van pénzed...!
Nálam költsd el...!
Most légy menő...!" 

 (Sőt - ma már "akkor is költs nálam, ha nincs pénzed, nem lesz baj...")

Belegondolt-e valaha a Kedves Olvasó abba, miért "olyan nehéz félretenni"? 

Ne elégedjünk meg a felszínes, zsigeri válasszal, mert szükségszerűen tévedni fogunk!

Természetesen vannak olyan élethelyzetek (és sajnos a magyar társadalomban jelentős számban vannak, akik épp most, vagy tartósan ilyen helyzetben élnek), amikor cipőre meg kajára kell a pénz.
Amikor nem energiaitalra, meg cigire, guccsitatyóra, meg ájfonra költjük.

Ugyanakkor a társadalmunk kb. (saját tapasztalaton alapuló becslés!) 60%-a tudna félretenni. Esetleg tesz is, csak "a termény egy ötödétől van baromi messze. Mégis - nem cselekszik, vagy "sír, hogy nem megy, jajj, de nehéz", satöbbi.

Miért érezzük mégis nehéznek?

Anélkül, hogy (meglévő) komoly pszichológiai háttérkutatások taglalásába mennék - az érzéseink a minket érő impulzusokból, benyomásokból keletkeznek.
Ebbe beleértendő az egész gyermekkorban szerzett, mára a tudattalan mélyére süllyedt tapasztalások összessége (háborús nagyszülők hozzáállása, vagy épp a túlszerető nagyszülők "mindentmegveszekazunokámnak"-mintája, a szülők veszekedései "mertnincselégpénz", vagy éppen nem-működő párkapcsolat elől drága külsőségekbe menekülő szülők mintái, stb.), ÉS a jelen hatásai.

Igen.
A TV, a közösségi média, a net, a videó-megosztó oldalak, a plakátok (még mindig!), az online média hirdetései, a "csoportnyomás" az iskolától a munkahelyig, a baráti körig...
Ha esetleg nem hallott még  a kedves olvasó arról, mennyire befolyásolhatóak vagyunk, ezt a 11 percet szentelje ennek a videónak.

A gazdaság nem a jövőben él.
Vagyis - a jövőben is él, hiszen "mindenkinek lesz holnap, meg öt év múlva" -, de Teslát (autót, nem részvényt), meg SUV-t, meg elektromos autót, meg napelemet, meg csokit, stb. MOST akar venni mindenki.

Ja - a "gazdaság" mi magunk vagyunk, nem mondtam...?

A "gazdaság" jelenti a péket, ahol a kenyeret veszed.
A cipőboltot, ahol azt a menő sneakert vetted.
A céget, akitől a tápokat rendelted a kutyádnak, virágodnak.
A főbérlődet, akinek az albit fizeted.
Az iskolákat-egyetemeket, ahol nyelvet tanulsz, meg ahova a gyereked jár.
A legóboltot.
A sarki zöldségest, ahova a múltkor kiugrottál leveszöldségért.
A munkaadódat.
Igen - a céget, ahova bemész melózni, hogy adjon neked fizetést. (Mert a fizu az kell, igaz? ;) )

De gondolj bele! Hogy tud a munkaadód fizetést adni Neked? Úgy, hogy eladja a szolgáltatását, vagy a termékét. (Lehet, épp TE adod el...)
Nem "majd" - hanem MOST.
Ez csak úgy lehetséges, ha a másik oldalon van valaki, aki megveszi - MOST.
Ez a sneaker, meg a leveszöldség esetében épp Te voltál - emlékszel?
Ezért Te mindent megteszel, hogy MOST (meg holnap, holnap után is) kapj fizetést.
Ezért a munkaadód megtesz mindent, hogy MOST (meg holnap, holnap után is) eladja a szolgáltatását /termékét valakinek. Azaz: reklámoz...

És a kör be is zárult.

Egyik oldalról nézve mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a többiek MOST vásároljanak tőlünk (=a munkaadónktól).

A másik oldalon pedig mindannyian az ennek érdekében folytatott reklámkampányok áldozataivá válunk.

HA - hagyjuk.

A valódi válasz tehát arra, hogy miért érezzük nehéznek félre tenni az, hogy azért, mert vannak belső, tudatalatti mintáink (amik legtöbbször ellene dolgoznak - arra sarkalnak, "most szerezd meg, amit lehet"), és mindenfelől ömlik ránk a motiváció, hogy "most költsük el" minden pénzünket.

Gyakorlatilag a gazdasági szereplők 99,999999999%-a
(a maradék vagy Te / én / mi magunk)
ellenérdekelt Veled / Velem / Velünk
abban, hogy megtakarítsunk.

 

 

Persze van megoldás.

 

Csak nem leszek vele olyan népszerű, mint egy menő cuccokban pózoló, csini influenszer, vagy egy youtuber (igen, tudom, hogy kövület vagyok) -, ez pedig a mértéktartás.

Túl halkan írtam...?

A mértéktartás.
A tervezés. (Jósgömbje senkinek sincs, de attól tervezni még lehet.)
A megfontolás.
ÉS - a kitartás.

Évszázadok óta ismert módszerek, évszázados statisztikákra alapuló megfigyelések, (több-)évtizedes tapasztalatokkal bíró szakemberek vannak - és ezért indulnak el mégis megtakarítások, hosszútávra is, biztosításokban is.

3.
...
Ezt elfelejtettem, de majd eszembe jut.

