Lakáshitelt veszel fel? Egy sokat érő gondolat - Neked.

Tíz éve segítek az embereknek hitelekkel kapcsolatosan is, de az utóbbi egy évben megszaporodtak a kellemetlen tapasztalatok, ami a hitelügyeket illeti. Ez ösztönzött írásra, hogy a tapasztalataim megosztva talán Téged is megkíméljelek a veszteségektől.

Összefoglalva azt mondanám, ha nincs konkrét tapasztalatod (vagy régi), ne akard egyedül végigcsinálni! A meglehetős mennyiségű adminisztráción túl (amit ha elszúrsz, időt vesztesz, az pedig könnyen vezet anyagi veszteséghez) maga a felelős döntés meghozatala is számos szempont mérlegelését teszi szükségessé, és a tapasztalatunk szerint az átlagember (aki nem pénzpiacon dolgozik) egyszerűen nem is gondolja, hány kapcsolódó témakör merül fel, ha megalapozottan akarunk dönteni.

A jogszabályi sarokszámoknak való megfelelés (jövedelemarányos törlesztési mutató, az ingatlan maximális terhelhetősége, stb.) messze nem elegendő.

A részletekbe terjedelmük miatt nem megyek most bele, ám a friss tapasztalatokat átadom egy csokorban Neked - talán megvédenek a "gyors haláltól":

1. A válság óta bármelyik bank bármelyik fiókját nézzük, kivették a döntéshozást azok kezéből, akikkel találkozhatsz. Vagyis teljesen mindegy, hogy "ismerősünk vezető a..." - az akárhol, mindegy, hogy "ez egy dörzsölt ügyintéző, és azt mondta..."
   A hitelbírálat a fióki szinttől független osztályon zajlik, amelyre érdemi ráhatása egyik bankban sincs a "földi halandóknak" (fióki munkatársak, vezetők).
   A kockázatkezelést saját seggüket féltve olyan rendszerben valósítják meg, ahol mindenkit elővesznek, ha gáz lesz egy hitellel (mindenkit, aki benne volt az engedélyezésében), de senki nem vállalja a felelősséget, hogyha Te reklamálsz.
   "A bírálók döntése..." - ennyi a legbővebb válasz, bármilyen kérdésre, ugyan miért kötöttek bele ebbe, vagy abba, miért kaszálják el az elméletileg működőképes ügyletedet.
2. Ez lefordítva azt jelenti, hogy bár "papíron" megfelelhetsz minden kritériumnak, lehet elégséges önerőd, lehet ideálisnak tűnő ingatlanfedezeted - biztosat csak a bírálaton született döntés fog mondani.
   
   Felelősen ma legfeljebb annyit mondhat bárki egy leendő hitellel kapcsolatban, hogy "a számaid és a rendelkezésünkre álló információk alapján mennie kéne..."
3. Veszel egy kéglit 18 milláért. Pontosabban venni akarsz. Mielőtt foglalót, biztosítékot, bármit adnál az eladódnak, mielőtt aláírnál bármit, erősen javaslom előzetes értékbecslést kérni a leendő hitelező bankodtól.
   Megszaporodtak sajnos azok a tapasztalataink, hogy a vételár és az értékbecslés által kihozott "objektív forgalmi érték" nincs szükségszerűen összhangban - vagyis az értékbecslés szerinti ár egyre többször alacsonyabb, mint amennyiért  hirdetik...
   
   Láttunk olyat, ahol az értékbecslő volt "trehány" - és reklamálva korrigáltatni tudtuk az eredményt, de egyre többször futunk bele, hogy felülvizsgálat után is marad az első eredmény - ami azt jelenti, hogy kevesebb hitelt fogsz kapni a vártnál.
   
   Pl. 10,0 MFt vételár alapján ~ 6,0 MFt hitelt kapnál "papírforma szerint".
   Ha viszont az értékbecslő szerint a reális forgalmi érték csak 9,0 MFt, akkor már csak 5,4 MFt hitelt kaphatsz.
   
   Ha 6,0 milla önerőd van, és kettőt felújításra szántál, ezért kérted volna a 6 millát hitelbe - szerencséd van, legalább a vásárlást nem bukod el. A felújítás tervét át kell ütemezned, de ennyivel megúszod.
   Ha azonban koppra van meg a 4,0 milla önerőd - és már foglalóba letettél pár százezret -, és nincs vészmegoldásod... Akkor bizony 600 000 Ft-on elcsúszol, bukod a foglalód, az értékbecslési díjat, az adásvételi ügyvédi költségét, földhivatali illetéket...

A fenti tapasztalat oka valószínűleg az ingatlanárak irreális "szárnyalása" (befektetési szaknyelvben erre mondják, hogy "ingatlanpiaci buborék van kialakulóban" - vagyis a kereslet-kínálat mozgatta aktuális árak elszakadnak a hosszabb távon is reális effektív értéktől) .

A bankok pontosan azt teszik, amit Neked is kéne - hosszabb távra tekintenek előre. Vagyis már számolnak azzal, hogyha Veled mondjuk 5-6 év múlva történik valami váratlan gebasz (ami miatt nem tudod fizetni a hiteled), az akkori piaci árak mellett is fedezze az ingatlan az aktuális fennálló tartozásod.

Persze jósolni nem tudnak, de "valószínűségszámítani" igen. Statisztikákat elemezni igen.

Azaz érdemes lehet az első indulatunkat félre téve újraértékelni, hogy mennyit vagyunk hajlandóak kifizetni egy adott kaliberű lakásért, hogy biztosan most kell-e vásárolnunk, stb.

(Ha már benne vagy a kakiban, tudom ez nem vigasz - nekem sem az, mert több ügyfelemmel is kerültünk hasonló helyzetbe. Akik még nem vágtak bele - nekik lehet az.)

Bárhol tartasz is éppen a projekteddel, javaslom kérdezz körbe az ismerősök között, ismer-e valaki megbízható szakembert, és kérd a segítségét!
De legalábbis ne felejts előzetes értékbecslést készíttetni akkor is, ha ezzel kockáztatod, hogy "elviszik az ingatlant" előled!

A témához kapcsolódó hasznos gondolatokat találsz itt, és itt, meg itt is.

Elpazarolt életeink - avagy egy játék, és egy felismerés

Hadd szögezzem le - nem találtam fel a spanyol viaszt. Ám "brit tudósok bebizonyították", hogy bármely információ maradandó átadásához legalább hét ismétlésre van szükség. Az alábbi gondolatok és felismerések tehát minden bizonnyal nem tőlem eredeztethető gondolatok. Csupán megismétlem őket, hogy eljussanak Hozzád (is).



Nemrég útjára indítottunk egy programsorozatot a munkatársaimmal, amely a win-win szellemében egyszerre társadalmi és gyakorlati célú. Részint a pénzügyi tudatosságra nevelés az egyik kitűzött cél.
Ügyfeleink között fiatal pályakezdőktől a családanyákon, családapákon át vállalkozókig, gyermekeiket kiröptetett középkorú szülőkig mindenféle társadalmi réteg és korosztály  megtalálható. A tapasztalat az, hogy sem a kor, vagy a magasabb képzettség, de még a társterületen való jártasság (jog, könyvelés, vállalkozási-, közgazdasági területeken szerzett tapasztalat) sem hoz jelentően magasabb pénzügyi tudatosságot.
Ezen szeretnénk változtatni azzal, hogy az ügyfeleink családjainak (nekik, és a gyermekeiknek) elérhetővé teszünk egy oktatójátékot, amellyel klasszikus "családi program" keretében modellezhető egy teljes (gazdasági-) életpálya. Egyszerű melósként, tanárként, értelmiségi alkalmazottként indulsz a játék elején, és a cél, hogy tőkét építs, és azt minél eredményesebben fogd termelésre - azaz lépj ki a hétköznapi robotolás mókuskerekéből. (Ha még a számlákat a munkabéredből fizeted, akkor bizony Te is a mókuskerék köreit rovod, ahogy a legtöbben.)
Játékos formában, szórakoztató módszerekkel ébreszt rá fontos felismerésekre a játék - méltán vált világhírűvé, akár csak az alkotói.

Alig játszottunk néhány alkalommal eddig, máris fel kellett ismernem, hiába az elmúlt 10 év szakmai behatásai, a rengeteg elméleti tanulás, a sok száz valós élethelyzetben való részvétel útján történt tapasztalatszerzés. Jobbára még mindig azzal az iskolai/alkalmazotti mentalitással gondolkodtam a saját életemben, amivel az emberek 99%-a elindul az életében. Bár az ügyfeleimnél képessé váltam magas szinten alkalmazni az elméletben tanultakat - nem helyeztem hangsúlyt a saját életemre, nem alkalmaztam a tanultakat kellő mértékben.

Elgondolkodtam, miért történhetett ez így. Számos gondolat kavargott a fejemben a külföldi munkavállalást választó "migránsoktól" (bocsi! szándékos, de nem rosszindulatú!) az oktatásügy csatáiig (diploma, vagy szakképzés?!), a "magyarokra jellemző borúlátó hangulatig", vagy a béka segge alatt lévő pénzügyi kultúráig, a képzés hiányáig. Épp egy buszon álltam, és bambultam ki az utcán hömpölygő arcokra (eszembe jutott a külföldiek kritikája a "mosolytalanságunkról"), szemet szúrtak árulkodó gesztusok (rágod-e pl. a szád szélét? vagy elkapod-e a tekinteted, ha valaki Rád néz?).

És azt hiszem, "rájöttem".
Azt már régóta tudjuk, hogy a közoktatás mai rendszere elsorvasztja az egyéni tehetségeket, egy "ideális állampolgár, ideális alkalmazott" sablonjába gyömöszköli bele a gyerekeinket - és így tette ezt már velünk is. Ezért nem fejlesztik érdemben a tananyagokat, ezért nonszensz az oktatás szervezése, szabályozása, ezért nem fizetik meg rendesen a pedagógusszakmát.
Mert valójában az alapcélt így éri el a rendszer. A rendszer leterheli a szülőket (magas közterhek, magas adminisztratív terhek, szándékolt különbség (az alacsonyabb szintű képzés útján, közvetve) a bér és árszínvonal közt nyugat-európai összevetésben), az oktatási rendszer leterheli a pedagógusokat, és a gyerekeket.
Így egyik tábornak sincs ideje sem a tehetséggondozásra, sem fejlesztésre, de még a gondolkodni-tanításra sem.

Az eredmény - a tökéletes alkalmazott (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes illiberális állampolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes választópolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak).

Ne rémülj meg, nem politizálok, még ha ebből könnyű is volna átcsúszni a politikába!
A megoldásról szeretnék együtt gondolkodni Veled!

Tehát - nem tanítanak, nem fejlesztenek érdemben. (Nem a pedagógusokat kritizálom, sőt! Csak a rendszert, a szabályozói-, jogalkotói-, képviseleti rendszert.)

A jelenlegi iskola nem tanít meg elébe menni a dolgoknak, proaktívan gondolkodni, cselekedni. Az átlag ember reaktív - akkor cselekszik, ha fáj, vagy ha megmondják mit tegyen, ha megijesztik, stb.

Az eredmény: megölik a reményt. Elsorvasztják az átlagember önbizalmát. 
Miért ragaszkodik a többség "az ismerős szarhoz"...? (Bocsánat! Ami nem jó, "de legalább ismerős".)
Miért nem mennek el sokan szavazni? Miért nyugszunk bele a nyilvánvalóan pofátlan  korrupcióba...?
Miért mennek ezrek inkább külföldre...?

