Fontos felismerések - avagy "gondolkodj, és gazdagodj!"

Sokszor (mindig) megkapom, mikor először felvetem valakinek, hogy jöjjön hozzánk dolgozni, hogy "nekem a pénzügy túl száraz, távol áll tőlem".

Alább következzék egy gondolat, amiről garantáltan senki nem fogja érteni, mi köze a "pénzügyhöz", és miért beszél erről egy "pénzügyi tanácsadó".

Egészen a legvégéig.

Az utóbbi időben rákényszerülünk Párommal, hogy foglalkozzunk a személyiség-fejlődésünkkel. Kiemelten.
Olyan szerencsétlen/szerencsés a sérülésünk - mindkettőnk gyerekkori defektje -, hogy egymás fájdalompontjaira sikerül rátenyerelni újra, meg újra, és ráadásul az erre adott reakcióink még tovább fokozzák a nyomást. Ha meg akarjuk menteni a kapcsolatunkat - el akarunk jutni oda, hogy tudunk békében, boldogan együtt élni (tartósan) -, muszáj mindkettőnknek túlfejlődni ezeket az elakadásokat.

Emiatt jelentősen többet olvasunk a témában (mindketten megyünk pszichológushoz, családállításra), amiből az alábbi kép bontakozott ki bennem:

Az egész társadalmunk beteg.
Két párhuzamos, egymástól nem független folyamat zajlik a társadalomban, amiket, ha nem tudunk megtörni, akkor ismét elhozzák a civilizáció végét.
Az evolúció nem lineáris (ez mondjuk sejthető lett volna a letűnt nagy civilizációk történetéből), hanem ciklikus. Ami nem kimondottan jó hír nekünk, akik ma élünk a bolygón.

 

Az egyik folyamat az egyén tragédiája.
 

 Társadalmunk egy része olyan szülők gyermekeként születik meg, akik az átlagos képzést-nevelést sem kapták meg a családjaikban. Korai huszonéves "szülők" gyermekeként születnek meg - akiknek a szülősége kimerül a biológiai nemző-megfoganó-szerepben.
Sem tudásuk (intellektuális), sem érzelmi intelligenciájuk (ami a szocializáció során a családban megélt folyamatok összességéből eredne) nem éri el az átlagot sem, így eleve esélytelenek (én annak látom őket) arra, hogy valóban betöltsék a "szülő" szerepét gyermekeik mellett.
Ennek a rétegnek a jellemzője a magasabb születésszám, és így "a probléma felhalmozódása" a társadalomban.
  Társadalmunk másik jelentős rétege olyan szülők gyermekeként születik meg, akik - a másik nagy folyamat eredményeként - mindennapi küzdelmet folytatnak a túlélésért, vagy a "kirakat-célok" megvalósításáért. (Kirakat-cél alatt értek mindent sztereotip mintát, a közösségi média egymásról kialakított képeinket torzító hatását, a marketing sugalmazta torz ideálokat, stb.)
Emiatt - még ha intellektuális tudással, és/vagy érzelmi intelligenciából eredő valódi szülői kvalitásokkal ("ösztön") rendelkeznek is - folyamatos stresszben és rohanásban élve ugyancsak (érzelmileg, odafigyelésben, stb.) elhanyagolt gyermekeket "nevelnek".
 A harmadik - valószínűleg jelentős kisebbségben lévő réteget azok képviselik, akik "jó családból" kerülnek ki; akikre volt idő, energia, akiknek az oktatására volt pénz és akarat, így érzelmileg éretten, versenyképes tudással felkészülten, viszonylag jó önbecsüléssel és önértékeléssel indulnak neki az életben, és képesek  saját gyermekeiknek hasonló körülményeket teremteni.

Ennek a folyamatnak az eredménye egy ciklikusan romló körülmények között (nem-) működő családmodell, amely mind rosszabb lelkiállapotú, mind rosszabb (intellektuális) felkészültségű szülőgenerációkat eredményez.
Az első réteg létszáma gyarapszik, a második létszáma "jobb" esetben stagnál, de inkább az is csökken (az általánosan tapasztalható népességfogyás oka a gyermekvállalási kedv eltűnése), a harmadik réteg létszáma pedig valószínűleg arányaiban nem elegendő az előzőek ellensúlyozására, vagyis nem mérvadó.

A "társadalmi eredmény" pedig a generációk hanyatlása intellektuális (értelmi) és emocionális (érzelmi intelligencia, erkölcs) szinten. És ebből fakad a másik nagy folyamat.

A másik nagy folyamat  társadalmak tragédiája.

Az egyén, szellemi- és érzelmi egészségének mértéke növekedésével az ősember "túlélő-egoizmusától" ("most, mindent, nekem") halad a civilizált ember békésebb, elfogadóbb, a megismerésre nyitottabb, empatikusabb - kevésbé egoista életszemlélete és -gyakorlata felé. (Legyen ez az alapfeltevés, vagy tézis.)

Az érzelmileg és értelmileg is kiegyensúlyozottan fejlődött, "önmagával rendben lévő", valóban "felnőtt" ember képes a vágyai- és szükségletei kielégítésének elhalasztására. Képes mások érdekeit a sajátja elé helyezni, képes az együttérzésre, lemondásra, áldozatvállalásra a közös-, vagy a "nagyobb jó" érdekében.
A "visszamaradott fejlődésű" embert az egó, a gyermekkori lelki sérüléseiből kialakuló sémák, az azonnali kielégülés ösztöne (csak rövid távon képes gondolkodni), a félelmei irányítják. Ez alapozza meg a társadalmunkban megfigyelhető mértéktelen fogyasztás, a törtetés, a gátlástalanság, az elridegülés folyamatait.
A félelemben élő ember agresszív a környezetével. Pesszimista, mindig a rosszat feltételezi előbb. Előbb üt, hogy meg ne üssék. Átgázol bárkin, nehogy rajta gázoljanak át. Hatalomra vágyik, hogy "ne kelljen félnie" (ugyanitt "fegyverrel a békéért", stb.).
A rövidtávon gondolkodó, vágyai kielégülését elhalasztani nem képes ember habzsol. Sosem elégszik meg. Mindig többet és többet akar, hiszen nem ismeri fel az anyagi élvezetek azonnal elmúló örömforrás-voltát, és nem tud alternatívákat keresni helyettük (egyedül).
Ezen személyiségjegyek kedveznek a korrupciónak, a bármi áron való gyarapodásra törekvésnek, a mind nagyobb hatalom hajszolásának - és így lehetséges, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedésünk gyengeségeit kijátszó, kihasználó emberek kerülnek mind nagyobb hatalmi pozícióba. Mert bennük van késztetés a mind többre, a mind nagyobb hatalomra, bennük van mértéktelenség.
Az ő hozzá-nem-értésük, mértéktelenségük, gátlástalanságuk eredménye pedig az első folyamat mind erősebb negatív irányba tolódása (vagy szándékos eltolása), hiszen a hatalomszerzés és -megtartás alfája, hogy irányítható embereket találj, omegája pedig, hogy irányítható tömegeket termelj.

Ördögi kör?
Az.
Hogyan törhető meg?
Oktatással. Ide értve az intellektuális (iskolai) oktatást, és ideértve a pszichológia területén való "gyógyítást" is (tenni érte, hogy a gyermekeink mielőbb segítséget kapjanak az általunk (akaratlanul) okozott sebekből való gyógyuláshoz), hogy a következő generációkban a harmadik, szülőszerepre valóban érett és alkalmas réteget gyarapítsuk.
"Okulással". Értve ezen a felismerésre jutó "visszamaradt/sérült" egyén öngyógyító szándékát és cselekvését, amely megnyilvánul a törekvésben, hogy "rendbe hozza önmagát", letegye a gyermekkori lelki sebeit, megszabaduljon a lelki korlátaitól, kihozza önmagából önmaga legjobb verzióját. Mind egyénként (munkájában, hobbijában, általában az életében), mind társkapcsolata tagjaként ("az Igazit nem megtalálni kell, hanem igazivá válni kell valaki számára"), mind a közösség tagjaként (társadalmi szerep- és felelősségvállalással), mind pedig szülőként (tudatos önképzéssel, odafigyeléssel, stb.).
(Jelen tudásom alapján kikerülhetetlennek látom a szakértő külső segítség kérését és elfogadását mindehhez.)

 

Hogy kerül mindez egy pénzügyi témájú blogba?

A puszta felismerés az első lépés, a megvalósítás a második - utóbbihoz pedig szükség lesz pénzre.
Ezért fontos a bevétel-kiadás-mérlegünk (azon belül a megtakarítási képességünk felosztása) tervezése során ehhez a célhoz is konkrét keretet rendelni.
Anyagi gyarapodásunk korlátai többnyire nem külső tényezők (bár legkönnyebb kifelé nézni és mutogatni), hanem belső elakadások. Ezek feldolgozásával, meghaladásával nyílik meg előttünk az anyagi gyarapodás útja is épp úgy, mint ahogy a valódi boldog-ulás (boldogabbá válás) is ennek eredménye.

 Ez a gyakorlati válasz a kérdésre.

Az elméleti válasz pedig a hivatásszerű felelősség - ezért van helye ennek a témának, itt.

 

Szép (régi-)új világ

 
"Majd lesz valahogy..."

Régiek bölcsessége...? 

"Nagy a bizonytalanság a piacokon..." - ezek a szalagcímek.
Nagy a bizonytalanság a gondolkodó emberek fejében. Ez a valóság egy szelete.

Mi lesz most?
A "bizalmasok" ismét felhatalmazást kaptak a mértéktelen ámokfutásukhoz, a gazdaságunk elég féloldalas (emiatt kiszolgáltatott) és mindenhol kövér kullancsok szívják el az életerőt, a közös buksza lyukas, mint egy ementáli, az oktatásunkat tudatosan rombolják, évtizedekre nyomorítva meg a társadalmunkat, a szomszédban háború...

Hogy az árak elszálltak - eddig az elcseszett kormányzásnak köszönhettük, most jön a háborús gazdasági sokk -, várható volt.
Az azonban, hogy a dilettáns és vak önzőséggel jellemezhető politikával még hatványozottan rontanak is a helyzeten...

Elég erős plusz bizonytalansági faktor.

A 100 leggazdagabb magyar listáját nézve nem értem, miért vagyunk bajban.
A "csóró" századik is 12 700 000 000 Ft-tal lett uccsó. (tizenkétezer-hétszáz-szor egymillióval)
Az első 480 000 000 000 Ft-tal első. (négyszáznyolcvan-ezerszer egymillióval)

(Hozzávetőleg, hogy jobban értsük, utóbbi összegből 52 083 ÉVIG (ötvennyolcezer-nyolcvanhárom évig) lehetne kifizetni havi nettó 450 000-es bért. Rendesen, bejelentve...
Vagy: 1000 családnak 52 évig.)

Elég hosszú lista. Elég nagy számokkal.
Ehhez képest - az elszórt/ellopott pénzek pótlására olyan adókat vetnek ki, amiket a vállalkozások áremelésekkel tovább fognak hárítani ránk (vásárlókra).

Ha a KATA havi összegét 100%-kal (!) emelnék, abból ~20 000 000 000 Ft jönne be a "legkisebbektől" /hó.

Ha ezt ezek 100-an dobnák össze...? 

1 év alatt 2 400 000 000 Ft-ot jelentene számukra.

