Merj kérdezni - avagy egyetlen javaslat, hogy Te ne szúrd el...

Nemrég egy házaspárnál jártam, akik a lelkészük ajánlására ültek le velem megismerkedni.

Bajban vannak.

Elmondásuk szerint a probléma egy kb félmilliós tartozás, aminek sok a kamata, nem győzik fizetni.

Bemutatkozás, és rövid beszélgetés után világossá vált, hogy a probléma jóval nagyobb, mint az a tartozás, aminek a rendezése kapcsán segítséget várnak.

Ötven felett, egy bejelentetlenül ledolgozott élettel a hátuk mögött a valódi problémájuk nem az a négy-ötszázezer banki adósság, ami körül a beszélgetés elindult, hanem az, hogy a munkaerőpiacon van talán egy szűk évtizedük - és ez alatt kellene felépíteni azt a tőkehátteret, ami megteremti a túlélés esélyét hatvan felett, és amit az elmúlt öt évtizedben nem tettek meg.


A saját anyám tudom hozni példának, aki évtizede nem tudott elhelyezkedni már a szakmájában, s most, hatvanegy évesen, még négy évre az "állami nyugdíjtól" már végképp nincs esélye semmilyen vonalon.


A legtöbben - az említett család is - meg vannak győződve róla, hogy az "ő esetük speciális", vagy hogy "velük ilyen sosem történhet".


Mintha a gravitációval lehetne vitatkozni...


Azért hoztam fel őket példaként, mert nem egyszer tapasztalok hasonló reakciót.
Segítséget kérnek, mert megszületik a felismerés, hogy önerőből nem tudják megoldani a helyzetet - ám nem tudják elfogadni a segítséget.

Kikérik egy szakember véleményét, majd "ők jobban tudják".

Nem az a gond, hogy az emberek nincsenek tisztában sokszor a saját hétköznapjaik eredményével sem, nem hogy a társadalmi-, gazdasági-, demográfiai szükségszerűségekkel.


A gond az, hogyha nem mernek kérdezni.

Gond az, hogyha elfelejtkeznek arról a tényről, hogy nem értenek a témához.

Vajon miért kérdőjelezzük meg ritkán az orvos kezelési javaslatát?
Miért nem állunk le vitatkozni egy ügyvéddel jogi kérdésekről...?

Gond az, hogyha nem ismerik fel, hogy a korábbi döntési mechanizmusaik ismerősnek ismerősek ugyan, és ezért a "biztonságos" választás illúziójába ringatnak - ám "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig".


Az ő esetükben sem a pénz hiánya volt a valódi oka a problémájuknak, hanem öt évtizednyi hibás szemlélet.

És a jelenben az alázat hiánya. Mert a segítségkérésen túl annak elfogadásához is alázat kell.
Átengedni az irányítást, - vezetéssel - egy addig ismeretlen útra lépni.

Én ezt látom a szakmánk lényegének. Kézenfogva vezetni, lépésről-lépésre új útra az embereket. Együtt haladni az úton, amíg az új szokások beépülnek, és már önállóan is biztonsággal alkalmazott rutinná válnak.

• Ha vágyaid vannak, de az utóbbi években keveset léptél előre feléjük,
  
• Ha úgy érzed, bizonytalan vagy, milyen hatásai lesznek (vannak) a Te életedre a szociális modellváltásnak,
  
• Ha nem a pénzpiac a szakmád - vagy csak egy szűkebb szeletével foglalkozol, specialistaként,
  
• Ha úgy érzed, hogy a pénz világa számodra nehezen megfogható...

Akkor Rád is Rád fér a segítség.

Merj kérdezni! 
Kérdezz arról, akit kérdezel! 
Hiszen ő is csak ember, mint Te - és az emberek valószínűleg kicsit közelebb állnak Hozzád, mint a pénz világa, a gazdasági élet, a demográfia.
Vagyis az emberről jobb képet tudsz alkotni - megbízhatóbb képet.

Válassz olyat, akinek szakmája a segítségnyújtás (ha ebből él, kénytelen komolyan venni)!

Válassz olyat, aki Téged képviselhet (nem ül a nyakán egy bank/biztosító/pénztár, aki befolyásolhatja) !

Válassz olyat, akiről az ismerősi körödben van tapasztalat!
Kérdezz róla olyat, akit ismersz (aki ismeri őt)!

És ha a kapott kép alapján úgy döntesz, hogy többet tud Nálad a témáról, hallgasd meg a véleményét, a javaslatát - és kérdezz újra! Minden kérdésed tedd fel!

És ha magabiztosan tud válaszolni rájuk, hogyha úgy érzed, nem csak a levegőbe beszél, ha azt látod, hogy valóban odafigyelt Rád és hosszabb távú stratégiát körvonalaz számodra (nem csak egy termékről papol) - akkor engedd, hogy vezessen!


Nem kell egyedül végigjárnod az utat!

Megváltoztatni a gondolkodásunkat, a szokásainkat időbe telik.
Közös munka.

Merj kérdezni...!

A biztosítások reformja, avagy "az etikus életbiztosításról"...

Egy ideje keringenek hírek a kockázati élet- egészség- és balesetbiztosítások, a vegyes megtakarításos- és a unit-linked megtakarításos biztosítások "reformjáról".

Összetett fejtegetések helyett ebben a bejegyzésben inkább szemléletformáló célzattal hívom fel a figyelmet a felügyelet (MNB) jogszabály-tervezetben megfogalmazott, és privát véleményem szerint gyakorlati megfontolásokat mellőző "reformjával" kapcsolatos aggályokra.

Dióhéjban a tervezett változtatásokról

Az MNB a fogyasztók védelmét hirdetve igyekszik leszorítani a különböző biztosítások költségeit. 

Elöljáróban le kell szögeznünk: a normális piaci működés (piaci verseny) feltételezi, hogy a kínálatot a kereslet határozza meg, vagyis külső beavatkozás nélkül is "azt a kiflit vesszük meg a boltban, amelyik szebb, finomabb és emellett számunkra elfogadhatóbb árú".

Ez a biztosítások piacán is ugyanígy működik. 

A törekvés tehát, hogy a fogyasztó valóban mérlegelni tudja, "melyik kifli szebb, finomabb és jobb ár/érték arányú", abszolút logikus és üdvözlendő. A módszer azonban, amellyel a felügyelet ezt meg kívánja valósítani - személyes véleményem szerint - vitatható.

A biztosítási díj - azaz a szerződésre befizetett összeg - az alábbi főbb részekből tevődik össze:

• biztosítási kockázatok fedezetére képzett tartalékot gyarapító díjrész (ha a biztosítottal "történik valami", ebből a pézalapból kapja a szolgáltatást, akkor is, ha ez 1 000 Ft, akkor is, ha 10 000 000 Ft),
• megtakarításra szánt díjrész (ha van),
• biztosítótársaság működési költségeit fedező díjrész,
• biztosító nyereségét képező díjrész,
• szerződéskötéssel kapcsolatos költségeket (az üzletkötő "fizetését") fedező díjrész.

A kockázatokat fedező pénzalap szükséges nagyságát - vagyis az egy főre jutó kockázati díjakat - biztosítási matematikusok számolják a gyakorlati statisztikák alapján. Vagyis ebbe nagyon nincs mit "beleszólni" a felügyeletnek.
Ha ezt "alulkalkulálják", a biztosító kár esetén fizetésképtelenné válhatna, ami nem megengedhető.
Túlbecsülni pedig nem érdeke a biztosítónak, hiszen minél több pénzt kell elkérnie az ügyfelektől, a piaci versenyben annál kevésbé lesz kedvező pozícióban.

A megtakarítással kapcsolatos költségeket jellemzően a megtakarított összegből vonják el. Ezen már lehet vitatkozni, hogy sok, vagy kevés - nyilván a kapott szolgáltatás (az elért befektetési eredmény) tükrében ki-ki eldöntheti, hogy melyik szolgáltatót választja.

A biztosítók működési költségeiről ugyanez elmondható, a profitabilitást pedig fogyasztói oldalon nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk. Oldják meg - egy a lényeg: "engem, a fogyasztót, ne érintsen hátrányosan a tulajdonosok mohósága".

Végül "az üzletkötő fizetségét" fedező díjrész.

Alapvetően itt is elmondhatjuk, hogy "oldják meg", és hogy a piaci verseny szabályozza magukat a piaci szereplőket ezen a téren is.

Azonban a felügyelet az átláthatóság megteremtése, és a szerződés költségeinek csökkentése címén olyan változtatásokat kényszerít a biztosítókra, amelyek miatt várhatóan éppen az üzletkötők javadalmazásait fogják kurtítani elsősorban.

Ennek két lehetséges eredménye valósul majd meg:

1.  A jól képzett szakemberek elhagyják ezt a területet - illetve a kvalifikáltabb munkavállalók nem választják majd ezt a szakmát - ugyanazért, amiért a pl. tanárok egy része is más szakmában dolgozik. Így maradnak azok, akik kevésbé képzettek, elsősorban megélhetési okból vannak a közvetítői szakmában (nem a szakma szeretete, vagy a hivatástudat miatt), és minimális energiaráfordítás mellett megelégszenek a csökkentett fizetésekkel is.
2. A szakmában maradó képzett és elhivatott értékesítőknek a megélhetéshez több szerződést kell kötniük, mint korábban.

Mindkét esetben az én - azaz az ügyfél érdeke sérül.

A biztosítók nyeresége nem, vagy csak kisebb (elenyésző?) mértékben csökken, míg a "kiflik közötti jó választást" segítő kiszolgáló személyzet érdektelenebbé, túlterheltebbé válik, "szerződés-kötési kényszerbe kerül".

(Utóbbi az "ügynökök" esetében jelenleg is megvan, ám még tovább fokozódik.)

A felügyelet törekvése az "etikus biztosítások" megteremtésére (megtakarításos- és unit-linked termékeknél) a tervezettek szerint többek közt az ún. "visszavásárlási táblázatok" megszűntetésével (gyakorlatilag ez fog történni) valósul majd meg.

Ezek lényegében annyit mutattak meg a fogyasztóknak (nekünk), hogy az első 2-3 évben befizetett megtakarításunkból mennyit vonnak el az egyes években, ha idő előtt (pl. 4., 5. stb. évben) szüntetjük meg a szerződésünket (ahogy haladunk előre az időben, egyre kisebb az elvonás).

Tény, hogy pl. egy 15-20 évre tervezett megtakarításnál a 4-5. évben megszüntetve azt, akár az első 3 év befizetéseinek 60-70%-át is fel kellett áldozni.

Ez elég durván hangzik - elsőre. Épp ezért "megy neki" a felügyelet ennek a pontnak is.

Azonban két fontos szempontról "elfelejtenek" beszélni.

1.  Ahhoz, hogy egy átlagember ésszerűen építse fel a családja pénzügyi hátterét, tapasztalataim szerint az esetek 90-95%-ában elkél a szakértő segítség (még akkor is, ha az adott személy a pénzpiac valamely területén dolgozik, vagy épp ilyen irányban szerzett végzettséget - pl. könyvelő, vagy közgazdász).
   