A játék megmutatja, hogyan is lehetne.
Mivel "csak játék", meg merünk lépni helyzeteket, amiket az életben nem. Több kis helyzet pedig fokozatosan olyan nagyobb lehetőségekhez vezet, amikről az életben, a mindennapokban csak legyintve ennyit mondunk: "Na ilyen is csak "azokkal" történik..." (ti. a "gazdagokkal")
Megmutatja, mire lennénk képesek, akár az életben is.
Segít megtanulni nagyobban gondolkodni.

A munkám nagyon sok emberrel hoz össze. Hála Istennek,lehetőséget ad rá, hogy találkozzam olyanokkal, akiknek (szerencséjük volt) sikerült kitörni a mókuskerékből - és mit ad Isten, azt látom, éppen úgy, ahogy a játékban is adódik lehetőség!
Sok munkával, sokszor kemény kihívásokkal - de képesek voltak nagyot lépni, fejlődni és változtatni!

Mert lehetséges!

Ma a társadalmunk, a gondolkodásunk rákbetegsége a kishitűség.
Arra a felismerésre jutottam, hogy a többség - sokáig magam is ehhez a többséghez tartoztam! - nem hisz magában. Nem hisz a változásban, abban, hogy igenis lehet hatása az életére, hogy igenis Rajtad múlik!

Pedig a (már nem csak brit) tudósok is leírták a kvantumfizikai kutatások és megfigyelések alapján, hogy szó szerint "fejben dől el"...!

Könnyebb a könnyebb utat választani! Lehajtani a fejed és továbbmenni a megszokott (bár szar) úton! Ezért hívják könnyebb útnak!
Könnyebb a kisebb ellenállás felé menni (pl. külföld)!

Csakhogy a boldogságunk a sikereinken - a magunk által sikerként megélt helyzeteken alapul! Legyen az pénz, karrier, szakmai előrelépés, család, párkapcsolat - legyen bármi!
A megvalósítás, az alkotás, a teremtés tesz boldoggá!
A fejlődés, az "evolúció" hajtóereje éppen a nehézség, a legyőzendő körülmények, a "túlélésért" folytatott küzdelem.
A "nehezebb út".

Azt hiszem, Charlie Chaplin mondta, vagy talán Walt Disney, hogy "a nevetés nélkül való napod elpazarolt nap volt".


Én azt mondom, az önmegvalósítás, a fejlődés nélküli élet elpazarolt élet volt...

Merj álmodni! Merj kérdezni, keresni az utat az álmaidhoz, merj változtatni, hogyha nem jó úgy, ahogy ma van!
Vesd el a kishitűséget, és mondd ki hangosan:

Képes vagy rá! Képes vagy rá! Képes vagyok rá!


Az életben ezer impulzus ér, ezer tapasztalatot szerzel - talán csak egy apró homokszem kell hozzá, hogy összeálljon...

Nekem ezek a játékok voltak, azt hiszem.

Életelvnek is beillő kedvenc idézetemmel búcsúzom:


"Ember - az a jó Isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad." (Tolnai Lajos, 1882)

Neked szól - vállaljunk felelősséget! Oktatás, egész-ség, ügy...

"...Büntetés-jutalmazás; dicséret-megszégyenítés. Ennyit tud a rendszer...."

Huszonegyedik század. 2018 évvel Krisztus után.

Vajon mikorra jutunk el odáig, hogy felvállaljuk mit akarunk, és mit nem...?

Mikorra jutunk el odáig, hogy olyanok tervezzék és szervezzék az egyes területeket mind a szabályozás, mind a kivitelezés terén, akik gyakorló szakemberként tisztában vannak a szakterület specialitásaival, a gyakorlati problémákkal, a jelenkori igényekkel?

Mikorra jutunk el odáig, hogy a Tanár (nagy T-vel!) tanítson, az Orvos gyógyítson, a Képviselő képviseljen...?

"...El kell neki mondani, miért fontos az..."

Kedves Gyerekek!

Tudjátok, azért fontos az, hogy az egyes szakterületeket gyakorló szakemberek vezessék, ők találják ki a szabályokat és készítsenek tervet az egész országban követendő módszerekről, azok alkalmazásáról, a munkavégzés hogyanjáról, mert ők értenek hozzá.

Nem csak elméletben, hanem a hétköznapok gyakorlatában is.

Vegyük példának a tanárokat! Az az oktatási "vezető", aki 10 éve nem látott gyereket, csak könyvekből hallott a modern generációk eltérő pszichoszociális fejlődéséről (bár lehet, hogy papírja van róla, hogy "ő érti"). Arról, hogy Ti egészen másképp gondolkodtok a mai felnőtteknél, mert az életeteknek kezdettől része a net, a világháló. Számotokra háromévesen kezdődik a számítógéphasználat, számotokra realitás a robotika (amit a mai felnőttek csak filmen láttak, és valószínűleg öregek lesznek már, mire Ti elkezditek az életeteket, együtt a robotokkal), Nektek másképp kell magyarázni, Nektek már más alapismereteket kell (kéne) oktatni.

Ez a "vezető" elméleti szakember. Csak papíron látja az órarendet, és sosem ismeri fel a gyakorlatban, hogy fizikailag lehetetlen úgy összesakkozni - mert két helyszín közt az osztály sétál (ami idő), mert a tanárnak fel kéne készülnie két óra között (amire nem elég az ötperc), stb.

És ez volt a jobbik eset - ha ugyanis az oktatási vezető nem is tanár, hanem mondjuk jogász, vagy közgazdász, vagy bármi más egyéb végzettsége van, akkor aztán végképp lövése sincs arról, hogyan lenne ésszerű, hogyan lenne "kor-szerű". (Szép nyelv ez a magyar, amúgy.)

De talán második példának hadd hozzam a képviselőséget.

A képviselő az az ember, akit mi - egyszer majd Te és mi mindannyian - választunk ki magunk közül. Azért választjuk ki, mert a történelem megmutatta, hogy csapatban eredményesebbek vagyunk, mintha mindenki egyedül próbálkozik. Ám nem lehet csapatként eredményesnek lenni, hogyha mindenki egyszerre beszél, és mindenki a saját feje után megy. Hatékonyabbak vagyunk, ha megkeressük azokat az ötleteket, amit a legtöbben szívesen megvalósítanának, és mind azokért dolgozunk. 

A képviselő az az ember, aki egy meghatározott csoport (pl. a 16-18 éves korosztály) által leginkább támogatott ötlet megvalósítását igyekszik segíteni. Azaz érvel, meggyőzi más csoportok tagjait és képviselőit arról, hogy a mi ötletünk megvalósítását tűzze ki az egész csapat.

Ahhoz, hogy együtt előbbre jussunk, és így minél többen boldogabbá váljunk, minél gazdagabb, harmonikusabb, békésebb világban élhessünk, több szabadidőnk legyen, jobban "boldog-uljunk" - fontos, hogy hatékony csapatként dolgozzunk együtt. Ahhoz pedig kell a hatékony vezetés, a hatékony képviseleti rendszer.

Ami fontos, hogy képviselőnek is az menjen, aki valóban szeretne a közösségért dolgozni! Aki szívesen vezet, aki szívesen érvel, aki szívesen tesz másokért. Aki csapatjátékos.

És a másik fontos dolog, hogy az a szabály, miszerint a képviselőségre való megválasztás határozott időre szól, azt jelenti, hogy legkésőbb adott idő múlva (pl. 4 év múlva) újra dönteni kell arról, hogy az adott személy/személyek vigyék-e tovább a csoportom ügyeit. Ha elégedett vagyok velük, újra őket választjuk. Ha nem, akkor mást.

Egyúttal azt is jelenti, hogy a képviseleti idő alatt (ezt "mandátumnak" is nevezik) ugyanúgy a csoportunk dönt arról, elégedettek vagyunk-e a munkájával, vagy sem. És ha nem vagyunk elégedettek, akkor a mandátum letelte előtt is dönthetünk úgy, hogy ő mégsem alkalmas képviselőnknek. Bármikor mondhatjuk azt (természetesen ebben is a csoport többsége dönt, erről is kezdeményezni kell egy szavazást), hogy "visszahívjuk" a megbízatásából, a mandátumából, és mást jelölünk ki helyette.

"...És akkor még nem szóltunk arról, hogy az iskolának az élethez szükséges ismeretekre kéne koncentrálnia..."

Számos ismeretet felsorol a cikk, nem ismétlem. Csak támogatom.
A pedagógia, a pedagógus szó felelősséggel jár. Mint a szülőség, hiszen a szülő is "pedagógus".

"Maga a szó a görög paidagogoszból származik, jelentése: gyermekvezető."

"...Az iskola nem tanítja meg a gyerekeket arra sem, hogyan bánjanak a pénzzel. Hogy mi a hitel, és mi a THM. Hogy mi a befektetés. Hogyan működik a tőzsde. Hogyan kell vállalkozni, mi az, hogy nyereség, bérköltség és haszonkulcs. Pedig többségük vállalkozni fog, vagy egy vállalkozó alkalmazottja lesz, és ha idejekorán nem tanul ezekről, akkor majd bamba lúzerként egy NAV-os ügyintéző fogja kioktatni..."

Itt érzem megszólítva magam. A munkatársaimmal mondhatjuk, hogy a "felnőttképzésben" dolgozunk. Azokkal a "gyerekekkel" foglalkozunk, akik már elvégezték az iskoláikat, elkezdték a saját életüket - és semmit sem tudnak a fentiekről.

Ugyanakkor több alkalommal vettük már fel a kapcsolatot gimnáziumokkal is, hogy minél hamarabb elkezdhessük beépíteni a következő generáció tudatába azokat az alapismereteket, amik a boldogulásukhoz kelleni fognak. Sajnos a tapasztalat a félelem az iskolák részéről. Félelem attól, hogy "mi sem vagyunk mások, mint akikkel eddig találkoztak, és csak szerződéseket akartak kötni a szülőkkel".

Kedves Gyerekek!

Mindaz, amiről Veletek ma elméletben és játékos formában beszélgetünk, a szüleiteknek már jelen valóság. Ti még eljátszhatjátok a majdani élethelyzeteket, mi volna, ha így, vagy úgy döntenétek - nekik már élesben kell döntéseket hozniuk. Hozzátok azért jöttünk, hogy játszunk. Hogy halljatok az elméleti részekről, hogy kérdezhessetek.

Ha a szüleitek kérdéssel fordulnak hozzánk, mert otthon elmeséltétek, mi mindenről beszélgettünk az iskolában, és felismerték, hogy Nálatok épp olyan szituáció van, amiben lehet szerencsés és nagyon szerencsétlen döntést is hozni, mit szeretnétek? Ha segítenénk nekik élesben is jobban csinálni, vagy ha elzárkóznánk, és majd ha Ti felnőttök, utólag elmondhatnátok, hogy "Ja, Anyu, azt akkor nem úgy kellett volna..."?

Tanítani szeretnénk. Egy gyermeknél, akinek még nincs rendes jövedelme, még nem vesz föl hitelt, még nem vár babát, stb., lehet korlátozódni az elméletre. Egy "fölnőttnél", aki gyereket vár, akinek otthont kell teremtenie a családja számára, akinek van bevétele - és minden kereskedelmi szereplő az ő pénzére hajt - nem korlátozódhatunk elméletre. Az olyan volna, mintha az asztalosokat csak elméletben tanítanák meg szögelni, fúrni-faragni. 