A legkevesebb 12 700 000 000 Ft-nak ez a 18,9%-a.
Még azzal is 10 000 000 000 Ft (tízezer-millió) felett maradna a legcsóróbb 100-as család is.
Ha a vagyon arányában osztanák fel ezt az összeget, akkor jóval kevesebb hiányozna szegény századiknak.

Cserébe 400 000 kisvállalkozóra nem kellene pluszterhet rakniuk. 1 évig.

És ők (KATA-sok) csak csepp a tengerben. Mert az infláció (áremelkedés) elleni harc jegyében tovább gerjesztik az inflációt.
Ha kihal a nép, egyre kevesebb választót kell csak befolyásolni. Ez volna a cél...?

Mert az oktatás elhülyítése semmi mással sem magyarázható. Ha a nép hülye, megszavazza a kétharmadot. Újra, meg újra.
Tapsol a rezsicsökkentésnek, meg az újabb megvédéseknek - miközben a szeme előtt lopják ki alóla még a földet is. 

 

Értsd: amikor a közösből (EU-pénzek, állami tulajdonú ingatlanok, stb.) az én pénzem lesz úgy, hogy nincs valódi érték, amit cserébe adok - akkor loptam.

Kishantos neve rémlik?
Évtizedes munkával hoztak létre hosszútávra bérelt állami területeken biogazdaságot.
Jöttem én, kellett egy földterület - valakit ismertem a kormányban, ő azt mondta, "Kishantosnál van, amit vihetsz". Egyik napról a másikra felmondták a hosszútávú földbérletet, írtak egy közbeszerzést, amit csak én nyerhettem meg, mert rajtam volt csak "makkos cipő" - nyertem. (Ezt a régi bérlők perelték, de amíg a per tartott, lefújtam a területet vegyszerrel, így a biogazdák tizenéves munkája kuka. Közben eltelt 3-4 év. Most a bíróság igazat adott a biogazdáknak - de ez már nem hozza vissza sem az elmúlt 4 évet, sem azt, hogy a nemzetközi szabályok szerint nem lehet biogazdálkodni olyan területen, amit x éven belül ért vegyszeres növényvédelem.)
Megvehettem a területeket áron alul.
Mit adtam cserébe az országnak? Semmit.
Magamnak termeltem rajta hasznot.

Elios-botrány rémlik?
Ugyancsak elnyertem egy közbeszerzést. Közvilágítást kellett telepítenem. Elég sok pénzért. Telepítettem. Ugyan közveszélyesen gyengék a lámpáim, és sok nem világít, mert szar a kivitelezés - de a pénzt zsebre raktam.
Mit adtam cserébe az országnak? Gyakorlatilag semmit.

Plakátkampányok rémlenek?
Miből fizeti a kormány? Közpénzből.
Kis csinálja ezeket? ...? (Segítek, ezt is én.)
Tehát kiplakátoljuk, hogy megvédjük a gyerekeinket, munkahelyeket, rezsicsökkentést, stb. - és a közpénzből máris az én pénzem lesz.
Mit kapott az ország cserébe? Semmit.

Lélegeztetőgépek rémlenek?
Magyarország vett több ezer darabot. Külföldi gyártóktól.
De nem ám úgy, hogy Miniszter úr odament a Lélegeztetőgép-gyártó GmbH-hoz, és megvette - neem...
Magyarország (köpénzből) megbízta az én cégem, hogy menjen oda a Lélegeztetőgép-gyártó GmbH-hoz, és vegye meg a gépeket. Magyarország nekem előre kifizette a zsét - persze "kicsivel" többet, mint amennyibe a gépek kerültek szállítással.
Mit kapott tőlem cserébe az ország? Semmit.
(Olyan, mintha a 259Ft-os tejet nem Te vennéd meg, hanem én venném meg neked ugyanabban a boltban, ahová Te is mehetnél. És ezt megteszem neked potom 50Ft/l áron, azaz a 259Ft-os tejet megveszem Neked 309Ft-os áron. Ugye milyen jó üzlet?
Az már csak hab a tortán, hogy a megvett gépekből egy csomót "elajándékozott" Magyarország "baráti országoknak", mert itthon "mégsem kellettek annyira...)


Miért baj ez Neked?
Mi a különbség a közpénz és az én pénzem között?

A közpénzből lehetne tanárt fizetni a gyerekeidnek. Igen, a Te gyerekeidnek.
Az én pénzemből...? Mi közöd van Neked az én pénzemhez?
Én majd fizetem a gyerekem suliját (Angliában) az én pénzemből, Te meg fizesd a tiedből. Ha tudod. Az már a Te bajod.
Ez meg az én pénzem.

Szóval itt a 100 leggazdagabb magyar.
Meg az adóemelések.
Az elcseszett oktatás, és a dilettáns gazdaságpolitika.
A durvuló infláció, a háború a szomszédban.

"Mi lesz ősszel...?"

"Majd csak lesz valahogy..."

Aktualitások - avagy a félelem hangjai

 

Válság.

Olyan időszakot jelöl a gazdaságban (egy ország, egy régió, vagy akár a világ egészének gazdaságában), amikor a múltbeli hibás politikai-/gazdasági döntések eredménye és a jövővel kapcsolatos negatív várakozások (félelmek) hatása összeadódik, és mintegy önbeteljesítő jóslatként, manifesztálódik az eszközárakban.

Vagyis: az összeadódó hatások miatt esnek az árfolyamok a tőzsdéken.

Ezt többnyire tetézi a kattintásorientált sajtó pressziója a hatásvadász (és sokszor sem a cikkhez, sem a valósághoz nem köthető) szalagcímekkel, a politikusok a maguk önző ostobaságával (amivel minden helyzetből maguknak próbálnak előnyt kovácsolni), viszonylag új jelenségként az egyes kormányok az önös érdekektől vezérelt, és valószínűleg jelentősen alábecsült dezinformációs rendszereikkel - és az átlagemberek a maguk felületességével.

A COVID úgy tűnik, addig volt terítéken a médiában, amíg mással nem lehetett riogatni. (Természetesen elsősorban a hazai viszonyokra, közbeszédre vonatkoztathatóan.)

Amióta Ukrajnát megtámadta egy "marék idióta" (az orosz vezetésre gondolok, akik bármilyen okkal is, de megoldásnak gondoltak egy fegyveres háborút - mert ez aligha egyetlen ember bűne), a hazai sajtó átállt a háború "közvetítésére", és erre szerencsénkre még rá is tett a választási kampány.

(Egyébként feltűnt valakinek, hogy a kormánypárt egyetlen szót sem szólt sehol a kampányban arról, mit akarnak csinálni a következő ciklusban...? Az egész kampány csak a másik oldal lejáratásáról, a velük való riogatás hazugság- és gyűlöletcunamijáról szólt...)

Persze ez nem jelenti, hogy a helyzet ne volna komoly, és ne rontana a COVID-reakcióknak köszönhető, amúgy sem rózsás helyzetünkön (úgy az egész világon).

Nem elég, hogy a járványkezelés hatásaként olyan gazdasági visszaesést kellene ledolgoznunk, amilyennel 2008 óta nem kellett szembenéznünk, de a gazdaság újraindulását most a háborúellenes szankciók is nehezítik majd.

A választásokon született eredményt ugyancsak sokféle szemszögből lehetne értékelni, de... Minket most csak a gazdasági hatásai érdekelnek.

Egy ügyfelem megkeresett azzal az aggodalommal, ami a munkahelyén terjed - hogy az újabb kétharmaddal mennyire lesznek veszélyben a bankbetéteink.
(Konkrétan a tulajdonosi körben érintett bankokból való menekülés gondolata terjed.)

Másik ügyfelem a 10 éves fix kamatperiódusú hitele miatt aggódott, hogy 4 év múlva majd akkor referencia-kamatossá "változik-e".

Megint másik ügyfelem kérdése az volt, hogy akkor én most milyen devizába tenném a spórolt pénzem.

Rengetegféle kérdés merülhet fel egy ilyen viharos időben.

Inkább az általános elveket szedem ujjhegyre, mert lehetetlen minden kérdésre választ adni (és nem is érdemes próbálkozni vele).

1. A hiénák ideje

Mindig voltak, mindig lesznek a zavarosban halászók - olyan, különböző cégeknél dolgozó pénzpiaci ügynökök, többesügynökök, netán alkuszok -, akiknek a személyes becsületük "olcsó". Azaz eladják a becsületüket a megkereshető forintokért.
Nyilván ilyenkor, amikor nagyobb a bizonytalanság az egyénben és a világban is, könnyebb hatást gyakorolni az emberekre. Könnyebb meggyőzni őket, felébreszteni az addig alvó félelmüket, hogy a korábban hozott döntéseik rossz döntések voltak, amikből menekülniük kell.

Ha meg akarjuk védeni magunkat a hiénáktól, emlékezzünk rá, hogy a pénzpiacon a kapkodva hozott döntések legtöbbször veszteséghez vezetnek (épp úgy, mint a halogatott döntések).
Ha öt éve, tíz éve összeraktunk egy stratégiát, ami szerint az elmúlt években kormányoztuk a hajónkat, nem érdemes egy az egyben kidobni az ablakon!
Kell, és fontos alkalmazkodni a világ változásaihoz, pláne a céljaink változásaihoz - ám ez a meglévő stratégiánk (a meglévő szerződéseink) módosítását jelentheti, semmiképp a komplett kidobását, szerződéseink lecserélését egy hirtelen feltűnő, szirénénekkel csábító, vagy nyomasztó gondolatokkal operáló "sokkal jobb ajánlatra".

A pénzpiacon épp úgy igaz, mint minden területre - az árak felfelé mennek.
Azaz egy régebbi szerződés valószínűleg kisebb költségekkel működik, mint egy ma elindított.
A váltás tehát biztosan járna plusz költséggel - bizonytalan előnyökért cserébe.

2. Az infláció az elsődleges gondunk

Mi az infláció? A másképpen pénzromlásnak nevezett folyamat (nagyon-nagyon) leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a mindenkori kormányok politikájuk szolgálatában (különböző céljaik finanszírozásához) pénzt nyomtatnak "maguknak". Ha valamiből csak 100 db van, az értékesebb valami, mint amiből 1 000 000 db létezik.

1 kg kenyér 5 éve is 1 kg kenyér volt, ugyanannyira laktunk jól tőle akkor, mint ma.
Az ára viszont 5 éve kb. 300 Ft volt - ma 700-1000 Ft között kell fizetnünk érte. Vagyis a pénz, amit 5 éve kellett érte fizetnünk, ma már nem ér 1 kg kenyeret.

A járványkezelés rátett egy jó nagy lapáttal az elhibázott hazai "prociklikus" gazdaságpolitikára (egyet értünk abban, hogy a lejtőn gyorsuló autóban nem a gázt kellene nyomni, hanem a féket? A "prociklikus" azt jelenti, hogy a gázt nyomják), ami az addig "jószántukból" nyomtatott pénz mennyiségét immár kényszerből nyomtatottal fejelte meg - ezt érezzük az elszálló árakban.

Azon túl, hogy a bevásárlásnál egyre több pénz folyik ki a kezünkből anélkül, hogy nagyobb luxust engednénk meg magunknak, az értékvesztés a megtakarításainkat is sújtja. Az elmúlt években felhalmozott 100 Ft megtakarításunk minden évben az infláció %-ával ér kevesebb kenyeret.
Azaz, ha ma 100 Ft 1 kg kenyér, és a megtakarításom 100 Ft, 10% inflációnál jövőre már nem kapok érte 1 kg kenyeret, mert 110 Ft lesz az ára.
Ez olyan, mintha valaki megette volna a megtakarításba tett kenyerem 10%-át.

