Mostanában egyre több olyan tapasztalattal találkozom, ami arra mutat, hogy bizony a családtervezés szerepe felértékelődik. Akár az ügyfeleim családjaiban tapasztalt szülő-gyermek-konfliktusokra, akár a továbbtanulással kapcsolatos dilemmáikra gondolok. Tudom, hogy masszív idealizmus egy gyermek jövőjéért tenni, amikor még maga a gyerkőc is csak "tervben van". Mégis egyre inkább úgy érzem, hogy ha ideálisabb világot akarunk teremteni, kénytelenek leszünk komolyabban venni az ideákat.
Az egyik megfogalmazott törekvésem-törekvésünk így hangzik:
"A jövő értelmiségi rétege – a szabad választás lehetősége
Kitűzött célunk a munkánk révén megteremtett anyagi biztonság segítségével nyugodtabb családi környezetet teremteni ügyfeleink gyermekei számára. Ezáltal hozzájárulni, hogy szüleik több időt tudjanak velük tölteni, sikerrel adják át értékrendjüket, neveljenek kiegyensúlyozott, magabiztos emberpalántákat belőlük.
Törekvésünk, hogy minden gyermek számára a születését követő első évben induljon dedikált megtakarítás, amelyből majdani tanulmányai finanszírozhatóak lesznek, hogy azon a ponton, ahol a világnak ki kellene tárulnia egy gyermek előtt (szakma-, főiskola-, egyetemválasztás), valóban választása legyen, és ne a család anyagi korlátai határozzák meg a jövő generáció munkában töltött 50-60 évét.
Ezáltal szélesebb látókörhöz, több tapasztalathoz, versenyképesebb tudáshoz, jobb munkaerő-piaci helyzethez – összességében boldogabb élethez kívánjuk segíteni ügyfeleink gyermekeit, a jövő letéteményeseit."
Nem újdonság, mégis úgy gondoltam, megosztom ezt a véletlenül kapott cikket, amely újabb megerősítést adott arra, mennyire fontos is a jövőképünk megvalósításán dolgozni.
"- Milyen társadalmat képvisel az oktatási rendszerünk, amelyben az agyunk, és mindenekelőtt a gyermekeink agya fejlődik?
- Azok a tapasztalatok, amelyekre a gyermekeink az oktatási és nevelési intézményeinkben szert tehetnek, finom szólva nem optimálisak. Jelenleg azonban egy nagyon érdekes helyzetben élünk, amelyhez hasonlót még nem tapasztaltunk hazánkban. Minden szereplő elégedetlen és szenved attól, ami jelenleg az iskolákban történik. A gyermekeknek nem jó az iskolában lenni. Soha nem volt még ennyi beteg gyermek. Abban a fázisban, amikor az általános iskolásokat a következő fokozatokra szelektálják, az ADHD (figyelemzavar és hiperaktivitás) iszonyatos módon megugrik. Ezen kívül rendkívül sok gyerek szenved pszichoszomatikus tünetektől, és ijesztően nagy azoknak a fiataloknak az aránya, akik a velük született tanulási örömöt és alkotási vágyat menet közben elvesztették, akik be sem fejezik az iskolát, és akiknek a tehetsége örökre felfedezetlen marad.- Az egyre fokozódó teljesítménykényszer miatt egyre több szülő fél, hogy gyermekei nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Így válnak – akár akarják, akár nem – hajcsárokká. Azon kevesek kivételével, akik magániskolákba tudják küldeni a gyermekeiket, mert megvannak az ehhez szükséges anyagi eszközeik, minden szülő szenved ebben a rendszerben."
- Ez a helyzet nem csak a diákoknak rossz. Ez a helyzet nem jó a szülőknek sem, a tanároknak sem.
Lehetséges tenni azért, hogy a gyermekeinket ne kelljen egy ilyen rendszerbe belekényszerítenünk. És ha valóban akarunk is tenni, felvállalva az ezzel járó cselekvés döntéseit, képesek leszünk megvalósítani ezt.
Én ebben hiszek.
A hogyanban igyekszünk segíteni a munkatársaimmal.
A teljes cikket itt olvashatod.