Vagy mondjuk a fogorvost elméletben tanítanák meg a szakmájára.

Ha ez a "kompromisszum" elfogadható, mert értelmes, akkor az alábbi felhívás Neked is szól:

Keressük azokat a diákokat és szülőket, akik szeretnék, ha a gimijükben / szakképző sulijukban gyakorló szakemberektől hallhatnának a hétköznapi pénzügyi alapokról!

Arról, 

• hogyan érdemes felépíteni a háztartásuk költségvetését? 
• hogyan érdemes hitelt felvenni, és hogyan nem szabad?
• hogyan érdemes anyagi célokat tervezni?
• milyen megtakarítások vannak, és melyik mire jó?
• hová fordulhatnak információkért az egyes témákban (családtámogatások, adózás, hitelek, biztosítások, stb.) és milyen közvetítőkkel találkozhatnak a pénzpiacon?
• mit tanítanak a tengerentúlon már az ovisoknak, és hová vezet, ha megfogadjuk, hová vezet, ha nem?
• Mi az adó és a járulék közötti különbség - mi az Alkotmány és az Alaptörvény közti különbség? 
• Mi a szociális modellváltás, és mivel jár a családunk számára? 
• Mik a szociális ellátórendszerek alapproblémái, és mit tehet az ember, hogy megvédje a családját ezek hatásától?

Ezek és hasonló témák, amikről szemléletesen, interaktív formában szervezünk előadásokat - és beszélünk mindenhol, ahol szeretnétek.

Ha Téged is érdekel, írj mailt (bal menü)!

Alkotni jobb... - avagy "Amit Te adsz a Világnak"

Sokaktól és sokszor megkaptam már, hogy idealista vagyok. Ma már azt is tudom, hogy ez nem feltétlenül baj. Sőt.

Mai társadalmunkból, gazdaságunkból talán éppen az idealizmus hiányzik. Nem az eszmék (makroszint), hanem az egyének (mikroszint) szintjén.

Azt is előrebocsátom, hogy nem vagyok közgazdász (és nem is szeretnék az lenni). Csupán a józan eszemre, 10 éves gazdasági tapasztalataimra, és a fenntarthatóságot szem előtt tartó logikára támaszkodom.

Nemrég olvastam egy cikket, mely szerint a munkáltatók és munkavállalók érdekellentéte "kibékíthetetlen".

A közgazdaságtan az a tudományág, melynek művelői hajlamosak homokra építeni felhőkarcolót, melynek terve lehet önmagában kiváló, sőt valóságos mérnöki csoda, szilárd alap híján mégis összedől. Ha az sem mindig egyértelmű, hogy melyek az alapvető közgazdasági tények és a közöttük lévő okozati kapcsolatok sem kőszikla-szilárdságúak. Ha még azt se tudjuk például, hogy valójában mi is az a versenyképesség. Melyik ország versenyképesebb: az ahol (a leg)alacsonyabb, vagy ahol (a leg)magasabb a munkaerőköltség? A vállalattól tulajdonosai magas(abb) profitot, míg dolgozói magas(abb) jövedelmet várnak - s ennek teljesülése esetén beszélnek versenyképesebbről, miközben ez csak egymás rovására teljesülhet. A vállalatnak a(z élő)munka leszorítandó költség, míg a munkavállalónak a vállalatnak eladott speciális termékéért (ui. munkavégző-képességéért) kapott ár (vagy inkább bérleti díj), melyet az elérhető legmagasabbra kíván feltornázni. A vállalatok a maguk mikroszintjén nulla munkaerőköltségben érdekeltek, miközben a gazdaság makroszintjén termékeik nagy tömegben csak akkor adhatók el, ha a fogyasztói kereslet alapja a profitjövedelmek mellett a vállalatok által fizetett munkajövedelmek is.

Megfogalmazódott bennem, hogy a fenti gondolat nem szükségszerű. Magától adódónak tűnik a következtetése, azonban csak akkor az, ha először elfogadunk egy alaptételt:

"A vállalkozásoknak maximalizálniuk kell a profitjukat."

Ha elfogadjuk a feltételezést, hogy az ember - a vállalkozó - annyira önző, annyira telhetetlen, annyira ostoba, hogy csak akkor érzi magát sikeresnek, csak az teszi boldoggá, hogyha neki lesz a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb nyeresége.

Azonban miért kellene elfogadnunk...?

Egy vállalkozás profitja az a tiszta nyereség, amely a működési költségek, a szükséges fejlesztések és beruházások költsége felett marad. A "működési költségekben" benne van/benne lehet a vállalkozó és családja megélhetéséhez szükséges összeg is.

Ha pedig benne van, akkor a profit valójában olyan többlet, amely nem "szükséges" a vállalkozás, és az abban dolgozó munkatársak és tulajdonos(ok) fennmaradása és gyarapodása szempontjából.

(Hiszen a "megélhetés költségeit" úgy kell értelmeznünk, mint a "létfenntartás+szórakozás+gyarapodás" finanszírozásához szükséges összeget.)

Ahogy a cikkben is írja a szerző, a gazdaság szereplői mindig is egymásra utaltak voltak, és azok is lesznek. Te alkalmazol, együtt termelünk - te is, én is fogyasztunk. A fogyasztásunkból él egy másik cég és alkalmazottai, akik nálunk vásárolnak, amiből mi élünk. Ha a vállalkozást jól raktam össze, mint tulajdonos - márpedig, ha profitot tudunk termelni, akkor jól raktam össze -, akkor mind a saját, mind a munkatársaim gyarapodása biztosított, vagyis az ezen felül termelődő profiton ugyancsak osztozhatunk.

Ezáltal - ahogy a szerző is írja - magasabb vásárlóerőt hozunk létre, ami növeli más vállalatok eredményességét, és az ott dolgozók vásárlóerejét, akik nálunk is többet tudnak költeni.

Persze tény, hogy a vállalkozó dönthet a profit sorsáról, hiszen az ő kockázatvállalása, az ő befektetett tőkéje, az ő többlettudása teszi lehetővé, hogy mi együtt a cégben dolgozva megtermeljük azt.

Ám mért kéne elfogadnom, hogy csak azért, mert én valamit jobban tudok, mint a munkatársaim, minden elért többleteredményt meg kéne tartsak magamnak...?
Miért ne tarthatnám szem előtt egy élhetőbb holnap, egy fenntarthatóbb, boldogabb társadalom érdekeit?
Miért ne taníthatnám a munkatársaimat mindarra, amit magam jobban tudok?
Miért ne ébreszthetném fel bennük is azt a késztetést, hogy akarjanak hozzátenni a cégünkhöz?!
Miért ne formálnám valóban munka-társakká őket?!


Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben legyintenek.
Hála Istennek találkozom olyan vállalkozókkal már ma is, akik sikeresen menedzselik a vállalkozásuk, és közben adnak és tesznek a munkatársaikért, a közösségükért is.

Kommentelni mindenki tud, a szájkarate nem művészet.
Ám abban is biztos vagyok, hogy ha elegen leszünk, akiknek elege van a ma ismert gazdaságból, lejár a klasszikus közgazdaságtan ideje. Lejár a harácsolás és az önzés ideje.

Adni jobb, mint elvenni.
Építeni jobb, mint rombolni.
Élni, fejlődni, szeretni, alkotni jobb...

Személy szerint tizedik éve dolgozom a win-win szellemében. Nincs BMW-m, se házam a XVIII. kerben. Ám egyre többen vannak, akiknek a munkámmal és a szemléletemmel adni tudok. Nem csak anyagiakban, de szellemiekben is. Hiszem, hogy így is lehet. Hiszem, hogy a siker nem csak a külsőségekben mérhető. Hiszem, hogy fontosabb, amit Te adhatsz a Világnak annál, amit kaphatsz a Világtól.

Jövőkép - hogyan, mit, miért csinálunk

Jövőkép.

Vezetéselméleti képzéseink egyikén találkoztam először "igazán" ezzel a fogalommal. Ekkor kellett először valóban figyelmet és időt szentelnem neki. Foglalkozni azzal, hogy megfogalmazzam, megrajzoljam a sajátom. Az én jövőképem.

Gyakran ért korábban kritika, hogy idealista vagyok. Naiv idealista. Ám ott van Kevin Spacey és Helen Hunt filmje remek példának, hogy az egyszerű dolgok működnek. A dominóeffektus, a nagy számok törvénye, a Vonzás - ezerszer hallott, ezer formában megfogalmazott és tapasztalt, réges-régen felismert törvényszerűségek.





Nincs ebben semmi naivitás, semmi idealizmus.
Amit célul tűztem ki, amiért dolgozom immár tizedik éve - csak szándék, hit, és cselekvés kérdése.


"Add tovább!"





A szakmám

Allfinance-, vagy össz-pénzpiaci közvetítő vagyok. Ügyfélmegbízásból dolgozom egy magyar, magánszemélyek tulajdonában lévő cégnél. Ez a függetlenségünk záloga. Ezáltal nem diktálhatnak bankok, biztosítók, vagy pénztárak, nem szólhatnak bele, hogy mit mondjunk az ügyfeleknek.
A munkám részei

• az állapotfelmérés, 
• az anyagi vonzatú célok tisztázása, pontosítása, 
• tervezés (a célmegjelöléstől a hozzájuk vezető út megtervezéséig), 
• a szociális modellváltás hatásainak személyre szabott vizsgálata, kockázatelemzés,
• az aktuális piaci helyzet felmérése, majd 
• ennek figyelembevételével a megvalósítás pénzpiaci eszközeinek (termékek-szolgáltatások) szakmai alapú összehasonlítása és kiválogatása,
• a választott eszközök lényegi jellemzőinek ismertetése, és az optimális használatuk megtanítása, szükséges adminisztrációs terhek csökkentése;
• később a változások menedzselése (jogszabályokhoz, piaci változásokhoz, megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodás elősegítése),
• nyereségmaximalizálás, vagy veszteség elkerülés/ -csökkentés,
• érdekképviselet.

Segítek megtalálni, és megvalósítani az anyagi célokat, alkalmazkodni a változó körülményekhez elkerülve, hogy veszteséglistára kelljen írni az addig elért eredményeket, vagy akár komplett célokról kelljen lemondani figyelmetlenségből, vagy a kellő felkészülés hiánya miatt.


Hogyan vegyél lakást, házat...?
Hogyan teremtsd meg az anyagi biztonságot magadnak, és a családodnak...?
Hogyan használj ki minél több támogatást és piaci lehetőséget...?
Hogyan kerüld el, hogy átverjenek a "hiénák"...?
Hogyan úszd meg, hogy bedőlj a marketingszövegeknek...?
Hogyan építsd fel a tőkeháttered...?
Hogyan érd el, hogy a srácaid azt tanulhassák, amit szeretnének (ne azt, amire futja)...?
Hogyan állj gyarapodó pályára...?
Hogyan mutass jó példát a gyerekeidnek...?
Hogyan lépj ki a mókuskerékből - hogyan lehet mégis nyugdíjad...?

Számtalan vonatkozást felsorolhatnék még, hogy éreztessem - ezek teljesen hétköznapi vágyak. Olyanok, amiket mindannyian megélünk - előbb, vagy utóbb mind szeretnénk megvalósítani ezeket. Csak épp a többségnek lövése sincs, hogyan - mert sehol sem tanítják, mert a neten jobbára csak a marketinganyagokat találod meg, vagy épp nem érted a szakmai szövegeket, stb.