A felhozott három ügyfélpélda tehát arra igyekszik rávilágítani, hogy a hosszútávra indított megtakarítás olyan, mint a maraton:

Ki nyeri meg a maratont?

Aki megtesz pár lépést, amikor kedve van...? (ti.: Likvid megtakarítás)

Aki az elején a legjobban elhúz...? (ti.: Nagy összeggel indult megtakarítás, amit nem tudok tartósan fenntartani.)

Aki a leghosszabbakat tudja lépni...? (ti.: mint előbb)

Aki menő SUV-val érkezett...? (Bocs, utáljatok nyugodtan, hogy ezzel cinkellek!) (ti.: Aki nem hajlandó megtakarítani, mert pl. "úgysem leszek nyugdíjas")

Mindannyian tudjuk, hogy a maratont a legkitartóbb fogja megnyerni. Aki a legjobban osztja be az erejét (másként: "mértéktartóan bánik az erejével")

A megtakarítások kicsiben kezdődnek, ezért a nyereségük is kicsi kezdetben. 

A pénzintézetek is a gazdaság részei, ezért MOST akarják biztosítva látni, hogy nem bukják el a saját befektetésüket - azaz a megelőlegzett költségeket a megtakarítás első éveiben érvényesítik költségként.

Hiába érek el 200% hozamot, ha 1 forintom volt befektetve.

Hiába van 2022-ben 200%-os hozamom, hogyha se előtte, se utána.



De ha minden hónapban hozzáteszek +1 forintot, és több év átlagában elérek infláció +1-2-3-stb.% hozamot - akkor a megtakarításom olyan lesz, mint a lavina. Kicsiben indult, de dagad, dagad, és egyre nagyobb.

Ahogy a lavina is elakad, ha a kritikus tömeg előtt megakasztják - a megtakarításunknak is át kell lépnie a "kritikus tömeget", hogy látványos legyen az eredmény. (A harmadik példában szereplő megtakarítás épp most kezdi átlépni ezt.)

Ha pedig "kitartóan leszünk mértéktartóak", akkor

"...megteheted, amit más nem."

A szigorú, szakmai tanács tehát, hogy tarts ki!

Magyarországon a megtakarítások átlagos élettartama 5-7 év - ami brutál alacsony (pl. a hanyatló Nyugathoz képest)!

Normális, hogyha úgy érzed (két-három válság-időszak gyors hullámzása után/közben), "nem hozott annyit, mintha"...!
Normális, hogyha azt érzed, "befizettem már mennyit, és most nem tudom kivenni"...!

Ezt kell érezned statisztikai alapon, ha "normális" (="átlagos, pozitív értelemben) vagy.

Ezt "kell érezned" ("statisztikailag"), ha a megtakarításod 5-7 év körül jár.

(És normális, hogy nem könnyű megtartani a hited, hogyha nem látsz magad körül pozitív mintákat, mert nagy általánosságban ennél senki nem jutott tovább a maratonon körülötted...)

De emlékezz rá - azért indítottad a megtakarításod, hogy ne "MOST" költsd el azt a pénzt.

Azért ilyen megtakarítást indítottál (akár "indítottunk"), hogy ne maradj egyedül a csábításokkal, a befolyásolásokkal szemben.
Ne "csak Rajtad" múljon, hogy kitartó leszel-e!
(Másképp: igenis fájjon, hogyha félúton úrrá lenne rajtad a bódítás! Ne legyen könnyű azt mondani, hogy "oké, nem érdekel, MOST akkor is megveszem azt a..." - csokit, szotyit, ropit. (SUV-t... :P )

(Amúgy látta valaki a Madagaszkár c. mesét? Megvan, amikor az amúgy barátságos oroszlán, Alex (aki addig kitartóan mértéktartó volt, ami a húsevést illeti) elgyengül... (2:30-tól)? Na ez az az érzés, hogy "oké, nem érdekel, MOST...")

Amikor azt mondják, "hülye vagy...", jusson eszedbe ez a cikk - ha kell olvasd el újra!

Amikor azt mondják, "jól átvertek...", emlékezz rá: akik mondják, nyertek-e már maratont?

Amikor elbizonytalanodsz egy évekkel ezelőtt meghozott döntésedben, jusson eszedbe objektív segítséget* kérni, hogy "MOST" megalapozottan felülvizsgáld a döntést ahelyett, hogy érzelmek alapján döntenél!

Nem vagyunk egyformák. A különböző ösvényeken járók eltérő eredményeit észszerűtlen összehasonlítani. A TE életedről, a TE szemszögedből vizsgálódva kell döntéseket hozni.

(*Aki esetleg nem tudná - vannak olyan szakemberek, akik évek óta hangoztatják, hogy az értékesítők javadalmazását aszerint kellene kifizetni, meddig él egy megtakarítás. 0,1%-ot a fenntartási költségekből kaphatna az (amíg él a megtakarítás), aki időt és energiát tesz abba, hogy Te megnyerd a maratont.
De - ez ma (talán "még") nem így van.
Sem én, sem egyetlen más értékesítő, tanácsadó, közvetítő nem nyer SEMMIT azzal, hogy megpróbálja megóvni ügyfeleit az elhamarkodott, érzelmi alapú döntés veszteségeitől.
(Sőt - igazából pénzt veszít, hiszen addig köthetne új szerződést is - mással.)
Vagyis, aki azzal dobálózik, hogy "persze, hogy ezt mondja, hiszen ez az érdeke", az keressen mást, amivel dobálózhat. Köszi.)

