"Az élet nem utazás - Alan Watts
Mit is jelent az élet? Társadalmunk, neveltetésünk elhiteti velünk, hogy örökké feljebb, előrébb kell lépnünk, így mindig egy jövőbeli célért élünk. Sokan mindenféle biztosításokat kötnek, esetleg félreraknak a jelen pillanat rovására nyugdíjkorukra. Számolgatják, hány évük van hátra még a nyugdíjba vonulásig, mintha az lenne a cél. Csak éljük le minél előbb az életünket. Sokan ilyen-olyan tanfolyamokra, különórákra küldik a gyereket, hogy ha felnő, jó állása és sikeres legyen. Így aztán elvesznek a drága, felhőtlen gyermekévek, a felnőtt végigrohanja életét, és mire észbe kap, lemaradt a lényegről. Mert közben elfelejtett élni. Pedig az élet lényege nem más, mint a pillanatban élni. Nincs cél, nincs jövő, csak a jelen. Sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a másnap. Másnap amúgy is megint a jövőn agyalnánk, így sohasem tudnánk a jelenben élni. Mindezt főleg azok értik meg, akik szeretett közeli hozzátartozójukat vagy barátjukat veszítik el idő előtt."
Elsőre nehéz eldöntenem, hogy dühít, vagy csak kiábrándít-e ez a gondolatsor.
Tipikus példája a félremagyarázások "bölcsességbe csomagolásának".
"...társadalmunk, neveltetésünk elhiteti velünk, hogy örökké feljebb..."
Nos. Gimnáziumi tananyag az entrópia és az evolúció. Egyik sem társadalmi "találmány". Az élet alaptermészete a fejlődés. A tudomány még nem fejtette meg a pontos, részletes megismerésig a lélek és az intelligencia, az anyag és az értelmes élet közti kapcsolódást, így arról nyilatkozni, hogy a lélek természete is a fejlődésre való törekvés, talán korai. Bár ha csak önmagammal számot vetek, hajlok erre a következtetésre. Persze a szocializációs hatásokat nem lehet semmibe venni, és nyilvánvaló a szerepük. Ám ezek csak az intelligensnek tartott élet társadalmaiban lépnek fel olyan intenzíven és összetettségben (a falkában élőknél is megjelenik, hatással van az egyed viselkedésére, de mértéke jelentősen kisebb, és nem merülnek fel a "személyiséget befolyásoló" hatásai).
"...Sokan mindenféle biztosításokat kötnek, esetleg félreraknak a jelen pillanat rovására nyugdíjkorukra. Számolgatják, hány évük van hátra még a nyugdíjba vonulásig, mintha az lenne a cél..."
Ettől válik veszélyessé egy ilyen írás.
A gyanútlan olvasó - aki talán csak átfutja ezt, a mai napon 112. idézetet, és fel sem fogja igazán - tudatalattijában megragad, és mikor az életére jelentős hatással lévő döntések elé kerül, hatni fog rá.
Negatívan.
Sehol sem hallottam még, hogy a nyugdíjbavonulás lenne az életem célja. Bárkivel beszéltem, aki nyugdíjas lett, egyikük sem mondta, hogy ez lett volna a célja az egész életében, vagy neki ezt mondták volna.
Azt azonban egyre többször hallom, látom és tapasztalom, hogy a szerző által emlegetett társadalmunk mind kisebb lélekszámú fiatalabb generációi nem képesek eltartani a létszámban őket mind jobban meghaladó idősebb, nyugdíjas generációkat. Ezért árul Mari néni sütikét a Nyugatinál - jobb esetben. És ezért kéreget Gizi néni szomorú arccal, elcsukló hangon az aluljáróban, a receptjeit szorongatva, amiket nem tud kifizetni a nyugdíjából.
Az tehát, hogy "félretenni a nyugdíjunkra a jelen pillanat rovására", enyhén szólva manipulatív megfogalmazás.
Amennyiben nem kívánjuk Mari néniék sorsát, akkor szükség.
A túlfogyasztás boldogsággal való azonosítása ("csak a pillanat számít") - az valóban a társadalmunk által elhitetett illúzió. A természetben számos formában találkozunk a felhalmozással. A "nem azonnali felélés" életstratégiáival.
"...Sokan ilyen-olyan tanfolyamokra, különórákra küldik a gyereket, hogy ha felnő, jó állása és sikeres legyen. Így aztán elvesznek a drága, felhőtlen gyermekévek, a felnőtt végigrohanja életét, és mire észbe kap, lemaradt a lényegről..."
Itt van az a beágyazott igazság, ami az egész idézetet segít átbújtatni az elme szűrőin. Ettől hat igaznak az egész, hogyha csak felületesen olvassuk. Ez kérem tudományosan is leírt befolyásolástechnika. (Ha érdekel, a témában ajánlom Újszászi-Bogár László munkásságát.)
Oly mértékű már a „megélhetési-félelem”, és a fogyasztói társadalom manipulációja, mellyel elénk vetít egy illúziót arról, mi a „menő”, a „trendi”, hogy milyen a „jó élet”, és mit kell megvennünk, hogy elérhessük – oly mértékű, hogy valóban hajlamosak vagyunk szülőként elkövetni az első hibákat, felnövő gyermekként, ifjú emberként pedig a továbbiakat.
Csakhogy ez nincs összefüggésben – pláne nem ok-okozati összefüggésben a fejlődésre való törekvés igényével. (Ebben áll a csúsztatás.)
„…Nincs cél, nincs jövő, csak a jelen...”
Mondta Edison, és letett a próbálkozásról, hogy valaha villamos fénnyel űzze el az éjszaka homályát.
Mondta Einstein, és felhagyott a tér-idő természetének megértésére való törekvésével.
Mondta Richter Gedeon, és inkább elment sörözni a haverokkal, minthogy több száz munkahelyet teremtett volna a nehéz időket élő Magyarországon a gyógyszergyára felépítésével.
Mondta ezt anyukád és apukád, ezért nem küzdöttek tovább veled, hogy megtanítsanak olvasni, inkább bekapcsolták neked a tévét, hogy csöndben maradj, és ők élhessenek a pillanatnak.
Ugye, hogy ha kicsit más oldalról nézzük, máris látványosan abszurddá válik ez a gondolat?!
Félreértés ne essék, nem célom „megmondani a tutit”, hiszen nincs nálam a bölcsek köve. Attól azonban óvnálak, hogy odafigyelés és mérlegelés nélkül olvass el mindent, amit eléd mos a net.
Mert van jövőd, és azt ma alakítod.
Mert valóban Ma kell élned, és ez nem jelenti, hogy ne kéne gondolj a Holnappal.