A módszer

A találkozásunk apropója egy közös ismerős, vagy barát. Ismeretlenül nem csöngetek be hozzád - azért vagyok itt, mert egy barátod szerint érdemes megismerkednünk. Szerinte hasznodra leszek.
Első alkalommal beszélek rólunk - a cégről, magamról, és arról, mire számíthatsz tőlem/tőlünk. Beszélek a jövőképünkről, a cégfilozófiáról - hogy miért csináljuk, amit csinálunk. Hogy mi a hivatásunk, és mit vállalunk a te életedben is, hogyha akarod. Ha kérdésed marad, itt válaszolok meg minden olyat, ami általánosságban hozzánk, vagy a munkánkhoz kötődik.
A cél, hogy tisztán láss, értsd, miért vagyunk azonos oldalon érdekek szempontjából, miért éri meg nekem segíteni neked. (Bemutatkozás)

Ha tetszik a kép, amit kaptál, ha érted a logikai szükségszerűségeket, és az okokat, ha tiszták az érdekek és látod, neked mért lesz hasznos az együttműködésünk, alaposan átbeszéljük, hogy jutottál oda, ahol ma vagy, és hová szeretnél eljutni. Milyen ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezel, mi az, ami aggaszt, amiben bizonytalan vagy? Mennyit hallottál már a szociális modellváltásról, képben vagy-e a téged érintő hatásaival, vannak-e már működő megoldásaid a kihívások kezelésére? Segítünk tervezni. (Elemzés)

Ezt követően felmérve az aktuális kínálatot, az elérhető eszközöket, a piaci helyzetet és a várható tendenciákat, kiválasztjuk a legmegfelelőbb eszközöket. Azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek hozzásegítenek a célod eléréséhez. (Kiértékelés)

Ha összeállt a kép, leülünk, és részleteiben átvesszük, mit miért csinálunk, és melyik eszközt hogyan kell majd használnod. A pénzpiaci eszközöknek két nagy csoportja az elméleti eszközök (elvek), és a gyakorlati eszközök (szerződések), amelyeknek a használata anyagi gyarapodáshoz segít, segít nyugalmat és kiszámíthatóságot vinni a mindennapjaidba. (Tanácsadás)


Nyilván akkor jutunk idáig, ha gyakorlatban is azt látod, azt érzed, hogy valóban többet kapsz, mint korábban máshol. Ha érzed, hogy ezúttal valóban rólad és a te érdekeidről, a te céljaidról beszélünk - nem csak egy újabb ügynöki értékesítőbeszélgetés részese voltál. Ha látod a hozzáadott értéket, a hasznát a közös munkának, arra kérlek, oszd meg a tapasztalatod a barátaiddal - ajánlj be hozzájuk.
Az ajánlásod lényege ennyi: "Érdemes megismerned!" - azaz a bemutatkozásra szól. Ezt követően mindenki képes lesz megalapozottan dönteni arról, tetszik-e neki is a filozófiánk, a módszerünk, akar-e ő is az ügyfelünk lenni. (Ajánlás)

A létrejövő szerződéseid illeszkednek a korábban megbeszélt terveidhez, az aktuális piaci környezethez és a várható változásokhoz.
Ha váratlan esemény történik, ami a céljaidra hat valamiképpen, vagy te szólsz, és jövünk, vagy mi szólunk, és segítünk abban, hogyan érdemes reagálnunk rá.
Ha nincs semmi rendhagyó, ez kb. évi egy kávé melletti beszélgetést jelent. (Szerviz)


A megállapodásunk, az együttműködésünk addig tart, míg valamiért meg nem gondolod magad. Mi felelősséget vállaltunk azért, hogy nem csak akkor leszünk melletted, amíg aláírsz egy szerződést, de akkor is, mikor lejár, és számot kell vetni az eredményekkel.
Nem fogunk hátat fordítani neked.


Cél - az egyén szintjén


Ha a fenti rendszert működtetjük - ha mindkét fél valóban komolyan veszi és betartja a megbeszélteket, vállalja a rá eső részeket -, akkor gyarapodó pályára fogsz állni. A kamatok mellett állami támogatással, adó-visszatérítésekkel fogsz gyorsabban, vagy olcsóbban célt érni. Megteremtjük az anyagi biztonságod, a mozgástered a jövőbeli változások esetére.
Ha ezt elérjük, egy család életére már pozitív hatást tudtunk gyakorolni. Ha mindezt megvalósítjuk - hiszem, hogy nyugodtabb családi légkört, kiegyensúlyozottabb hétköznapokat segítettünk teremteni. Megerősítettük a hited, hogy a céljaid elérhetőek, és meg is valósítjuk őket.

Ez már siker...!



Ám a mi célunk, a vezérigazgatónk álma, a vízió, amiért dolgozunk, és amihez minden munkatársunk munkája, minden ügyfelünk bizalma és kitartása, minden új ajánlás hozzátesz egy kicsit - a víziónk jócskán túlmutat ezen. Rajtad és rajtam, egy család boldogulásán, egy munkatárs személyes sikerein.


Cél - a társadalom szintjén



A Jövő kezdete (eredeti címén: Pay it forward) című film ajánlójával kezdtem, és annak az üzenetével - vezérigazgató-asszonyunk és alapítóink üzenetével fejezem be.
Ha mindezt meg tudjuk valósítani egy családnál, már nem éltünk hiába! Ha meg tudjuk valósítani százezer családnál (valahol itt tartunk ma, tizenöt év munkájával), büszkék lehetünk.
Ám anno, az alapítók eszméje az volt, hogy "társadalom formáló vállalattá váljunk"...
Mekkora létszámú ügyfélkört kell segítenünk, hogy annak már társadalmi léptékben érezhető hatása legyen...? (Ma 9 768 000 fő él Magyarországon.)


Miért vagy fontos Te...?

A munkánk két oldalú. A szakmai felkészültség, a naprakész tudás, a lojalitás és korrektség - ezekben toppon kell lennünk. Hiába járunk irdatlan sok képzésre, fejtágításra, hiába fordítunk havonta több tíz órát önképzésre, a változások követésére - hiába vagyunk baromi korrektek és elhivatottak. A jövőképünknek ez még csak a fele!
A másik 50%-a az, ha mind több, és több családhoz jutunk el. Ha Te, aki döntöttél, hogy ügyfél leszel, vállalod a rád eső részt, és minél többeket összeismertetsz velünk. Megadva a lehetőséget nekik is, hogy döntsenek, csatlakoznak-e hozzánk.
Máshonnan nem fognak tudni rólunk, mert nem hiszünk a klasszikus reklámban. Nem vagyunk a tévében, velünk nem plakátolják tele az országot.
Nekünk Te vagy - Te lehetsz a "reklámunk". A hírvivőnk.



Jövőkép

Hiszem, hogyha elérjük a "kritikus tömeget", ha elegen lesznek, akik leszállnak a fogyasztói társadalom csalóka hullámvasútjáról, ahol az újabbájfonok, guccsitáskák, és audibansírjakinkább-ostobaságok a meghatározóak - ha elegen lesznek, akik leszoknak a túlfogyasztásról, akik elkezdenek tartalékolni, egyre többen leszünk, akik nem lesznek kiszolgáltatottak.


Nem lesznek kiszolgáltatva a főnöküknek, mert lesz elég tartalékuk, hogyha semmibe veszik, lehúzzák, vagy kizsigerelik őket, nyugodt szívvel felálljanak az asztaltól, és otthagyják az ilyen munkahelyeket.
Nem lesznek kiszolgáltatva a váratlan változásoknak. A rohadó magyar egészségügynek, vagy a szétzüllesztett állami oktatásnak.
Nem lesznek kiszolgáltatva a bankjuknak, mert megtanulják "megvédeni magukat".
Felkészülni a "váratlanra".


Hiszem, hogyha megteremtjük a fizetőképes keresletet (a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások elterjedésével, a munkáltatók nagyarányú szerepvállalásával), az egészségügy válságának kezeléséhez is jelentős mértékben hozzájárulhatunk.

Hiszem, hogyha megteremtjük az oktatás anyagi alapjait, ha elegendő majdani diáknak adjuk meg a lehetőséget, hogy otthagyják a nevetségessé (siralmassá) váló állami oktatási rendszert, talpraesettebb és életrevalóbb, lelkileg-szellemileg is életképesebb és sikeresebb következő generációt segítünk világra.

Hiszem, hogyha elérjük a kritikus tömeget azokkal, akik haladnak egyről a kettőre, akik látják, hogy a céljaik elérhetőek, hogy lehet boldogulni itthon - akkor nagyot léptünk előre az elvándorlás (migráció...) megállítása felé.

Hiszem, hogyha minél többeknél sikerül tartalékot képezni az idős korukra, azzal tehermentesítjük az egészségügyet, és a nyugdíjrendszeren keresztül a fiatalabb generációkat. Így a ma felnőttjeinek békésebb és talán boldogabb öregkort teremtünk, a jövő felnőtteinek pedig visszaadjuk a gyarapodás, a gyermekvállalás lehetőségét.

Hiszem, hogyha segítünk a köztünk járó, jobbnál jobb ötleteket megálmodó vállalkozó szelleműeknek megvalósítani az ötleteiket (startup-ok, vállalkozásalapítás), azzal nem csak munkahelyek teremtéséhez járultunk hozzá, de erősebbé tettük a hazai gazdaságot, tápláltuk a társadalmi kreativitást.

Tudom, hogyha felelősségre tanítjuk a ma felnőttjeit, szülőit, a ma munkaadóit, azzal példát mutatunk a jövő vezetőinek, politikusainak, a jövő apáinak és anyáinak.


Így, együtt egy boldogabb, élhetőbb jövőt építünk.


Mi ezért dolgozunk a vállalatomnál.

Unalmas, mi...!? Pedig Téged is érint...

Megjegyzés: Az alábbi cikk a szerző* szakmai tapasztalatán, a képzései és munkája során birtokába jutó gazdasági információk szubjektív értékelésén alapszik. Nem jósgömbből való "tutitippek", "csupán" 9 év, évi több száz órányi szakmai képzés és munkatapasztalat során leszűrt következtetések. Céljuk a gondolatébresztés, és a további információgyűjtésre, szakmai segítség igénybevételére való ösztönzés.

____________________________________________________________________________________________




2018, új év.
Az év vége-év eleje hagyományosan a tervezésé, az óév értékeléséé és az új évben megvalósítandó célok megfogalmazásáé. Legalábbis azoknál, akik tudatosabban szervezik az életüket, hogy messzebbre jussanak, mint az átlag.

Te hogy állsz ezzel?

Tavaly tavasz óta téma szakmai körökben, hogy kisebb korrekcióra lehet számítani a részvénypiacokon, hogy a kötvényekkel nem lehet pozitív hozameredményeket elérni...

"Se füle, se farka...?" "Mit zagyvál ez itt össze vissza?"

Azoknak, akik nem csak sodródni szeretnének az árral, aztán prüszkölni, mikor nehézzé válik a felszínen maradni, érdemes volna mielőbb kinyitni a csipájukat, és elkezdeni aktívan foglalkozni a céljaikkal. Tenni értük.

"Ez itt" azért "zagyvál", hogy kizökkentsen a hétköznapi tespedésből - a hétvégi, mozi-randi-buli-punnyadás-megintmeló álmából, ugyanis most van az a lehetőség, ami után a többség ácsingózik (szóban, mert figyelni persze nem figyelnek rá)!

Milyen lehetőség?

Gazdasági. Anyagi lehetőség. Ha tudatosan cselekszel a következő fél-másfél évben, sokszázezres számlát nem kell majd kifizetned a következő 5-10 év során!