   Ennek egyszerű oka van: egy ember csak egy szemszögből tud vizsgálni egy adott helyzetet - a sajátjából. Így szükségszerűen lesz, amire nem gondol, vagy amit nem fog tudni objektíven mérlegelni. ("Több szem többet lát", stb.)
   Ma Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy az embereket tanítani kell az öngondoskodásra, a pénzügyi tervezésre - mert magától a lakosság jó, ha 2-3%-a kezd valóban tudatos megtakarítói életpályát megvalósítani. (Jelentős rész nem fogja fel, hogy el kell kezdeni, sokan nem hiszik el, hogy képesek rá, ezért bele sem vágnak - akik pedig belevágnak, sokszor megfontolatlanul teszik.)
2. Alapvetően rövidtávon tudunk csak gondolkodni-tervezni, miközben a szociális modellváltás olyan hosszútávú tervezést tesz elengedhetetlenné, mint a ma megszülető gyerekem felsőfokú-, vagy szakmai képzése finanszírozása, vagy a 30-40 év múlva esedékes nyugdíjas korom anyagi fedezetének megteremtése.

Ezen két terület  - tervezésre és pénzügyi tudatosságra nevelni - megvalósítása, segítése a közvetítők valódi feladata. Az a feladat, ami hosszú évek, akár évtizednyi idő alatt vihető át sikerrel a gyakorlatba, és amit szakszerűen és az ügyfél szempontjából "jól elvégezni" csak úgy lehet, hogyha nem mélyítjük a közvetítő/értékesítő és az ügyfél érdekei közti ellentétet.

 A visszavásárlási táblázatok megszüntetése borítékolhatóan egyetlen eredményt fog produkálni: megszűnik velük az a pszichológiai faktor, ami segített nekünk, fogyasztóknak hosszabb távon kitartani a megtakarítási terveink mellett (saját gyarló vágyaink ellenében).

A jelenlegi jogszabálytervezetben megfogalmazott változtatások a szabad piaci versenyt szűkítik, rombolják a hazai közvetítői szakmát, miközben bizonytalan és megkérdőjelezhető eredményeket érnek el a megcélzott területeken.

A fent megfogalmazott célok megvalósíthatósága egyszerűbbnek és célszerűbbnek tűnik a közvetítői szakma  - az egyes közvetítői ágak piaci arányának befolyásolása révén. Neked és nekem, mint fogyasztóknak van lehetőségünk független közvetítőt megbízni, akitől joggal várható, hogy a fogyasztó - azaz a mi - érdekeit képviselje. 

Vajon a felügyeletet mi gátolja abban, hogy a független szakértők szerepének erősödését támogassa...?

Azokét, akik valóban "ott vannak a lövészárkokban", akik nem csak a termékek költségeit hasonlítgatják össze, de segítik a tervezést és a termékek egyes funkcióinak használatát, az élethelyzet változása esetén segítenek megfontoltan kezelni a helyzetet pánikszerűen meghozott, elhamarkodott (veszteséget okozó) döntések helyett, stb.

"Örök dilemma", avagy lakáshitel, vagy albérlet?!

Időről-időre felmerülő kérdés, szinte évente születik egy-két idevonatkozó cikk. Egyik barátom inspirálására úgy döntöttem, hogy összetett (ki)számolgatások és manipulatív példák helyett összefoglalom azt a néhány tapasztalati-, és szakmai alapelvet*, amit érdemes ujjhegyre szednie mindenkinek, aki valaha választ kell adjon erre a "dilemmára".




1. "Bank = főbérlő"

Sokan azt hozzák érvként a vásárlás mellett, hogy "de legalább a sajátom". Ez jogi értelemben igaz, a hétköznapi valóság viszont (a bejegyzett jelzálog-, elidegenítési- és terhelési tilalom miatt), hogy "csak addig, amíg fizetsz". Tehát a gyakorlatban addig, amíg fizetem a hitelt, valójában a bank lakásában lakom.
Akár lehet, hogy a felvett 8 millából már csak eggyel lógok a banknak - ha mától nem fizetek, mégis eladják a fejem fölül a lakást - tehát nem én döntök róla, vagyis "nem az enyém". (Ugyanúgy, ha nem fizetem az albérletem, akkor is az utcán kötök ki - persze előbbi esetben több pénzzel a zsebemben.)

2. "Bank = normális főbérlő"

Aki nem egy évet lehúzott már párkapcsolatban, munkahelyen, iskolában, az tudja, hogy az emberi kapcsolatok sokszor nem könnyűek. A főbérlő-albérlő közti viszony is jelentősen terhelt az emberi jellem minden vonásával - magyarul komoly lutri, hogy "milyen bérlőt/főbérlőt sikerül kifogni". Egy bérlő számára a "normális főbérlő" nem szól bele, hogy kit hívsz fel magadhoz, nem állít be hívatlanul "ellenőrizni" - békén hagy, ha rendesen fizetsz.
Sokan emiatt félnek is a bérbeadástól (az albérlőkről nem beszélek, mert jellemzően nincs választásuk), bár (szerintem) csak azt az ősi alapelvet kéne betartanunk, miszerint "akként cselekedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy Veled cselekedjenek!"

A legtöbb bérlő életében előfordult (vagy fog), hogy a főbérlő bejelentése miatt kell költöznie (eladta a lakást, hazaköltözik a gyerek, a főbérlő költözik "haza", stb.). Ez nyilván nem túl örömteli helyzet - aki költözött már életében, érti mire gondolok - a többiek keressenek cikket arra, "miért szívás költözni?" ;)

Ezzel szemben, ha lakáshitelt fizetek, ez a rizikófaktor nulla. Nem jön a bank gyereke, nem dönthet úgy (ha nem adok rá okot), hogy eladja a lakást, amiért fizetek neki, a bank nem fog beköltözni a helyemre.
Vagyis amíg én a megállapodásunk rám vonatkozó részét megtartom, addig a helyzetem stabil.

3. "De a törlesztőrészlet emelkedhet"

Egy:

A bérletidíjak ugyanígy - kérdezz csak meg egy albérlőt.

Kettő:

A bérletidíjad csak egyetlen embertől függ - a bank kamatemelést nem csinálhat "csak úgy". Meg kell tudja gazdasági érvekkel, számokkal indokolni, hogy a hiteled refinanszírozása drágult (vagyis "neki is emelkedett a törlesztőrészlete", amit rád hárít). 1% kamatváltozás ma egy 8 millás hitel törlesztőjében ~4-5eFt törlesztőemelkedés.

Kérdés az albérlőkhöz:

"Ha a főbérlő bejelenti, hogy emeli a bérleti díjat, általában 4-5eFt-tal emeli?"


4. "A hitel veszélyes"

Pontosítsunk: a figyelmetlenség / hozzáértés hiánya / ostobaság veszélyes. Veszélyes eszköz egy turmixgép, egy kalapács, egy kés is, persze. Ha nem értünk a használatához, nem figyelünk oda a használatuk közben - vagy ha szimplán hülyék vagyunk.
A hitellel pont ez a helyzet.

100 Ft-os kérdés:

Melyik az az egyetlen eset, amikor a bank felrúg egy hitelszerződést?

a) Ha reggel úgy ébredt, hogy...
b) Ha azt hallotta a hentesnél, hogy ma aranyba kell fektetni.
c) Ha hazaköltözik a gyereke.
d) Ha csak kicsi önerővel vettem fel a hitelt.
e) Ha hosszú a futamidőm.
f) Ha nem fizetem a törlesztőt.

Azok viszik ezt a kört, akik az f) választ jelölték meg.

Vagyis, ha megtesszük a szükséges (és lehetséges) óvintézkedéseket, hogy a törlesztőt mindig tudjuk fizetni, már kezeltük is az egyetlen közvetlen kockázati tényezőt. Persze - sok oka lehet, hogy ne tudjam fizetni a törlesztőt, ám ezekre léteznek megoldások, amikről mindjárt.

(Megjegyzés: aki azért volna hitelellenes, mert ha nem tudja fizetni a törlesztőt, utcára kerül, az kérdezzen meg egy albérlőt, vele mi történik, ha nem fizeti a bérleti díjat... Összehasonlításban ez a kockázat tehát mindkét oldalon megjelenik, így nem jelent valós különbséget a két alternatíva között.)

5. "Törlesztőrészlet = vállalt, kötelező"

Sokan úgy gondolkodnak a hitelek kapcsán, hogy ha egy lakást meg akarnak venni, akkor "annak ekkora a törlesztőrészlete". Mármint hogy az egy mások által eldöntött x összeg. Pedig több olyan választható paraméter van, amelyekkel a törlesztő összege (nyilván tól-ig-határok között) általunk változtatható, választható.
Vagyis rajtunk múlik, hogy olyan törlesztőrészletet vállaljunk, mint havi kötelező összeget, amit tartani is tudunk.


6. Fenntarthatóság

Ma ugyanott, ugyanakkora lakásnak a bérleti díja és a megvásárlásához szükséges (minimális önerő mellett számolt, 5éves fix kamatozású) hitel törlesztőrészlete akár 30%-os különbséget is simán jelent, a törlesztő javára.
Vagyis a bevétel-kiadásmérlegünkben kisebb terhet kell vállalnunk, ha a törlesztőt választjuk.

Az átlagember itt követi el a hibát.

"Ha az albérletem 75 000, akkor megnézem, hogy 75 000 törlesztőért mekkora hitelt kapok, és akkora lakást veszek. Így ugyanott leszek, mint eddig."

Ami különbség:

Ha beüt a vész - pl. munkahelyet váltok, és csökken a fizetésem -, albérletet viszonylag gyorsan tudok váltani, hogy kevesebbet fizessek, mint eddig - és jellemzően az én döntésemtől függ, hogy megteszem-e. Viszont a hitelem módosítása nem megy egyik napról a másikra, ráadásul pluszköltséggel jár, és a bank jóindulatától függ, hajlandó-e.


Ami NEM KÜLÖNBSÉG - avagy a "felelős hitelfelvétel alapjai"

A vállalt kötelezettség választható. Ha 75 000, amit "ki tudok fizetni" (mindegy, hogy albérlet, vagy törlesztő), az nem jelenti, hogy ennyit be is kell vállalnom kötelezően fizetendőnek. Sőt!

Maradok a hitel verziójánál - hiszen ez a téma, de a leírtakat ugyanígy végig lehet futtatni bérlésnél is.


1. Abból induljunk ki, hogy a havi bevétel-kiadásmérlegünkből mennyit tudunk/akarunk a lakhatásunk megoldására szánni? Legyen a példa szerint 75 000/hó.

2. Lássuk, hogy milyen kéglik szimpatikusak - azokat mennyiért tudnánk megvenni ma.

3. Vegyük a vételár 40%-át - átlagos jövedelemnél ekkora önerővel kell számolnunk. (Nagyon jó helyen lévő ingatlannál, nagyon jó bejelentett jövedelmek esetén, illetve magasabb kamatteher mellett elfogadnak a bankok kevesebbet is - de ez nem jelenti, hogy feltétlenül érdemes vállalnunk.)