"Biztos nem?" - avagy családvédelem, szakmai felelősség, hitelesség, satöbbi...

 

Nehezen lendülök bele az írásba, mert ismét egy "agyonrágott" csont akadt a torkomon. 

2008-ban kezdtem. 15 éve.
Azóta hallom-hallgatom oktatások, szakmai képzések során, hogy a (személy-)biztosítás témájáról nem lehet eleget beszélni.

Pár napja jártam egy régi ügyfélpárosomnál, akikkel ingatlanprojekt kapcsán ismerkedtünk meg még 2018-ban.

Egy klasszikus, kétkeresős családmodellben a "nulladik dominó-problémával" mindannyian szembesülünk.
Mindegy, hogy megtakarítunk, hitelt veszünk fel, hogy "csak" a párunk függ tőlünk, vagy már a gyerekeink, netán a munkavállalóink.

Ha mi felborulunk - és nincs mentőövünk - minden és mindenki velünk együtt borul, mint a dominók a sorban...




Az életünkben viszonylag hamar eljön az a pont többnyire, amikor már nem csak magunkért vagyunk felelősök. Úgy vélem, ez az igazi "felnőtté válás" pillanata.
A katonaságnál szó szerint "beleverik" az újoncokba, mit jelent az, hogy "a társad élete függ tőled".
Sajnos a civil életben ezt nem sulykolják belénk eléggé.

 

Ennek eredménye, hogy öngondoskodás, családvédelem, hitelfedezet, munkaerő-védelem, kieső jövedelem pótlása és más hasonló cirkalmas megfogalmazásokkal kell megpróbálnunk közelebb hozni az emberekhez a témát - az egyéni felelősség, a felelős döntéshozatal témáját.

Gáborral és Edittel tehát jó 5 éve tartjuk a kapcsolatot - akkor a befektetési ingatlan vásárlása és a szükséges hitelfelvétel kapcsán beszéltünk a családvédelemről.
Aki ismer, tudja, hogy bak vagyok - ennek megfelelően aprólékosság jellemez, néha még túl is beszélek egy-egy témát, mert több részletet értékelek fontosnak, mint a legtöbben.
Ezzel együtt hiába hoztam munkatársak ügyfélköréből, vagy a saját ügyfeleim közül példát, a jövedelempótló biztosításokra nemet mondtak.
És én elfogadtam, hiszen felnőtt emberek - nem erőltethetem rájuk, ha mérlegelték, és nem akarják.

Most egy újabb ingatlanos lehetőség kapcsán ültünk össze - és mikor a hitelezhető jövedelmekre került a sor, Edit ennyit mondott:

"...Hát, én régóta táppénzen vagyok, és leszázalékoltak, így az én oldalammal nem igazán tudunk számolni..."




(Sokan azt gondolják, hogy egy üzletkötő csak az "üzletet" látja minden tárgyaláson - és nyilván nem teljesen alaptalanul, hiszen felelőtlen, felszínes emberek minden területen vannak.

De hadd mutassam meg a másik oldalt - amikor Te ülsz ott az asztalnál az üzletkötő székében, és elhangzik ez a mondat a másik oldalról.
Meg tudod húzni a felelősséged határait?
Tiszta lelkiismerettel tudod azt mondani, hogy "Te mindent megtettél" ezért a családért...?

Vagy lehet, hogy valamit csinálhattál volna "jobban"...?

Egyszer, még valamikor a cégnél töltött első éveim alatt egy oktatáson elhangzott egy történet, amiben a Feleség (özvegy) csendesen elsírta magát, és azt mondta a vezető-kollégának, aki "szervizbeszélgetésre" ment hozzájuk, hogy "anno a munkatársa lehetett volna erőszakosabb"...

Ülj át nyugodtan kicsit a székembe, képzeld el, hogy ezt a mondatot Neked mondják...)

A jövedelmünk 4-7%-ából megoldható (fiatalon még kevesebből), hogy tompítsuk egy ilyen helyzet élét. Hogy a családunknak lehetőséget adjunk - választási lehetőséget.
Ne kényszerpályákon sodorjon az élet - és ne az oly sokáig dédelgetett céljainkról, álmainkról kelljen lemondani egy nem tervezett "műsorváltozás" miatt.


Sokszor leírtam már én is, hogy az esetek jelentős részében a gyógyulás is pénzkérdéssé egyszerűsödik.
Vagy azt, hogy amíg nincs mögöttünk érdemi (több tízmilliós) tőke, addig csak a kockázati biztosításokkal tudjuk megvásárolni a magunk és a családunk számára a matematikai esélyét annak, hogy "amikor épp velem történik a semmi" (ugyanitt: "velem nem történik semmi"), akkor az addig kuporgatott tőkénk (és vele minden álmunk) ne szalmalángként lobbanjon el a hiteltörlesztésünk, orvosi számláink, terápiás költségeink máglyáján...

Fentebb 3 régebbi bejegyzést hivatkoztam.

Tudom, hogy tízből kilencen átsiklottak rajtuk. 

Jó szívvel ajánlom megemészteni a bennük leírtakat.

Kérdezni ingyen van.
Segítséget mindig lehet kérni a tervezéshez.

Emlékezni pedig szükséges rá (nekem is):

"Segíteni annak lehet, aki kéri, és aki hagyja."

