Gazdag-OK?

Olvastam egy cikket, amely a hatásvadászat érdekében feláldozta a korrektséget - és mert itthon amúgy is van miért fejlődnünk úgy az elfogadásban, mint a tudatos gondolkodásban, úgy döntöttem, elgondolkodom kicsit a gazdagságról. 

A gazdagságról, mint ... fogalomról, a gazdagokról, mint "társadalmi csoportról", a gazdagsághoz és a gazdagokhoz való hozzáállásunk kérdéseiről.

Nem csak, mert a gondolkodásunk határozza meg a személyes fejlődésünk irányát és ütemét (szerintem), hanem azért is, mert éppen küzdünk a jelenlegi társadalmi rendszereinkben elszenvedett kudarcainkkal.

(Bocs a körülményes fogalmazásért, de a pontosság kedvéért nem akartam azt írni, hogy "a rendszereink kudarca" - mert ez nem fejezné ki pontosan, hogy mi, a demokratikus rendszerek működtetői vallottunk kudarcot.)

Tehát a gazdagságról és a gazdagokról.

A cikk így kezdi:

"Az normális...?"

A facebook-poszt megfogalmazása még ellenségesebb volt (sajnos nem találtam meg utóbb), igazából emiatt is döntöttem az írás mellett.

Amit a hazai köztudatban szereplő "gazdag-fogalom" kapcsán fontosnak tartok megfogalmazni:

A gazdag nem szinonimája a tolvajnak, a csalónak, a mások nyomorából gyarapodó élősködőnek.

Attól, mert sajnos posztkommunista/posztfeudális (mondunk ilyet, amúgy?) országban élünk - ráadásul sosem tanultunk meg igazán sem kiállni saját magunkért, sem a nemzettudatunk nem fejlődött odáig, hogy valódi összefogásra serkentsen (nem valami/valaki ellenében, hanem valamiért/valakiért (gyk. magunkért) -, ennek eredményeként pedig a hazai arisztokrata réteg "örökösei", a  "kapitalista" korszak politikusai és oligarchái, de még a vállalkozó réteg gondolkodási beállítódása is ezt szívta magába és ezt valósítja meg nagy tömegben...

Attól még nem változik az egyes fogalmak viszonya.

#1 Gazdagság.

Nem célom filozófiai magasságokba emelkedve arról vitázni, hogy "jobb-e luxuskocsiban..." pl. magányosnak lenni. Voltam magányos és baromira nem vigasztalt, hogy amúgy volt mit ennem, volt pénzem lerészegedni (egyedül), nem fáztam, stb. (Vagyis jobb helyzetben voltam a világ népességének 98%-ánál.)

#2 Gazdagság.

Végigjárhatnánk a logikai bizonyítás útját, miszerint a gazdagság valójában az, ha a bevételeink magasabbak, mint az igényeink finanszírozásához szükséges összeg. Vagy körüljárhatnánk a Kiyosaki-féle tételt, miszerint "nem az a gazdagabb, akinek több pénze van, hanem az, aki a bevételei nagyobb részét takarítja meg".

Egyszerűsítsünk, és a cél érdekében fogadjuk el, hogy csupán az anyagi gazdagságról beszélünk, és nem a gazdagságra, hanem a  gazdaggá válás folyamatára fókuszálunk.

#3 "Normális".

Ugyancsak nem állok le definiálni a "normális" és az "általános", "természetes", "elfogadott" fogalmak közti különbséget.

Feltételezem, hogy az együttgondolkodók ("mi") csoportja valamennyi tagja kellően tudatos hozzá, hogy a különbségekről ne feledkezzen meg.

Visszatérve a cikkhez - "normális"?

Véleményem szerint, ha a gazdaggá válás folyamata a hazai minta - mások kárán gazdagodni -, akkor a válasz nem. Morálisan elfogadhatatlan.