Ha ez nincs meg:

Azon kell gondolkodnunk, hogyan tudjuk gyarapítani az önerőnket (olcsóbb albi, több megtakarítás, stb.), illetve tudunk-e családon belül plusz ingatlant felmutatni, amit "pótfedezetként" bevonhatunk. (Ingatlan-összérték 80%-át hitelezik maximum, vagyis a tervezett vételárunk ez alatt kell legyen - akkor nem kell önerő.)

Ha ez megvan:

4. A törlesztő = kötelezően fizetendő.

Vagyis annál kisebb annak a veszélye, hogy egy kedvezőtlen jövedelmi változás, vagy megnövekvő egyéb kiadás miatt rövidtávon nem tudom befizetni a törlesztőt, minél kisebb a törlesztőm. A törlesztőrészletem - onnantól, hogy kiválasztottam, melyik hitelverziót kérem - a banktól függ.

A rászánt 75 000/hó-ból kötelezőnek vállalok pl. 55 000/hó-t.

5. A futamidő = ameddig kockázatnak vagyok kitéve.

Igen - az utolsó két pont egymással ellentétes előjellel kerülnek mérlegre - a feloldást előtörlesztésnek hívják.
Kisebb kötelező törlesztőt vállalok - ami nyújtaná a futamidőmet, vagyis a kockázat idejét -, de MELLETTE ÖNKÉNTESEN félreteszek előtörlesztésre, amivel hamarabb ki tudom fizetni majd a hitelem  - csökkentem a kockázat idejét. (Amikor előtörlesztek NEM a futamidőt kérem majd csökkenteni, hanem a havi kötelező törlesztőt. Így még többet tudok előtörlesztésre félretenni, és a második, vagy harmadik ciklusban érek a hitelem végére - így is az eredeti futamidő felénél-kétharmadánál, de ciklusonként csökkenő kockázattal.)

Vagyis a kéglire szánt havi ráfordításom = kötelező törlesztő + önkéntes megtakarítás előtörlesztésre.
A példánkban tehát 75 000/hó = 55 000/hó + 20 000/hó.

Egy kedvezőtlen jövedelem/kiadás-változás esetén az önkéntesen vállalt részt szabadon csökkenthetem, ha kell - és ez csak tőlem függ. 

6. A fenntarthatóságnak/biztonságnak ára van.

Számtalan tényező befolyásolja, hogy összességében mennyit fogok kifizetni a kéglimért (mikor törlesztek elő, mennyit törlesztek elő, stb.). Lehet számolni többféle variációt.
Azt azonban tegyük helyre magunkban, hogy mindennek ára van - a biztonságnak is.


+1. A felelős hitelezéshez.

A havi tervezett ráfordításba érdemes belekalkulálni még egy tételt.
Mi gátolhat meg abban, hogy pénzt tudjak keresni...?
Az elsők között a munkahelyvesztés kerül elő, érthetően, mert a csapból is a munkanélküliség folyik, minden sarkon hajléktalanokat látunk - ettől félünk.

Csakhogy a munkahelyem elvesztése valójában nem "gátol". Feladat elé állít, amit lehetőségem van megoldani. 
Mi az, amivel nem tudok mit kezdeni, ha bekövetkezik...?
Ez a munkaerő-védelem kérdésköre. Ha fizikailag nem tudok dolgozni, és emiatt csökken a bevételem - vagyis veszélyben a törlesztésem.

Erre a problémakörre külön bejegyzést szánhatnék, de mert annyira összetett, inkább csak annyit javaslok, számoljuk ki, mekkora része van meg akkor is a bevételeinknek, hogyha otthon fekszem betegen, vagy ha kórházba kerülök (számoljunk a pluszköltséggel!).

És kérjünk segítséget alkusztól (ügyfél megbízásából jár el, saját felelősségére dolgozik), hogy milyen lehetőségeink vannak jövedelem-pótló kockázati biztosításokat választani!

Ez nem kell, hogy irdatlan plusz költség legyen (pláne fiatalon és egészségesen szerződve), de ugyanúgy része a megfontolt és felelős hitelfelvételnek, ugyanúgy múlhat rajta az utcára kerülésünk!





* A bejegyzés szerzője 2008 óta dolgozik független összpénzpiaci tanácsadóként. A bejegyzésben foglaltak a saját szakmai véleményét, tapasztalatát tükrözik. Minden élethelyzet más, így a fenti elvek alkalmazhatóságát egyedileg kell vizsgálni, illetve fentiek alkalmazása nem helyettesíti egy átfogó helyzetelemzés és -értékelés elkészítését.

3 tény a hazugságok között - avagy mit kerülj el, ha túl akarod élni

Hiteles és reménykeltő interjúra bukkantam a minap, melyben Dr.Illés Tamás, külföldre költözött gerincsebészünket szólaltatta meg a riporter.

Arról már kismilló cikket olvashattunk, hogy mi a helyzet itthon az egészségügyben.
Azt sem nagyon kell ma már propagálni - tele vele már a legnagyobb közösségi portál is -, hogy komoly, rendszerszintű változtatások nélkül csak idő kérdése, mikor robbannak a képünkbe az egészségügyi dolgozók keserűsége, és/vagy az infrastruktúra amortizációjából fakadó tragédiák.

Hogy van-e megoldás? 
Ha megnézzük a nyugati országokban működő kombinált rendszereket, amelyekben az alapellátások (jellemzően az életmentő beavatkozások) finanszírozását vállalja az állam, minden egyebet pedig a privát egészségbiztosítókon keresztül maguk az állampolgárok fizetnek, láthatjuk, hogy tökéletes megoldást még nem találtak ott sem. (Denzel Washington főszereplésével készült remek film a témában, John Q - Végszükség címmel.) A legszegényebbek hozzáférése az ellátásokhoz nyugaton is korlátozott. Ám a rendszer összességében mégis működőképes, és köztudottan magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt, mint nálunk. Tisztes megélhetést, emberhez méltó munkakörülményeket az egészségügyi dolgozóknak, színvonalas ellátást az állampolgároknak.

Íme egy több évtizedes hazai tapasztalattal rendelkező sebész állásfoglalása, aki évek óta dolgozik Nyugat-Európában, és gyakorlati tapasztalatok alapján tudott képet alkotni.

"...
– Az utolsó nagyobb reformmal 2006-ban próbálkoztak Magyarországon. Elképesztő ellenállás alakult ki.

Forrás: Government at a Glance: How Hungary Compares, OECD, 2015 - a szerk.

– Az orvoslás szolgáltatás. Mint minden szolgáltatásnak, ennek is ára van. Magyarországon az az alapvető probléma, hogy ezt az emberek nem ismerik fel. Talán ez a leghátrányosabb hozadéka a Kádár-rendszernek. Ott ugyanis minden ingyen volt. Az egészségügy pénzbe kerül – amíg ezt a döntéshozók nem fogják kimondani, addig nem fog változni a helyzet. Jelenleg részben a hálapénz működteti a magyar egészségügyet.


– És rombolja egyben: a fiatal orvosok nemcsak az alacsony fizetés miatt hagyják el az országot, hanem azért is, mert a hálapénz miatt az idősebb kollégáik nem engedik őket műtétek közelébe, ami akadályozza a szakmai fejlődésüket.

– Ez így van. Ezen minden magyar orvos keresztülmegy.

– Ön szerint is hibás volt az az elképzelés, amely versengő biztosítókra bízta volna az ellátások szervezését?

– Szerintem ez volt az egyetlen járható út az egészségügy megreformálásában, amit sajnos az ismert okok miatt fel kellett adni.

– A magyar orvostársadalom kézzel-lábbal tiltakozott.

– Több biztosító esetén a biztosító eldönti, hogy melyik intézménnyel vagy orvossal köt szerződést, így nem a hierarchikus elemek számítanak, hanem a szakmai teljesítmény. Egy több-biztosítós rendszer sokkal jobban szervezett és jobban működik, mint a hierarchikus. Az egy nagyon jól felépített egészségügyi program lett volna. Sajnos nem volt megfelelő a szakma felé való kommunikációja, és ismert az a tény is, hogy a résztvevők ellenében nem lehet semmiféle programot megvalósítani. Azóta sem látok azonban más megoldást. 2006-ban történelmi esélyt szalasztott el az ország egy abszurd kampány után. Véleményem szerint nem tartana ma itt az egészségügy, ha akkor végigviszik a reformot, de a demagógia nyert.

– Azt mondták, az egészségügy nem üzlet.

– Magyarországon a kormány – egyes esetektől eltekintve – sosem finanszírozta árán az egészségügyet. A saját szakmámban ez úgy jelent meg, hogy a protézisekre biztosított ár körülbelül nyolcvan százaléka volt a protézisek tényleges árának. Közben a döntéshozók azt kommunikálták, hogy az ellátás teljes költségét megtérítik. A betegek joggal kérdezték, akkor miért nem operálják meg őket, hiszen a híradókban azt hallották, hogy az állam mindent kifizet. Orvosként nehéz az ebből az ellentmondásból fakadó frusztrációt hosszú távon elviselni..."

(Szerző: Ónódy-Molnár Dóra, Megjelent: itt )

Sokan ódzkodnak a biztosítási megoldásoktól - ennek hátterében legtöbbször meggondolatlanul választott, vagy rosszhiszemű ügynöki közreműködéssel hozzá nem értőknek eladott korábbi szerződések csalódásai (vagy sokszor csak ezek hallomásai) állnak.
Független közvetítőként lassan évtizede figyelem a rendszer változásait, látom a családok tragédiáit, szembesülök a szemléletformálás nehézségeivel. És látom a pozitív példákat is - amelyek persze nem kerülnek újságok címlapjára, sem fészbúk-kampányok tárgyai nem lesznek (mikor egy biztosító térítése ment meg egy-egy családot az anyagi csődtől, vagy konkrétan egy családfenntartó gyógyulásához járul hozzá jelentős mértékben).

A cikkben nyilatkozó orvos gondolatai egyfelől megerősítést, másfelől reményt jelentenek, hiszen itthon is elérhetőek a nyugatihoz hasonló alternatívák. Természetes, hogy "csupán" a lakosság oldaláról történő szemléletváltás nem lesz elegendő - hiszen a saját zsebből fizetett biztosítások mellett nem csökken az állami elvonás, a munkabéreket terhelő szociális adó, vagy a munkaadói terhek. A központi "rendszer-váltás" elkerülhetetlen.

Ám fontos felismernünk (az elmúlt 25-30 év tapasztalatain okulva), hogy elsőként nekünk, kisembereknek kell lépnünk, változtatnunk.
Nekünk kell "fizetőképessé" válnunk, amiben a különböző biztosítási megoldásokon keresztül megosztott költségek révén van reális lehetőségünk előrelépni. 