Attól, hogy valamilyen devizára váltom a 100 Ft-omat, nem védtem meg az inflációtól, ha az általánosan a világban jelentkezik, nem csak Magyarországon.
Az, hogy segít-e valamennyit az infláció ellen, attól függ, hogy az adott devizához képest a forint gyengül/erősödik.

Ha a 100 Ft-om egy év múlva csak 90Ft-ot érne, de átváltottam USD-re, és a dollár erősödött a forinttal szemben 10%-ot, akkor szerencsém volt. Ez azonban nagyon soktényezős kérdés, amiben nagyon nagy a bizonytalanság.

Önmagában nem a "deviza" véd meg az inflációtól, hanem ha a megtakarításommal több hozamot tudok termelni, mint az infláció.
A válaszom tehát, hogy a vésztartalékunk egy részét válthatjuk egy szimpatikusabb devizára - a megtakarított nagyobb tőkénket azonban azzal védhetjük meg, ha minél jobb hozamért dolgoztatjuk.
(Ehhez ugyanakkor ugyanúgy kockázatot kell vállalnunk, mint a devizaváltással, és ráadásul hosszabb távra kell terveznünk, mert idő kell hozzá.)

3. Kell-e féltenünk a bankbetéteinket a kormánytól?

Jósgömbje senkinek nincs, nekem sem.
Ugyanakkor valamiféle demokrácia-félében élünk, és azt talán a hazai kormánypárti szavazó sem nézné szó nélkül, hogyha a kormány magántulajdont zárolna. (Okkal csak kisebb rétegeket céloztak meg eddig - ld. trafikosok, élelmiszer-kiskerek tulajdonosai, vagy az üzemanyag-kereskedők (hatósági árak).)

Persze ezzel együtt az egyhavi tartalékunk feletti összegeket érdemes lehet felosztani, és a különböző megtakarításaink mellett elhelyezni. Ezzel nagy bajt nem csinálunk.

4. Mi lesz, ha a háború "eszkalálódik"?

Nehéz erre mit mondani, hiszen ez a legrosszabb forgatókönyv. A modern kori világban komolyabb (több nemzetet aktívan érintő) háborút nehéz elképzelni, mert olyan fegyvereket fejlesztettünk, amikkel könnyen az egész civilizáció végét okozhatjuk. (Vagyis ezt senki sem akarhatja.)

Egy kisebb, esetleg az ország határait átlépő lokális incidens esetén ugyanolyan választás elé kerülünk, mint az ukrajnai családok - maradunk védeni a hazánkat és az otthonainkat, vagy fogjuk a szülőket, az asszonyt, meg a gyerekeket, és megpróbálunk elmenekülni. Előbbi esetben a családunk számára felértékelődnek a hétköznapi cikkek (élelmiszerek, gyógyszerek, pipereszerek, stb.), mivel ezek ellátása nehézkessé válik, miközben az utcákon lőnek. Utóbbi esetben nyilván a könnyen mozdítható értékeinket tudjuk magunkkal vinni.
A forintban tartott készpénz viszonylag gyorsan elveszti minden értékét egy háborús szituációban, hiszen ki akarna forintot venni éppen akkor. Ezért, ha ilyen helyzetre akarunk felkészülni, érdemes devizára váltani a vésztartalékunk egy részét. (Nyilván célszerű a közelebbi országok devizáira, esetleg USD-re gondolni. Japán jennel aligha fizetünk könnyen pl. a horvátoknál.)

Megjegyzendő, hogy ma már a különböző (pénzpiaci) megtakarításaink "dematerializált" formában vannak nyilvántartva, így fizikailag nem fenyegeti őket egy fizikai konfliktus. Amíg a számláinkat kezelő bankok tudnak működni, a pénzünkhöz külföldön is hozzá tudunk férni.

Ugyanakkor a magyar államkötvények visszaváltása egy olyan helyzetben, amikor a magyar állam napi működése is bizonytalan (tőzsde, hivatalok, stb.), ugyancsak ellehetetlenülhet.
A magyar cégek részvényei és az ezeket tartó befektetések "visszaválthatósága" ugyancsak a magyar tőzsde működéséhez kötődik - ahogy az orosz/ukrán cégeké az orosz/ukrán tőzsdéhez, emiatt "fagytak be" az orosz kitettségű befektetések. (Ha nincs tőzsde, nincs hivatalos árfolyam, amin kereskedni lehetne - azaz fizikailag gátolt az értékpapírok eladása.)

A hazai vagyonkezelők nemzetközi nagy bankokkal dolgoznak együtt, mint letétkezelőkkel (ezt érdemes megnézni esetleg a megtakarításunk papírjaiban), vagyis a nem magyar tőzsdén kereskedett papírok és az ezek nyilvántartására szolgáló értékpapírszámlák elvileg eladhatóak/elérhetőek maradnak.
Erre vonatkozó állásfoglalást kérhetünk a megtakarításainkat kezelő pénzintézet ügyfélszolgálatain.

5. Mit vegyünk most? Mibe fektessünk?

Ezzel a kérdéssel több baj is van - a legnagyobb, hogy nincs jósgömbünk, ahogy már írtam. Másoknak sem, akkor sem, ha korábban többször jól becsülték meg a várható változásokat.

Ide kapcsolódva két cikket ajánlok elolvasni, és megfontolni:

https://hold.hu/holdblog/john-meriwether-a-zsenialitas-korlatai-nagy-hibak-befektetes/ ("jósgömb")
https://hold.hu/holdblog/paradigmavaltas-steen-jakobsen-saxo-inflacio-befektetes/ ("mibe tegyük?")

Ha úgy érezzük, nagyobb a bizonytalanság bennünk, mint korábban - és ez már elég kellemetlen, hogy hajlandóak legyünk tenni is ellene -, hívjuk fel a tanácsadónkat, és beszéljünk vele a lehetőségeinkről!

Ha nincs még, keressünk megbízhatót!

A fenti cikk a szerző véleményét tükrözi, nem tekinthető jogilag sem pénzügyi-, sem befektetési tanácsadásnak. Minden a cikkre alapozott pénzügyi döntés csak saját felelősségre történhet.

Ugyanakkor a cikkben szereplő gondolatok a szerző 14 éves hazai pénzpiaci tapasztalatán, szakmai képzések, és szakmai témájú cikkek százaiból gyűjtött ismeretein, információin alapulnak - céljuk az ismeretszerzésre való ösztönzés, hogy olvasói minél kevésbé legyenek kiszolgáltatva a viharos gazdasági-politikai változásoknak.

 

"COVID21" - avagy "melyik út megyen itt Budára...?"

 

 

 Kapcsolódva a válság első felében írt bejegyzéshez, egyre több helyen kerül szóba, hogy "de mi lesz ezután".

Ismét előre bocsátom, hogy az alábbi gondolatok (sem) nem tekinthetőek jóslatoknak*. Senki sem lát a jövőbe!
Csak a trendeket van lehetőségünk figyelni, felismerni, kiszűrni az információs zajból - ez ugyanakkor segíthet a felszínen maradni "a történelem hullámverésében".

Ma már tudjuk, hogy a várakozások beigazolódtak - az COVID-járvány első hullámát követte a második, harmadik (és küszöbön a negyedik), és sajnos azt is tudjuk ma már, hogy a hazai "járványkezelés" épp olyan sajátságosan szervezett volt (és várhatóan az is marad), mint minden más intézkedés, amelynek célja, hogy "jobban teljesítsünk".

A járványkezelés módja az egészségügyben növelte a káoszt, hazavágta a hazai vendéglátó- és turisztikai ágazatot. (Abba most ne menjünk bele, hogy vajon "mit jelent a konszolidáció" az ágazatban (kik vásárolják fel "kilóra" a csődbe ment helyeket, kik veszik át az egyébként még évtizedes léptékben lekötött forgalmas, belvárosi helyek bérleti szerződéseit, stb.).)

Eddig pedáloztunk, hogy valami inflációt sikerüljön csiholni (pontosabban a kormány pedálozott, hiszen így tudja elértékteleníteni az államadósságot, illetve amíg nem volt kimutatható infláció, kevésbé volt látszatja a pénzrontásnak/pénznyomtatásnak (v.ö. "elveszíti közpénzjellegét")), most pedig annyira jobban teljesítünk, hogy csak győzzük majd szuflával (ld. a lenti grafikont).

 

De mit tehetünk mi, mire kellhet figyelnünk nekünk "hétköznapi embereknek"?

A hitelezésben meg fog jelenni az infláció emelkedésére adott gazdaságpolitikai válasz ("alapkamat-emelés"), azaz jön a régóta előrevetített kamatemelkedés.

Mit tehetünk meg magunkért...?
Akinek rövid kamatperiódusú hitele van / pár éven belül ér kamatperiódus-fordulóhoz (pl. 2016-tól felvett hitelek) , ideje végre foglalkoznia vele (némi számolás után átváltani hosszabb kamatperiódusúra pl.)! Aki eddig nem fektetett hangsúlyt az előtörlesztést célzó tervekre, érdemes újratervezni.
2021 végére 2% feletti alapkamatot várnak az elemzők - ez ~100%-os növekedést jelent - a bankok pedig nem fognak lemondani a profitmarzsaikról.

 

A forint leértékelése "államérdek".
Miután "megetették" a kisbefektetőket a "szuper-állampapírral" (MÁP+), nincs is más dolguk, mint elinflálni.
(Az ugye megvan, hogy az állampapír-vásárlással az államnak adsz kölcsön. Ő ígér 5% hozamot, közben az infláció ennek megeszi a felét, vagy többet, plusz ehhez jön a forintgyengülés...)

A szürkés-kék vonalat érdemes nézni - ezt esszük...

Ez ugye azoknak fáj a legjobban, akiknek csak forintban van bevétele, és akik forintalapon takarítanak meg. (Ezt meg lehet még fejelni azzal, ha ráadásul bankbetétekben, vagy rövid lejáratú forintkötvényekben.) Esetleg, akik nem takarítanak meg (teljes egészében elszenvedik az inflációt, és elesnek a megtakarításokon elérhető hozamnyereségtől).

Mit tehetünk meg magunkért...?
Választhatunk a forint-megtakarításaink mellé/-helyett devizaalapú megtakarítási formákat (EUR, USD pl.) is. Mérlegelve persze, hogy a megtakarításunkat mikor és mire fogjuk felhasználni, illetve hogy ne egy lapra tegyünk fel mindent.

Aki már megtakarít, vagy pénzpiaci befektetése van, annak érdemes konzultálnia tanácsadójával (ha nincs, érdemes keresni).
Nálunk a kérdés, hogy hová tegyük a "már bent lévő" és a jövőben befizetendő összegeinket.
Az elemzők egyetértenek abban, hogy kötvényeken csak bukni lehet a következő időszakban, a részvények többsége viszont túlértékelt.
Az inflációból hagyományosan profitáló szektorok az energia- és pénzügyi szektor, valamint az ingatlanpiac. Utóbbi ugyan itthon ugyancsak irgalmatlan növekedésen van túl, de az infláció miatt az árak fent maradnak - emellett ugyanakkor már nem lehet olyan vonzó hozamot elérni, mint korábban (befektetett tőke/hozam jelentősen lassabb megtérülést ígér).
Az arany hosszútávon inflációkövető - rövidtávon azonban lesz ingadozása (v.ö. előbb: "...mikor és mire fogjuk felhasználni a megtakarításunkat...").