Ezzel a verzióval nem kívánok foglalkozni a továbbiakban, mert nincs miért. A továbbiakban a gazdagodás és a gazdagok azon csoportjára vonatkoztatom a  gondolataim, akik fejlettebben gondolkodva jutottak előbbre másoknál.

Azonban jegyezzük meg, hogy a "normális" társadalmakban, "normális" körülmények között (ld. pl. a természetben) igenis normális, hogy egyes egyedek sikeresebben alkalmazkodnak a körülményekhez, és ezáltal versenyelőnyre tesznek szert.

A természetben pl. több táplálékhoz, több nőstényhez jutnak, több utódot tudnak világra hozni és felnevelni, ezáltal elterjedtebbé válnak a populáción belül és az adott földrajzi (akár világ-) viszonylatban.

Az ember mesterséges környezetében (amit társadalomnak hívunk) ez kezdetben ugyanígy zajlott. Majd felismertük, hogy a specializálódás (vadászok, és földművelők pl.) és a cserekereskedelem hatékonyabbá tesz az egyén, a szűkebb közösség és a faj szintjén (versenyelőnyhöz juttat). Így voltunk képesek egyszerű főemlősök szintjéről a bolygónkat jelenleg uraló fajjá, gondolkodó entitássá fejlődni (hiszen utóbbihoz is gazdagodnunk kellett - több idővel kellett rendelkezzünk (ld. "időmilliomos"), hogy elvont gondolkodással tölthessük az életünk egy részét a létfenntartás helyett).

Éppen ez - a szellemi fejlődésünk egyre gyorsuló üteme (és ezzel párhuzamosan a morális fejlődés lemaradása) - okozta, hogy egyesek annyival eredményesebben alkalmazkodtak, annyival nagyobb versenyelőnyre tettek szert, hogy képessé váltak a felhalmozásra (amely egyébként is alaptermészetünk része - legalábbis a mérsékeltövi viszonyok között).

Egyszerű képlet.

Így tehát általánosságban hiba elítélnünk a gazdagokat "ámblokk", ahogy a gazdagodás folyamatát is. 

Meg kell különböztetnünk az elítélendő viselkedési formát a versenyelőnyt teremtő fejlődéstől.

És fel kell ismernünk ugyanakkor, hogy nem csak az alapszintű versenyhelyzethez (termelés) lehet jól alkalmazkodni / fejlődni benne, és ezáltal gazdagodni (pl. a sarki zöldséges gazdagodik, mert egyre több, jobb minőségű árut termel és ad el), hanem a másodlagos, harmadlagos, stb. szintek törvényszerűségeihez is (pl. kereskedők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, de jó eladó; befektetők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, vagy jó eladó, de jól ismeri fel az ígéretes újító ötleteket, a piaci viszonyok kínálta lehetőségeket (pl. olcsó vásárlás lehetősége), stb.).

Na és persze nem árt őszintének lennünk magunkhoz, nem-e "savanyú a szőlő"...?

Normális-e, hogy a cikkben idézett vállalatvezetők olyan nagy vagyont tudtak felépíteni/felhalmozni? 

A válaszom: nem tudom.

Nem látom az utat, amit bejártak, nem látom a gazdagodáshoz vezető döntéseik morális körülményeit, azért a fenti logika mentén nem mondhatok ítéletet erről.

Elfogadható-e, hogy "ülnek ekkora vagyonon"...?

Nos - momentán nem ülnek rajta.

Azzal indítottam, hogy a cikk szerzője - és a megjelentetője - feláldozták a korrektséget a hatásvadászat oltárán. 

Például mert elfelejtik megemlíteni, hogy három olyan vállalatvezetőről beszélnek, akiknek emlegetett vagyona vállalatokban - másképp munkahelyek (száz-?)millióiban - testesül meg. Vagyis a vagyonukkal munkahelyek millióit tartják fenn, családok millióit juttatva megélhetéshez.

Normális-e, hogy egy munkaadó úgy/azért tart fenn egy munkahelyet, hogy az ötletét megvalósítva nyereséget termeljen...?

Azt kell mondjam (pedig nem vagyok közgazdász), igen.