(Kevesebbe kerül egy biztosítási szolgáltatónak fizetni évente meghatározott összeget, mint egy életen keresztül direktben kifizetni az orvosi ellátások valódi költségét. Ennek alapja, hogy a biztosítást fizetők közössége ("veszélyközösség") kisebb összegeket dob be "a közös kalapba" rendszeresen, amiből nagyobb összegeket kap az, akinek éppen szüksége van rá, mintha a saját zsebében gyűjtögette volna a maga kis befizetéseit.)


A politikusainktól csak az utolsók között várhatjuk, hogy megmozduljanak.
Vagy persze le is válthatjuk őket, hogy valódi vezetőink legyenek - végre...

The best job

Nem rég fiatalokkal, első-másodéves egyetemistákkal beszélgettem - az átlagosnál kicsit többször, többet. Kellett is ennyi, hogy észre vegyem, mennyivel másabb már a világszemléletem, mennyivel másként látják - nézik - a dolgokat maguk körül a fiatalabbak.
Keresik a helyüket - tanulnak valamit, amit választottak "valahogy". Van, aki lelkes, akit az elhivatás vezetett, és most botladozva bár, egy döcögő rendszerben, sablonok közé szorítva, de affelé halad, ami iránt vonzódást érez.
És vannak (nagyobb arányban) "a többiek", akik ZH-tól ZH-ig látnak maguk elé, két hétvégi buli között a nyári fesztiválprogram a prioritás, a vizsgákon meg "majd lesz valami"...

Beszélgetve velük megfogalmazódott bennem, mit mondanék a régi önmagamnak, aki ugyanezeken a hullámokon evickélt valaha?

Aztán találtam ezt a képet:

"A legjobb munka a világon, 

ha az álmod megvalósításán dolgozol!"

Mit mondanék hát...?!



Keresd a helyed! Keresd azt a helyet, amelybe beleillesz, ami Neked lett kitalálva! Azt a dolgot, azt a tevékenységet, amit szívvel-lélekkel tudsz tenni, amivel a legtöbbet tudod adni a környezetednek, a Világnak! Van egy út, amit Te tudsz a legjobban végig járni, amelyen a legtöbbet tudod kihozni magadból - és itt a boldogságodra, a kiteljesedésedre is gondolok!

Bulizz, élj, légy őrült!

De Élj már Most is!
Keresd a célt, az utat, tervezz, ismerj meg minél többeket, akik segíthetnek megtalálni, vagy akikre építhetsz később a megvalósításnál! Építs kapcsolatokat - valódiakat, ne csak felszíneseket! Segíts, ahol tudsz, és kérj segítséget, hogy megerősödjenek a kapcsolataid! Keresd a helyed, minél többször lépj ki a való életbe - menj nyári gyakorlatokra akkor is, ha nem muszáj, menj külföldre, gyakorold a nyelvet, amit tanulsz! Ismerkedj határok nélkül!

Szeress bátran, tépelődés és játszmázás nélkül, őszintén! Mert szeretni is meg kell tanulnod - nem fog menni elsőre! Ez lesz a családod alapja!

Ismerkedj meg a vállalkozásokkal, hogy az alkalmazottakat nevelő oktatási rendszer ne vághassa le a szabadságod szárnyait! Ne félj az újtól, ne félj az ismeretlentől - ne félj pofára esni! A sikerhez a kudarcokon át vezet az út, és csak rajtuk keresztül érhető el!

Merj hibázni akkor is, ha a rendszer a hibákért büntet! Csak így tanulsz valójában!

Jó fizetést akarsz?!

Oké, de tudd, hogy dolgoznod is kell érte! Először Neked kell adnod, hogy kaphass!

Jó állást szeretnél?!
 
Oké, de akkor nem elég a lexikális tudás! Meg kell tanulnod eladni! Eladni önmagad, eladni az ötleteidet! Támogatókat megnyerni magadnak, együttműködni másokkal, csapattagnak lenni!

Magasra törsz - sikert akarsz?!

Oké, de akkor meg kell tanulnod kezdeményezni! Meg kell tanulnod példát mutatni, felelősséget vállalni, vezetni másokat!


Azt hiszed, van időd, pedig az óra ketyeg! Kinőttél már a súlytalan gyerekkorból, amikor még anyu-apu vitte a vállán a világot! 

Élj!!

Élj Ma, élj Most! 
Tanulj a tanulás öröméért - ne csak könyvekből, ne csak a központi sablonok szerint! Alkoss, teremts már most - keresd a lehetőséget rá, keresd a megoldásokat, vágj bele! 

Élj - mert ezért születtél!


"A legjobb munka a világon, ha az álmaid megvalósításán dolgozol!"

;)

Egyetlen félreértés, amely meghatározhatja az életed

Véletlenül akadt a kezembe Kornis Mihály Lehetőségek könyve című munkája. Elgondolkodtató olvasmány, hálás vagyok érte - egy ponton mégis "kicsapta a biztosítékot" nálam.

Idézem:

Légy takarékos!

Hányszor hallottuk ezt gyermekkorunkban! Iskolatakarék. Hányunknak a szülei tudtak elfogadható magyarázatot adni rá? Legtöbbünknek egyedül kellett rájönnie, hogy takarékoskodni azt jelenti: a szükségesnél kevesebbet költeni rá.
 Kinek van erre szüksége?

 Annak, aki a rosszra számít.

Markánsan megjelenik ebben a rövid bekezdésben egy szemlélet, amely mögött egy hányattatott életpálya feszül. Mivel a hétköznapok embere gondolkodásában is többször találkoztam hasonló értelmezéssel, megragadom az alkalmat, hogy újraértelmezzem a takarékosság fogalmát.
Egyáltalán - tágabban értelmezve - a tudatos fogyasztás fogalmát!

Hátulról kezdem:

1. Robert T. Kiyosaki írta valamelyik könyvében:

Készülj a nehéz időkre, és csak jó időket fogsz látni!

Ahogyan azt több évtizedes tapasztalattal rendelkező mentoraimtól megtanultam - a "válságot" csak azok élik meg válságként, akiket felkészületlenül ér. Mindazok, akik a napról-napra élés kényelmes (tervezést, erőfeszítést kevéssé igénylő) módszerét hajlandóak meghaladni, és megtanulni tervezni, beosztással élni a mában, mindazok lehetőséget látnak a "válságban" "holnap", aminek kicsiben mindannyian örülünk, és amit kicsiben mindannyian igyekszünk kihasználni. Még Te is! ;)
Mire gondolok - kérdezheted!?

Ugye láttál már ilyen feliratokat?

"AKCIÓ! -10 -20 -30 -40%"

Na és mit teszel, ha olyan cikkeket látsz akciósan, amiket használsz, vagy a jövőben használni fogsz?
Vásárolsz.
"Az Akció - válság kicsiben." 
(Persze, marketingfogás legtöbbször - ám gondoljunk a végkiárusításokra, amikor a bolttulajdonos olyan válságban van, hogy már áron alul is szabadulna a készletétől...)
És ha jobban megnézzük (és Kiyosaki elég időt szentelt annak az életéből, hogy "jobban megnézze"), válságban az igazi befektetők is ezt teszik - nagyban - vásárolnak.

A nyereség a vásárlásnál képződik - nem az eladásnál.

(R.T. Kiyosaki)

Tehát tervezni, és felkészülni a következő lehetőségre, amikor anyagilag gyorsabban fejlődhetünk, egyáltalán nem negatív gondolkodásmód, egyáltalán nem kell vele - ahogy sokan divatos életelvet használnak kifogásként a struccpolitikájuk igazolására -  "bevonzanunk" negatív életeseményeket!

2. A második kérdést válaszold meg nyugodtan Te magad! Kinek van szüksége rá, hogy anyagilag fejlődjön?



3. "Legtöbbünknek egyedül kellett rájönnie, hogy takarékoskodni azt jelenti: a szükségesnél kevesebbet költeni rá."

Vallom, hogy az élet és a boldogság művészete abban áll, hogy megleljük az arany középutat. Az antik gondolkodók "Carpe diem!" jelmondatát értelmezhetjük szélsőségesen - "Élj a mának - ne gondolj a holnappal!" -, vagy értelmezhetjük a szó szerinti fordításhoz hűen: "Ragadd meg a napot!"
Ahogy a rövidlátás felelőtlenségét sem támogatom, tudom, hogy a "fösvénység" - a Kornis értelmezése szerinti "szükségesnél kevesebbet költeni valamire" szemlélete éppúgy kudarcra ítél hosszútávon.

Az arany középutat abban vélem megtalálni, ha a takarékosságot ekként értelmezzük:

Élj a mában, ám gondolj a holnappal!

Ragadd meg a napot! Élj, és éld meg a boldogságot ma, és tervezz a holnappal, hogy gyarapodj, fejlődj, és képessé válj mind többet adni a környezetednek!

Takarékoskodni tehát nem egyértelműen a szükségesnél kevesebb ráfordítást jelent (persze lehet annyira szűk a büdzsénk, hogy átmenetileg akár rákényszerülünk bizonyos területeken), hanem mértéktartást és tervezést. Felkészülést, felhalmozást, hogy amikor eljön az ideje legyen miből vásárolnunk. Eredménye pedig egy boldog és optimista ma mellett egy kiszámíthatóbb, felkészültebben ránk köszöntő holnap, amely mind nyugodtabb álmot, és gyarapodást, fejlődést épít az életünkben.


Hogy melyik szemlélet és értelmezés szerint gondolkodsz és használod ezt a fogalmat - Te döntöd el. Hogy eltérő utat jelölsz ki magadnak ezáltal - én biztosra veszem.
Az életem tettem fel arra, hogy a pozitívabb szemléletre segítsem azokat az embereket-családokat, akik nyitottak a változtatásra - és nyolc év után elmondhatom, hogy gyakorlatban látom igazolódni a mentoraimtól tanultakat.

Tények és téveszmék - avagy a papír teszi a jó szakembert?

Az utóbbi hónapokban - a brókerbotrányok farvizén - akcióba lendült a pénzügyi felügyeleti tevékenységet végző MNB (amelyet a kormány nemrég vont össze a PSZÁF-fal). Ez számos közvetítő tevékenységet végző vállalat, befektetési tevékenységet végző cég "alapos átvizsgálásában" nyilvánult meg, amelyek eredményeit felkapta a "szaksajtótól" kezdve a "bulvár lapokig" mindenféle médiaorgánum. Cikkünk ezen írások nyomán születik - minthogy a komolynak tartott, internetes  pénzügyi-gazdasági fórumok cikkeiben is olyan dilettáns (és hibás, félrevezető) megfogalmazások láttak napvilágot, amelyek még egy bulvárlaptól sem volnának elfogadhatóak (pl. a függő- és független közvetítők következetes (szándékos?!) összekeverése). Ezen felül korábban írtunk arról, mi alapján érdemes közvetítőt, szakértő segítséget választanunk az anyagi döntéseink meghozatalához, és e cikkeket olvasva az a félrevezető kép alakulhat ki a fogyasztókban, hogy a Felügyelet által számon kért "végzettség" léte mérvadó szempont lehet ebben a választásban.

