"A munka-LEHETŐSÉG."

Egyik ismerősömmel beszélgettünk munkáról. Kivándorlás van tervben azzal, hogy "ha őszig nem jön szembe egy elfogadható fizetést (értsd: tisztes megélhetést) kínáló (munka-) lehetőség."

Mivel hozzánk a legritkább esetben nyer felvételt valaki csak úgy, az utcáról beesve (ahhoz nagyon jó kvalitásokkal kell bírjon a jelentkező), és mert emberileg korrekt, jó gondolkodású figurának ismertem meg, beajánlottam az egyik igazgatónkhoz egy interjúra.

Többszöri köröket megfutottam, mire végre felhívták, hogy akkor jönne el egy előzetes beszélgetésre, mégis legyen egy kép Róla, meg hogy mit-hogyan képzel el a jövőben, stb.

Köszönte a lehetőséget, de nem él vele, mert "...Világ életemben kétkezű munkás voltam. Szeretek kétkezű munkás lenni! Viszont kipróbáltam sokszor mást is. Több MLM rendszert végigjártam, és egyéb "szájkaratés" (<--ezért ne haragudj) munkákat is kipróbáltam. Nekem NEM megy ez a fajta munka. Nincs meg hozzá a beszélőkém, sem az affinitásom. És a sok kudarc miatt nem is érdekel. Még ha meg is tudnám tanulni (mert biztos megtudnám) akkor sem érdekelne. Érted? Sokkal jobban érdekel valamit szétszedni, összerakni, s látni, hogy működik! Vagy újat alkotni a "semmiből" és látni, hogy működik..."

Nos ez - tekintettel a mai egész napos kommunikációs továbbképzésen elhangzottakra - felpiszkálta bennem kicsit a kisördögöt, hogy olyan előítéleten futott zátonyra egy lehetséges jövő, amilyenről pont az előadónk beszélt napközben.

Arra gondolok, hogy az elutasítás alapja a fenti esetben ugye nem konkrét ismeret - hanem korábban szerzett negatív tapasztalatok.
Nem számított, hogy a cégem nem foglalkozik MLM-mel, nem számított, hogy miről is szól a munka, vagy mi a megközelítés, a filozófia, a cél, netán, hogy mennyi a fizetés.

Pedig ugye a beszélgetésünkkor ezek voltak a megjelölt szempontok.

Konkrétan azt fogalmazta meg a pár, hogy "ha Magyarországon lenne olyan munka, amelyből tisztességesen el lehet tartani a családot, akkor nem mennének..."


Igazán kétféle megközelítéssel lehet szemlélni mindent, ez (is) csak döntés kérdése - én általában a "miért működhet" oldaláról szeretek vizsgálódni.

Ismerősöm érvelésében találtam egy olyan momentumot, amely valóban hozzá, és valóban a munkánkhoz kapcsolódik. Ez pedig az, hogy Ő eddig kétkezi munkás volt, ehhez ért, ezt szereti - a nálunk elérhető munkakör pedig szociális terület és elsősorban kommunikáció, és adminisztráció.

Ha onnan nézem, hogy hol a párhuzam...?

Nos én is nap-mint-nap "szétszedek" valamit, és "összerakok", és én is azt élvezem, hogyha "működik".
Részben felhasználom a meglévő elemeket, részben "a semmiből" alkotok "újat".

Hogy hogyan is értem ezt?

Nos az ügyfeleim - családok, vállalkozók - "álmait"/terveit szedem szét.
Apró darabokra. Az álmokat azért, hogy megtudjam, hogyan is festenek részletesen? A terveket azért, hogy megtudjam, mit, miért úgy, miért akkor szeretnénk elérni-megvalósítani?

Mi alapján állt össze így a terv? Milyen tapasztalatokra, milyen előítéletekre, milyen tudásra/nemtudásra, félelmekre alapozták őket?

Aztán ezeket a "legó-elemeket" leteszem azok elé, akik rendelkeznek elég tapasztalattal, elég szakmai ismerettel, piaci információval ahhoz, hogy az eredeti tervet apró változtatásokkal, kiegészítésekkel hatékonyabbá tegyék (gyorsabban, olcsóbban valósulhasson meg).
Akik tudják, hol lehetnek buktatók, hol futhatna zátonyra - és azt is tudják, mit kell változtatni ahhoz, hogy ezeket a buktatókat nagy biztonsággal elkerülhessük, kivédhessük.

Azok elé, akik tudják, mely pontokon lehet anyagi előnyre szert tenni (bevonni valamilyen támogatást, spórolni valamilyen költségen, stb.).

Azután újra összerakjuk egy egésszé, és megnézzük, tud-e működni?

Belefér-e az anyagi lehetőségekbe, összeegyeztethető-e a félelmekkel, világképpel, stb.? El tudja-e majd fogadni a kedves Ügyfél?