Ne várd, hogy majd egy cikkben megváltják a világod - én csak felsorolom, amikre érdemes volna figyelned, aztán hogy mihez kezdesz vele (utánajársz-e, elmész-e hozzáértővel együtt gondolkodni, közösen tervezni, teszel-e lépéseket)...
Na az már a Te felelősséged.

1. "Alacsonyabb az infláció a vártnál."

Ami késik, nem múlik - azaz később, de gyorsabb ütemben fog emelkedni. Vagyis (az építőipar kivételével) amit ma megvehetsz 100 Ft-ért, holnap után már drágább lesz, és valószínűleg drágább is marad. Ez persze csak az egyszerű embernek mondja azt, hogy "vásárolj gyorsan". Valójában épp ezért tartalékolnod kellene - mert olyan dolgok is tartósan drágábbakká válnak, amiket folyamatosan vásárolsz (energia, kaja, stb.).

2. "2018-ban újabb jegybanki kamatemelés várható"

Lefordítva: drágulni fognak a hitelek. Nincs hiteled? És azt hiszed, ez egyértelműen jó...? Előfordulhat, hogy leragadtál az ősök konzervatív (de nem racionális) szemléleténél...?
Van hiteled - akár még forintosított devizahitel - amivel azóta sem foglalkoztál, hogy felvetted? Akkor nagyon gyorsan dobj be két presszót, és ess neki, ha jót akarsz magadnak! 10 éve nem volt olyan kamatkörnyezet, mint most (0,9% alapkamat, 3-4% lakáshitelkamatok) - és a következő 10 évben sem lesz...


3. "Részvénypiaci korrekció lesz rövidtávon"

Van megtakarításod? Akkor azért foglalkozz vele!
Nincs megtakarításod? Akkor beszélj hozzáértővel, hogy hogyan tudsz változtatni ezen!
Nem unod még, hogy csak te dolgozol a pénzért, de pénz nem dolgozik érted...?!

4. "Marad, vagy megy a Fidesz a 2018-as választásokon?"

Nem politizálsz, mi...?! Gondoltam.
A peched az, hogy a politika is hat a gazdaságra (vagyis a TE mindennapjaidra), és akkor is hatsz a politikára, ha "kivonod magad" belőle. (A felelősséget nem tudod levetni úgysem...)
Mi mindenre hat majd a választás (nem a Fidesz - ezekből a szempontokból mindegy, hogy megy, vagy marad a rezsim)?
Építőipar (ingatlanpiac, Airbnb), nyugdíjrendszer - csak hogy két olyan területet emeljek ki, ami számodra nagy lehetőséget, vagy nagy bukást hordozhat, akár rövidtávon is...


5. "Változtak a lakástakarék-pénztárak kondíciói"

Van már? Akkor azt érdemes mérlegelned, hogyan tudsz mégis profitálni a változásból.
Nincs még? Akkor azon gondolkodnék, hogyan lehetne, és melyiknél legyen.
Miért?
Mert a következő évtizedben az állami támogatás lesz a legkevesebb, sokkal többet nyerhetsz majd a piaci trendek "megelőzésével"!
Nem érted? Tudom!
Nem lövöm le a poént, hogy járj utána! Mozdulj meg végre, és most milliókat kereshetsz!

Számtalan gazdasági hírt sorolhatnék még - de azt hiszem, felesleges.
Mert vagy megérted ennyiből, hogy dolgod van, lehetőséged van nagyot lépni előre - vagy nem.


"Aki hallja, adja át!"
Én szóltam.






* A szerző 9 éve dolgozik független összpénzpiaci elemzőként-tanácsadóként. Hivatásának választotta, hogy segít felismerni és megtalálni a lehetőséget az ügyfeleinek. Tevékenységét egy magyar tulajdonú, független vállalat kötelékében végzi 2008 óta.

Hitvallás

Ez egy csodás nap.
Szokatlan kezdőmondat egy gazdasági témájú bejegyzésnek?
Meglehet - bár ez inkább "érintőlegesen gazdasági témájú" bejegyzés, inkább csak megerősítés önmagam és mindazok számára, akik elfogadtak vezetőjüknek, mindazoknak, akik keresik a lehetőséget az életükben, vagy a reményt, a lelkierőt a folytatáshoz.
Néha fontos szóvá tennünk az evidenciákat is, hát még azokat a fontos tételeket, amik nem maguktól értetődőek, amikbe energiát kell tennünk (hinni bennük) a fenntartásukhoz. Általában a pozitív dolgok ilyenek (kapcsolatok, vállalkozások, missziók, stb.).



Vannak, akik "a lehetetlenben hisznek". "Ezt nem lehet megcsinálni", vagy "én erre képtelen vagyok" - mondják, és más effélékkel erősítik meg a saját hitüket. A nagy összeesküvés-elméletek hívői, akik szerint a világ pusztulásra ítélt, változtatni nem lehet, a sorsunk a káosz,  a szolgaság és a nyomor.


Személy szerint én a lehetőségben hiszek.
A lehetőségben, hogy a jobbat válasszuk.
Harag helyett megbékélést, elutasítás helyett elfogadást, fegyverek helyett virágot, pusztítás helyett alkotást, elvétel helyett az "adást".
"Gyűl-ölet" helyett a "szer-etet"-et. Ölés helyett az ölelést.
A lehetőségben, hogy a negatív energiák helyett a pozitívakat válasszuk.

Személy szerint a fejlődésben hiszek - önmagunk képességében, hogy nap-nap után jobbá váljunk, mint addig. A lehetőségben, hogy tanuljunk, tanítsuk egymást.
A "kritikus tömegben" hiszek - abban, hogyha elegen választjuk a nehezebb utat (figyelmesnek, önzetlennek, békésnek, szeretettelinek lenni), akkor igenis képesek vagyunk a pozitív változásra.



Személy szerint én Tolnai Lajos gondolatában hiszek:

"Ember - az a jó Isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad." 
(Tolnai Lajos, 1882)



Popper Péter szavainak hiszek:

„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy „úgy legyen”. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy „úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”


Az én mantrám a "képes vagy".
Az én szavam a "lehetőség".

Mi erről beszélünk az embereknek, erre tanítjuk az ügyfeleket, önmagunkat és a munkatársainkat is.
És a munkánk, az életünk a bizonyítéka annak, hogy "működik".

"Azért a víz az úr" - avagy stadionok helyett?

Éveket töltöttem azzal, hogy agrármérnöknek tanultam - azt hiszem innen a kötődésem a témához. Kieső időmben botlottam ebbe a cikkbe, és úgy döntöttem, gondolatébresztő jelleggel végre leírom egy régebbi ötletem, ami egyrészt összecseng az itt olvasottakkal, másrészt megtérülő alternatívát adna a stadionokba ölt költekezéshez (úgy értem, lopni (gyk. a túlszámlázás is lopás) mindenhonnan lehet, hogyha az a cél).

A hazai agrárium kibocsátásának változékonysága nemzetközi összehasonlításban jelentős, összhangban a növénytermesztés magas súlyával és az Európai Unió országaihoz képest alacsony öntözöttségi mutatókkal. Az MNB becslései szerint az öntözési rendszer kiterjesztése és fejlesztése egyrészt mérsékelné a GDP növekedés változékonyságát, másrészt javítaná az ágazat termelékenységét, így a hazai gazdaság növekedési pályája is stabilabbá válhatna.

A tavalyi, historikus összevetésben kedvező mezőgazdasági évet követően 2017-ben korrekció várható az agráriumban, amit az eddig rendelkezésre álló adatok is alátámasztanak. A mezőgazdasági kibocsátásban nagy súlyt képviselő, fontosabb kalászos gabonák többségénél idén visszaesett a termésmennyiség éves összevetésben. A KSH adatai alapján a búza (-6,5%), árpa (-11,9%), tritikálé (-24,0%) és a zab (-11,5%) betakarított mennyisége elmarad a tavalyitól, míg a rozs (+1,2%) termése lényegében a tavalyival megegyezően alakult. Emellett legjelentősebb szántóföldi növényünk, a kukorica termésmennyisége 25-30 százalékkal maradhat el a tavalyi évitől a becslések alapján.

A mezőgazdasági hozzáadott érték volatilitása jelentős, sőt Európai Uniós összevetésben hazánkban a legmagasabb (1. ábra). Ennek oka az, hogy a növénytermesztés az időjárás változékonyságának leginkább kitett része az agráriumnak, ami a terméseredmények alakulásának magas változékonyságához vezet. Így, a hazai mezőgazdaság szerkezetén belül a legnagyobb súllyal rendelkező növénytermesztés (2016-ban a mezőgazdasági kibocsátás 60 százaléka) teljesítménye érdemben befolyásolhatja a gazdasági növekedést.
(idézet a cikkből)

Az öntözés alacsony szintje itthon nem véletlen. Meglehetősen drága termeléstechnológiai elem. Akkor, ha kisgazdaság szintjén kell alkalmazni (mérethatékonyság nélkül).

Ugyanakkor minden 4-5 évben komoly problémát jelent a szélsőségesebbé váló csapadékeloszlás miatti árvízhelyzet, és nagyobb távlatban pedig a szárazabbá váló klímánk.

Mit teszünk jelenleg a természetes vizeinkkel, és a csapadékunkkal...? Szabályozott folyómedrekben - gátrendszerekkel kényszerítve a töméntelen édesvizet ezekbe a medrekbe - "engedjük szépen kifolyni az országból".

Amennyiben a politikai háttérhatalmak (oligarchák) érdeke az építőiparon keresztül "közpénztelenített" pénzek bezsebelése, egy kérdésem akad:

Miért ne lehetnének ezek a gigaberuházások mondjuk tervezett csatornaépítési beruházások...?

"Ki gépen száll fölébe, annak..." úgy tűnhet, van csatornánk, folyónk elég. Ha azonban nagyítunk ezen a képen "eleget", netán élőben nézzük meg a szárazsággal sújtott területeket, azt fogjuk látni, hogy  termesztéstechnológiai szempontból korántsem igaz ez (az állítás) a feltételezés. Arról nem beszélve, hogy a száraz időszakokban sok csatornánk vízhozama a nullával válik egyenlővé.

Miközben esős időben nem tudunk mit kezdeni a rengeteg csapadékkal.

Mért ne építhetnénk a rendszeresen árvízzel sújtott területeken kezdve "lecsapoló csatornákat"...? Olyan kisebb keresztmetszetű (olcsóbb), ám hosszú, a mezőgazdasági művelésbe vont és jelenleg nem csatornázott területekre vezető csatornarendszereket, melyek zsiliprendszerekkel csatlakoznának a folyóinkhoz, és/vagy azok elsődleges ártereihez?

Célunk lehetne a folyóvizeink folyamatos felhasználása a termelő területeinken.
Az országból való kilépési pontok előtt építhetnénk olyan vízműveket (zsilipek, akár termelő erőművek formájában - ahol az áramtermelés másodlagos, vagyis nem méreteznénk őket valódi erőmű-léptékűre, pusztán a folyók természetes vízhozamának megfelelőre, hogy ne kelljen olyan nagy víztározó terület hozzájuk), amelyekkel visszafoghatnánk a folyókat annyira, hogy a csatornarendszereink folyamatos feltöltése ne csökkentse a folyóink vízszintjét a jelenlegi állapothoz képest (így ne hassunk negatívan a folyók ökoszisztémáira).