Esőként szögezzük le: a pénzügyi közvetítői szakma legalább annyi szakmai ismeretet követel, mint a cipésztől, a nőgyógyásztól, az ügyvédtől a saját szakmája. És körülbelül ugyanúgy elmondható itt is, hogy abból aligha lesz szakértő, jó szakember, aki csak az elméleti anyagot tudja betéve. Ugyanolyan, ha nem fontosabb a gyakorlati tapasztalat, tudás. Nem csak azért, mert az egyes szerződések előkészítésének szinte pénzintézetenként eltérő buktatói lehetnek (ld. pl. a hitelezésben tapasztalható egyes bankokra jellemző eljárási sajátságok, amelyek nem ismerete jelentős időveszteséget, anyagi veszteség kockázatát jelentheti). Még inkább azért, mert - ahogyan arra korábban is hivatkoztunk - egy pénzpiaci szerződés hasznossága/károssága nagymértékben attól függ, kellően ismertük-e az ügyfél pillanatnyi élethelyzetét, és a megvalósítani kívánt célját, valamint döntési szokásait, habitusát, mikor a szerződést megkötötte. Addig pedig, míg valaki megtanulja, hogyan építsen fel egy előzetes beszélgetést, hogy a lehető legtöbb fontos információt megtudja ezekből, hosszabb út - hosszabb gyakorlással eltöltött idő szükséges.

Másodszor tisztázzuk: a jelenleg érvényes törvényi szabályozás mit is követel meg végzettségként egy közvetítőtől: A Bit. II. fejezet 41.§ (2) bekezdése szerint felsőfokú végzettség, OKJ-s biztosításszakmai végzettség, vagy hatósági vizsga szükséges a tevékenység jogszerű - és a Felügyelet jogértelmezése szerint szakmailag megalapozott, korrekt végzéséhez, az ügyfelek korrekt kiszolgálásához. Ezek közül részleteiben a hatósági vizsgával foglalkozunk, minthogy a felsőfokú végzettség (amely bármely hazai képzőintézmény egyetemi diplomáját jelenti - igen, bármelyikét) elfogadása szakmailag értelmezhetetlen (attól, hogy valaki diplomás pedagógus, vagy szívsebész, aligha fog különbséget tenni a kockázati- és a hagyományos életbiztosítások között, vagy az annuitásos és a rulírozó hitelek között), ezután viszont a hatósági vizsga az elterjedtebb képesítési forma, amellyel a közvetítők rendelkeznek.
Érdemes azt is szemügyre venni, milyen vizsgatárgyakat, milyen témaköröket "sajátítanak el" (érintenek) a hatósági képzés során (biztosításközvetítői - ld. 1.sz. melléklet, "banki közvetítői" - ld. 1.sz. melléklet).
Minthogy volt szerencsém nem csak elolvasni a vizsgakövetelményeket, de végigülni a képzést, majd teljesíteni a vizsgákat, és mintegy nyolc éves gyakorlati tapasztalatot szerezni a társadalom minden szintjéről kikerülő családoknál, magabiztosan állítom, a korrekt, megalapozott szaktanácsadásnak legfeljebb részét képezik a tananyagban szereplő témák. Azt már csak a felsorolás elolvasásával is leszűrhetjük, hogy a képzés elméleti jellegű, sehol sem tartalmaz gyakorlati elemeket, sőt - sajnos a pénzpiaci közvetítés egy lényeges szereplőjére vonatkozó ismereteket sem, nem szól tudniillik az ügyfelekről. Arról, milyen tipikus hibák vezetnek egy család eladósodásához, milyen tipikus okai vannak a biztosításokról alkotott sztereotip képeknek, vagy hogyan lehet kezelni-elkerülni a meg nem értésből fakadó félelmeket, tévedéseket.
Márpedig azt is beláthatjuk, hogy a hibás döntések többsége a helyzet nem megfelelő mérlegelésből, (a kockázat, a választott termék) meg nem értéséből fakadnak - ugyanakkor aki életében próbált már végigolvasni két biztosítási-, vagy hitelszerződést, az azzal is tisztában van, hogy a puszta információ rendelkezésre állása még nem jelenti, hogy megalapozott döntést tudnánk hozni (megértés).

Visszatérve a felügyeleti elvárásokra, a jogalkotó szerint azok a közvetítők, akik egy döntés előkészítési folyamat szakmai feladataiból a piaci- és termékszakmai ismereteket elsajátították, képesek korrekt ügyfélkiszolgálásra. Az, hogy életükben ügyfelet még nem láttak, az, hogy valós élethelyzeteket sosem térképeztek még fel, nem számít.
Míg - az említett felügyeleti eljárások eredményei, a megszületett elmarasztaló határozatok ismerete alapján - azok a kezdő közvetítők, akik tegnap megfeleltek egy közvetítőcég felvételijén, ma pedig elkezdenék tanulni-gyakorolni "próba-elemzések" készítésével, hogyan és mikre figyelve kell felmérni, mire van szüksége egy ügyfél családjának - bűnözők. Hiába igazolható, hogy az őket foglalkoztató cég "közelébe sem engedte" a kezdő munkatársait az ügyfelek szakmai részleteket érintő tájékoztatásának (a döntés előkészítés effektív részére, a "tanácsadásra" gondolunk).
A felügyeleti eljárások nyomán született határozatok értelmében az időpont-egyeztetés szakmai vizsgát követelő részfeladat. Míg egy három napos levelező-szintű "képzéstől" máris profivá válik a laikus.

Emellett azt már feleslegesnek is tartjuk megemlíteni, hogy a sebészt a gyilkostól sem a képesítése különbözteti meg - hanem a szándékai, az erkölcsi- és értékrendbeli jellemzőik. Az egyik ad, a másik elvesz - éppúgy, ahogy a közvetítők között is van elkötelezett szakember és van szélhámos, s mindkettejüket a gyakorlat teszi - végzettségüktől függetlenül.
Az is véletlen mellékkörülmény, hogy a feltételként szabott hatósági vizsga illetékköteles, vagyis a most felügyeleti bírság mellett kötelezett közvetítők (illetve azok kezdő munkatársai) az MNB számára generálnak többmilliós pluszbevételt a kifogásolt képzési feltételeknek való azonnali, tömeges megfeleléssel (amelyet egyébként idővel így is úgy is teljesítettek volna).
(Hogy hány - egyébként erős értékrenddel bíró, idővel elkötelezett és korrekt szakemberré érő leendő kollégát tántorít el a szakma elsajátításától a feltételek nehezítése - és ezzel valójában mekkora közvetett kár éri a fogyasztókat -, már fel sem vetjük.)

Röviden

Sokszor kérik, foglaljam össze röviden, miről szól a munkánk, mi a hivatásom. Mindig úgy érzem, hogy ha "rövidítek", akkor kizárt, hogy "beleférjen" a lényeg. Annyira sokrétű hatást tudunk kifejteni. A munkánknak annyira sok ponton van eredménye.

Nemrég találtam egy képet, ami azonban jól összefoglalja az egyén - mint ügyfél - oldaláról a "miértre" adható választ.

Íme:

Ezért dolgozunk.

Hogy a "hétköznapi célok" megvalósítását könnyebbé, gyorsabbá tegyük mindazoknak, akik velünk tartanak.

Misszió

Személyes misszió, küldetésnyilatkozat

A cég alapfilozófiája: „Öngondoskodásra tanítani Ügyfeleinket értékálló pénzzel.”

Lefordítva – az eladósodott társadalmunk fejlődésre nyitott tagjait segíteni megtakarítókká válni.

Jómagam hiszem, hogy mindannyiunk személyre szabott feladattal született erre a világra. Mindig is elhivatást éreztem aziránt, hogy pozitív változások formájában hagyjak nyomot a világban. 2008-ban találkoztam a Vállalattal, és ismerkedtem meg az alapítók és az itt dolgozók víziójával.

Hetedik éve dolgozom a szakmában, az MPK Zrt-nél. Hét év alatt a magyar családoknál tapasztaltak, a szakmai konferenciákon, oktatásokon elhangzott gazdasági, társadalmi témájú előadások hatására fokozatosan ismertem fel, milyen sokrétű, és milyen átfogó, nagyléptékű változások megvalósítására nyílik lehetőségünk a munkánk révén – amennyiben felvesszük a kesztyűt, felvállaljuk a társadalmi szerepet és a vele járó felelősséget is.

1. Pozitív hatás a munkaerőpiacra, munkahelyek teremtése, meglévő munkahelyek megőrzése révén
   
   Mind az MPK ZRT-hez felvételt nyerő új munkatársak elhelyezkedése révén, mind vállalati ügyfeleink versenyképességének javítása, így alkalmazottaik munkahelyei megerősítése révén.
   Lehetőséget biztosítunk mindazok számára munkatársaink soraiban, akik nyitottak a fejlődésre, képesek és hajlandóak saját korlátaik felismerésére és meghaladásukért tanulni, dolgozni is hajlandóak.
   
   Kitűzött célunk átlépni a 10 000 fős munkatársi létszámot, ezáltal az ország meghatározó - társadalomformáló - nagyvállalatává fejlődni.
   
   
2. Szemléletformálás, pénzügyi kultúra terjesztése
   
   Mindenki tudja, hogy a „most kapd meg” filozófiáját követve – hitelből vásárolva fogyasztási cikkeket – két-háromszoros áron vesszük meg vágyunk tárgyát.
   Mégis a legtöbben még a luxusfogyasztásukat (TV, autó, utazás, stb.) is hitelből finanszírozzák – miközben pozitív kamatáramlást eredményező megtakarításokkal, befektetésekkel nem rendelkeznek.
   
   Lassan a csapból is az folyik, hogy a gyerekeink oktatásától a nyugdíjunkig mindenben csak magunkra számíthatunk, a  lakosság rendszeres megtakarítási állománya mégis jelentősen elmarad az EU átlagától, és a meglévő megtakarításoknak is a jelentős része banki pár százalékos lekötésekben pihen.
   
   Kitűzött célunk elérni ügyfeleinknél, hogy átgondolt cash-flow-val, megfontoltan felépített pénzügyi háttérrel rendelkezzenek, így képesek legyenek alkalmazkodni egy váratlan munkahelyváltáshoz, a költségeik-, hiteltörlesztőik megnövekedéséhez anélkül, hogy adósságspirálba kényszerülnének, vagy fel kellene adniuk a céljaikat.
   
   
3. A jövő értelmiségi rétege – a szabad választás lehetősége
   
   Kitűzött célunk a munkánk révén megteremtett anyagi biztonság segítségével nyugodtabb családi környezetet teremteni ügyfeleink gyermekei számára. Ezáltal hozzájárulni, hogy szüleik több időt tudjanak velük tölteni, sikerrel adják át értékrendjüket, neveljenek kiegyensúlyozott, magabiztos emberpalántákat belőlük.
   
   Törekvésünk, hogy minden gyermek számára a születését követő első évben induljon dedikált megtakarítás, amelyből majdani tanulmányai finanszírozhatóak lesznek, hogy azon a ponton, ahol a világnak ki kellene tárulnia egy gyermek előtt (szakma-, főiskola-, egyetemválasztás), valóban választása legyen, és ne a család anyagi korlátai határozzák meg a jövő generáció munkában töltött 50-60 évét.
   Ezáltal szélesebb látókörhöz, több tapasztalathoz, versenyképesebb tudáshoz, jobb munkaerő-piaci helyzethez – összességében boldogabb élethez kívánjuk segíteni ügyfeleink gyermekeit, a jövő letéteményeseit.
   