A "robinhood-nemzedék" a "hanyatló nyugaton" (értsd: nem nyugaton, hanem a globalizált világban bárhol) ész nélkül próbál gyorsan meggazdagodni. Hitelből fektetnek be tőkeáttétellel (ez olyan, mintha orosz rulett előtt arzénnal koccintanál ("biztos, ami biztos")) - a tőkeáttételes ügyletek számának trendfordulóját pedig eddig többször is a részvénypiacok 20% feletti esése követte a múltban.
Vagyis rövidtávon megint van érv a részvények mellett és ellen is (ezt értjük "kockázat" alatt) - azaz a felhasználás ideje figyelembevételével kell dönteni ebben is. (Vásárolni most, és tartani akkor is, ha 20%-ot esik rövidtávon (ezt teszem, ha bőven van időm kivárni) - vagy kivárni kötvényekben az említett esést (ami nem bizonyos, hogy jön - hiszen "a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve"), és addig nyelni a negatív hozamot (ezt teszem, ha rövidebb időtáv van a tervezett felhasználásig).)

Érdemes megemlíteni egy ugyancsak sokakat érintő, és komoly dilemmát okozó területet - az építőipart. Aki épít, vagy felújít, igencsak kellemetlen időszakot él meg.

A hazai alapanyag-piac anomáliája részben a globális ellátási problémákból (mindenki ott vásárol, ahol tud, és a nagyberuházók számára a határok nem jelentenek határt), részben a "válságkezelő" kormányzati intézkedésekből (költekezésekből, presztízsberuházások anyagigényéből, és a lezárások miatt megugrott felújításokból) tevődik össze. Aki már benne van a munkákban, annak már nem segítség - aki még csak tervez, annak talán az lehet: érdemes lehet várni.

Jósgömb nincs*, de emelkedő árak mellett a kapacitásbővítés szükségszerű a kitermelésben - ez pedig idővel a kínálat bővülésén át árcsökkenést okoz. Többnyire.
Ebbe fog bekavarni a választási stratégiává avatott járványkezelés itthon, és persze a globálisan adott reakciók a negyedik, ötödik, satöbbi hullámokra.
Ha egy kivitelezés nem létkérdés, megérheti várni. Ha az, megérheti körülnézni a határainkon túl, de még elérhető közelségben.

*"APRÓBETŰ":
A fenti gondolatok a szerző véleményét tükrözik.
Nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak abban az esetben sem, ha valamely befektetési eszközzel kapcsolatos leírás az adott eszköz eladása/vétele mellett foglal állást.
A befektető által hozott döntés következményei a szerzőre nem háríthatók át.

(Így mondják jogászok, amit igyekeztem az elején leírni egyszerűen.)

Elismerések

 
Nem szokásom dicsekedni, és most sem ezt teszem - azt azonban be kellett lássam, hogy nekem is fontosak a pozitív megerősítések. :)
Nem mellesleg pedig a tapasztalatom (saját és ügyfeleknél szerzett is) az, hogy sokszor a hitünk a kevés, nem a képességünk, lehetőségeink. ;)

"Ezért dolgozom"-jeligére:

"...Először is még egyszer köszönjük az elmúlt több mint 2 évben nyújtott segítségedet, támogatásodat és tanácsadásodat. Ha nem rázol minket anyagilag gatyába az elején, nem mertünk volna ilyen korán belevágni a babaprojektbe! (Az, hogy a pici saját lakásba született már tényleg a legvadabb álmainkat teljesítette :D)

Zakariás egyébként augusztus 6-án született, 53 cm-el és 3230 g-al (mellékeltem egy képet. :)) ) Remélem ősszel tudunk találkozni itt nálunk és koccintani egyet mindenre az elmúlt pár hónapból..." 

 

 Ide teszem - magamnak is, hogy emlékeztessen.
És gyűjtök még, mert sokszor a jót természetesnek vesszük (én is), a rossz dolgokon pedig rágódunk sokat - pedig "ahol a figyelem, ott az energia". :) ;)

Köszönöm, hogy szóvá tetted, és az elmúlt időszakban kapott bizalmat, türelmet és elfogadást is! A siker az az érzés,amit éreztek Ti, és érzek én. ;)

 

COVID19 - 4 kulcsszó: Vírus, Válság, Helyzet, Jövő

Ezernyi cikket írtak a témában, így nehezebb kérdés, mi az, amit érdemes leírni.

Én csupán néhány területre hívom fel inkább a figyelmet, anélkül, hogy belemennék részletekbe.

1. Hiteltörlesztők - moratórium, törlesztés, hatások

Vannak a kiemelten érintett szakmákban dolgozók, akiknek a moratórium segítség. Ugyanakkor az "általános", mindenkire kiterjedő, automatikus moratórium komoly bizonytalanságot okoz a bankok mérlegében, ami hátráltatja a hitelezést.

Miért "kell", hogy ez érdekeljen minket? 

Mert, ha a bankok nem hiteleznek, akkor kevesebb az ingatlan-adás-vétel, kevesebb a vállalati beruházás (informatikai, építőipari, stb.), ami csökkenti a többi (amúgy a korlátozásokkal kevésbé érintett) szakmában tevékenykedő vállalkozás (= munkáltató) forgalmát, ami munkaidő-csökkentést, rosszabb esetben elbocsátásokat eredményez - ami több munkanélkülit, több kifizetendő segélyt, több létbizonytalanságba kerülő polgártársat (kevesebb vevőt a péknél, a boltokban, a fodrásznál, stb.) végeredményben mélyülő válságot eredményez.

Vagyis fontos volna, hogy a moratóriummal csak azok éljenek, akiknek valóban szükségük van rá.

A moratórium kapcsán már minden banknak van saját eljárásrendje, ha élni akar vele valaki, nincs teendője - ha kilépne belőle, nyilatkoznia kell, ahogyan azt a bankjánál leírják.




(Hosszabb távon is indokolt lesz a hitelkitettség csökkentése (ld. a 3. pontot).)



2. Felújítások, ingatlanvásárlás, autócsere, stb.


Bár a korlátozások bizonytalanságot jelentenek az egész gazdaságban (nyilván, ha a határon átnyúló kereskedelem megakad (kamionstop, repülési tilalom, stb.), akkor a péknek nem lesz elég alapanyaga, emiatt kevesebb lesz a kenyér, nőnek az árak, emiatt többet költ az informatikus is kajára, stb.), mégis azok, akiket ez kisebb mértékben, vagy csak áttételesen érint, indokolt lehet kisebb korrekciókkal megvalósítani, az idénre betervezett beruházásaikat.

És itt jön is az első vitatható pont - a közösségi érdek, vagy az én egyéni érdekem az előbbre való...?

A személyes válaszom: win-win. 
Nyilván, a lassuló építőipar miatt a felújítók nyerhetnek a csökkenő költségeken, ha kivárnak a kivitelezésekkel.
Ugyanakkor ezzel hozzájárulnak, hogy a kivitelezőknek ne legyen munkájuk (ugyanaz az eredmény, mint az előbbi példában). Persze olyan túlterheléssel dolgozott az építőipar az utóbbi években, hogy a megrendelések csökkenése nem azonnal vezet majd munka nélkül ácsorgó mesteremberekhez, de... Érdemes lehet "beérni" mérsékelt csökkenéssel a tervezett költségekhez képest - pl. eldönteni, hogy megelégszünk a költségek 10-15%-os csökkenésével - és amint ennek megfelelő árajánlatot kapunk, megvalósítani a terveket (noha lehet, hogy a további várakozás növelné a személyes hasznunkat).

Ugyanígy a lassuló ingatlanpiac hoz átmeneti árcsökkenést - itt azonban a mélyebb folyamatok arra utalnak, hogy ez nem lesz sem nagyon jelentős, sem nagyon tartós. A túl hosszú kivárás emiatt visszafelé is elsülhet.

Az autóipari szereplőket kevéssé kell sajnálnunk - ugyanakkor a keresletcsökkenés kényszeríti ki a hosszútávon előnyös, rövidtávon, a munkavállalók szemszögéből katasztrofális automatizációt, és elbocsátásokat - ami ugyancsak mélyíti a válságot.
Itt is lehet pozitív hatása a win-win szellemében megvalósított vásárlásainknak.

(Az ugye mindenkinek megvan, hogy Magyarország gazdasági helyzete, és az általános életszínvonal sokkal magasabb is lehetne, hogyha a "vezetőinket" nem a mértéktelenség jellemezné...?)

Valahol - talán Gandhitól - olvastam egyszer:

"Magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!"

3. Megtakarítások, befektetés


Talán a legvitathatóbb, legtöbb változót hordozó terület. Jósgömb nincs, senkinél.
A mostani válság is új típusú, nem húzhatóak rá a múltbéli tapasztalatokon alapuló sémák.
Az biztos, hogy a rövidtávon való meggazdagodás szándéka most is a legkockázatosabb - lesznek, akiknek a nevét felkapja majd a sajtó (mennyit nyert), de sokkal többen lesznek, akiket nem említ, és évek munkáját bukják majd el.

Az is vitathatatlan, hogy "a válság a vásárlás ideje" - hosszabb távú stratégiával, észszerű kockázatvállalással lehet most profitálni a megtorpanásból.

Ugyanakkor egyre több elemző véleménye az, hogy a vírusnak lesz második hulláma, és az arra adott politikai reakciók okozhatják majd egy újabb hullámvölgy, azaz egy "W-alakú" kilábalási forgatókönyv bekövetkeztét. (Egyébként is lassú helyreállásra számít a többség - tehát a "W" utolsó szára sem lesz ennyire meredeken felfelé ívelő.)

Ebből a szemszögből vizsgálva is számos cikk született - az eddigiek alapján a személyes összképem, hogy nyár végéig látszólagos felpattanást látunk (rizikóval lehet hozamot elérni részvényekkel, őszre időzített eladással), ám a valós gazdasági hatásokkal való szembesülés (munkanélküliség megjelenése a mindennapokban, vállalati csődök, második vírushullám, esetleg a korlátozások miatt tartósan velünk maradó kontroll/fékezett gazdaság) még előttünk van, és ez okoz még komoly visszaesést.


Ami talán a leginkább hangsúlyos pont, az az inflációs várakozás.

A megtakarításainkon az elért hozam "+", a költségek és az infláció "-" előjellel jelennek meg. Vagyis hosszabb távon (4-6-10 év?) a pénzpiaci megtakarításokkal (készpénz, kötvény, lekötött bankbetét, stb.) az értékállóság sem lesz várhatóan elérhető cél, hogyha valaki nem hajlandó részvényeket (részvényalapokat/eszközalapokat) is tartani a portfoliójában.

















Sőt.
Az olvasottak fényében elképzelhetőnek tűnik, hogy korszakos jelentőségű változások zajlanak csendben a szemünk előtt (ha nem ismerjük fel őket, akkor is). Egy tartósan magas inflációval terhelt időszakban "menedéket" azok a reáleszközök adhatnak, amelyek felértékelődnek és/vagy folyamatosan pozitív készpénzáramlást biztosítanak a tulajdonosaiknak.
Ilyen lehet klasszikusan az ingatlan (bérbe adva), de ilyenek lehetnek a működő vállalkozások, az azokban való résztulajdon is (ilyen a részvénybirtoklás is), feltéve, hogy alapszolgáltatások területén tevékenykedik. (Pl. az élelmiszeripar, a kommunikáció, az egészségügy, vagy a jövőben egyre inkább teret nyerő robotika, informatika, űrkutatás, stb.)

