Szakmai Ön-becsülés - avagy fejlődésünk 8 stációja

Folyamatosan igyekszem foglalkozni az önfejlesztéssel, azokkal a területekkel, amiken felismert hiányosságaim vannak. Olvasok, és az olvasottakat több-kevesebb tudatossággal igyekszem beépíteni. Szabó Péter könyvét olvasva (Állj félre a saját utadból!) elmerengtem, mivel tudom a magam számára elfogadtatni, hogy "megérdemlem" a munkám gyümölcseit - megérdemlem a magasabb bevételt, a jobb életet.
(Szegény családban születtem, így masszív szegénységtudatot kell leépítenem-elengednem.)

Ezen a gondolaton indultam el, és egy érdekes felismerésre jutottam.

Azt már korábban felismertem, hogy az idealizmusom, a többek közt anyámnak köszönhető stabil értékrendem, a sokszor elátkozott maximalizmusom a választott hivatásomban erősségként is felfoghatóak, és ezek együttes jelenléte olyan elhivatott és felkészült pénzpiaci szakemberré tesznek, amilyenből nem sok szaladgál itthon. (Ennyi volt az "önfényezés".)

Az átlagos "pénzügyi tanácsadókból" (mindazokból, akiket tévesen egy kalap alá vesz a köznyelv) vagy a profizmus hiányzik, vagy az etika karcsú, vagy korlátozottak a szakmai lehetőségek, esetleg a kellő alázatnak/motivációnak/lelkesedésnek vannak szűkében ("leszarják", "csak a pénzért csinálják", stb.).

Úgy döntöttem, összeszedem azokat a szempontokat, amiért egy elhivatott, profi szakember megérdemli az "átlagon felüli fizetést" - a mi területünkön*.

(*Hogy mit értek ezalatt, hogy szerintem mit jelent valójában pénzügyi tanácsadónak lenni, arról képet kaphatsz - itt a valódi feladatról,  itt a hozzáállásról, itt a mai magyar valóságról az "ún. tanácsadók" világában, itt a gondolkodásmódról,  és itt a társadalmi felelősségvállalásról is.)


1. Az elindulás kihívása

Mikor valaki elindul a szakmánkban (itt szűken az allfinanz-tanácsadásra értem), mit tagadjuk, egy eléggé leharcolt, lejáratott szakmát kezd megtanulni - mert a köztudatban minket is összekevernek az ügynökökkel. Kimondva, vagy kimondatlanul, de ezt (mindenki) a legtöbben így gondolják.

Hogy milyen indíttatásból vágnak bele, gyakorlatilag mindegy is - a lényeg, hogy "árral szemben" indulnak el. A kezdőket a legritkább esetben várja otthon bátorító, bíztató, pozitív közeg - hiszen ritka, hogy a családban bárki korábban sikerre vitt volna egy hasonló próbálkozást, vagy éppen negatív tapasztalatokat szereztek korábban "tanácsadókkal". Arról, hogy most éppen az ő párjuk/csemetéjük az, aki próbálkozik - aki saját magát adja bele a dologba, és talán éppen emiatt érhetne el sikert - hogy most a saját szerettüket értékelik le... Hát ezt valahogy a többség ilyenkor elfelejti.

Nem kis teljesítmény kitartani az első év végéig egy ilyen környezetben (a legtöbben nem is teszik) - amikorra már lesz annyi siker és tapasztalat a hátuk mögött, hogy ne mások véleményére alapozzák a döntést, maradnak-e, és megtalálják-e a helyüket.

2. A feladat

Adott tehát egy jobb esetben semleges környezet, és adott a szakma, ami - lévén a gazdasághoz kötődik - szükségszerűen folyamatosan változó információhalmazzal dolgozik. Mintha beugranál egy folyóba, és az volna a dolgod, hogy ússz kicsit gyorsabban a sodrásnál. Aki úszott már folyóvízben, az tudja, hogy nehezebb, mint egy medencében.

Ahogy az iskolai oktatás célja sem a lexikális tudásanyag (vagy nem ennek kéne, hogy legyen), hanem a tanulás készségének elsajátítása, itt sem az a cél, hogy mindenről tudj adatokat, hanem hogy megtanuld hol találsz válaszokat, és megtanuld kiszűrni a releváns információt.

Ennyi a "szakmai" része - a 10%.

A sikerességhez azonban 90%-ban arra van szükség, hogy megtanulj jól kommunikálni. Megtanulj aktív hallgatóvá válni, a lehető legtöbb féle mentalitású, legkülönbözőbb területeken dolgozó-élő, legkülönbözőbb végzettségű emberekkel megtalálni a közös hangot. Megértsd őket, és megtanulj mindenkivel a "saját nyelvén" beszélni, hogy ő is megértsen Téged.