   


4. Öngondoskodás – nyugdíj
   
   Egyre inkább tisztul a kép, már ami az időskori ellátások kérdését, az állami szerepvállalás korlátait illeti. Határozott törekvésünk hozzásegíteni ügyfeleinket, hogy elinduljanak az anyagi függetlenség felé vezető úton, hogy elkezdjék megteremteni visszavonulásuk anyagi alapjait.
   
   A nyugati világ több-kevesebb eredménnyel működő modelljei tanúsága szerint idő kérdése csupán, hogy a munkáltatói nyugdíj-megtakarítások rendszerét hazánk is kiépítse valamilyen formában. Célunk ezen munkában meghatározó, mondhatni úttörő szerepet vállalni.
   
   
5. Az egészségügyi rendszer finanszírozása, a teljes összeomlás elkerülése
   
   Ugyancsak köztudomású ma már, hogy az állami egészségügy finanszírozási oldalról gyakorlatilag csődben van. A várólisták, az orvos-elvándorlás, a botrányos kórházi elhelyezések, kórházösszevonások mind ennek jelei.
   
   Hisszük, hogy ha megteremtjük az ellátások költségeit megfizetni képes széles társadalmi réteget, az megoldást jelent majd a rendszer alapproblémáira.
   Ezért jelentős energiákat fektetünk ügyfeleink munkaerő-védelmének átgondolt, testre szabott megteremtésébe, valamint  a vállalati egészségbiztosítások elterjesztésébe, azok előnyeinek megismertetésébe céges ügyfeleink körében.
   
   
6. Gazdaságélénkítés
   
   A világválság negatív hatásaként értelmezhető, hogy az ész nélküli eladósodás után átestünk a ló túloldalára, és olyan mértékben kerültük a hiteleket, amely már inkább a gazdaság kárára vált, sem mint hasznos lett volna.
   
   Hiszünk abban, hogy a megfontolt hitelezés eredményes eszköz egy kiegyensúlyozott gazdasági növekedési pálya eléréséhez, és az azon való megmaradáshoz. A tudatos pénzügyi tervezés, a banki szolgáltatók és Ügyfeleink közti világos kommunikáció járható utat teremt, hogy mindkét fél számára előnyös együttműködést jelentsenek a jövőben a hitelszerződések.
   
   
7. Demográfia, gyermekvállalás
   
   Az előbbiekben felsoroltak révén határozott célunk olyan társadalmi-, szociális- és gazdasági feltételek megteremtéséhez hozzájárulni, amelyekre pozitív várakozásokkal nézhetnek a családot alapító fiatalok. Törekvésünk elérni, hogy tudatos tervezéssel, racionális döntések mentén merjenek két-három gyermeket is vállalni akár, így fordítva vissza – évtizedes kitartó munkával – a népességfogyás trendjét, biztosítva a magyar nemzet fennmaradását, a magyar szellemi-, genetikai értékek megőrzését a jövő számára.
   
   

Hiszünk egy fejlődő, gyarapodó Magyar Köztársaság újraépítésében, a win-win („győztes-győztes”, „fair trade”) típusú gazdasági kapcsolatok sikerességében, a közösségért, a közös jövőért való kitartó, áldozatos munkában.

Kitűzött céljaink mellett kitartunk, azokat sikerre visszük,  s közben így valódi társadalomformáló vállalattá fejlődünk.

                                                                                                       Pocsai Imre

                                                                                                          Szakmai konzulens, MPK Zrt

Budapest, 2015.01.20.

"Hit-el", avagy többet ésszel, mint ész nélkül...*

Ma, ha valaki azt a szót hallja, hogy "hitel", valamilyen negatív jelentéstartalmú fogalom dereng fel előtte.

"Rohadék bankok", "a devizahitelesek kálváriája", meg különböző összeesküvés-elméletek, stb.



Magam sem vagyok hitelpárti, vagyis inkább azt mondom, hogy inkább vagyok a megtakarításokból finanszírozott vágyak híve, mint a hitelezésé.


Ma mégis azt járom körül, miért lenne kár átesnünk a ló túloldalára, és gyökerestül máglyára vetni, totálisan elzárkózni és kiirtani a hitelnek még a gondolatát is az életünkből.


>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>


Ahogyan nem a biciklit okoljuk, mikor a gyerekünk figyelmetlenül az árokban köt ki vele, valahogy így kellene szemlélnünk a hiteleket is.

(Persze nem a gagyi teszkós biciklikre, a rosszul összerakott, vagy össze-sem-rakott biciklikre gondolok, hanem arra a "bicikli-fogalomra", amit eredetileg értünk alatta.
És amivel ugyanúgy lehet árokban landolni, mint egy teszkóssal.)


Tehát a hitel: eszköz.

Eszköz, hogy hamarabb valósítsak meg egy kitűzött célt.

Az idő a legdrágább kincsünk - így ha időt akarok nyerni, bizony meg kell fizetnem az árát.

Tehát a hitel: drága.

Drága, ezért nem veszünk meg minden csip-csup luxushülyeséget hitelre.


Az is köztudott, hogy a hitel nem egy kétsoros firkálmány, valami sajtpapíron.
Általában hosszabb távú kötelezettségvállalást, komoly összegek kölcsön-használatát takarja.

Az is értelemszerű, hogy aki sokat foglalkozik hitelekkel (bank, hitelbróker), jobban fogja érteni, ismerni, mint aki életében egyszer-kétszer foglalkozik vele (adós).
S mivel a gerinc - az erkölcsi - nem szériafelszereltség ma már, egyesek az információtöbbletből származó előnyüket mások kárára használhatják fel.

Tehát a hitel: bonyolult.

Bonyolult, ezért nem érdemes a saját fejünk után menni, ha hitelt akarunk felhasználni egy célunk eléréséhez.



Ugyanakkor mindezek ellenére hasznos eszköz lehet!


Vegyünk egy egyszerű példát!

Emberünk - nevezzük Gézának - családapa.
Gyerekekkel, feleséggel tisztes alkalmazotti fizetéssel.

Szeretne a feleségével még egy kistestvért, vagy akár kettőt - mi is szurkolunk nekik, hiszen a srácaik fizetik majd a nyugdíjunkat -, de hát nem férnek el a mostani kecóban - kéne minimum még egy szoba, vagy két fél...!

Géza túlórázik már most is, a felesége otthon a gyerekekkel. Nevelni is kell az istenadtákat, meg rendet rakni utánuk, satöbbi.

Szóval plusz bevételre a példánkban szereplő családnál (szakmaváltás nélkül) nincs mód - arra pedig nem érettek meg még a családfenntartók.

Így Géza ugyan álmodozik már egy ideje a két plusz félszobáról, de csak csigatempóban haladnak a tőkefelhalmozással...


Matematika szerint 10 év múlva lesz elegendő pénzük a költözésre.


Mit nem csinál most Géza?

1. Nem fogja felfuttatni az ingatlanárakat a keresleti piacra való belépésével - ez már biztos!
"Majd 10 év múlva!"

2. Nem költözik, vagyis nem költ lakásfelújításra sem egy ideig (a jelenlegire nem kell még) - azaz arcátlan módon nem ad munkát a pangó építőiparnak.

3. Nem költözik, vagyis a fuvarozókat sem támogatja megrendelésével - semmit sem tesz egy csomó munkahely megóvásáért!

4. Nem költözik, ezért nem vásárol új kiságyat, se könyvespolcot, se semmi ilyesmit - elhúzódó válságba taszítva a hazai bútorkereskedelmet.

5. És végül - bár nem utolsó sorban - nem vállalja a kistesókat, lefordítva semmit sem tesz a Mi (a Te meg az Én) nyugdíjas éveink anyagi fedezéséért!


Innen nézve Gézánk nem nevezhető egy felelős állampolgárnak, igaz...?

Természetesen csak viccelek - de a lényeget azt hiszem látjátok!


Amennyiben Géza ésszel vesz fel hitelt, hamarabb költözik - a gazdaság számos szorgos hangyáját mozgatja meg ezzel a projektjével, sokaknak ad munkát, ezáltal adóbevételeket generál az Államnak is - ráadásul a család harmóniája (meg a Mi nyugdíjunk) sem borul: jöhetnek a kistesók...!



Persze csak akkor, ha feltételezem, hogy Géza megfontoltan hozott döntést - vagyis a törlesztő részletek mellé bekalkulálta az életbiztosításuk árát, az előtörlesztésre szánt megtakarítást - és a költözéskor nem nullázta le a vésztartalékukat (sőt megemelte az összegét a törlesztés pluszkockázata miatt).


Összességében, hogyha a havi megtakarítási képességünkből indulunk ki, és a különböző rövid-, közép- és hosszútávú terveinkre (a "muszáj megoldani" kategória is ide tartozik, mint a nyugdíj) szánt összegek mellett kalkulálunk a fentiek szerint hiteltörlesztőt (vállalható terhet), úgy meg tudjuk őrizni a költségvetésünk rugalmasságát, felelősen döntünk és nem tesszük ki anyagi kockázatnak a családunkat.

Ugyanakkor hozzájárulunk a gazdaság élénkítéséhez - jobban, mint a politikusaink, a hangzatos szózataikkal...



Hol a hiba Magyarországon - miért csúsztunk nemzetszinten adósságcsapdába?

Mert luxuscikkeket is hitelből vásárolunk sokan.
Bedőlünk a reklámoknak, amelyek már a karácsonyi ajándékozás szokását is kiforgatják és felhasználják arra, hogy ami 100 Ft-unkba kerülne, azt 120-150 Ft-ért vegyük meg.

Pedig a mondás örökérvényű!

"Addig nyújtózz, amíg a takaród ér!"


Persze mindenki maga döntheti el, kiket követ szívesen - azok útját, akik fizetik a hiteltörlesztőiket, ám évek óta nem tudnak mellettük félretenni, így a legértékesebbet veszítik el (az IDEJÜKET), vagy azokat, akiket nagy általánosságban szidni (jobb esetben csak irigyelni) szoktak - azokat, akik gyarapodnak évről-évre.

A "Gazdagokat".


Zárógondolatként egy fogalompontosítást és egy életelvet engedj meg megosztanom ezzel kapcsolatban:

"Nem az a gazdag, akinek ma sok pénze van, hanem akinek a bevételei magasabbak, mint az elvárásai."

(Robert T. Kyosaki)

"Ha ma megteszed, amit más nem, holnap megengedheted magadnak, amit más nem."

(Zig Ziglar)

Összefoglalva:

A fókusz a cash-flow-don, a bevétel-kiadásmérlegeden legyen - és ne felejtsd el: ennek egyenlege csak pozitív lehet!
(Mínusz két forintért nem kapsz semmit! Mindig legyen megtakarításod, még ha csak "aprópénznek" tűnik is!)