(Aki megmarad a klasszikus megtakarítási eszközöknél, aki ragaszkodik a régi stratégiákhoz, az egy éveken át tartó, 6-8-10%-os inflációs időszakban menthetetlenül elszegényedik.)

Nyilván a többségtől távol állhatnak a fenti gondolatok.

"Én vegyek részvényt?! Hiszen nem is tudok semmit a befektetésekről...!?"
"Résztulajdon vállalkozásban...? Én nem vagyok vállalkozó típus..."


Sajnos azonban a világ kevéssé lesz tekintettel arra 10 év múlva, hogy mi, ma (és a következő években) hogyan viszonyultunk ezekhez a kérdésekhez (és az önképzés, önfejlesztés témaköréhez).

Egy szakmai vezetőnk sokat emlegetett gondolata: "Aki nem megy az idővel, az idővel megy."


Mit tehetünk?

Válasszunk utat magunknak!
Döntsük el, hogy védettebbé akarunk-e válni az inflációval, a pénzünk, a munkaerőnk elértéktelenedésével szemben!

Keressük az önképzés lehetőségét, hogy a ma még idegen, ismeretlen témákhoz közelebb kerüljünk!
Gondoljunk a fentiekre, mikor a gyermekeink képzéséről gondolkodunk (szakmák és szakirányok választása) !

És mindenek előtt/közben: növeljük a megtakarításaink arányát (a bevételeinkhez képest) mától, hogy minél hamarabb reáleszközöket tudjunk vásárolni magunknak, és a családunknak!





(Számos egyéb, itt nem érintett területen hoznak a fentiek komoly kihívásokat - úgy az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés (meg tudjuk-e fizetni majd), mint az oktatás, az élelmiszer-kereskedelem (megfizethető/minőségi élelmiszerekhez való hozzáférés), stb. területein -, amelyekre szociális alapon nem várhatunk majd választ (nem oldja meg helyettünk senki).
A társadalmi berendezkedések lassú, ám jól látható változása az autoriter rendszerek felé mozdul szerte a világban (kirívó példák csak Venezuela, Törökország, de Magyarország is)  - ezekben a rendszerekben pedig a társadalmi szolidaritás, -igazságosság (értsd: TB-ellátás, jogvédelem, stb.) háttérbe szorul. Az lesz jobb helyzetben, aki nem csak a munkaerejével tud pénzt termelni - mint ahogyan itthon is láthatjuk a vidék kiszolgáltatottságát (elég a közmunkaprogramra gondolni, vagy a legszegényebb régiókban tapasztalható +10-20%-os kiskereskedelmi árakra), vagy a vendéglátásban-turizmusban tapasztalt drasztikus, és azonnali elbocsátásokat.

Meggyőződésem, hogy a cselekvésnek most van itt az ideje - ezért javaslom, hogy igény/szükség szerint válasszon magának ki-ki vezetőt a pénzügyi kérdésekben, és mielőbb üljenek le stratégiát tervezni, és meghatározni a ma cselekvési pontjait.)

Mottóul ajánlom:

"Ha ma megteszed, amit más nem, 

holnap megengedheted magadnak, amit más nem."

Az Ember Tragédiája - avagy 2 csapda, amibe most sokan bele fognak esni

Tegnap régi ügyfelemmel ültünk össze hosszabb szünet után, megtakarításokról beszéltünk.
Kicsit úgy éreztem, mintha azt gondolná, hogy azért beszélek a "most cselekvés" fontosságáról, a "most elérhető lehetőségek" kihasználásáról, mert "rászorulok", hogy szerződéseket kössünk...


(Ahelyett, hogy az egómnak teret engednék, tartsuk a fókuszt továbbra is az ügyfélen - a megbízón! Az az elcseszett idealista vagyok, aki hiszi és vállalja, hogy a "szolgáltató" az ügyfele szolgálatáért van, azért dolgozik.  Az ügyfél sikere a szolgáltató sikere...)

Közben pedig két, anno a cégnél nekünk tanított csapdát is felismertem az adott szituációban, és bevillant, hogy az elmúlt évek dinamikus jövedelemnövekedésű időszakában biztosan sokan átsiklanak ezek fölött a gondolatok fölött..

Jött tehát egy emlék - sok évvel ezelőtt találkoztam egy remek, és fanyarul tréfás kis ábrával (hála Istennek, beszkenneltem, és jó helyre tettem el magamnak), ami találóan válaszol arra, miért fontos meglátni a ma adott lehetőségeinket, miért fontos ma kihasználni, hogyha tudok/többet is tudnék megtakarítani:

Az első csapda tehát az idő csapdája.

Az idő repül, a nagyobb életcélok (lakás, ház/nagyobb ház, családalapítás, gyerekek iskoláztatása, vállalkozás-alapítás, nyugdíj - csak hogy a legevidensebbeket említsem) pedig kérlelhetetlenül közelednek a mához.

Ez egyrészt csökkenti a szükséges tőke felépítésére rendelkezésre álló időt (vagyis az elérhető hozamot észszerű kockázat mellett), másképpen mondva növeli a megvalósítás egy hónapra eső anyagi terhét.
Másrészt idővel leköti a megtakarítási képességünket, azaz nem lesz kapacitásunk olyan "plusztőkét" építeni, amely megérné a "kort", hogy termelhessen (ne kelljen előbb elkölteni).

Szuper, ha valaki fiatalon elkezd megtakarítani - ugyanakkor sokan ragadnak le a múltbéli szinten a megtakarítás/összes bevétel arányát tekintve. Emelkedik a jövedelmem, magasabb életszínvonalat tudok megengedni magamnak, ez természetes - hiszen ezért dolgozom.

Vajon, ha annyit teszek félre, mint 25 évesen, mikor 200 000 Ft-ot kerestem, akkor a felépülő tőkém elég lesz az időközben "400-600 000 Ft-os életszínvonalam" fenntartására...?

A második csapda tehát az emelkedő jövedelem csapdája.

Nem véletlenül szól úgy az intés, hogy "a termény 1/5-ét tegyétek félre" - és nem úgy, hogy "tégy félre 10 000 Ft-ot".

Nyilván a választásunk szabad. Mindenki választhatja a tücsök módszerét is, és szabadon választhatjuk a majd holnap kockázatát is. És persze életszakasztól függően lehet, hogy már többé-kevésbé kényszerpályákon mozgunk.

Azonban mindig van lehetőségünk törekedni a változtatásra. Sosem késő.

Mindenki maga dönt.
Az én dolgom annyi, hogy "szóljak".

Időcsapda - avagy "mért csak annyi a hozam?"

Egy kedves ügyfelemmel beszélgettünk éppen, és ismét felhívta a figyelmem a legtöbb embert (vállalkozókat és alkalmazottként dolgozókat egyaránt) érintő problémára.

(Előrebocsátom, hogy ez ismét egy inkább elméleti jellegű írás lesz, nem is biztos, hogy kilyukadok majd bármiféle megoldásig, válaszig a végére.
Ám lehet, az is elég, ha együtt gondolkodunk.)

Mikor döntöttem, hogy leírom a gondolatokat ezzel kapcsolatban, úgy akartam kezdeni, hogy "a vállalkozók egyik nagy csapdája" - aztán rájöttem, hogy ez mindannyiunk csapdája...
Az egyszerűség kedvéért mégis csak a vállalkozók szemszögéből írok - hogy megkeresd, Rád milyen értelemeben értelmezhető, ez legyen a Te részed a buliban! ;)

Tehát.

Előbb-utóbb minden vállalkozó életében eljön a pont, amikor már többet termel a vállalkozása, mint amit felemészt, illetve többet, mint a családfenntartás költségei.
Jellemzően, mire eljut idáig, addigra a saját területén rutinossá, "profivá" válik. Látja, hogy tud "pénzt csinálni" (offtopic: angol: "make money", magyar: "pénzt keresni" - nem ugyanaz!), és látja azt is, hogy +1 egységnyi tőkén mekkora nyereséget tud termelni adott idő alatt.

Mikor találkozunk, általában téma, hogy  

"Mibe fektessünk...?" 

- mert persze szimpatikus gondolat (és szakmailag indokolt cél is) elérni, hogy a pénzünk dolgozzon értünk, ne csak mi a pénzért.
És ezzel érkezünk meg a problémához.

A pénzpiaci befektetéseket összevetve a saját vállalkozással* elmondhatjuk:

Piros: "hátrány", zöld: "előny", sárga: "érthető velejáró, összefüggéseiben mérlegelendő"

 *Egyszerűsítésként értsük itt most csak a szólóban kezdett, "csendestárs" és hitelező nélküli, klasszikus vállalkozásokat.

Ha tudatosan végig gondoljuk, amikor befektetünk/megtakarítunk, mások vállalkozásainak hasznából akarunk részesedni.

Hogy megtaláljuk, kinek a vállalkozása jól átgondolt, profitábilis, sőt kié a "legprofitábilisabb" - ehhez mások tudására (vagyonkezelők) támaszkodunk. Hogy a megtakarításainkat biztonságban őrizze, nyilvántartsa, a befizetéseinket kezelje, a kényelmes online kezelhetőség feltételeit megteremtse, fenntartsa, karbantartsa, stb - ezt is másoktól várjuk.

A befektetés kockázatának felmérését, sőt - egyáltalán a kockázat egy részének viselését is másoktól várjuk el - hiszen nem akarunk vállalkozni (érteni a könyveléshez, nincs / nem akarunk beletenni akkora tőkét, szívni az alkalmazottakkal, megtanulni mindazt, ami a nyereséges vállalkozáshoz kell, sem megtanulni "tőzsdézni"...)

Ezért logikus, hogy "ha mindent magunk csinálunk, úgy a legnagyobb a nyereségünk" - megfordítva: nem reális egy pénzpiaci befektetéstől elvárni, hogy versengjen a saját vállalkozás profitjával, egységnyi idő alatt, hiszen meg kell fizetnünk mások munkáját/tudását.

Ugyanakkor nem véletlenül használtam a színkódokat úgy, ahogy.

Amikor valaki éveken keresztül látja a vállalkozása fejlődését, hogy 100 Ft-ból, x idő alatt, hány Ft-ot tud csinálni, hajlamos elsiklani a képlet többi tényezője fölött - nevezetesen, hogy mennyi idő-energia-stressz testesül meg a nyereségében. Nyilván "van az a nyereség, amiért megéri" - rövidtávon.

Sokan azonban csak a számokat nézik, és ha a vállalkozásukban

100 Ft-ból,
1 év alatt, 
140 Ft-ot 
 tudnak termelni 
(napi 8-12 (14?) óra időráfordítással, SI-rendszerben nem mérhető stresszel, az előtanulmányokkal, tanulópénzekkel, stb.),
akkor "rossz befektetésként értékelik, ahol a

100 Ft-ból
1 év alatt
105-108 Ft
termelődik
(0 időráfordítással, érdemi stressz nélkül, azonos nagyságrendű előtanulmányok nélkül, hasonló nagyságrendű tanulópénzt sem feltételezve akár)...


Igen ám, csakhogy sem a stresszt nem tudjuk "beárazni" reálisan, sem az időnket (legalábbis könnyen biztosan nem).

Mennyit ér Neked forintban, ha pl. most évi + 32-35%-ot termelsz - és 10 év múlva kapsz egy agyvérzést...? (Még akár úgy is, hogy mázlid van, és túléled...)