Előre menekülni

"Előre menekülni".

Kicsit olyan érzésem van, mintha mindig csak ez volna a "lehetőségünk". 

Világunkat az ostobák irányítják, mert hagyjuk. Mert nem hisszük el, hogy lehetne másképp is - egymásra nézünk, és azt kérdezzük egymástól, hogy "jó, de ha nem ők, akkor ki?!"

Nos a válasz egyszerű: mi magunk.

Mindenki tudja, hogy egy gyakorló orvos, vagy egy osztályt vezető orvos jobban ért a gyógyításhoz, és az eü-intézmények vezetéséhez, mint azok, akik jelenleg az egészség-politikai székekben ülnek.

Egy iskolaigazgató jobban látja az intézmények problémáit, és emiatt sokkal életszerűbb megoldásokat tudna találni a rendszerszintű problémákra is, mint azok, akik az oktatáspolitika székeiben ülnek.

Egy közlekedési szakember jobban látja a városa valódi közlekedési problémáit, mint azok, akik ma döntenek a közlekedéspolitikai kérdésekben...

Nekünk kell odaállni, és azt mondani, "oké - mondom, hogy lehetne ezt jobban".

Fel kell vállalnunk, hogy van, amiben látjuk az előre vezető utat. És azokat a területeket is el kell ismernünk, ahol nem látjuk.

Én ezeken a területeken látom, hogyan lehet jobban - és ezért kelek fel nap, mint nap, hogy az életem ideje által jobb hellyé váljon a világ:

Misszió

És emellett kinyitom a szemem, és a  szám, odafordulok a mellettem élőkhöz, és igyekszem segíteni két kézzel is, amiben tudok.

"...megmenteni önmagától senkit nem lehet..." - avagy a kognitív disszonancia legyőzése

 

A héten a második ügyfélnél találkozom a szituációval.
Nem értem, és ez okoz bennem némi feszültséget - persze ez az egyik komoly leckém, hogy ne akarjak mindenkit érteni, ne akarjak mindenkit "megmenteni", így érthető a keletkező stressz.
Részben ezt kezelendő írok - részben pedig továbbra is a szándék vezet, hogy segítsek.

1)

"Gyereknek tettünk félre 10+ éve biztosításban. Nem nagy összegeket, de rendszeresen, így lett is belőle egy millás tétel. A gyerek most lesz 18 éves, nem akarom már tovább fizetni - felmondom.

Jön egy tanácsadó, akivel a munkahelyem szerződései miatt beszélünk, megemlítem, mert hát mégis ez is pénzügyi téma.

Elkerekedik a szeme, kérdezi, sürget-e valami (kell a sulira a pénz belőle, stb.)?
Mondom, nem, csak nem akarom tovább fizetni, meg hát, egyre kevesebbet ér...

Erre elmondja, hogy ha még vissza tudom vonni a felmondást, akkor érdemes, hiszen lehetne "szüneteltetni" is valószínűleg, vagy "díjmentesíteni", hogyha az a fő cél, hogy többet ne kelljen utalni bele.
Cserébe nem a háború okozta válság mélypontján adnám el a gyereknek szánt befektetéseket, és a mostani millás értéknél akár 20-30%-kal többet is adhatnék a gyereknek félév, vagy egy év múlva*.

Kis kivárás után a válaszom: "Áh, már eldöntöttem, köszi! Nem akarom tovább fizetni...""

 

2)

"2019-ben kezdtünk építkezni, friss házasokként, még az első gyerek születése előtt. Akkor még 35-40 millából terveztük, mire befejeztük a tervezést, 50 felett járt a költségvetés, így a tervezettnél nagyobb lett a hitelünk is. A tanácsadónk igyekezett lebeszélni a nagyobb tehervállalásról, de kitartottunk a tervünk mellett, igaz, hogy fel kellett mondanunk a megtakarításaink, és a családi biztosításaink egy részét, hogy maradjon elég a magasabb törlesztőre.

Most születik a harmadik babánk, időközben éltünk a hitelelengedéssel, lejárt lakástakarékunk is, amit betörlesztettünk, most pedig ismét kapunk 4 milla elengedést. A banknak megírtam, hogy szeretnénk csökkenteni a futamidőt.

Mivel másolatban a tanácsadónknak is elment a levél, ahogy korábban megbeszéltük, hogy tudja követni a történéseket, jött tőle egy válasz, hogy inkább a törlesztő csökkentését válasszuk most, semmint a futamidőét - különösen, hogy most kivetik ezt az új adót a 07.01. utáni megtakarításokra.

Azt mondta, hogy nem éri meg jelenleg a banki 5-6% kamatunkat megspórolni azzal, hogy a pénzt a hitelbe toljuk bele (magasabb törlesztőt vállalunk a futamidő csökkentésével), miközben minden máson 20-30%-os inflációt veszítünk, és megtakarításokon is 10+ % nominális nyereséget tudunk elérni.

Átgondoltuk, és megírtam, hogy mindenképp a futamidőt szeretnénk csökkenteni..."

A jelenség neve kognitív torzítás, ami egy pszichológiai csoportosítást jelöl - ezen belül a konzervativizmus-torzításként lenne fordítható a konkrét jelenség.