Megtanuld érezni, hol az a vékony mezsgye az információátadásban, ahol eleget mondasz ahhoz, hogy megalapozottan tudjon választani, de nem mondasz túl sokat, felesleges adatokat, információkat, amikkel inkább csak összezavarnád a másikat.

3. Az etikai kihívás

Jól érzed - ez a "kommunikációs mezsgye" egyben etikai határvonal is. A közvetítői szakma mai megítélését éppen olyanok vívták ki, akik a saját anyagi érdekük szerint döntötték el, mit mondanak és mit hallgatnak el az ügyfeleik előtt.

Nálunk a mentorok egyik legkomolyabb feladata annak lekövetése, hogy a kezdő munkatársak értékrendje mennyire szilárd - hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a közösségünkre, a cég valamennyi munkatársára rossz fényt vessen egy kifogásolható hozzáállású "újonc".

Ez talán a legnehezebb - már-már azt mondom, "mivel ez vagy van, vagy nincs". Bár a környezet - a munkatársi környezet, a vállalat - minden bizonnyal ad valamiféle tartást, nevel ezen a téren is.

4. A szociális- és emberi kihívás

Aki elkezdi megtanulni a szakmát nálunk, bekerül egy vállalati kultúrába. Egy olyan kultúrába, amiről azt hiszem megalapozottan mondhatom, hogy ritkaságszámba megy a hazai piacon. Egyszerre rugalmas és támogató, mégis önállóságra nevelő, és szigorú rendszereket működtető.

Szabadságot ad, amivel ugyancsak meg kell tanulni élni (és nem visszaélni - hiszen végeredményben csak saját magaddal tolhatsz ki). Beilleszkedni egy közösségbe, befogadni egy csomó új információt, megismerkedni filozófiai elvekkel, szakmai-etikai elvárásokkal, a rendszerekkel, az egyénekkel... Persze gondolhatod, hogy "ilyen minden cégnél van" - és tulajdonképpen igazad van. Csak az átlagos cégeknél (és pl. a pénzpiaci ügynök-cégeknél) olyan szigorú korlátokat határoznak meg, amelyek egyértelműen megszabáják, mit tehetsz, mit nem - ami egyfelől egyszerűsíti a helyzeted.

A kezdő, aki hozzánk jön szabadságot kap - ami lefordítható "kevesebb korlát/kevesebb támpontként" is. (Persze ezért kap személyes mentort, hogy legyen aki eligazítja.)

Az emberek többsége fél a szabadságtól, mert egyet jelent azzal, hogy nincs kit/mit okolni. Te vagy a felelős - a felelősségvállalás pedig szintén megtanulandó, kezdetben bizony talán riasztó lecke!

5. A folyamatos tanulás

Itt a lusták nem maradnak meg. A világ változik, és az egyik vállalásunk, hogy mi időben fogunk tudni a változásokról, és akit az ügyfeleink közül érint, annak időben szólunk, sőt javaslunk reakciót. Ez elképzelhetetlen anélkül, hogy akár a tevékenységünkre vonatkozó jogszabályok változásait, akár a piac (a termékek és kondíciók) változásait, vagy a gazdasági változásokat ne követnénk le azonnal. Elgondolkodtam, hogy vajon, ha összemérnénk egy egyetemi képzés anyagmennyiségét, és mindazon oktatások és önképzés anyagát, amit egy teljes jogú kiképzett munkatársunk kellett, hogy magáévá tegyen - vajon milyen eredményre jutnánk...?

6. A személyiségfejlődés szükségessége

Talán a legnehezebb feladat mind közül. Soha véget nem érő, szerteágazó, és elengedhetetlen. Önismeretet tanulni-fejleszteni, tudatosságban fejlődni, önkritikában és énképben fejlődni, elfogadásban és alázatban, kitartásban, értékrendben, hozzáállásban és világszemléletben pozitívan változni...

Ez az út egy tükörrengeteghez hasonlít. Vagy tükörlabirintushoz. Csupa olyan tükörből felépítve, amelyekbe egyenként sem feltétlenül könnyű belenéznünk. 

A sikeressé váláshoz azonban elkerülhetetlen.

Szembenézni a gyengeségeinkkel, a félelmeinkkel, az ostobaságainkkal, a tévedéseinkel. Belátni és elfogadni őket - elfogadni a tényt, hogy ezzekkel együtt vagyunk mi Mi, és elfogadni a kihívást, hogy sorban fejlesztünk, javítunk rajtuk.

Egyenként is elég feladatot jelentenek egy életre is akár - itt azonban nem úszod meg eggyel...

A legtöbben ez elől hátrálnak meg.