Vagy mennyit ér, ha ennyi plusznyereséged van - megveszed a zaudit, a nagyházat, stb. - de a nyaralásokon csak csodálkozol, mekkorát nőtt a gyerek (mert évközben csak aludni látod)...?


Nekünk (a cégnél) azt tanítják, hogy lehet egy vállalkozás bármennyire nyereséges, a kockázata mindig nagyobb, mint egy befektetésé / megtakarításé.
És nem (vagy nem csak) a fentiek miatt, de - emlékszünk ilyenre? - egy bármikor kivetett különadó, egy megváltozó jogszabály, egy gazdasági visszaesés, netán egy üzleti partner ostobaságából eredő fizetésképtelensége bármikor megtörténhet, és ha nem kezdünk el a kezdetektől ugyanúgy állni a havi bevétel-kiadás-mérleghez, ahogy magánszemélyként a családi kasszához ("A termény 1/5-ét tegyétek félre, hogy a szűk esztendőben legyen mit ennetek!"), akkor a valós kockázat úgy emelkedik jelentősen, hogy észre sem vesszük a mindennapokban.

Ne felejtsük el, hogy a vállalkozásunk célja kezdettől a nyereségtermelés.
A nyereség ugyanakkor nem az, ami a vállalkozásom működési költsége felett képződik - hanem a

• működési költség,
• a beruházás megtérülése
• a családom megélhetési költségei (ideértve mindent, amit a családomra költök, a nyaralásokat, a nagyobb / második autót, stb.)
• és a vállalkozásból kivett, megtakarított - "biztonságba helyezett" - összeg

felett képződő összeg.
(Ennek a visszaforgatásáról lenne optimális dönteni.)

Minél később kezdjük el a megtermelt eredmény egy részét "biztonságba helyezni", annál tovább leszünk kiszolgáltatva egzisztenciálisan egy sor, tőlünk jelentős részben független tényezőnek.

Annál inkább és annál tovább leszünk kitéve a veszélynek, hogy a "nyereségvágy" (amit megfejel a szakma szeretete, ha ráadásul szeretjük, amit csinálunk), a vállalkozásban elért sikerélmények függővé tesznek, beszippantanak, és végeredményben akár meg is betegítenek majd.
Az idő, amit nem a szeretteiddel töltesz akkor is eltelt, egyszer, s mindenkorra, hogyha az "értük való munkával" telt el...

Mivel a beszélgetésünkben is előkerült, hogy "rossz dolgokról ne is beszéljünk, mert bevonzzuk őket", hadd kapcsoljam ide zárógondolatként:

Az optimista gondolkodás ≠ a struccpolitikával.


(Ha nagyon idegenek Tőled a vállakozással kapcsolatos gondolatok, akkor helyettesítsd be a "vállalkozást" az "állásoddal". Lehet, hogy "ha jobban hajtasz, ha elfogadod azt a munkakört, stb." még többet tudsz hazahozni.
A kérdés, miben fizeted meg az árát...?

"Nem az a gazdag ember, aki sokat keres - hanem akinek az igényei alacsonyabban vannak, mint a bevételei."

 - vagyis megtakarít...

Idővel elérhető, hogy ne csak Te dolgozz a pénzért, de a pénzed is dolgozzon érted. Persze, mint minden sikerhez, ehhez is Neked Kell Cselekedned.)

"Hajlandó vagyok dolgozni magamon...?"

#megintnemszakmai (Ebben a bejegyzésben nem találsz gazdasági infót, vagy szakmai iránymutatásokat. Így olvass tovább, ha akarsz.)

„Az erőfeszítés az egyik olyan dolog, ami értelmet ad az életnek. Mert azt jelenti, hogy valami fontos a számunkra; van valami, amiért hajlandóak vagyunk dolgozni. 

Szegényes életet él az, aki nem hajlandó értékelni dolgokat, és nem hajlandó rászánni magát arra, 

hogy dolgozzon rajtuk.” (Carol Dweck)

Milyen furcsa, váratlan formában kapjuk a tanításokat az életben... Sokszor talán észre sem vesszük. Ma egy csendes, visszahúzódó fiatalemberrel fogunk munkáról beszélni. És ahogy a fenti idézetet olvastam, rájöttem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon, ha új munkatárs-jelöltekről van szó. Mert bár az egyik célom a tanítás, mert bár sok célom erre épül, ezen alapul - tehát számomra ez jelentős, fontos cél -, mégsem lehetek görcsös, túlontúl akaratos, asszertív.


Bárki jön, bárkit szólítok meg - csak az értékekről beszélhetünk, az attitűdről, a vállalatfilozófiáról, amit képviselünk, a jövőképről, amiért dolgozunk.


Arról, hogyan járulhat hozzá a saját céljai megvalósításához, hogyha összefogunk és együtt dolgozunk a jövőben.
Arról, hogy hajlandó-e a fenti gondolat szerint elköteleződni a saját- és az általunk megfogalmazott célok elérése mellett?

És nem tehetek mást, mint hogy meghagyom a szabadságát a választásban.

Hiszen ez az Ő "harca", az Ő "Útja", az Ő "Élete".

És haladni, győzni, fejlődni csak akkor fog, hogyha maga úgy dönt, hogy haladni, győzni, fejlődni akar.

Családtámogatások - avagy "csak a kezemet figyeljék, mert csalok...!"

Épp az előbb olvastam egy cikket arról, mennyire "használhatatlan" mutató a KSH-inflációs adat (mert nem a valódi átlagos családot reprezentálja, hanem egy művileg kreált, "átlagosnak" nevezett család fogyasztói kosarát). Fel sem teszem a kérdést, hogyha a szerzők képesek voltak egy, az átlagos család fogyasztását jobban leképező "mutatót" összerakni, vajon az illetékeseknek miért nem sikerült...?

Itt pedig jön egy a családtámogatások rendszerét "revideáló" friss cikk, amely "felismeri", hogy pusztán a "több pénz" kevés motiváció lesz a magasabb gyermekvállalási kedvhez.

Épp időben.

Gondolatok 2015-ből a témában: itt.

Vajon, ha a kormány szándéka valóban a születésszám emelése volna - annak a kormánynak, amely 3 nap alatt meg tudott szüntetni egy 21 éves jogszabályi környezetet, és az azon alapuló támogatási rendszert -, ne volna képes 3 ciklus (3x4 = 12 év) alatt érdemi, strukturális (vagyis alapjaiban megvalósuló) változtatásokra, melyekkel segítik a gyermekvállalás terheinek oroszlánrészét magukra vállaló anyákat...?
(munka törvénykönyve; adózás rendjére vonatkozó jogszabályok hatékony változtatása; munkavállalással-alkalmazással kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkentése; közigazgatásban való pozitív diszkrimináció, stb.)


(Tanulom, hogy ne arra figyeljek, amit az emberek mondanak, hanem arra, amit tesznek...)

"Kérlek, kímélj meg" - avagy 4 gondolat adatvédelmi témakörben

Az alábbiakban a saját véleményemet osztom meg. Mindenki saját felelősségére hagyja figyelmen kívül, vagy adaptálja bármilyen formában.

"Adatvédelem".

Egy enyhén paranoid "ügyféljelölttel" volt szerencsém összefutni, ez a tapasztalat sarkall most írásra.
Azt gondolom, az alábbiak a piacon dolgozó valamennyi (ügynök, bróker, alkusz - együttesen) közvetítő 95%-ára igazak lehetnek.

1. Közvetítőként adatokkal dolgozunk.

Adat minden információ, amit Te, mint ügyfél elmondasz. Ezen belül "személyes adat" minden olyan, amely veled egyértelműen összefüggésbe hozható (minden, ami az okmányaidon szerepel, a fotód is).

Adatok megadása nélkül nem tudunk segíteni semmiben.

(Olyan ez, mintha bemennél a dokihoz, hogy

"- Doktor úr, nagyon fááááj...! Segííítseeen...!"
"- Értem, és hol fáj...?"
"- Nem mondom mee-heeg...")

2. Az adatkezelés szigorú szabályokhoz kötött.

Jogszabály határozza meg még azt is, hogyan (pukizhatsz) dolgozhatsz személyes adatok környezetében. Hogyan rögzítheted, tárolhatod, továbbíthatod, kivel oszthatod meg, kivel nem, meddig tárolhatod / meddig KELL(!) tárolnod, hogyan semmisítsd meg, mikor semmisítsd meg, kit-hogyan-mikor-miről kell tájékoztatnod, stb.


3. Közvetítőként dolgozunk. 

a) ha elhivatottak vagyunk, akkor azért, mert azt éljük meg sikerként, hogy segíteni tudunk valami számodra meghatározó, jelentős kérdésben;
b) minden esetben ebből élünk - vagyis anyagilag építjük az életünket erre a szakmára.


4. Az adatvédelem minden szolgáltatót kötelez.

És a felügyeleti szervek a jogszabályok alapján, EURÓBAN számolt milliós büntetések kilátásba helyezésével kényszerítenek mindenkit, hogy ezt vegyék is komolyan (még, ha magunktól hülyék is lennénk).

5. Kérdezz meg ezer embert, hogyan kell pénzt csinálni mások személyes adataiból!?

Ha kapsz bevált útmutatást, írd meg nekem is, hátha egyszer egy életre el akarom játszani a hivatásom gyakorlásának lehetőségét...

(Lehet, én vagyok naiv, de egyetlen bűnöző ismerősöm sincs. Gondolom, az anyukákat, óvónőket, tanárokat, orvosokat, hiába kérdezném meg... Rajtuk kívül még ismerek autószerelőt, közösképviselőt... Hopp! Van pár jogász ismerősöm! Ők tuti kockára teszik a működési engedélyüket, és kereskednek adatokkal - majd ők megmondják, hogyan gazdagodjam meg ebből...!
(Gyk.: nem.))

Összességében az a véleményem, hogy aki adatokkal akar kereskedni, az előbb

• töri fel a Fb-fiókod, 
• csinál kamu-weboldalt, 
• küld neked "játsz-és-nyerj"-emailt, stb. 

- minthogy elmenjen közvetítőként dolgozni, tanul sok száz órát, szív az adminisztrációval, az oktatási kötelezettségekkel, nyilvántartási kötelezettségekkel, és kockáztat millió EURÓS felügyeleti bírságokat...
Baromira "fel-hype-olták" ezt az adatvédelem-témakört, noha mindenki tudja, hogy a közösségi oldalak, azok üzemeltetői, az internetes keresőóriások, a z-zs-w-generációs unatkozó digitális bennszülöttek, a kormányok fizetett hackerei, az adóhatóságok, nemzet..tonsági hivatalok, Kína, stb. MIND tudnak már rólunk MINDENT, amit tudni érdemes a kedvenc fogpasztamárkánktól egészen a kedvenc óvszerízesítésünkig...

Úgyhogy kérlek, kímélj meg minket, közvetítőket - akik hivatásszerűen, de legalábbis főállásban ebből élve dolgozunk nap, mint nap - az adatvédelemmel kapcsolatos félelemeidtől!

Elmúlt már az az idő, amikor minden ki-tudja-honnan szalajtott idióta dolgozhatott ezen a piacon, telibe tojva az ügyfelei érdekeire, és a szabályok betartására.
(Legalábbis pont az adatvédelmi szabályok vonatkozásában biztosan.)

2 fogalom, amit nem árt nem összekeverni - avagy hogyan ne éld újra 2008-at

Az idei évben több bejegyzés született a hitelezés témájában, mivel "mindenki most akar". Mindent.
Házat, babát, nagyobbtévét, stb.