A zsiliprendszer működtetésével a folyóink jelenlegi vízszintje fenntartása mellett képesek volnánk

• egy-egy komolyabb esőzéskor gyorsan reagálni, megnyitni ezeket a lecsapoló csatornákat, melyek képesek lehetnének a lezúduló csapadék többletét kivonni a természetes vízfolyásokból, ezáltal 
• megakadályozni, hogy 4-5 évente irgalmatlan költségekkel kelljen árvízvédekezést és helyreállításokat finanszírozni,
• folyamatosan és a termelők számára ingyen hozzáférhető öntözővizet biztosítani,
• javítani a városaink vízfelhasználása miatt jelentősen leromlott (és egyébként folyamatosan romló) talajvíz-háztartásunkat,
• fenntartható módon és alacsonyabb promt költségráfordítással stabilabbá tenni a mezőgazdasági termelésünket, így csökkenteni a termelés fajlagos költségeit és versenyképesebb árakkal jelenni meg mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon,
• a csatornák tudatos halgazdálkodásra is lehetőséget adhatnak, ezáltal növelhető volna a hazai halfogyasztás mértéke, amely pozitív népegészségügyi hatásokkal járna, csökkenhetnének az eü-kiadásaink is,
• a rendszer fenntartása és üzemeltetése munkahelyeket teremtene akár olyan régiókban is, amelyekben a munkanélküliség még ma is jeelntős probléma,
• ugyancsak hozzájárulhatna a munkahelyteremtéshez ezen régiókban is a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javulása.

És a sort biztos lehetne még folytatni.

Vagyis az oligarchák célja is teljesülhetne, és még értelme is volna a beruházásoknak.

Ahelyett, hogy...

A fentiek természetesen csak a szerző véleményét tükrözik. Ötletfelvetést fogalmaznak meg, mélyreható költségelemzések és egyéb szakmai energiaráfordítás nélkül.
Ellenben egy biztos:

Érdemes volna utánaszámolni.

Gazdag-OK?

Olvastam egy cikket, amely a hatásvadászat érdekében feláldozta a korrektséget - és mert itthon amúgy is van miért fejlődnünk úgy az elfogadásban, mint a tudatos gondolkodásban, úgy döntöttem, elgondolkodom kicsit a gazdagságról. 

A gazdagságról, mint ... fogalomról, a gazdagokról, mint "társadalmi csoportról", a gazdagsághoz és a gazdagokhoz való hozzáállásunk kérdéseiről.

Nem csak, mert a gondolkodásunk határozza meg a személyes fejlődésünk irányát és ütemét (szerintem), hanem azért is, mert éppen küzdünk a jelenlegi társadalmi rendszereinkben elszenvedett kudarcainkkal.

(Bocs a körülményes fogalmazásért, de a pontosság kedvéért nem akartam azt írni, hogy "a rendszereink kudarca" - mert ez nem fejezné ki pontosan, hogy mi, a demokratikus rendszerek működtetői vallottunk kudarcot.)

Tehát a gazdagságról és a gazdagokról.

A cikk így kezdi:

"Az normális...?"

A facebook-poszt megfogalmazása még ellenségesebb volt (sajnos nem találtam meg utóbb), igazából emiatt is döntöttem az írás mellett.

Amit a hazai köztudatban szereplő "gazdag-fogalom" kapcsán fontosnak tartok megfogalmazni:

A gazdag nem szinonimája a tolvajnak, a csalónak, a mások nyomorából gyarapodó élősködőnek.

Attól, mert sajnos posztkommunista/posztfeudális (mondunk ilyet, amúgy?) országban élünk - ráadásul sosem tanultunk meg igazán sem kiállni saját magunkért, sem a nemzettudatunk nem fejlődött odáig, hogy valódi összefogásra serkentsen (nem valami/valaki ellenében, hanem valamiért/valakiért (gyk. magunkért) -, ennek eredményeként pedig a hazai arisztokrata réteg "örökösei", a  "kapitalista" korszak politikusai és oligarchái, de még a vállalkozó réteg gondolkodási beállítódása is ezt szívta magába és ezt valósítja meg nagy tömegben...

Attól még nem változik az egyes fogalmak viszonya.

#1 Gazdagság.

Nem célom filozófiai magasságokba emelkedve arról vitázni, hogy "jobb-e luxuskocsiban..." pl. magányosnak lenni. Voltam magányos és baromira nem vigasztalt, hogy amúgy volt mit ennem, volt pénzem lerészegedni (egyedül), nem fáztam, stb. (Vagyis jobb helyzetben voltam a világ népességének 98%-ánál.)

#2 Gazdagság.

Végigjárhatnánk a logikai bizonyítás útját, miszerint a gazdagság valójában az, ha a bevételeink magasabbak, mint az igényeink finanszírozásához szükséges összeg. Vagy körüljárhatnánk a Kiyosaki-féle tételt, miszerint "nem az a gazdagabb, akinek több pénze van, hanem az, aki a bevételei nagyobb részét takarítja meg".

Egyszerűsítsünk, és a cél érdekében fogadjuk el, hogy csupán az anyagi gazdagságról beszélünk, és nem a gazdagságra, hanem a  gazdaggá válás folyamatára fókuszálunk.

#3 "Normális".

Ugyancsak nem állok le definiálni a "normális" és az "általános", "természetes", "elfogadott" fogalmak közti különbséget.

Feltételezem, hogy az együttgondolkodók ("mi") csoportja valamennyi tagja kellően tudatos hozzá, hogy a különbségekről ne feledkezzen meg.

Visszatérve a cikkhez - "normális"?

Véleményem szerint, ha a gazdaggá válás folyamata a hazai minta - mások kárán gazdagodni -, akkor a válasz nem. Morálisan elfogadhatatlan.

Ezzel a verzióval nem kívánok foglalkozni a továbbiakban, mert nincs miért. A továbbiakban a gazdagodás és a gazdagok azon csoportjára vonatkoztatom a  gondolataim, akik fejlettebben gondolkodva jutottak előbbre másoknál.

Azonban jegyezzük meg, hogy a "normális" társadalmakban, "normális" körülmények között (ld. pl. a természetben) igenis normális, hogy egyes egyedek sikeresebben alkalmazkodnak a körülményekhez, és ezáltal versenyelőnyre tesznek szert.

A természetben pl. több táplálékhoz, több nőstényhez jutnak, több utódot tudnak világra hozni és felnevelni, ezáltal elterjedtebbé válnak a populáción belül és az adott földrajzi (akár világ-) viszonylatban.

Az ember mesterséges környezetében (amit társadalomnak hívunk) ez kezdetben ugyanígy zajlott. Majd felismertük, hogy a specializálódás (vadászok, és földművelők pl.) és a cserekereskedelem hatékonyabbá tesz az egyén, a szűkebb közösség és a faj szintjén (versenyelőnyhöz juttat). Így voltunk képesek egyszerű főemlősök szintjéről a bolygónkat jelenleg uraló fajjá, gondolkodó entitássá fejlődni (hiszen utóbbihoz is gazdagodnunk kellett - több idővel kellett rendelkezzünk (ld. "időmilliomos"), hogy elvont gondolkodással tölthessük az életünk egy részét a létfenntartás helyett).

Éppen ez - a szellemi fejlődésünk egyre gyorsuló üteme (és ezzel párhuzamosan a morális fejlődés lemaradása) - okozta, hogy egyesek annyival eredményesebben alkalmazkodtak, annyival nagyobb versenyelőnyre tettek szert, hogy képessé váltak a felhalmozásra (amely egyébként is alaptermészetünk része - legalábbis a mérsékeltövi viszonyok között).

Egyszerű képlet.

Így tehát általánosságban hiba elítélnünk a gazdagokat "ámblokk", ahogy a gazdagodás folyamatát is. 

Meg kell különböztetnünk az elítélendő viselkedési formát a versenyelőnyt teremtő fejlődéstől.

És fel kell ismernünk ugyanakkor, hogy nem csak az alapszintű versenyhelyzethez (termelés) lehet jól alkalmazkodni / fejlődni benne, és ezáltal gazdagodni (pl. a sarki zöldséges gazdagodik, mert egyre több, jobb minőségű árut termel és ad el), hanem a másodlagos, harmadlagos, stb. szintek törvényszerűségeihez is (pl. kereskedők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, de jó eladó; befektetők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, vagy jó eladó, de jól ismeri fel az ígéretes újító ötleteket, a piaci viszonyok kínálta lehetőségeket (pl. olcsó vásárlás lehetősége), stb.).

Na és persze nem árt őszintének lennünk magunkhoz, nem-e "savanyú a szőlő"...?

Normális-e, hogy a cikkben idézett vállalatvezetők olyan nagy vagyont tudtak felépíteni/felhalmozni? 

A válaszom: nem tudom.

Nem látom az utat, amit bejártak, nem látom a gazdagodáshoz vezető döntéseik morális körülményeit, azért a fenti logika mentén nem mondhatok ítéletet erről.

Elfogadható-e, hogy "ülnek ekkora vagyonon"...?

Nos - momentán nem ülnek rajta.

Azzal indítottam, hogy a cikk szerzője - és a megjelentetője - feláldozták a korrektséget a hatásvadászat oltárán. 

Például mert elfelejtik megemlíteni, hogy három olyan vállalatvezetőről beszélnek, akiknek emlegetett vagyona vállalatokban - másképp munkahelyek (száz-?)millióiban - testesül meg. Vagyis a vagyonukkal munkahelyek millióit tartják fenn, családok millióit juttatva megélhetéshez.

Normális-e, hogy egy munkaadó úgy/azért tart fenn egy munkahelyet, hogy az ötletét megvalósítva nyereséget termeljen...?

Azt kell mondjam (pedig nem vagyok közgazdász), igen.

Ezt másképpen alkotásnak, "teremtésnek" is nevezhetnénk. Az pedig - véleményem szerint - ugyancsak az ember alaptermészete, hogy alkosson, létrehozzon valamit (ld. művészetek, ipar, feltalálók, stb.).

Mellesleg logikailag belátható tény, hogy egy működő rendszer csak akkor fenntartható, hogyha legalább a működéséhez szükséges energiát meg tudja termelni, vagyis szükségszerű, hogy termeljünk. S mivel a gyarapodás, a növekedés, újabb és újabb terveink megvalósítása, a vágy, hogy maradandót alkossunk ugyancsak része a természetünknek, így alapvető igényünk a pozitív többlet termelése, mely lehetővé teszi mindezt. (A kapitalista közgazdaságtan ennek megnevezésére alkotta meg a profit fogalmát.)

Összességében - egy "normális", pontosabban morálisan is elfogadható - környezetben a gazdagság jelenléte tehát a fejlődés indikátora.  A "gazdagok" másként mondva "sikeresek".

Más kérdés persze a társadalmi felelősségvállalás. Hogy mihez kezdünk a megtermelt profittal, hogyha sikeresek vagyunk abban, amit csinálunk (hm... Elon Musk-ot is utáljuk...? Vagy az ő hozzáállása szimpi...? Pedig ugye nem kicsit gazdag ő is...).

A másik térfélről (kevésbé sikeresek, vagy "szegényebbek") könnyű okosan megmondani, mit csináljanak mások a vagyonukkal. (ld. itthon a "gazdagok megadóztatása" című propagandadumák)

Ha vannak ilyen ötleteink, javaslom nézzük meg először, mi megteszünk-e bármit kicsiben abból, amit nekik javasolunk nagyban...

Vajon mi hogy fogadnánk, ha bárki nekünk akarná megmondani, mire költsük a kicsike kis többletünket...?