Legyőzni a kishitűségüket és megtanulni hinni (önmagukban, a kollégáikban, az emberekben, stb.)...

Legyőzni a lustaságukat...

Változtatni a megszokásaikon - nem csak érteni, de élni az "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig" gondolatát...

Kiállni a saját döntéseik, saját hitük, saját álmuk mellett - akár a szeretteik kishitűségével szemben...

És még sorolhatnám.

7. A hosszabbtávú előretekintés - tervezés, célok, cselekvési terv

Ezen a téren a magyar társadalom nyugati szomszédainkkal való összevetésben jelentősen deficites. Így hát a kezdőink is újabb megtanulandó leckével gazdagodnak - egy újabb olyan leckével, amely visszatrat minden területen addig, míg fel nem ismered, el nem fogadod, és el nem kezded csinálni-élni.

Meg kell tanulni, mi is az, hogy "cél". Meg kell tanulni, hogyan különböztetheted meg a "hamis célokat" (külső elvárásból, vagy egóból fakadó "célok") a valódiaktól. Meg kell tanulni jól megfogalmazni a célokat, tervezni a hozzájuk vezető utat. Meg kell tanulni rendszeresen, tudatosan foglalkozni a célokkal.

Meg kell tanulni minél objektívebben mérni a fejlődést, az elvégzett munkamennyiséget (ennek eszköze pl. a statisztika, amit szintén meg kell tanulni elkészíteni, vezetni, használni). Meg kell tanulni a következetes cselekvést.

Meg kell tanulni együtt dolgozni a mentorokkal, konstruktívan, valóban jól felhasználva a támogatást, amit tőlük kaphat egy kezdő.

8. A vezetővé válás kihívásai

"Vezető az, akinek vannak követői." (J.C. Maxwell)

Egy újabb feladat, amit valójában egyikünk sem úszhat meg. Egyfelől, mert legalább egy embert biztosan vezetnünk kell - saját magunkat.

Másfelől, mert ha maradunk a pályán, rá kell döbbennünk, hogy tulajdonképpen az ügyfelek, akiknél dolgozunk szintén ezt várják tőlünk. Utat mutatunk nekik a döntéseikben - tehát vezetjük őket. Kezdetben még kevésbé tudatosan, ám ebbe is bele kell nőnünk, ehhez is fel kell nőnünk. Mind szakmailag, mind felelősségvállalás szempontjából, emberileg.

Nálunk, akiben van ambíció erre, lehetőséget kap idővel, hogy amit ő megtanult, amiért megvívta a maga harcait - azokkal a tapasztalatokkal, azzal a tudással segítse mások fejlődését.

És ha valakit ez a kihívás vonz, ha valaki ilyenformán is nyomot szeretne hagyni a világban maga után, akkor újabb mélységeiben, újabb szögből nézhet bele a saját tükreibe a munkatársain keresztül...

Jogos a kérdés, "megéri-e"...?! 

Megéri-e mindezt a kihívást, nehézséget felvállalni...?

Gondolj csak bele! Valójában azokon a fejlődési folyamatokon, amiket felsoroltam, különböző ütemben és sebességgel, különböző sorrendben és helyzeteken keresztül, különböző áldozatok árán, de...

Mind végig megyünk az életünk során.

Személyes kapcsolatok, állások, barátságok és munkakapcsolatok, pénz és illúziók feláldozása révén, de - végeredményben erről szól az élet.

Ez a szakma - nevezzük értékesítésnek, vagy vegyük konkrétan az allfinanz-közvetítést - valójában csupán besűríti a feladatokat, tudatosságot követel a tanulásban, és végeredményben időt spórol meg azoknak, akik hosszabb-rövidebb időt eltöltenek benne. Igen, jól hallod - nem csak azoknak, akik tényleg megtalálják a hivatásukat nálunk, de azoknak is, akik "csak próbát tesznek", és egy-két év után rátalálnak a számukra "igazira".

Nem mellesleg még mindig igaz, hogy az egyik legjobban fizetett szakterület a pénzügyi - vagyis ha valaki komolyan veszi a tanulást, és meg akarja tanulni a szakmát, anyagi szempontból sem fog csalódni a választásában.

A valódi érték azonban, amit profitál - szerintem - az a személyiségfejlődés, az az út, amit bejár ezalatt. Ami kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, tudatosabb emberré teszi - olyanná, aki mind az üzleti kapcsolataiban, mind a magánéletben sikeresebbé, nyíltabbá válik.

Merj kérdezni - avagy egyetlen javaslat, hogy Te ne szúrd el...

Nemrég egy házaspárnál jártam, akik a lelkészük ajánlására ültek le velem megismerkedni.

Bajban vannak.

Elmondásuk szerint a probléma egy kb félmilliós tartozás, aminek sok a kamata, nem győzik fizetni.