Gondolkodtam, hogy szimplán csak ismétlem magam, és ismét megosztom az idevágó gondolataimat, - csak kitalálok valami (kattintásvadász) frappáns új címet, pl.

"Hibás akarsz lenni, vagy felelős?!", stb.

Aztán eszembe jutott, hogy azóta sajnos ismét igazolta az élet, miért szó szerint életbe vágó ez a téma.

A fenti cím a hitelfelvétel során kötendő, jövedelem-kiesést pótolni hivatott személybiztosítások témáját, a felelős hitelfelvétel gondolatait hivatott felidézni.

Épp most zártunk le egy ingatlanvásárlási projektet egy ügyfél-párossal ("A" Úr és neje).

- érkezik a második gyerkőc (5. hónapban járnak)
- jelenleg egykeresős a család emiatt
- ~21 500 000 Ft friss hitel
- ~0 Ft megtakarítás
- nulla személybiztosítás.

Biztosításra költeni nem akarunk - noha a jövedelem cca.4-4,5%-ából elérhető volna, miközben a hiteltörlesztő elvisz 25-27%-ot a jövedelemből.

Másképp:

Banknak havonta: 130 000 Ft - "oké"

Biztosítási védelemre: 8 500 Ft - "nem oké"

Most sokan legyintenek, hogy "persze, aki hülye, haljon meg" - a szomorú, hogy amikor akasztják a hóhért (amikor oda kerülnek, hogy nekik kell dönteni), az emberek 90%-a hasonlóan reagál.


Talán 2 hónap telt el, mióta találkoztam egy régebbi ügyfélpárossal (legyenek ők "B" úr és családja).
A helyzet kb. ugyanez. Velük egy bő éve vettünk hitellel kéglit, most SOS-ben intéztünk babavárót, mert "hülyék lennénk nem kihasználni" (ami önmagában igaz).


- érkezik a második gyerkőc (8. hónapban járnak)
- jelenleg egykeresős a család emiatt
- ~21 500 000 Ft régi + 10 000 000 új hitel
- pár-százezer Ft megtakarítás
- nulla személybiztosítás.

Együtt voltunk a fiókban a babavárót beadni, és beszéltük, hogy ha majd megvan, üljünk le átrágni, mi változott "tavaly óta".
(A kéglivásárlásnál ugyanez volt a döntés - a "biztosításra most nincs keret" -, noha a bevétel-kiadás alapján keret volt, csak "erre nem volt".)


A találkozóra sajnos nem került sor, mert "B" úr frontálisan karambolozott.

(Azóta csak remélem, hogy jobban van, de a családot nem értem utol...)





Sokan úgy gondolják, hogy a biztosításra kifizetett pénz "ablakon kidobott pénz" - azért, mert akkor nem kapom vissza, ha nem történt semmi.
Javaslom, nézzük meg, mi a helyzet az otthoni TV-internet-előfizetéseünk díjával...? Amikor reggel kattan a zár mögötted, elindulsz munkába, onnantól egészen, míg az esti sörözésből haza nem esel, fizetsz-e internet-TV-számlát...?
Pedig ugye, amíg nem vagy otthon "nem történik semmi"...

Sokan azzal érvelnek, hogy majd inkább félreteszik azt a pénzt, amit biztosításra költenének.

Alább egy táblázat, ami nagyon nagy egyszerűsítésekkel mutatja, a törlesztés mely évében mit kapunk, "ha történik valami".

És azt is megmutatja, hogy "ha nem történik semmi", akkor 19 év alatt mennyibe is került nekem a buli. Idén cca. 30-35 milla alatt nem vettek kéglit, akikkel találkoztam - innen nézve utóbbi esetben a projektem 9-10%-kal került többe azért, hogy a családomat ne a G-oszlopban jelzett helyzetbe hozzam - pl. egy infarktus, vagy egy frontális karambol esetén.

Nem megyek bele, hogy a feleségem a két gyereket aligha neveli fel az F-oszlop szerint megmaradó összegből - vagyis a családom még mindig nincs kisegítve a hitelösszeggel megegyező fedezeti biztosítással.

Nem megyek bele, hogy egy hitelbe nem csak akkor bukhatunk bele, ha én meghalok - elég, ha csak úgy járok, ahogy a munkatársunk, akinek 9-10 hónapjába került újra megtanulni járni, miután egy kisbusz elsodorta egyik este Pesten.

Nem megyek bele, hogy miért volt "játék a szavakkal" a tervezett címválasztás ("Hibás akarsz lenni, vagy felelős?!") - tudniillik így is, úgy is felelős leszel.

Csak nem mindegy hogyan.

Nem megyek bele, hogy a biztosító nem "zsebrerakja" a pénzünk, hanem "A" úrhoz és "B" úrhoz hasonló emberek családjait húzza ki a (szarból) bajból az ügyfelek által "összekalapozott" biztosítási díjakból (amúgy pont, mint ahogy az adófizetők összedobják a mai nyugdíjasok nyugdíját - ezért nem lesz nyugdíjunk a ma befizetett adónkból).

Na de - hogy az említett 2 fogalmat se felejtsem ki így a végére:

"...Ne is beszéljünk róla! Velünk nem történik semmi...!"

Az optimista gondolkodás ≠ a struccpolitikával.

Mindenképpen felelős leszel. Mert vállalsz valamit.
Akkor, amikor döntötök a pároddal a gyerkőc megtartásáról. Először.
Aztán amikor aláírod a hitelt. Másodszor.
Aztán amikor döntötök a biztosítási védelmetekről. Harmadszor.

Én szívből kívánom, hogy az a plusz 9-10% valóban legyen szimpla pluszköltség.
Sose kelljen elkölteni a biztosításotokból származó pénzt...

Pillanatok

"...

"Dolgoznom kell..."

(Ez is milyen furcsa...
Körülöttem 10 000 000 ember, csak a "közvetlen" környezetemben - akiknek, ha ezt hallják/ezt mondják, akkor a kenyérkereset, a napi robot jut eszébe...
Ezt jelenti számukra...
Nekem ez a tennivalókat jelenti, amiket meg kell tennem, hogy ebben az életben a legtöbbet meg tudjam valósítani abból, amit álmodtam magamnak...
Amit álmodtam magamnak, és a Világnak...
Mindazt, amit én tudok adni ennek a világnak... Annak a másik 10 000 000 embernek, itt körülöttem...
Az iskolát, a felnőttképzést, a párkapcsolati kommunikációs képzést, a boldogulást egyre több családnak, a hitet és jövőképet egyre több embernek...

Amikor azt mondom, "el vagyok úszva", akkor ezt érzem alatta...
Hogy még annyi a tennivaló...)

..."

"Magad légy..." - avagy válság, közgazdaságtan, jövő, zsákutcák, kiutak

(Az alábbi írás inkább merengés, sem mint szakmai "hasznos-gondolatok gyűjteménye". Olvasás csak saját felelősségre.)


Nemrég volt egy szakmai képzés, ahol az egyik előadó egy vagyonkezelő volt.
Befektetési elemző, egy szakember, egy közgazdász.

Ha korábban még nem mondtam volna, én nem vagyok közgazdász. Sőt, nem vagyok matematikus sem, befektetési bróker sem, de még csak aktuárius sem. Amit a szakmáról, a gazdaságról, pénzügyekről megtanultam, azt az életben tanultam meg. "Kint a fronton". Az ügyfeleknél, a vállalati képzéseken, a saját életemben - látva a mások által elkövetett hibákat, felismerve a saját családomban, és a saját magam által elkövetett hibákat. Szembesülve a tévedésekkel és következményeikkel, mérlegre téve a lehetőségeket, sok ezer oldalnyi "okosabb ember" írásait elolvasva, értelmezve, megemésztve.

Nincs róla diplomám.

Ebből fakadhat, hogy nem értem, miért baj a közgazdászok szerint, hogyha egy államháztartás szuficites, vagyis többet termel, mint amennyit költ egy ország.
(Svájc pl. egész jól elvan, évtizedek óta. Ahogy a skandináv országok is, amennyire én tudom...)
Hogy miért baj, ha csökken a hitelezés - miért csak hitelekből lehetne beruházni...?
(Persze - hitelekkel olyanok is be tudnak ruházni, akiknek amúgy kevés a tőkéjük, ám ezzel akkor is "előre költjük el" a "majd holnap megtermelt" eredményünket.)
 Miért baj, ha egy gazdaság nem "dübörög" folyamatosan; vagy egy gazdaságban miért "kell 2-3%-os inflációnak lennie".
(Miért kell nominálisan drágábbá válnia a termékeknek annak fejében, hogy az adósságunk is értéktelenedjen.)

"...Azonnal kell reagálnunk, már nincs sok időnk arra, hogy megértsük azokat a globális pénzügyi folyamatokat, amelyek a világgazdaságot a lassulás irányába taszítják. Amennyiben ez sikerül, máris fel lehet készülni egy esetleges újabb sokkra, hiszen barátkozni kell a gondolattal: lelassult a gazdaságok bővülése...."

Persze - összességében, bolygószinten még növekszik az emberi populáció, így elméleti magyarázatnak adódna, hogy "többet kell termelnünk, hiszen egyre többen vagyunk a megtermelt javakra".
Csakhogy a fejlett gazdaságok hiába termelnek többet, az elmaradott (afrikai, stb.) népek ebből aránytalanul kevesebbel részesülnek. Hiába kell több nyersanyag a fejlett világnak, csak a kizsákmányolás nő ezáltal, nem az elmaradottabb régiók fejlettsége, "gazdagsága". 

Nem kedvelem kollégám szélsőséges álláspontját, miszerint a közgazdaságtan régen elszakadt a realitásoktól, és ma már egy önmagában burjánzó, és így sokszor életszerűtlen eredményeket adó "tudományterületté" vált.
Ugyanakkor nem tudok azonosulni sok tézisükkel.

Mi volna, hogyha nem a "pénzügyi folyamatokból" indulnánk ki, mikor a jelenkor megértésére törekszünk? Ha nem a "profit" volna a közgazdász-gondolkodás alfája és omegája?

Vajon mi történne, hogyha a fenntarthatóságot, netán más, még idealisztikusabb elveket, célokat kezdenénk el rendező elvként alkalmazni?
Mi történne, ha felvállalnánk, hogy bár 100 Ft-ot termelek, a megélhetésemhez-boldogságomhoz elég 55 Ft - nem kell nekem X5-ös béemvé...

Tudom, "tönkre menne szegény béemvé-gyár, egy csomó munkásnak nem volna munkája..."

Azonban nézzük már meg jobban egy kicsit...
Nem-e úgy hangzik a válasz valójában, hogy "szegény munkásoknak nem volna munkájuk - a béemvé-gyárban..."?


Igen, kellemetlen volna, hogy százaknak, ezreknek kellene átképezniük magukat... És mondjuk elhelyezkedni a hulladék-újrahasznosítás iparágaiban...
Vagy a megújuló-energiaiparban.
A munkaerő-hiányos oktatásban, vagy egészségügyben, szociális szférában...

Kényelmetlen volna.
Sokaknak.
Pláne a béemvé-gyártóknak, hogy a profit jelentős része nem termelődne meg náluk.
Vagy - nem náluk termelődne meg...


Kényelmetlen volna, ha nem vihetnénk magánrepülővel Angliába a kutyánkat gyógyíttatni...?
Túl távoli példa...?