És addig dolgozunk az egészen, amíg összeáll az optimális megoldás.


Vagyis én pontosan azt csinálom, mint ez a kedves ismerősöm - csak "működő rendszerekben" gondolkodom, nem "csak" mechanikus gépekben.

Az én működő "gépeim" családok.

Pályakezdő fiatalok, házastársak, Anyák és Apák, családfenntartók - emberek, akiknek azáltal lesz hamarabb, vagy kevesebb pénzből otthona, külön szoba a gyermekeiknek - azáltal lesz piacképes tudása a csemetéiknek, vagy biztos anyagi hátterük a gyermekneveléshez, hogy mi szétszedtük és újragondoltuk, összeraktuk az álmaikat, a terveiket.

Nem a célon változtattunk, csak a "hogyanon" - ahogyan majd megvalósítják.

Én költséghatékonyabb vállalkozásokat, nyugodtabb családi légkört, magabiztosabb szülőket, megfontoltabban, tudatosabban gondolkodó fiatalokat látok magam mögött az úton.

Hétköznapi emberek voltak, hétköznapi problémákkal, félelmekkel - most pedig tudatosabb, magabiztosabb, eredményesebb emberekként folytatják.
Ráadásul a hatás, amit a munkámmal elértem náluk, tovább adódik. Egyrészt mert továbbajánlanak a barátaikhoz, másrészt mert a gyerekeik más szemlélettel fognak felnőni, nem az átlagos, reklámokon-nevelkedett generáció egyszerű (eladósodó) fogyasztóiként.


Igen, valóban inkább szellemi munka, amit csinálunk.

És mégis megvan az a párhuzam, megtalálható az a fő motívum, amit a kedves ismerősöm a maga számára fontosként megfogalmazott!
Mégis elérhető vele országhatáron belül egy tisztességes fizetés, egy stabil megélhetést nyújtó jövedelem.

Anélkül, hogy fel kellett volna adnom az értékrendem, a becsületem, akár a kétkezi munka szeretetét!

(Én kertészkedni imádok, és amikor tehetem, meg is teszem továbbra is - eredeti szakmám is ehhez köthető -, bár már hetedik éve a cégemnél dolgozok, "szájkaratéval" teremtem meg a saját jövőm anyagi alapjait.)


Hogy miért írtam le mindezt?

Egy kérésem volna, vagy inkább csak egy apró észrevételem:


Az Élet (Isten, az Univerzum - kinek hogy tetszik) számos alakban ad választ a kéréseinkre. Általában nem készen, és nem pont úgy, ahogyan azt elképzeltük.
És mégis megadja a lehetőségét annak, hogy a két kezünkkel magunk formáljuk olyanná a jövőnket, amilyenné szeretnénk.
Ám ahhoz, hogy ezt észre vegyük, ki kell nyitnunk a szemünket és a szívünket, a "hogyan működhet" oldaláról szemlélődni, és elengedni a régi, belénk csontosodott reakciókat (feltételezés megbizonyosodás helyett, előítélet megismerés helyett, görcsös kapaszkodás elengedés helyett, harc elfogadás helyett, stb.).



Szerintem.

Nyög-díj - avagy egyszer, őszintén...

#Frissítés 2016.05.12. a bejegyzés végén.
## Frissítés 2016.06.08. a bejegyzés végén.




Az imént olvastam:

"...A kormányzás átvételekor azzal szembesültünk, hogy a magyar nyugdíjrendszer a csőd szélén egyensúlyoz – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. – A nyugdíjrendszer megmentése érdekében a kormány számos döntést hozott: megszüntettük a kötelező nyugdíjtőzsdét, biztonságba helyeztük az emberek időskori megtakarításait, egységes nyugdíjkorhatárról döntöttünk. Ezek mindegyike szükséges a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú, kiszámítható, biztonságos működéséhez..."


Úgy gondolom, érdemes lehet újra beszélni kicsit a tényekről nyugdíjügyben úgy, hogy senkinek semmilyen érdeke nem fűződik az állásfoglaláshoz.

Magyarul: őszintén.


Nem kell, hogy nekem - vagy bárkinek - higgy, kedves Olvasó! Olvass utána, keress KSH-adatokat, vagy csak kérdezd meg a környezetedben élő időseket:

1. Kor? Határ?!

Talán Te is emlékszel - de a szomszéd néni-bácsi biztosan -, hogy nem sokkal ezelőtt még korábban mehettünk nyugdíjba.
A '90-es évek elején még 57-58 évesen,
1996-ban már 60 (nők 55),
2001-ben már 62 (nők 58),
2005-ben egységesen nők-férfiak 62,
2013 január 1. óta pedig egységesen 65 éves
korunkig kell gályáznunk, mielőtt bármit is kapnánk az államtól.