Egészen az ősember koráig vezeti vissza az evolúciótudomány, amikor is az életet jelentette, hogyha valaki "betartotta a szabályokat", vagyis nem evett abból a növényből, amit "nem ismert", vagy azon az úton ment a téli vadászterületre, "amin mindenki ment őelőtte", stb.
Ha letért a járt útról, esetleg szakadékba zuhant, és meghalt, megevett valami új növényt, és megmérgezte magát.

Tehát a "járt úthoz", a korábbi döntésekhez való ragaszkodás életet menthetett. Ez pedig olyan mélyen ivódott be a tudatalattinkba, hogy még ma sem tudunk mentesülni a hatásai alól.

"...Konzervatizimus, mint torzítás (conservatism bias) alatt azt értem, amikor a korábban gondolt elemzésünkhöz, megállapításainkhoz, előrejelzéseinkhez ragaszkodunk, mert nem szeretünk változtatni a korábbi álláspontunkon.

Az emberi természet arra van programozva, hogy meg tudja védeni magát a beismeréssel, ebben az esetben az új információval szemben. Az egyik védekezési módszer, hogy az új információnak, lehetséges eseménynek kisebb valószínűséget, súlyt adunk, ami ahhoz vezet, hogy egyáltalán nem, nem eléggé, vagy késve reagálunk a megváltozott helyzetre. A tévedés okozta mentális teher mellett, az új információ feldolgozása komoly erőforrásokat (például hosszas és bonyolult átgondolást) igényelhet. A döntéshozatalban ezért előnyben részesíthetjük a számunkra könnyen érthető és elérhető információkat. A bonyolult információkat pedig így könnyen (könnyebben) figyelmen kívül hagyhatjuk...." (forrás)

Teljesen kivédeni az érzelmi hatást nem tudjuk, de megtanulhatunk együtt élni vele.
 

Első lépés a tudatosítás - hogy megtanuljuk felismerni a kellemetlen érzést, amit egy új szituáció, információ esetleg bennünk okoz.

Segíthet az is, hogyha olyan külső véleményt kérünk, ahol a megkérdezett személy nem érintett, vagyis mentesül az érzelmi terhektől az adott kérdés kapcsán.

(Na ez volna optimális esetben a szaktanácsadó. (Nyilván pénzügyekről kérdezhetem az autószerelőt is, de... Engem pl. inkább ne kérdezzen senki autószerelésről, ha jót akar...))

Segíthet az is, hogyha azelőtt kérdezünk meg valakit (pláne, ha van elérhető szakember, akiben megbízunk), mielőtt döntést hozunk. Így kevésbé kell konfrontálódnunk saját magunkkal, vagy az egónkkal.

(ui.: Azért pozitív példákkal is találkozom - ugyancsak régebbi ügyfelemet "megkínálták" egy nyugdíjszerződéssel, amit meg is kötött, hogy kedvezményt kapjon a kötelezőjéből - majd mikor átbeszéltük a termékjellemzőket, összevetve a konkurensek jellemzőivel, visszakozott. Igaz, sok pluszmunkával, de a kötelezőjén is spóroltunk, és nyugdíj-megtakarítása is lesz, csak egy számára vonzóbb szolgáltatónál.)

*

Kamatadó-emelés - avagy fizess, tinó!

 

205/2023 (V.31.) kormányrendelete 3.§.

Pártunk és kormányunk szerint gazdaságunk olyan jól teljesít, hogy a költségvetésen tátongó lyukak befoltozására mindenkitől kicsit többet kell beszedni. Kicsit többet a biztosítóktól, kicsit többet a kiskereskedelmi láncoktól, kicsit többet a bankoktól, és kicsit többet - Tőled. Meg tőlem.
Meg a szomszédtól.

Persze, ha a gyerekednek takarítasz meg, akkor végeredményben már a gyerekedet is adóztatják ezzel.
(Ha netán rebellis, kapitalista, nyugatbarát, sorosbérenc, brüsszeliánus mivoltod ékes bizonyítékaként diákhitel helyett erődön felül igyekeznél támogatni, hogy legyen miből tandíjat fizetnie, vagy nekiindulnia az életben.)

Tudom, tudom. Nem kellene politizálnom - csak hát, a körülmények...

Lényeg a lényeg - aki eddig halogatott valamilyen megtakarítási célt - "majd, mikor lejár a hitelem", "majd, ha megvettem az autót", "majd a felújítás után", stb. - azoknak ÉBRESZTŐ!

A rendelet minden 2023.07.01. után létrejött lekötést, befektetést, megtakarítást (illetve az azokon elért nyereséget) +13% szocho-val sújt (a 15% kamatadón felül (szőrözősök kedvéért SZJA)) - persze kivéve a magyar államkasszát finanszírozó állampapírokat, és a direkt részvénybefektetéseket.

(Komolyabb fejtegetés nélkül, mintegy költői kérdésként teszem fel: vajon miért tesz meg mindent a kormány, hogy megvetesse az állampapírokat mindenkivel...? Még a csúnya, ördögi bankok is felezhetik a különadójukat, hogyha meghatározott összegben legalább állampapírokat vásárolnak (adnak el az ügyfeleiknek)...)

A számok embereinek egy kis matek:

Rájövök, így 35-40 felé, hogy talán kéne nyugdíjra félretenni - mégis ott az a 20% SZJA-visszatérítés...