Élj a hitel nyújtotta lehetőségekkel, csak ne menj a saját fejed után! Kérj segítséget!

Mert aki térképpel indul útnak, jobb eséllyel ér célba, mintha nélküle vág neki!








* A bejegyzés szerzője hetedik éve dolgozik független tanácsadóként magyar cégnél, magyar családok mellett azzal a céllal, hogy anyagi jellegű döntéseiket évek múltán se kelljen megbánniuk.

"Képes vagy rá!", avagy itt a (munka-) Lehetőség, amire vártál...

Sokakkal találkozom a munkámból kifolyólag.

És szinte mindenhol azt látom, hogy az emberek keresnek.


Keresnek valamit, ami közelebb viszi őket ahhoz a vágyott, idilli életképhez, amelyet élni szeretnének.

Persze számtalan (ind)ok van, amiért a többség nem mer lépni, cselekedni, változtatni akkor sem, ha a jelen helyzet méltatlan hozzá - akár megalázó, akár csak nélkülözi a kihívásokat, a távlatokat, a fejlődés lehetőségét, vagy pusztán a "boldogsághoz" szükséges jövedelmet, biztonságot, megbecsülést.


A legtöbbször azt látom, hogy valaki a szeretett szakmájában dolgozik, de alig él meg belőle - vagy legalábbis anyagilag csigalassúsággal halad.

Vagy "valamit" csinál - megélhetésért.

Mindkét esetben sokkal, sokkal több van az adott személyben - ezt egy mélyebb beszélgetés alapján azért meg lehet ítélni -, ám vagy a "lehetőséget" hiányolja az életéből, vagy az önbizalma hiányzik, hogy merjen változtatni...


Úgy gondoltam, megfogalmazok egy "felhívást" mindazokhoz, akik

+ szembe mernek nézni önmagukkal, mert vállalják, hogy bennük sokkal több van annál, amit a jelenlegi munkahelyükön ki kell/ki tudnak hozni magukból

+ akik úgy érzik, hogy ha segítséget kapnak, hajlandóak tanulni, mert változtatni akarnak az életükön

+ akik - dolgozzanak bár szeretett szakmájukban - úgy gondolják, hogy a boldogságukhoz, nyugalmukhoz szükség volna némi plusz bevételre (és ezért hajlandóak is cselekedni, dolgozni akár mellékállásban)

+ akik keresik a helyüket a világban, és úgy érzik, közel áll hozzájuk egy felelősségteljes, komoly kihívásokkal kecsegtető, személyiségfejlődést igénylő, szakmai karrierre lehetőséget adó hivatás gondolata

+ akik "nyomot szeretnének hagyni a világban"...


Legyél idősebb, vagy fiatal, pályakezdő, vagy rutinos munkaerő, férfi, vagy nő - ha a fentiek valamelyikét közel érzed magadhoz, HOZZÁD SZÓL EZ AZ ÜZENET! ;)


Érdekel egy olyan munkahely, ahol ezzel a filozófiával fogadnak, ahol megtanítanak túllépni a korlátaidon, felnőni önmagadhoz, elfogadni a fejlődést és a vele járó felelősséget, a képességeid kibontakoztatását és az ezzel járó sikert?

Nos akkor van miről beszélnünk!

Írj egy mailt elérhetőségekkel ide: winyetu82@gmail.com - a tárgyba CSAK ENNYIT írj: "érdekel"...!

:)



Mert a "sorsod" - a holnap, és a Ma a Te kezedben van! ;)




(Korábban a témában született írás.)

"Munka-társ"

Hangulat


"Munkatárs".

Ez a szó sokaknak elsőre semmit sem mond.


Néhányan tudják, néhányan legalábbis sejtik, hogy mire gondolok.


"Társ a munkában."


Számomra szinte azonos a "harcostárssal".

A fogadott testvéremmel.

Azzal az emberrel, aki talán többet tud rólam, mint a tágabb baráti köröm.

Talán többet tud rólam, mint a csajom, aki lehet, hogy épp a "nagyon komoly" kapcsolatom.


A munkatársam többet tud rólam mindazoknál, akik előtt valamilyen szerepben jelenek meg.

Akiknek "az apa" vagyok, vagy "a fiú", vagy "a pasi", "a szomszéd"...


A munkatársam pontosan ismeri a mindennapi küzdelmeimet.

A harcokat, amiket magammal vívok nap, mint nap.

A gyengeségeimmel, az emberi oldalammal...

A félelmeimmel...

Ő tudja, mert ő maga is megvívja ugyanezeket nap-nap után.


Ő tudja csak igazán, hogy az eredményeim mögött mi áll.

Ő ismer igazán.


Előtte nem csak egy kép vagyok...


Ő nem csak az eredményeimet látja, de tudja a mögöttük lévő munkát, a vért és verejtéket, a sorozatos bukásokat, a hibák kátyúit, tud minden egyes talpra-állást...


Tudja a tanulás útját, minden csetlés-botlásával, minden "pótvizsgával", minden átvirrasztott éjszakával...


Ő ismer igazán.

"A munka-LEHETŐSÉG."

Egyik ismerősömmel beszélgettünk munkáról. Kivándorlás van tervben azzal, hogy "ha őszig nem jön szembe egy elfogadható fizetést (értsd: tisztes megélhetést) kínáló (munka-) lehetőség."

Mivel hozzánk a legritkább esetben nyer felvételt valaki csak úgy, az utcáról beesve (ahhoz nagyon jó kvalitásokkal kell bírjon a jelentkező), és mert emberileg korrekt, jó gondolkodású figurának ismertem meg, beajánlottam az egyik igazgatónkhoz egy interjúra.

Többszöri köröket megfutottam, mire végre felhívták, hogy akkor jönne el egy előzetes beszélgetésre, mégis legyen egy kép Róla, meg hogy mit-hogyan képzel el a jövőben, stb.

Köszönte a lehetőséget, de nem él vele, mert "...Világ életemben kétkezű munkás voltam. Szeretek kétkezű munkás lenni! Viszont kipróbáltam sokszor mást is. Több MLM rendszert végigjártam, és egyéb "szájkaratés" (<--ezért ne haragudj) munkákat is kipróbáltam. Nekem NEM megy ez a fajta munka. Nincs meg hozzá a beszélőkém, sem az affinitásom. És a sok kudarc miatt nem is érdekel. Még ha meg is tudnám tanulni (mert biztos megtudnám) akkor sem érdekelne. Érted? Sokkal jobban érdekel valamit szétszedni, összerakni, s látni, hogy működik! Vagy újat alkotni a "semmiből" és látni, hogy működik..."

Nos ez - tekintettel a mai egész napos kommunikációs továbbképzésen elhangzottakra - felpiszkálta bennem kicsit a kisördögöt, hogy olyan előítéleten futott zátonyra egy lehetséges jövő, amilyenről pont az előadónk beszélt napközben.

Arra gondolok, hogy az elutasítás alapja a fenti esetben ugye nem konkrét ismeret - hanem korábban szerzett negatív tapasztalatok.
Nem számított, hogy a cégem nem foglalkozik MLM-mel, nem számított, hogy miről is szól a munka, vagy mi a megközelítés, a filozófia, a cél, netán, hogy mennyi a fizetés.

Pedig ugye a beszélgetésünkkor ezek voltak a megjelölt szempontok.

Konkrétan azt fogalmazta meg a pár, hogy "ha Magyarországon lenne olyan munka, amelyből tisztességesen el lehet tartani a családot, akkor nem mennének..."


Igazán kétféle megközelítéssel lehet szemlélni mindent, ez (is) csak döntés kérdése - én általában a "miért működhet" oldaláról szeretek vizsgálódni.

Ismerősöm érvelésében találtam egy olyan momentumot, amely valóban hozzá, és valóban a munkánkhoz kapcsolódik. Ez pedig az, hogy Ő eddig kétkezi munkás volt, ehhez ért, ezt szereti - a nálunk elérhető munkakör pedig szociális terület és elsősorban kommunikáció, és adminisztráció.

Ha onnan nézem, hogy hol a párhuzam...?

Nos én is nap-mint-nap "szétszedek" valamit, és "összerakok", és én is azt élvezem, hogyha "működik".
Részben felhasználom a meglévő elemeket, részben "a semmiből" alkotok "újat".

Hogy hogyan is értem ezt?

Nos az ügyfeleim - családok, vállalkozók - "álmait"/terveit szedem szét.
Apró darabokra. Az álmokat azért, hogy megtudjam, hogyan is festenek részletesen? A terveket azért, hogy megtudjam, mit, miért úgy, miért akkor szeretnénk elérni-megvalósítani?

Mi alapján állt össze így a terv? Milyen tapasztalatokra, milyen előítéletekre, milyen tudásra/nemtudásra, félelmekre alapozták őket?

Aztán ezeket a "legó-elemeket" leteszem azok elé, akik rendelkeznek elég tapasztalattal, elég szakmai ismerettel, piaci információval ahhoz, hogy az eredeti tervet apró változtatásokkal, kiegészítésekkel hatékonyabbá tegyék (gyorsabban, olcsóbban valósulhasson meg).
Akik tudják, hol lehetnek buktatók, hol futhatna zátonyra - és azt is tudják, mit kell változtatni ahhoz, hogy ezeket a buktatókat nagy biztonsággal elkerülhessük, kivédhessük.

Azok elé, akik tudják, mely pontokon lehet anyagi előnyre szert tenni (bevonni valamilyen támogatást, spórolni valamilyen költségen, stb.).

Azután újra összerakjuk egy egésszé, és megnézzük, tud-e működni?

Belefér-e az anyagi lehetőségekbe, összeegyeztethető-e a félelmekkel, világképpel, stb.? El tudja-e majd fogadni a kedves Ügyfél?

És addig dolgozunk az egészen, amíg összeáll az optimális megoldás.


Vagyis én pontosan azt csinálom, mint ez a kedves ismerősöm - csak "működő rendszerekben" gondolkodom, nem "csak" mechanikus gépekben.

Az én működő "gépeim" családok.

Pályakezdő fiatalok, házastársak, Anyák és Apák, családfenntartók - emberek, akiknek azáltal lesz hamarabb, vagy kevesebb pénzből otthona, külön szoba a gyermekeiknek - azáltal lesz piacképes tudása a csemetéiknek, vagy biztos anyagi hátterük a gyermekneveléshez, hogy mi szétszedtük és újragondoltuk, összeraktuk az álmaikat, a terveiket.

Nem a célon változtattunk, csak a "hogyanon" - ahogyan majd megvalósítják.

Én költséghatékonyabb vállalkozásokat, nyugodtabb családi légkört, magabiztosabb szülőket, megfontoltabban, tudatosabban gondolkodó fiatalokat látok magam mögött az úton.

Hétköznapi emberek voltak, hétköznapi problémákkal, félelmekkel - most pedig tudatosabb, magabiztosabb, eredményesebb emberekként folytatják.
Ráadásul a hatás, amit a munkámmal elértem náluk, tovább adódik. Egyrészt mert továbbajánlanak a barátaikhoz, másrészt mert a gyerekeik más szemlélettel fognak felnőni, nem az átlagos, reklámokon-nevelkedett generáció egyszerű (eladósodó) fogyasztóiként.