Ezt másképpen alkotásnak, "teremtésnek" is nevezhetnénk. Az pedig - véleményem szerint - ugyancsak az ember alaptermészete, hogy alkosson, létrehozzon valamit (ld. művészetek, ipar, feltalálók, stb.).

Mellesleg logikailag belátható tény, hogy egy működő rendszer csak akkor fenntartható, hogyha legalább a működéséhez szükséges energiát meg tudja termelni, vagyis szükségszerű, hogy termeljünk. S mivel a gyarapodás, a növekedés, újabb és újabb terveink megvalósítása, a vágy, hogy maradandót alkossunk ugyancsak része a természetünknek, így alapvető igényünk a pozitív többlet termelése, mely lehetővé teszi mindezt. (A kapitalista közgazdaságtan ennek megnevezésére alkotta meg a profit fogalmát.)

Összességében - egy "normális", pontosabban morálisan is elfogadható - környezetben a gazdagság jelenléte tehát a fejlődés indikátora.  A "gazdagok" másként mondva "sikeresek".

Más kérdés persze a társadalmi felelősségvállalás. Hogy mihez kezdünk a megtermelt profittal, hogyha sikeresek vagyunk abban, amit csinálunk (hm... Elon Musk-ot is utáljuk...? Vagy az ő hozzáállása szimpi...? Pedig ugye nem kicsit gazdag ő is...).

A másik térfélről (kevésbé sikeresek, vagy "szegényebbek") könnyű okosan megmondani, mit csináljanak mások a vagyonukkal. (ld. itthon a "gazdagok megadóztatása" című propagandadumák)

Ha vannak ilyen ötleteink, javaslom nézzük meg először, mi megteszünk-e bármit kicsiben abból, amit nekik javasolunk nagyban...

Vajon mi hogy fogadnánk, ha bárki nekünk akarná megmondani, mire költsük a kicsike kis többletünket...?

Ha a profittermelés öncélúvá válik - mint ahogy az hazánkban is jelenleg látványosan tapasztalható -, az morálisan és logikailag sem üdvös.

Ugyanis feladjuk ezáltal a fentebb megfogalmazott alapcélt - "fejlődni", és "alkotni".

Ugyanakkor feltehető a kérdés, hogyha engem zavar, hogy "lemaradok a versenyben", mit teszek én azért, hogy sikeresebbé váljak?

Számtalan irányba elvezethet ez a téma - nyitva is hagyom inkább, és megállok itt.

Csak kérhetem, hogy gondolkodjunk el mindannyian kicsit mi is az elítélendő, és mi a helyes. Hogy ne a gazdagságot és a morálisan is elfogadható gazdagodást állítsuk pellengérre, ne mossuk össze a negatív fogalmakkal!

Már csak azért se, hiszen valójában mind szeretnénk "gazdagok lenni".

Miért is?

Hogy élvezhessük az életet. Több időt lehessünk a szeretteinkkel? Több ismeretlen tájat láthassunk? Több kényelem jusson..? Több mosolyt, törődést, odafigyelést kapjunk?

Hiszen pontosan ezt teszik a nemrég még elítélt gazdagok (itthoniak) is.

Ha pedig nem vagyunk "különb(öző)ek" tőlük, akkor milyen alapon is ítélkezünk...?

Félreértés ne essék - akarjunk gazdagok lenni!

Akarjunk ügyesebben, okosabban gondolkodni, versenyelőnyre szert tenni!

Ám ne áldozzuk fel érte a morális tartásunkat (ne más kárára tegyük) és az előnyünkből származó többletet használjuk fel jobban, mint ők!  

Teremtsünk, építsünk általa! Osszuk meg egymással, hogy az egyszerű anyagi gazdagság lelki gazdagsággá, valóban a boldogság forrásává is váljon!

Mert pl. - szerintem - jobb egy egyszerű autóban együtt lenni egy szeretett személlyel, mint magányosnak lenni egy luxusautóban...