Ha a profittermelés öncélúvá válik - mint ahogy az hazánkban is jelenleg látványosan tapasztalható -, az morálisan és logikailag sem üdvös.

Ugyanis feladjuk ezáltal a fentebb megfogalmazott alapcélt - "fejlődni", és "alkotni".

Ugyanakkor feltehető a kérdés, hogyha engem zavar, hogy "lemaradok a versenyben", mit teszek én azért, hogy sikeresebbé váljak?

Számtalan irányba elvezethet ez a téma - nyitva is hagyom inkább, és megállok itt.

Csak kérhetem, hogy gondolkodjunk el mindannyian kicsit mi is az elítélendő, és mi a helyes. Hogy ne a gazdagságot és a morálisan is elfogadható gazdagodást állítsuk pellengérre, ne mossuk össze a negatív fogalmakkal!

Már csak azért se, hiszen valójában mind szeretnénk "gazdagok lenni".

Miért is?

Hogy élvezhessük az életet. Több időt lehessünk a szeretteinkkel? Több ismeretlen tájat láthassunk? Több kényelem jusson..? Több mosolyt, törődést, odafigyelést kapjunk?

Hiszen pontosan ezt teszik a nemrég még elítélt gazdagok (itthoniak) is.

Ha pedig nem vagyunk "különb(öző)ek" tőlük, akkor milyen alapon is ítélkezünk...?

Félreértés ne essék - akarjunk gazdagok lenni!

Akarjunk ügyesebben, okosabban gondolkodni, versenyelőnyre szert tenni!

Ám ne áldozzuk fel érte a morális tartásunkat (ne más kárára tegyük) és az előnyünkből származó többletet használjuk fel jobban, mint ők!  

Teremtsünk, építsünk általa! Osszuk meg egymással, hogy az egyszerű anyagi gazdagság lelki gazdagsággá, valóban a boldogság forrásává is váljon!

Mert pl. - szerintem - jobb egy egyszerű autóban együtt lenni egy szeretett személlyel, mint magányosnak lenni egy luxusautóban...

3 tény, miért ne dőlj be ennek, ha nyugdíjas vagy - avagy "A Nyugdíjról Újra"

Korábban már írtam a nyugdíjtémáról, és akik olvasták az eddigi bejegyzéseket, azoknak feltűnhetett, hogy "időtálló cikkeket" igyekszem írni, nem csak kérészéletű aktualitásokról fecsegek. Strukturális problémákat igyekszem egyszerűen megvilágítani, nem futószalagon gyártom a cikkeket az olvasottság fenntartására.




Most mégis újra a nyugdíj kérdését veszem elő a kormány "év végi jótékonysága" - pontosabban a jótékonyság és törődés látszatát keltő kommunikációja miatt.

A portfolio.hu idézte a miniszterelnököt, aki 2017 végén ismét pénzt oszt a nyugdíjasoknak, mintegy 3 millió embernek Magyarországon.

A félreértések elkerülése végett nem sajnálom a támogatást a nyugdíjaskorú emberektől, vagy a csökkent munkaképességűektől. Az én családomban is van leszázalékolt ember, és a saját anyám is nyugdíjas korú (62 éves) - igaz, ő még 3 évig csak várhatja, hogy talán nem emel korhatárt addig a kormány. (Pech, hogy a választások jövőre lesznek, utána pedig ismét jön a "mindent megtehetünk 4 évig"-élmény...)


Azonban feltennék pár egyszerűbb kérdést az elgondolkodtatás kedvéért:

1. Mi jelentene tartós, megnyugtató segítséget Önnek, kedves Nyugdíjas?

• Ha  évente, ahogy épp sikerült az év a nemzetgazdaságnak, karácsony előtt küldene a kormány 10-20 000 Ft erzsébet-utalványt, vagy 
• ha minden hónapban 3-5-10 000 Ft-tal magasabb nyugdíj érkezne...?

2. Miért nem valódi és tartós segítséget jelentő támogatást ad a kormány a nyugdíjasoknak - miért az eseti jellegű "cukorkaosztogatást" választják?

3. Mire lenne szükség ahhoz, hogy a ma élő nyugdíjasoknak több nyugdíjat lehessen fizetni?


Az idősebb korosztályoknak még mond valamit a "felosztó-kirovó rendszer" elnevezés - dióhéjban azt jelenti, hogy a ma adót fizető aktívak befizetéseit osztja fel az állam az egészségügy, az oktatás, az állami fenntartású egyéb intézmények, és a nyugdíjasok között.

Vagyis ha van

10 fő aktívkorú befizetőnk, és
5 fő nyugdíjasunk

(és eltekintünk tőle, hogy az éves megtermelt eredmény (befizetett adó) egy része másra megy el, mint eü, államadósság, oktatás, stb.),

akkor 2 aktív tart el 1 nyugdíjast, azaz ha 100 Ft/hó a nyugdíj, akkor egy aktívnak 50 Ft/hó-t kell befizetnie havonta a rendszer fenntartására.

(5 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 500 Ft/hó nyugdíjkassza, 10 aktívra)

Mi a helyzet akkor, hogyha van

10 fő aktívkorú befizetőnk, és
10 fő nyugdíjasunk, és
ugyanúgy 100 Ft/hó a nyugdíj...?

Akkor 1 aktív tart el 1 nyugdíjast, vagyis egy aktívnak 100 Ft/hó-t kell befizetnie a rendszer fenntartásához.

(10 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 1000 Ft/hó nyugdíjkassza, 10 aktívra)

És mi van akkor, ha van

9 fő aktívkorú befizetőnk, és
11 fő nyugdíjasunk, és
ugyanúgy 100 Ft/hó a nyugdíj...?

Akkor 1 aktívnak 1,2 fő nyugdíjast kell eltartania - vagyis 122 Ft/hó-t kell befizetnie ahhoz, hogy a nyugdíjasok ugyanazt a 100 Ft/hó-t kapják meg (11-en), mint tegnap.

(11 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 1100 Ft/hó nyugdíjkassza, 9 aktívra)

Sajnos a realitások ennél még kicsit rosszabbak, ahogy az a KSH interaktív korfáján is látszik:

 
1976-ban születtek utoljára jelentősen többen egy év alatt, mint addig, vagy az után. Azóta ők évről évre közelebb vannak a nyugdíjhoz, míg utánuk egyre kevesebben jönnek... 

A vonal mutatja, hogy állt az adott korosztály lélekszáma 1976-ban (felső kép), a színezett terület mutatja, mennyien lesznek az adott korosztályban 2041-ben, hogyha a születés/halálozási trendet nem tudjuk megfordítani.

Aki mozgóképen is szeretné látni a változást, ismerkedjen meg ezzel a linkkel.


Vagyis a fenti kérdésekből a harmadikat egyszerűen megválaszolhatjuk:

Ahhoz, hogy magasabb nyugdíjakat lehessen fizetni, több befizetőre lenne szükség (végeredményben több gyermekre, akikből adófizető lesz), vagy /fő magasabb befizetett adóra.

Mi látszik az ábrákon?

Hogy több befizető nem lesz a jelenlegi életkilátások mellett. (A fenti statisztika nem számol az elvándorlással. Amúgy.)
Sőt egyre kevesebben leszünk.

Adódik a kérdés: Ön szerint tudunk-e magasabb adóterheket vállalni?

Hiszen a feketegazdaság is azért jött létre, mert már most sem győzzük kitermelni az adókat...
Amit ma egy alkalmazott hazavisz 100 Ft-ot a családjának, valójában 180 Ft-ot kellett hozzá megtermelnie csak az adóterhekre (és ebben nincs benne a munkahely fenntartási költsége, nincs benne a munkáltató nyeresége, amiért egyáltalán felmerül, hogy létrehozza az adott munkahelyet, stb...).
Mindent egybevéve ~300-400 Ft értéket kell megtermelnie ahhoz, hogy 100 Ft-ot hazavihessen nettóban.

Tehát...? Emeljünk még adót? Az bizonyára meghozza a kedvet plusz 1-2-3 gyerek bevállalására, ugye...?


Természetesen a korrupció, a stadionok, kisvasutak, busz- és metró-, és vonat-tenderek, a földmutyi, a letelepedési kötvények, a kilométerenként több, mint egymilliárdos (1000 millió Ft = 5 000 nyugdíjasnak adható 200 000 Ft erzsébet-utalvány) autópályák, a vizesvébés, meg olimpiai beruházások, az uszító-félelemkeltő médiakampányok, a dubai-i munkautak, eximbankos kamattámogatott hitelek (csak a haveroknak) és a kompletthülyéneknéző "konzultációk" által elfolyó ezer milliárdok (1000 x 1000 millió Ft = 5 000 000 nyugdíjasnak adható 200 000 Ft erzsébet-utalvány - szorozva a többesszámmal) el-nem-költésével is lehetne segíteni a nyugdíjasokat - mindjárt többel, mint 10-20 ezer Ft év végén.

Csak ne felejtsük el, hogy ott vannak még az ápolók, az orvosok, a tanárok, a tűzoltók, a mentősök, a fűtetlen kórházak, és még biztos mindenki ki tudná egészíteni egy-két tétellel, amit ő lát közvetlen közelről.

Vagyis sokkal többeknek kéne adni, nem csak annak a ~ 3 000 000 nyugdíjasnak, akik közül talán éppen Ön is egy.

Ezzel pedig megválaszoltuk a 2. kérdést, miért ad inkább egyszer 10-20 000 Ft-ot a kormány.
Mert az egyszeri kiadás, egyszeri 30-60 milliárd (az kevesebb, mint az 1 000 ugyebár...), de majd lehet rá hivatkozni a választásokkor...

Arról nem fognak beszélni, amit a két ábra világosan megmutat, amit a legtöbb kórházba belépve nyilvánvalóan láthat Ön is, amiért százezrek mennek külföldre, amiért lassan nem találni egy munkára fogható tanárt, orvost, nővért az egész országban.

Arról, hogy az egész szakramentum a fejünkre fog omlani, gyakorlatilag akár jövő tavasszal, vagy a jövőhéten.


"Jó-jó, de mit lehetne tenni akkor, hogy jobb irányba haladjanak a dolgok?!"


Jogos a kérdés.

A válasz nem egyszerű, csak összefoglalásra vállalkozom e cikk zárógondolataként:


Olyan új arcokat, olyan új vezetőket kell választanunk (nekünk aktívoknak, és Önöknek nyugdíjasoknak), akik hajlandóak dolgozni a megoldási stratégiákon. Akik valóban vezetik az országot, nem csak kizsákmányolják.
Olyanokat, akik vállalják, hogy megnézik, hogyan oldják meg a hasonló problémákat a környező országokban. Akik vállalják, hogy bevezetik azokat a változtatásokat, amik rövidtávon senkinek sem szimpatikusak, de néhány évnyi kitartással megteremtik a lehetőségét az adócsökkentéseknek (amivel több marad az aktívok zsebében, ezért több gyereket mernek vállalni, nem vándorolnak el, így lassanként több adófizető lesz, és több bevétel, amiből nyugdíjakat lehet fizetni, stb.).
Olyan vezetőket, akik felelősséget vállalnak a felvállalt hivataluk munkájáért - akik nem haveri alapon adják az állami megrendeléseket.
Olyanokat, akik vállalják a korábbi évek korrupciójáért felelős személyek elszámoltatását (nem csak beszélnek róla, de konkrét cselekvési tervet is tudnak mutatni), és a visszaszerzett milliárdokat ott költik el, ahol tényleg szükség van rájuk. (Pl. az egészségügyben, hogy Önnek se kelljen órákat tölteni a váróban, olyan drágán vásárolni a gyógyszereket, nyolcadiknak befeküdni a hatágyas kórházi szobába, stb.)