A jövedelmem legyen nettó 400 000 Ft/hó, ebből 25 000 Ft-ot teszek majd félre (combos 6,3%-át).
Ingadozó inflációt (30-4% között), és változó hozamot (4-14% között) feltételezve, éves 5%-os értékkövetéssel becsülve, és feltételezve a max. SZJA-visszatérítésre való jogosultságot, 65 éves koromra a becslés szerint kb. 19 milla jön össze (ami havi 400-as nyugdíjat kb. 3 egész évre fedez majd, ha az életszínvonalam megtartása a célom).

Ha ezt majd 07.01. után indítom el, akkor "pont" (kb.) 660 000 Ft-tal lesz kevesebb, mintha 22 nappal hamarabb indulna a szerződésem...

Ennyit vár el tőlem az állam, hogy nemzeti érzelmű polgárként, önként és vidám mosollyal az arcomon - legközelebb is rájuk szavazva - becsengessek nekik.

Kell a zsé, na, hiszen Vodafont kell venni, meg Csepel felé sincs még kész a stadion, és a tanáraink fizetését sem utalja Brüsszel, meg hát a gáz is drágább nekünk a baráti oroszoktól, mint bárki másnak jelenleg a piacon.

Bocs - abbahagytam.

Érthető?

Ha a gyerekednek akartál, de eddig nem...

Ha a hiteled kifizetésére akartál, de eddig nem...

Ha a nyugdíjadra még nem indítottad el...

Ha a leendő nyugdíjalapodat jelentő, kiadásra szánt ingatlanodra akartál, de még nem...

...kezdtél el félretenni...

MOST kezdd el!

"Vacak" (ma már nem számít soknak a mai fizetésekhez képest - nem bántásból mondom) 25 eFt/hó megtakarításon ~660 bukó - vagy: 

- ennyivel több a gyerekednek, 

- ennyivel hamarabb szabadulsz a hiteledből

- ennyivel több a keret a gyémánt-nászutatokra, stb...

Érték-őrzés - avagy többet ésszel az infláció ellen

 
Ismét szaporodnak a kérdések, hogy hát "jó-e a megtakarításom, hiszen mennyit buktam január óta rajta... ne mondjam inkább föl...?"

2013-ban azzal a feltett szándékkal kezdtem el írni ezt a blogot, hogy összeszedem az időtálló gondolatokat és tapasztalatokat - leírom, és majd így nem kell ismételgetni őket újra és újra...

Azt hiszem, valamikor 2022 táján engedtem el ezt a naiv ideát.

A megtakarításunk - alapesetben - hosszabb távra szól.
Viszonylag kevés olyan célunk van 10+ éves távon, amit dátumszerűen fix időpontban fogunk felhasználni a tervek szerint.
(Ma nem mondom meg, hogy 2032.05.12-én fogom elkölteni a felújításra félretett tőkém. Ahogy a gyerekem 25. születésnapjára szánt pénzt sem életbevágó pont 03.18-én feltörnöm - majd kivesszük akkor, amikor neki lesz ehhez célja 2034.03.18-a után...)

Azaz a hosszabb távú céljaink többnyire nem sérülnek, hogyha a tervezett 10-15 év végül 10-15 év + 4 hónap lesz, vagy mondjuk +1 év...

Attól pedig végképp nem sérülnek, hogy a 15 év közben, mondjuk a 8. évben a megtakarításom aktuális értéke 5,5 millióról 3,8 millióra csökkent (majd a 9. évben az értéke visszakúszott 6,1 millióig).

Válságban - amikor a gazdaság lassul - természetes, hogy az árfolyamok csökkennek. Az emberek megijednek, ezért többet takarítanak meg /kevesebbet vásárolnak.
A cégeknek kevesebb a bevételük, ezért csökkenteniük kell a költségeiket - ezért nő a munkanélküliség, ami ugyancsak csökkenti a fogyasztást.

Idővel a csökkenő kereslet csökkenő árakhoz vezet, ami miatt az emberek úgy ítélik meg, "most kell megvenni" - azaz elkezdenek többet fogyasztani, ezzel a cégek bevétele nő, a több vásárlói igény több termelést, azaz új munkahelyeket generál, és a válságnak lassan vége. Ezt a trendet mutatják az árfolyamgrafikonok.

Persze mindig vannak "vesztesek" - olyan cégek, akik nem készültek fel / nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni ezért elveszítik a játszmát, és csődbe mennek.
Ez a kockázat a tőzsdén. Hogy jól ítéltük-e meg egy cég (a részvényt kibocsátó, a részvény mögött álló cég) "képességeit".

Ha azonban nem tőzsdézel, hanem valamilyen "értékpapír-csomagot" vásároltál (pl. befektetési alapot), akkor nem egy cég eredményén múlik a hozamod. A megtakarításod értéke esni fog, "amikor mindennek esik az árfolyama", de ez csak átmeneti - nem kell pánikolnod! Sőt!

"A válság a vásárlás ideje!"

Ilyenkor érdemes megpróbálni egy kicsit többet megtakarítani, pluszban utalni a megtakarításunkba, stb. Mert ilyenkor a befektetési jegyeinket is olcsóbban vesszük meg - és ahogy azt hiszem Warren Buffet mondta: "a nyereség a vásárlásnál képződik, nem az eladásnál".

Tehát nem azt érdemes nézni, mennyit esett - hanem azt, hogy "mit lehetne épp olcsón venni"? Azt, hogy "mennyit tudok most pluszban átcsoportosítani", hogy kihasználjam a lehetőséget?*

Rövidtávon akár a hétköznapi fogyóeszközeinket, használati cikkeket is mérlegelhetjük, mint "befektetési lehetőséget" (és nem csak akkor, mikor egy gátlástalan kormány ársapkákkal generál mesterséges hiányt a piacon) - hiszen emelkedő infláció mellett ma olcsóbban vásárolok várhatóan, mint egy év múlva.