A múltkor ajándékba kaptam egy siklóernyős élményt a kedvesemtől, valahol vidéken voltunk kint, egy tarlón. Írd és mondd, egy család (Apuka vitte Anyukát és a Kicsilányát), míg a sorára várt, beszállt a kocsiba, és eltolatott a max.60-80m-re lévő bokrokig... (Nyilván nem tudom biztosan, mit kellett a bokrok közt csinálniuk, de végülis azt hiszem, nem is ez a fontos a történetben.)

Kényelmetlen volna, hogyha "béemvé" helyett sétálva tennénk meg az amúgy sétálva is megtehető távolságokat.

Kényelmetlen volna, hogyha nem fizetnénk havonta 10-15 ezret a 120 csatornáért, amiből talán 3 van, amin értelmes műsort találunk.

Kényelmetlen volna, hogyha nem vehetnénk 20-30 ezerért legót a boltban - hanem mondjuk elmennénk "bolhára", vagy börzékre, és megvennénk azoktól, 100 forintokért, akik már megunták...

Kényelmetlen volna (?!), ha nem nájkicsukában játszhatná az agyát a szemünk fénye a korosztály-társainak... Hiszen ahhoz, hogy értelmes, "fenntartható értékrenddel" rendelkező, gondolkodó felnőttet neveljünk az emberpalántákból, ahhoz bizony erőfeszítésre, szülői többletenergiára volna szükség...
Nem heverhetnénk standby-ba kapcsolt aggyal a 120 csatorna előtt (szabad)naphosszat...


Mondom mindezt úgy, hogy pontosan tudom, mennyivel kényelmesebb leheverni egy film elé este, mikor hazaérek, mint leülni társasozni a gyerekekkel...
És igen - úgy mondom, hogy sokszor vagyok én is kényelmes. És film elé heveredek le...

Úgy mondom, hogy tudom, nekem kell az elsőnek lenni, aki változtat.

Úgy mondom, hogy emlékeztetem magam a valaha életelvnek választott idézetre:


"Magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!"

Mit hoz a holnap - avagy lehet-e tanácstalan egy tanácsadó?

#nemszakmai
(Itt hagyd abba, ha a szokásos, lényegre törő, objektív, (napi instant pénzügyi tanácsot) gazdasági gondolatokat keresed.)




Itt ülök a monitor előtt.
Előttem kávé, kint az utca megszokott zaja.
Igyekszem ráhangolódni a munkára - kicsit rendbe tenni a reggeltől és hétvégétől még kócos gondolataim. A szokásos napi rutinok - ezernyi remek ajánlás, hogyan maradj motivált, légy hatékony és eredményes - között csak turkálok, ahogy az ovis a nemszeretem-reggeliben a villájával.

A múlthéten már épp kezdtem lezártnak, kereknek érezni egy ügyfelem tanácsadás-anyagát, amikor (éljen a maximalizmus) amolyan utolsó utáni mozdulattal (ez nem volt téma) elkezdtem számolni, hogy a két frissen vett ingatlanunkból melyik mennyit is termel - mit lehet hozamként kimutatni.

Meglepő eredményre jutottam, méghozzá nem azért, mert rosszul számoltam. És nem azért, mert az eredmény eltért a várttól (kb. 0-1%/év nettó hozamot vártam, és kb. ennyi is lett).

Elindított egy gondolaton, amely már formálódik bennem egy ideje.

Többé-kevésbé egyetértés van a piacon arról, hogy az elmúlt 10 év gazdasági dübörgése ("konjunktúra") lassan szükségszerűen visszaesésbe fog fordulni. A válság várt méretében és időpontjában vannak eltérő várakozások, de hogy jön ,"biztos".

Aztán jött egy cikk, egy számomra hiteles szakemberrel készült interjúból, aki azt mondta, lehet, hogy a "sosem volt még ilyen-időszak" a gazdaságban felismert ciklikusságot is némileg megváltoztatja - hogy talán épp a várakozások miatt van némi lassulás, noha nincs mögötte valós gazdasági indok. A politikai reakciók viszont úgymond "előre elpufogtatják a lőport", vagyis később emiatt jóval keményebb helyzetben találhatjuk magunkat.

Miért bonyolítja ez az életünket?

Az utóbbi egy-két évben szisztematikussá vált, hogy az ügyfelek megtakarításait a válságra készülve a kevésbé kockázatos eszközök felé irányítjuk.
De ha nem lesz - azaz nem a következő 2-3 évben lesz válság?

A kötvények negatív kamaton forognak, a részvényeken még lehet hozam - de mi már mozdultunk a kötvények felé. Az arany 100 éves grafikonját elnézve jogos az aggodalom, hogy az aranyárban is lehet némi manipulált felfújás.
Aki megtakarít (mert még nincs kellő tőkéje), milyen reáleszközbe tehetné a pénzét...?

Lehet-e egy tanácsadó "tanácstalan"...?

Azt hiszem, ez a legnagyobb csapdája ennek a szakmának.
Ha jól megnézzük, hiába nyilvánvaló, hogy nincs jósgömbünk (senkinek), hiába bukott meg eddig előbb-utóbb minden, a jövőt matematikai modellekkel (MI-k, tuti befektetési "szisztémák") kifürkészni igyekvő orákulum - mégis minden ügyfél valahol azt várja egy "pénzügyi-/befektetési tanácsadótól", hogy mondja meg, "minek megy fel az ára holnap".

Ha felvállaljuk, hogy magunk sem látunk a jövőbe, úgy ránk sütik a kóklerség bélyegét, és elmennek azokhoz a (csalókhoz) "profikhoz", akik vehemens magabiztossággal vetetnek majd "befektetési aranyat", csakittcsakmost-biztosítást, esetleg bitcoint velük.

Mit sem számít, hogy 3-5 év múlva rendszerint már a "profik" cégei sincsenek sehol, nem hogy maguk a "tanácsadók", vagy hogy hányszor nyertek már nagyobb teret a "biztos jövőismerettel" házalók, és hányszor bizonyította már a történelem, hogy nem létezik "biztos"...

(...)

Egy valahol-valamikor hallott idézet jut eszembe, míg az utolsó korty is elfogy a csészémből - s ebben lelek egyfajta nyugalomra, ha válaszra nem is:


"...Az én kezemben csak az igazság van, nem több, s nem kevesebb..."

"Megőrizzük, megvédjük..." - 2. rész - avagy 1 példa, hogy olvass a sorok között

A minap megjelent egy cikk a Pénztárszövetség szakmai konferenciája, illetve az ott elhangzott kormányzati törekvés nyomán az azenpenzem.hu-n.

Jól összeszedett írás, csak meglátásom szerint túlzottan törekszik "polkorrektnek" lenni.

Ezért idézetekben kiemelem a cikk magját, hogy félre ne értsük.



"...Mindenféle megtakarítást*, így a nyugdíjcélú és az egészségcélú pénzeket is úgynevezett jóléti alapokba terelne a Magyar Nemzeti Bank, hogy hatékonyabbá tegye** az idős korra történő megtakarítást és az egészségpénzek felhasználását is. Az elképzelések szerint minden munkavállalót automatikusan beléptetnének a rendszerbe, ahova a fizetésük bizonyos százalékát utalnák."
(*a jelenleg önkéntes pénztárba befolyó pénzeket, a pénztárak beolvasztásával)
(** Utálom a politikát - nincs gyomrom hozzá. De nem felejthetjük el, hogy arra figyeljünk, amit tesznek, ne arra, amit mondanak.)

"...Vagyis kellene a megtakarítás a nyugdíjas évekre, méghozzá mindenkinek. Csakhogy a jelenlegi önkéntes megtakarítási rendszerek (önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás, NYESZ) együttesen is mindössze a munkavállalók mintegy 29 százalékát érik el – hangsúlyozta Nagy Koppány. Emiatt a nagy többségnek nem lesz megtakarítása."

Vagyis valóban önmagunktól keveset teszünk félre. A lehetősége mindenkinek megvan, de nem él vele, vagy nem megfelelő arányban teszünk félre a jövedelmeinkhez képest.

"...A jóléti alapokba azonban mindenkit automatikusan beléptetnének, viszont nem lenne kötelező. Aki nem akar benne lenni, az kiléphet."
"...Vannak nemzetközi példák... a brit példát kellene követni, ahol a meglévő önkéntes, de piaci alapon működő nyugdíj-megtakarítások mellé hozták be a mostani hazai elképzeléshez hasonló NEST-et. (Ehhez csatlakoznak automatikusan az új belépők.) A bevezetés 10 millió új megtakarítót hozott az Egyesült Királyságban, és 80 százalékuk maradt a NEST tagja."

Rémlik mi volt a Magánnyugdíjpénztárakkal...? 
Telenyomták a médiát hazugságokkal (pl. "eltőzsdézik" a tagok vagyonát - 4. oszlop, 10 éves átlagos nettó hozamráta), beijesztettek minden pénztártagot, hogy ha nem lép vissza az állami rendszerbe, onnan nem kap majd semmit (utóbb persze ezen finomítottak - és mellesleg akinek van még 15-20+ éve a korhatárig, az amúgy sem kap majd "semmit"), és azt mondták "választani lehet" hogy maradsz mnyp-tag, vagy visszalépsz.

Nem hivatalosan - számos ügyféltől hallottam -, aki állami cégnél, vagy hivatalban dolgozott, az állása elvesztésével fenyegették, ha nem lép vissza.
Emellett pedig a visszaléptetés automatikus volt - aki maradni akart, annak kellett nyilatkoznia.
Pontosan ezért. Mert tudták, hogy a nagy tömeg "lusta lesz" mozdulni, nyilatkozni, utánajárni.


"...Bár jól mutat, hogy 1 millió 122 ezer önkéntes nyugdíjpénztári és 1 millió 37 ezer önkéntes egészségpénztári tag van, csakhogy a tagok fele – mindkét pénztártípusban – egyáltalán nem fizet tagdíjat."

"...Csakhogy a puszta számok mögött okok is állnak. Az elmúlt időszakban gyakorlatilag minden évben drasztikusan átalakította a kormány a cafeteria rendszerét. A végső csapást pedig tavaly mérte a szektorra, emiatt 2019-től a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás ugyanúgy adózik, mint a munkabér. Miközben korábban a legkedvezőbben adózott. (Mint megírtuk, a cél a pénzek SZÉP-kártyára terelése, és ezen keresztül a belföldi turizmusban érdekelt vállalkozások zsebének megtömése volt.)



"...A szakértő szerint a rendszer bevezetéséhez szükséges a munkáltatói hozzájárulás, ami nélkül csekély a siker esélye. Alacsony tagdíjra van szükség különben magas lesz a kilépők aránya. Többféle célhoz kell hozzá férni, ami segít bevonzani a megtakarítókat. Ez viszont a nyugdíjat csökkenti. És fontos lenne a bizalom, aminek nem tettek jót a múltbeli rossz tapasztalatok. De a legfontosabb, hogy milyen struktúrában működik majd. Kik lesznek a befektetési döntéshozók, és milyen hozamokat tudnak majd felmutatni."

Egy kedves munkatársamat tudnám idézni:

"Szigorú kontroll, hozzáértés, társadalmi hasznosság, biztonság, értékállóság...
Avagy “megőrizzük, megvédjük”, 2. rész..."(Mindezt ahelyett, hogy a középiskolákban megtanítanánk a fiataloknak, hogy mit jelent és hogy kell jól csinálni az öngondoskodást. Ahelyett, hogy a szülőket megtanítanánk, hogyan tanítsák meg a gyermekeiket öngondoskodni.)