Bemutatkozás, és rövid beszélgetés után világossá vált, hogy a probléma jóval nagyobb, mint az a tartozás, aminek a rendezése kapcsán segítséget várnak.

Ötven felett, egy bejelentetlenül ledolgozott élettel a hátuk mögött a valódi problémájuk nem az a négy-ötszázezer banki adósság, ami körül a beszélgetés elindult, hanem az, hogy a munkaerőpiacon van talán egy szűk évtizedük - és ez alatt kellene felépíteni azt a tőkehátteret, ami megteremti a túlélés esélyét hatvan felett, és amit az elmúlt öt évtizedben nem tettek meg.


A saját anyám tudom hozni példának, aki évtizede nem tudott elhelyezkedni már a szakmájában, s most, hatvanegy évesen, még négy évre az "állami nyugdíjtól" már végképp nincs esélye semmilyen vonalon.


A legtöbben - az említett család is - meg vannak győződve róla, hogy az "ő esetük speciális", vagy hogy "velük ilyen sosem történhet".


Mintha a gravitációval lehetne vitatkozni...


Azért hoztam fel őket példaként, mert nem egyszer tapasztalok hasonló reakciót.
Segítséget kérnek, mert megszületik a felismerés, hogy önerőből nem tudják megoldani a helyzetet - ám nem tudják elfogadni a segítséget.

Kikérik egy szakember véleményét, majd "ők jobban tudják".

Nem az a gond, hogy az emberek nincsenek tisztában sokszor a saját hétköznapjaik eredményével sem, nem hogy a társadalmi-, gazdasági-, demográfiai szükségszerűségekkel.


A gond az, hogyha nem mernek kérdezni.

Gond az, hogyha elfelejtkeznek arról a tényről, hogy nem értenek a témához.

Vajon miért kérdőjelezzük meg ritkán az orvos kezelési javaslatát?
Miért nem állunk le vitatkozni egy ügyvéddel jogi kérdésekről...?

Gond az, hogyha nem ismerik fel, hogy a korábbi döntési mechanizmusaik ismerősnek ismerősek ugyan, és ezért a "biztonságos" választás illúziójába ringatnak - ám "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig".


Az ő esetükben sem a pénz hiánya volt a valódi oka a problémájuknak, hanem öt évtizednyi hibás szemlélet.

És a jelenben az alázat hiánya. Mert a segítségkérésen túl annak elfogadásához is alázat kell.
Átengedni az irányítást, - vezetéssel - egy addig ismeretlen útra lépni.

Én ezt látom a szakmánk lényegének. Kézenfogva vezetni, lépésről-lépésre új útra az embereket. Együtt haladni az úton, amíg az új szokások beépülnek, és már önállóan is biztonsággal alkalmazott rutinná válnak.

• Ha vágyaid vannak, de az utóbbi években keveset léptél előre feléjük,
  
• Ha úgy érzed, bizonytalan vagy, milyen hatásai lesznek (vannak) a Te életedre a szociális modellváltásnak,
  
• Ha nem a pénzpiac a szakmád - vagy csak egy szűkebb szeletével foglalkozol, specialistaként,
  
• Ha úgy érzed, hogy a pénz világa számodra nehezen megfogható...

Akkor Rád is Rád fér a segítség.

Merj kérdezni! 
Kérdezz arról, akit kérdezel! 
Hiszen ő is csak ember, mint Te - és az emberek valószínűleg kicsit közelebb állnak Hozzád, mint a pénz világa, a gazdasági élet, a demográfia.
Vagyis az emberről jobb képet tudsz alkotni - megbízhatóbb képet.

Válassz olyat, akinek szakmája a segítségnyújtás (ha ebből él, kénytelen komolyan venni)!

Válassz olyat, aki Téged képviselhet (nem ül a nyakán egy bank/biztosító/pénztár, aki befolyásolhatja) !

Válassz olyat, akiről az ismerősi körödben van tapasztalat!
Kérdezz róla olyat, akit ismersz (aki ismeri őt)!

És ha a kapott kép alapján úgy döntesz, hogy többet tud Nálad a témáról, hallgasd meg a véleményét, a javaslatát - és kérdezz újra! Minden kérdésed tedd fel!

És ha magabiztosan tud válaszolni rájuk, hogyha úgy érzed, nem csak a levegőbe beszél, ha azt látod, hogy valóban odafigyelt Rád és hosszabb távú stratégiát körvonalaz számodra (nem csak egy termékről papol) - akkor engedd, hogy vezessen!


Nem kell egyedül végigjárnod az utat!

Megváltoztatni a gondolkodásunkat, a szokásainkat időbe telik.
Közös munka.

Merj kérdezni...!