Természetesen felelős döntést mindenki csak a saját komplex helyzetének áttekintésével hozhat, tehát a fenti elvek nem helyettesítenek egy alapos egyéni helyzetértékelést, sem egy szaktanácsadást!

Célom a fenti írással megóvni attól az Olvasót, hogy futó megtakarításait a pillanatnyi értékcsökkenésük miatt mondja fel ("hiszen mindenki arról beszél, hogy válság van, és a megtakarításom se ér annyit, mint év elején"), és elkövesse a klasszikus kisbefektetői hibát:

* A fenti cikk a szerző véleményét tükrözi, nem tekinthető jogilag sem pénzügyi-, sem befektetési tanácsadásnak. Minden a cikkre alapozott pénzügyi döntés csak saját felelősségre történhet.

Ugyanakkor a cikkben szereplő gondolatok a szerző 14 éves hazai pénzpiaci tapasztalatán, szakmai képzések, és szakmai témájú cikkek százaiból gyűjtött ismeretein, információin alapulnak - céljuk az ismeretszerzésre való ösztönzés, hogy olvasói minél kevésbé legyenek kiszolgáltatva a viharos gazdasági-politikai változásoknak.

Fontos felismerések - avagy "gondolkodj, és gazdagodj!"

Sokszor (mindig) megkapom, mikor először felvetem valakinek, hogy jöjjön hozzánk dolgozni, hogy "nekem a pénzügy túl száraz, távol áll tőlem".

Alább következzék egy gondolat, amiről garantáltan senki nem fogja érteni, mi köze a "pénzügyhöz", és miért beszél erről egy "pénzügyi tanácsadó".

Egészen a legvégéig.

Az utóbbi időben rákényszerülünk Párommal, hogy foglalkozzunk a személyiség-fejlődésünkkel. Kiemelten.
Olyan szerencsétlen/szerencsés a sérülésünk - mindkettőnk gyerekkori defektje -, hogy egymás fájdalompontjaira sikerül rátenyerelni újra, meg újra, és ráadásul az erre adott reakcióink még tovább fokozzák a nyomást. Ha meg akarjuk menteni a kapcsolatunkat - el akarunk jutni oda, hogy tudunk békében, boldogan együtt élni (tartósan) -, muszáj mindkettőnknek túlfejlődni ezeket az elakadásokat.

Emiatt jelentősen többet olvasunk a témában (mindketten megyünk pszichológushoz, családállításra), amiből az alábbi kép bontakozott ki bennem:

Az egész társadalmunk beteg.
Két párhuzamos, egymástól nem független folyamat zajlik a társadalomban, amiket, ha nem tudunk megtörni, akkor ismét elhozzák a civilizáció végét.
Az evolúció nem lineáris (ez mondjuk sejthető lett volna a letűnt nagy civilizációk történetéből), hanem ciklikus. Ami nem kimondottan jó hír nekünk, akik ma élünk a bolygón.

 

Az egyik folyamat az egyén tragédiája.
 

 Társadalmunk egy része olyan szülők gyermekeként születik meg, akik az átlagos képzést-nevelést sem kapták meg a családjaikban. Korai huszonéves "szülők" gyermekeként születnek meg - akiknek a szülősége kimerül a biológiai nemző-megfoganó-szerepben.
Sem tudásuk (intellektuális), sem érzelmi intelligenciájuk (ami a szocializáció során a családban megélt folyamatok összességéből eredne) nem éri el az átlagot sem, így eleve esélytelenek (én annak látom őket) arra, hogy valóban betöltsék a "szülő" szerepét gyermekeik mellett.
Ennek a rétegnek a jellemzője a magasabb születésszám, és így "a probléma felhalmozódása" a társadalomban.
  Társadalmunk másik jelentős rétege olyan szülők gyermekeként születik meg, akik - a másik nagy folyamat eredményeként - mindennapi küzdelmet folytatnak a túlélésért, vagy a "kirakat-célok" megvalósításáért. (Kirakat-cél alatt értek mindent sztereotip mintát, a közösségi média egymásról kialakított képeinket torzító hatását, a marketing sugalmazta torz ideálokat, stb.)
Emiatt - még ha intellektuális tudással, és/vagy érzelmi intelligenciából eredő valódi szülői kvalitásokkal ("ösztön") rendelkeznek is - folyamatos stresszben és rohanásban élve ugyancsak (érzelmileg, odafigyelésben, stb.) elhanyagolt gyermekeket "nevelnek".
 A harmadik - valószínűleg jelentős kisebbségben lévő réteget azok képviselik, akik "jó családból" kerülnek ki; akikre volt idő, energia, akiknek az oktatására volt pénz és akarat, így érzelmileg éretten, versenyképes tudással felkészülten, viszonylag jó önbecsüléssel és önértékeléssel indulnak neki az életben, és képesek  saját gyermekeiknek hasonló körülményeket teremteni.