Vennünk kell a fáradtságot, és végre mindannyiunknak foglalkoznunk kell (nekem is, Önnek is) a közügyeinkkel. Beszélgetni egymásközt értelmes emberhez méltóan. Termékeny, megoldáscentrikus vitákat kezdeni, és elfogadni, hogy a felmerült megoldási lehetőségeket kipróbáljuk a gyakorlatban.
Engedni, hogy mások ötleteit is kipróbáljuk.
Bízni egymásban, és egymásért is cselekedni, nem csak önmagunkért.



Azt mondják, a "fiatalok" és a "nyugdíjasok" között olyan érdekellentét van, amit sosem lehet majd feloldani.
Én ezt tisztelettel tagadom!

A fiatalok többsége szereti a szüleit, és tiszteli a nagyszüleit - az erőfeszítéseket, amikkel leélték az életüket a gyermekeikért és unokáikért.
Tudják, tudjuk, hogy a "nyugdíjasok" 40-50 évnyi munkája nélkül ma sehol sem lehetnének.

A "nyugdíjasok" pedig nem hülyék - tudják, hogy a fiatalok munkája, befizetett adója nélkül már holnap nem lenne orvos, akihez a fájdalmaikkal forduljanak.
Nem volna ápoló, szociális munkás, aki meglátogassa őket, vagy ebédet hozzon, bevásároljon nekik.
Nem volna posta, hogy kihozza a nyugdíjakat - bár nem volna még az a 100 Ft nyugdíj sem, amit tegnap még hozott a postás.

Nem létezhetünk egymás nélkül.
A fiatalok erejére és lendületére épp úgy szüksége van a társadalmunknak, mint a "nyugdíjasok" élettapasztalatára, bölcsességére. Arra, hogy segítsenek vigyázni a gyermekeinkre. Hogy meséljenek nekik, és segítsenek embert nevelni belőlük, amíg mi dolgozunk. Mindannyiunkért.

Bárhol, bárkitől hallunk mást, jusson ez eszébe, hogy a beszélő épp az "oszd meg, és uralkodj" elvét követi, azt erősíti.
Legyen politikus, újságíró, vagy a szomszéd.



A jövőnket csak együtt tehetjük jobbá. 

Szerintem.*





* A szerző 9 éve dolgozik a pénzpiacon a legnagyobb magyar tulajdonú, független közvetítőcégnél. Folyamatos szakmai képzések révén kap rálátást az aktuális trendekre, folyamatokra a nyugdíjrendszert illetően.

Számvetések

Teljesen váratlanul ért egy régi kedves Ügyfelem őszintesége. Azt mondta, egy közelmúlt-béli döntése kapcsán azért nem hívott fel, mert zavarja, hogy "nem kérek semmit a munkámért". Hogy nem tudja "viszonozni" - "így nem akarlak dolgoztatni, vagy mondd meg, hogy mennyibe kerül...!"

A beszélgetésünk nyomán indult el a gondolatom, amiből végül egy levél kerekedett (ígértem pár linket Neki).

Mivel még sosem szedtem ezt így össze - és mert hihetetlenül feltöltött lelkileg ez a számvetés, elsősorban magamnak örökítem meg itt is. :)

Hogy sose felejtsem el ezt az érzést.

Szia!

Íme két bejegyzés arról, amiért élek - amit érintettünk:
http://tobbetesszel.blogspot.hu/2015/01/misszio.html
http://tobbetesszel.blogspot.hu/2017/02/ami-megvaltoztatja-az-eletunk.html


Bak vagyok, idealista - melankolikus-kolerikus típusba tartozom. Esélyed sincs jobban ellentételezned, meghálálnod, "megfizetned" - nevezd, ahogy jól esik - a Neked végzett munkát, mint hogy

1. Valóban együtt dolgozunk a jövődön-jövőtökön
Mert engem az tesz boldoggá, én attól érzem értékesnek az életem, hogyha látom, hogy a létezésemtől, attól, hogy időt és energiát teszek  a szakmai profizmus elérésébe-fenntartásába (oktatások, tréningek, önképzés, szakmai fórumok, stb.) Neked (és a többi ügyfelemnek) teljesebb, nyugalmasabb, boldogabb élete lesz. Ha a tudásommal és az elhivatásommal hozzá tudok járulni ehhez. Ha meg tudlak óvni az elhamarkodott döntésekből eredő veszteségtől.
Mert a pénzveszteség - a pénz a munkaidőd ára, a munka-időd pedig az életed idejéből elkülönített idő - az életed vesztesége, vagyis amit nem vesznek ki a zsebedből, illetve ha pluszként tudjuk a zsebedbe tenni, akkor az életed idejéből kapsz vissza.
A ma fiataljai azért annyira frusztráltak, lelki sérültek többségében, mert a szüleik keveset tudtak velük lenni. Az élet-idejüknek nagyobb részét kellett munkával tölteniük.

2. Én azért dolgozom, hogy a Ti gyermekeitek gyakrabban lássák az anyjukat-apjukat - lelkileg egészségesebb, boldogságra képes következő generációvá tudjanak fejlődni. És akkor több mosolygó embert látunk majd a magyar utcákon is. És az én gyerekeimnek is élhetőbb országa lesz. Meg nekünk is - még ha csak a nyugdíjas éveinkre is.
És elmondhatom, hogy nem múlt el nyom nélkül az életem. Hogy a küzdelmeimnek, a kitartásomnak, a lemondásaimnak volt értelme!

3. Azzal, hogy a barátaidnak, az új munkatársaidnak elmondod, hogy keresem majd őket, hallgassanak meg, mert Szerinted megéri - az életem értelmét adod végeredményben.

Hidd el, hogy  - szerintem - ennél többet egyetlen embernek sem adhatunk!

Dolgoztass csak!
Dolgoztass minél többet! ;)
Dolgoztass minél többeknél, hogy a szakmánknak, amitől ma 10 emberből 10-et a hideg ráz (és joggal), egyszer majd újra becsülete legyen!

Én hiszek abban, hogyha komolyan együtt dolgozunk a céljaitokon, hogyha komolyan kapcsolatot tartunk, kommunikálunk, akkor együtt meg fogjuk valósítani a célokat! Olcsóbban és gyorsabban, kisebb kockázatvállalással, mint nélkülünk!

Csak annyit kérek "cserébe", hogy higgyetek benne Ti is! Higgy benne!
Higgy bennem, és segíts, hogy másoknak is lehetősége legyen részesévé válni egy boldogabb jövőnek!

Alapító vezérigazgatónk anno azt mondta, "A világ rohamosan halad afelé, hogy két részre szakadjon. A vonal egyik felén lesznek azok, akik esznek - a másik felén azok, akik nézik, ahogy a másik oldalon esznek. Az a dolgotok, hogy segítsetek az ügyfeleiteknek a jó oldalra kerülni."

Drámainak tűnhet. Pedig csak igaz.

Ha nem csak a saját életünket nézzük, hanem akár az unokáink gyermekeiig nézünk előre - sok ezer anyagi döntés belefér ekkora időtávba. És elég egyet elhibázni, hogy utána évtizedekig csak válságmenedzselésről lehessen beszélni, bármilyen ügyesek is voltak az előttünk járó generációk.

Segíts, hogy betölthessem a szerepet, amiért a Jóisten erre a Földre küldött, és sose kell úgy érezned majd, hogy nem viszonoztál eleget...! Minden egyes ajánlásoddal olyan lehetőséget adsz a barátod-ismerősöd kezébe, amelyet talán sosem fog majd fel teljes egészében.
:)

Ezt csak utolsónak:

http://tobbetesszel.blogspot.hu/2017/08/uj-nemzedek-avagy-te-akarsz.html

Amit tapasztaltál, hogy a Pepsi munkatársai nem mozdultak rá a vállalati bankszámlacsomagra, függetlenül a jó kondícióitól - általános.

Hatást gyakorolni egy nyomtatott tájékoztatóval, vagy akár ilyen írásokkal nem könnyű.
Olyan hatást, ami alapján az emberek (a saját érdekükben) megmozdulnak, még nehezebb.

De lehetséges (személyesen)! :)

9 év
448 szerződött ügyfél
830 megkötött szerződés

Köztük már 69 felett azoknak a száma, akiknek az első saját otthonához hozzájárulhattam, sokkal többen azok, akiknek segítettünk gyarapodó pályára állni, megszabadulni a túladósodottságtól, akiknek segítettünk, hogy a gyerekeik pozitívabb egyenleggel induljanak az életbe, stb.

Én erre tettem fel az életem.

Érted is. :)

Új nemzedék - avagy Te akarsz-e a "győztesekhez" tartozni?

Ma egy kedves Ügyfelemmel találkoztam, hogy az adó-visszatérítések maximális kihasználásával kapcsolatos technikai kérdéseit átvegyük még egyszer.

Érdekes visszajelzést adott néhány barátja kapcsán:

"...Nálam kétszer-háromszor többet keresnek, mégis hó végén már én fizetem a sörüket... Illetve én fizettem, mert már nem - már nem akarom, és ezt meg is mondtam nekik.
Már beszéltem nekik rólad, hogy nekünk itt vagy te - mert értetlenül néznek, hogy lehet, hogy nekem van pénzem hóvégén is sörözni - pedig ugye kevesebbet keresek, meg gyerek, meg most már a (lakás)hitel... Mondtam, hogy vannak rendszereink, amik úgy néz ki, működnek - és bár soknak tűnik egy hónapban, de mégis működik, és látom, hogy a tizenhatmilliós tartozás ellenére is gyarapszunk. Jut mindenre, amire kell. Még kicsit puhítom őket, de előbb-utóbb eljutunk oda, hogy leülj velük, mert ezek értelmes srácok amúgy.
Csak nem tanultak meg bánni a pénzzel..."

Ő a második, akinél ez így megfogalmazódott.

Hatás.

Ez a kulcsszó. Ez a sikerdefiníció a számomra.

Egy újabb család, akik elmondhatják, hogy már van saját otthonuk - és akik látják működni a rendszert, amit együtt építettünk fel nekik.
A rendszert, ami növekvő pályára állította őket - és azon is fogja tartani őket, mert valóban kétoldalú az együttműködésünk. Mert nem csak kértek segítséget, de el is fogadták.

Ahogy nemrég két pályakezdő fiatal is elfogadta a felkínált segítségünk.
Velük is megtettük az első lépést ahhoz, hogy nekik már ne a "mai magyar átlag" életét kelljen majd élniük.
Talán azt gondolják, hogy a megkötött szerződéseiken van a hangsúly - pedig nem!
Sokkal inkább azon a szemléletmódon, hogy felismerték a változtatás szükségét, és elismerték, hogy ehhez segítségre is szükségük van.
Aztán elfogadták a segítséget, és léptek.

Ha továbbmegyünk a megkezdett úton, ők már nem válnak majd túlfogyasztókká, és nem válnak emiatt eladósodókká. Persze az, hogy milyen mértékben tudunk majd eredményeket felmutatni, nagyban függ a folytatástól, de megtettük az első lépést!

Együtt, közösen.


Ezért az érzésért dolgozom. És azért a jövőért, amit innentől együtt építünk. Mert az egyes emberek, az egyes családok egyéni jövőiből felépül egy új nemzedék, egy "új Magyarország" jövője.