Ja - németéknél 2013-ban döntöttek a 65-ről 67-re való emelésről...
EU-átlagban a fenntarthatóság (nem javulás, csak szinten tartás!) feltétele a 72 éves (segítek: hetvenkét éves) korhatár elérése lenne...

2. Jogszabály - OK?

Kevesen tudják, azonban a nyugdíjrendszert 1997-ben megalkotott, azóta élő jogszabály határozza meg.
Vagyis '97-ben már előre látták (statisztikai hivatal az 1800-as évek közepe óta működik Magyarországon), hogy mire számíthatunk...
Az elmúlt években hallhattuk politikusaink szájából, hogy "megvédtük a nyugdíjakat, nem nyúltunk a nyugdíjtörvényhez". És való igaz: nem változtattak rajta semmit, így a '97-ben megfogalmazottak szerint 2013. január 1-től tudott tovább csökkenni a nyugdíjak aránya a nettó bérhez képest...

Ehhez tett hozzá Magyarország Alaptörvénye, amelyből néhány kapcsolódó lényegi elemet alább kiemeltem az egyszerűség kedvéért.

Kattints, és nézd nagyban! :)

Ugye, Te is érzed a súlyos különbséget, kedves Olvasó...?
Nem mindegy, hogy azt ígérem Neked 40-50 év gályázás fejében, hogy "ezt-és-ezt adom", vagy hogy "valamit igyekszem majd adni".

Ahogy az sem, hogy az öregségi ellátást az állam biztosítja, vagy csupán, mint jogalkotó, kijelenti, hogy a gyermek kötelessége eltartani idős szüleit...


3. Demográfia - "Demó-gráfia"

Bizonyára hallottad, hogy "öregszik a társadalom", "fogy a magyar".

Fordítsuk ezt le, mit jelent a magyar társadalom fenntartása, a nyugdíjrendszer finanszírozása szempontjából!

Az állam fő bevételei az adókból adódnak, ugye?
Tehát a "Nagy Közös Kalapba" befolyó bevétel függ az adófizetők számától, igaz?
Vagyis attól, hány gyermeket vállalunk, és meddig maradunk adófizetők (nyugdíjkorhatár).

 Ahhoz, hogy legalább annyi "új adófizető" álljon munkába, ahány nyugdíjba megy "valahányévesen", "termékeny magyar emberpáronként" (szándékosan nem családot írtam) 2,1 gyermeknek kellene születnie.
Gyk. 3 gyermeknek.

És mi a valóság...?
Utoljára az '50-es években, az ún. Ratkó-korszakban volt tartósan efölött ez a szám (abortusz-tiltás, koedukált építőtáborok tinédzsereknek, stb.). Azután még egy rövid villanásra, mikor a ratkó-gyerekek gyermekei születtek ('70-es évek közepe).

Ám ezeken kívül...

A grafikon 1957-től ábrázolja, vagyis a Ratkó-korszak végétől. Kattints, és nézd nagyban! :)

Mi következik abból, ha két időszakban sokkal többen születnek, mint előtte/utána...?
Két időszakban sokkal többen mennek nyugdíjba, mint előtte/utána?

Hát igen.

A KSH interaktív korfáján mindenki kedvére eljátszadozhat - érdekes képet mutat az animáció.

Íme kép-letesen, amiről beszéltünk - a kiugró csúcsok az 1955-ben születettekkel (legtöbben, a körvonalas), és a színezett rész, ahogyan elérik az aktuális nyugdíjkorhatárt. Látod a "hiányzó százezreket" az őket követő korosztályokban...?

És akkor ezzel azt hiszem, minden további okfejtés felesleges arra vonatkozóan, hogy ki mire számíthat az államtól nyugdíjfronton.

Fogadj el két idézetet kedves Olvasó - vezérigazgatónk egyik szállóigévé lett gondolatát, és egy bibliai idézetet - még útravalóul:

"A reform mindig azt jelenti, hogy többet fogunk fizetni, és kevesebbet kapunk a pénzünkért."

(bj)

"...és a termény egyötödét tegyétek félre, hogy a szűk esztendőkben legyen mit ennetek..."

(Mózes I. könyve 41. rész )

Frissítés, 2016.05.12.:

"...A járási hivatalok az idős ember jóváhagyásával pert indíthatnak a kötelességét nem teljesítő felnőttel szemben, függetlenül attól, hogy el tudja tartani a családját vagy sem...(...)No, nem új nyugdíjszabályokon törik a fejüket a kormány szakértői, nem is az alapnyugdíj bevezetését fontolgatják, hanem a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) Negyedik (Családjogi) Könyvét akarják módosítani, hogy az eddigi szabályoknál is nyomatékosabban a rászoruló szülők eltartására kötelezzék a gyermekeiket..."

Frissítés, 2016.06.08.:

"...Az állam nyilván azt akarja, hogy a rászorultak ne a szociális ellátórendszeréhez forduljanak segítségért, hanem oldja meg a helyzetüket a család..."