Ennek a folyamatnak az eredménye egy ciklikusan romló körülmények között (nem-) működő családmodell, amely mind rosszabb lelkiállapotú, mind rosszabb (intellektuális) felkészültségű szülőgenerációkat eredményez.
Az első réteg létszáma gyarapszik, a második létszáma "jobb" esetben stagnál, de inkább az is csökken (az általánosan tapasztalható népességfogyás oka a gyermekvállalási kedv eltűnése), a harmadik réteg létszáma pedig valószínűleg arányaiban nem elegendő az előzőek ellensúlyozására, vagyis nem mérvadó.

A "társadalmi eredmény" pedig a generációk hanyatlása intellektuális (értelmi) és emocionális (érzelmi intelligencia, erkölcs) szinten. És ebből fakad a másik nagy folyamat.

A másik nagy folyamat  társadalmak tragédiája.

Az egyén, szellemi- és érzelmi egészségének mértéke növekedésével az ősember "túlélő-egoizmusától" ("most, mindent, nekem") halad a civilizált ember békésebb, elfogadóbb, a megismerésre nyitottabb, empatikusabb - kevésbé egoista életszemlélete és -gyakorlata felé. (Legyen ez az alapfeltevés, vagy tézis.)

Az érzelmileg és értelmileg is kiegyensúlyozottan fejlődött, "önmagával rendben lévő", valóban "felnőtt" ember képes a vágyai- és szükségletei kielégítésének elhalasztására. Képes mások érdekeit a sajátja elé helyezni, képes az együttérzésre, lemondásra, áldozatvállalásra a közös-, vagy a "nagyobb jó" érdekében.
A "visszamaradott fejlődésű" embert az egó, a gyermekkori lelki sérüléseiből kialakuló sémák, az azonnali kielégülés ösztöne (csak rövid távon képes gondolkodni), a félelmei irányítják. Ez alapozza meg a társadalmunkban megfigyelhető mértéktelen fogyasztás, a törtetés, a gátlástalanság, az elridegülés folyamatait.
A félelemben élő ember agresszív a környezetével. Pesszimista, mindig a rosszat feltételezi előbb. Előbb üt, hogy meg ne üssék. Átgázol bárkin, nehogy rajta gázoljanak át. Hatalomra vágyik, hogy "ne kelljen félnie" (ugyanitt "fegyverrel a békéért", stb.).
A rövidtávon gondolkodó, vágyai kielégülését elhalasztani nem képes ember habzsol. Sosem elégszik meg. Mindig többet és többet akar, hiszen nem ismeri fel az anyagi élvezetek azonnal elmúló örömforrás-voltát, és nem tud alternatívákat keresni helyettük (egyedül).
Ezen személyiségjegyek kedveznek a korrupciónak, a bármi áron való gyarapodásra törekvésnek, a mind nagyobb hatalom hajszolásának - és így lehetséges, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedésünk gyengeségeit kijátszó, kihasználó emberek kerülnek mind nagyobb hatalmi pozícióba. Mert bennük van késztetés a mind többre, a mind nagyobb hatalomra, bennük van mértéktelenség.
Az ő hozzá-nem-értésük, mértéktelenségük, gátlástalanságuk eredménye pedig az első folyamat mind erősebb negatív irányba tolódása (vagy szándékos eltolása), hiszen a hatalomszerzés és -megtartás alfája, hogy irányítható embereket találj, omegája pedig, hogy irányítható tömegeket termelj.

Ördögi kör?
Az.
Hogyan törhető meg?
Oktatással. Ide értve az intellektuális (iskolai) oktatást, és ideértve a pszichológia területén való "gyógyítást" is (tenni érte, hogy a gyermekeink mielőbb segítséget kapjanak az általunk (akaratlanul) okozott sebekből való gyógyuláshoz), hogy a következő generációkban a harmadik, szülőszerepre valóban érett és alkalmas réteget gyarapítsuk.
"Okulással". Értve ezen a felismerésre jutó "visszamaradt/sérült" egyén öngyógyító szándékát és cselekvését, amely megnyilvánul a törekvésben, hogy "rendbe hozza önmagát", letegye a gyermekkori lelki sebeit, megszabaduljon a lelki korlátaitól, kihozza önmagából önmaga legjobb verzióját. Mind egyénként (munkájában, hobbijában, általában az életében), mind társkapcsolata tagjaként ("az Igazit nem megtalálni kell, hanem igazivá válni kell valaki számára"), mind a közösség tagjaként (társadalmi szerep- és felelősségvállalással), mind pedig szülőként (tudatos önképzéssel, odafigyeléssel, stb.).
(Jelen tudásom alapján kikerülhetetlennek látom a szakértő külső segítség kérését és elfogadását mindehhez.)

 

Hogy kerül mindez egy pénzügyi témájú blogba?

A puszta felismerés az első lépés, a megvalósítás a második - utóbbihoz pedig szükség lesz pénzre.
Ezért fontos a bevétel-kiadás-mérlegünk (azon belül a megtakarítási képességünk felosztása) tervezése során ehhez a célhoz is konkrét keretet rendelni.
Anyagi gyarapodásunk korlátai többnyire nem külső tényezők (bár legkönnyebb kifelé nézni és mutogatni), hanem belső elakadások. Ezek feldolgozásával, meghaladásával nyílik meg előttünk az anyagi gyarapodás útja is épp úgy, mint ahogy a valódi boldog-ulás (boldogabbá válás) is ennek eredménye.

 Ez a gyakorlati válasz a kérdésre.

Az elméleti válasz pedig a hivatásszerű felelősség - ezért van helye ennek a témának, itt.