Igen, valóban inkább szellemi munka, amit csinálunk.

És mégis megvan az a párhuzam, megtalálható az a fő motívum, amit a kedves ismerősöm a maga számára fontosként megfogalmazott!
Mégis elérhető vele országhatáron belül egy tisztességes fizetés, egy stabil megélhetést nyújtó jövedelem.

Anélkül, hogy fel kellett volna adnom az értékrendem, a becsületem, akár a kétkezi munka szeretetét!

(Én kertészkedni imádok, és amikor tehetem, meg is teszem továbbra is - eredeti szakmám is ehhez köthető -, bár már hetedik éve a cégemnél dolgozok, "szájkaratéval" teremtem meg a saját jövőm anyagi alapjait.)


Hogy miért írtam le mindezt?

Egy kérésem volna, vagy inkább csak egy apró észrevételem:


Az Élet (Isten, az Univerzum - kinek hogy tetszik) számos alakban ad választ a kéréseinkre. Általában nem készen, és nem pont úgy, ahogyan azt elképzeltük.
És mégis megadja a lehetőségét annak, hogy a két kezünkkel magunk formáljuk olyanná a jövőnket, amilyenné szeretnénk.
Ám ahhoz, hogy ezt észre vegyük, ki kell nyitnunk a szemünket és a szívünket, a "hogyan működhet" oldaláról szemlélődni, és elengedni a régi, belénk csontosodott reakciókat (feltételezés megbizonyosodás helyett, előítélet megismerés helyett, görcsös kapaszkodás elengedés helyett, harc elfogadás helyett, stb.).



Szerintem.

Nyög-díj - avagy egyszer, őszintén...

#Frissítés 2016.05.12. a bejegyzés végén.
## Frissítés 2016.06.08. a bejegyzés végén.




Az imént olvastam:

"...A kormányzás átvételekor azzal szembesültünk, hogy a magyar nyugdíjrendszer a csőd szélén egyensúlyoz – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. – A nyugdíjrendszer megmentése érdekében a kormány számos döntést hozott: megszüntettük a kötelező nyugdíjtőzsdét, biztonságba helyeztük az emberek időskori megtakarításait, egységes nyugdíjkorhatárról döntöttünk. Ezek mindegyike szükséges a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú, kiszámítható, biztonságos működéséhez..."


Úgy gondolom, érdemes lehet újra beszélni kicsit a tényekről nyugdíjügyben úgy, hogy senkinek semmilyen érdeke nem fűződik az állásfoglaláshoz.

Magyarul: őszintén.


Nem kell, hogy nekem - vagy bárkinek - higgy, kedves Olvasó! Olvass utána, keress KSH-adatokat, vagy csak kérdezd meg a környezetedben élő időseket:

1. Kor? Határ?!

Talán Te is emlékszel - de a szomszéd néni-bácsi biztosan -, hogy nem sokkal ezelőtt még korábban mehettünk nyugdíjba.
A '90-es évek elején még 57-58 évesen,
1996-ban már 60 (nők 55),
2001-ben már 62 (nők 58),
2005-ben egységesen nők-férfiak 62,
2013 január 1. óta pedig egységesen 65 éves
korunkig kell gályáznunk, mielőtt bármit is kapnánk az államtól.

Ja - németéknél 2013-ban döntöttek a 65-ről 67-re való emelésről...
EU-átlagban a fenntarthatóság (nem javulás, csak szinten tartás!) feltétele a 72 éves (segítek: hetvenkét éves) korhatár elérése lenne...

2. Jogszabály - OK?

Kevesen tudják, azonban a nyugdíjrendszert 1997-ben megalkotott, azóta élő jogszabály határozza meg.
Vagyis '97-ben már előre látták (statisztikai hivatal az 1800-as évek közepe óta működik Magyarországon), hogy mire számíthatunk...
Az elmúlt években hallhattuk politikusaink szájából, hogy "megvédtük a nyugdíjakat, nem nyúltunk a nyugdíjtörvényhez". És való igaz: nem változtattak rajta semmit, így a '97-ben megfogalmazottak szerint 2013. január 1-től tudott tovább csökkenni a nyugdíjak aránya a nettó bérhez képest...

Ehhez tett hozzá Magyarország Alaptörvénye, amelyből néhány kapcsolódó lényegi elemet alább kiemeltem az egyszerűség kedvéért.

Kattints, és nézd nagyban! :)

Ugye, Te is érzed a súlyos különbséget, kedves Olvasó...?
Nem mindegy, hogy azt ígérem Neked 40-50 év gályázás fejében, hogy "ezt-és-ezt adom", vagy hogy "valamit igyekszem majd adni".

Ahogy az sem, hogy az öregségi ellátást az állam biztosítja, vagy csupán, mint jogalkotó, kijelenti, hogy a gyermek kötelessége eltartani idős szüleit...


3. Demográfia - "Demó-gráfia"

Bizonyára hallottad, hogy "öregszik a társadalom", "fogy a magyar".

Fordítsuk ezt le, mit jelent a magyar társadalom fenntartása, a nyugdíjrendszer finanszírozása szempontjából!

Az állam fő bevételei az adókból adódnak, ugye?
Tehát a "Nagy Közös Kalapba" befolyó bevétel függ az adófizetők számától, igaz?
Vagyis attól, hány gyermeket vállalunk, és meddig maradunk adófizetők (nyugdíjkorhatár).

 Ahhoz, hogy legalább annyi "új adófizető" álljon munkába, ahány nyugdíjba megy "valahányévesen", "termékeny magyar emberpáronként" (szándékosan nem családot írtam) 2,1 gyermeknek kellene születnie.
Gyk. 3 gyermeknek.

És mi a valóság...?
Utoljára az '50-es években, az ún. Ratkó-korszakban volt tartósan efölött ez a szám (abortusz-tiltás, koedukált építőtáborok tinédzsereknek, stb.). Azután még egy rövid villanásra, mikor a ratkó-gyerekek gyermekei születtek ('70-es évek közepe).

Ám ezeken kívül...

A grafikon 1957-től ábrázolja, vagyis a Ratkó-korszak végétől. Kattints, és nézd nagyban! :)

Mi következik abból, ha két időszakban sokkal többen születnek, mint előtte/utána...?
Két időszakban sokkal többen mennek nyugdíjba, mint előtte/utána?

Hát igen.

A KSH interaktív korfáján mindenki kedvére eljátszadozhat - érdekes képet mutat az animáció.

Íme kép-letesen, amiről beszéltünk - a kiugró csúcsok az 1955-ben születettekkel (legtöbben, a körvonalas), és a színezett rész, ahogyan elérik az aktuális nyugdíjkorhatárt. Látod a "hiányzó százezreket" az őket követő korosztályokban...?

És akkor ezzel azt hiszem, minden további okfejtés felesleges arra vonatkozóan, hogy ki mire számíthat az államtól nyugdíjfronton.

Fogadj el két idézetet kedves Olvasó - vezérigazgatónk egyik szállóigévé lett gondolatát, és egy bibliai idézetet - még útravalóul:

"A reform mindig azt jelenti, hogy többet fogunk fizetni, és kevesebbet kapunk a pénzünkért."

(bj)

"...és a termény egyötödét tegyétek félre, hogy a szűk esztendőkben legyen mit ennetek..."

(Mózes I. könyve 41. rész )

Frissítés, 2016.05.12.:

"...A járási hivatalok az idős ember jóváhagyásával pert indíthatnak a kötelességét nem teljesítő felnőttel szemben, függetlenül attól, hogy el tudja tartani a családját vagy sem...(...)No, nem új nyugdíjszabályokon törik a fejüket a kormány szakértői, nem is az alapnyugdíj bevezetését fontolgatják, hanem a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) Negyedik (Családjogi) Könyvét akarják módosítani, hogy az eddigi szabályoknál is nyomatékosabban a rászoruló szülők eltartására kötelezzék a gyermekeiket..."

Frissítés, 2016.06.08.:

"...Az állam nyilván azt akarja, hogy a rászorultak ne a szociális ellátórendszeréhez forduljanak segítségért, hanem oldja meg a helyzetüket a család..."

4 év munkájának gyümölcse, avagy csatát nyerni az adós-rabszolgasággal szemben...

A mai napot felvésem valahová.

2014.06.28-án, egy szombati napon történt, hogy először mondta magától ügyfelem: "Ahogy elkezdenek elhelyezkedni a fiúk, az első fizetésük 10%-át félretetetem velük - és ebből nem engedek!"


Vele - nevezzük Áginak - 2010-ben találkoztam, akkor kötöttük az első szerződést, amivel min.30 000 Ft-ot tettünk vissza a zsebébe.
Sok mindent átéltünk együtt, legutóbb egy sikeres érettségit és felvételit (az elsőt a háromból). Apránként felépítettük a szülők jövedelempótló védelmét, amint levegőhöz jutottak a devizahitelük mellett, elindítottuk az egyetlen azóta is futó megtakarításukat, spóroltunk párszor biztosításokon (házbiztosításon, kockázati életbiztosításon a Gender-időszakban), keservvel és külső kényszer hatására, de megszabadultak a folyószámla-hitelkeretüktől (ebben nem volt részem, nem is ékeskedem ezzel a sikerrel)...

Ma pedig megszületett a döntés, hogy ideje végre gondolni a saját időskori ellátásukra is - emellett újabb millió körüli összeget tudunk visszaadni a családnak.

Négy év munkájában a legnagyobb eredményt mégis a mai kijelentése jelzi számomra.

Három leendő család már úgy indul az életbe, úgy veszik át a stafétát a szülőktől, hogy nyugati szemléletmódra alapozza a jövőjét, kezdetektől megtakarítóként rendezkedik be a cash-flow-t tekintve, türelemmel és kitartással valósítják meg a terveiket.

Egy új generáció kezd épülni ezekkel a srácokkal. Egy olyan generáció, amelynek tagjai nem lesznek adós(ság)-rabszolgák.

Látom - mert Istennek hála vannak a korábban születettek között is hasonló szemléletűek -, mennyivel más helyzetből indulnak azok a fiatalok, ahol a szülők ezt az életpályát vázolták fel előttük, ahol nem az a kérdés, félretegyünk-e, csak az, hogy mennyit...


Nehezen megfogalmazható érzés, hogy közöm lehet mindehhez.
Annyi meddőnek látszó beszélgetés, a lassan, cseppenként átszivárgó gondolatok, a számtalanszor megismételt elvek...
Elszórt magok, amik ma bizonyságát adták, hogy nem volt hiába...



Egy éven belül a második egyértelmű, és nagyon pozitív megerősítését kaptam, hogy mennyit ér a munkám.

Ezt tekintem valódi sikernek.

Ez a valódi sikere egy "pénzügyi tanácsadónak" - nem a megkeresett forintok, nem a megkötött szerződések...


Köszönöm, hogy a részese lehetek! :)