Nemrég egy házaspárnál jártam, akik a lelkészük ajánlására ültek le velem megismerkedni.
Bajban vannak.
Elmondásuk szerint a probléma egy kb félmilliós tartozás, aminek sok a kamata, nem győzik fizetni.
Bemutatkozás, és rövid beszélgetés után világossá vált, hogy a probléma jóval nagyobb, mint az a tartozás, aminek a rendezése kapcsán segítséget várnak.
Ötven felett, egy bejelentetlenül ledolgozott élettel a hátuk mögött a valódi problémájuk nem az a négy-ötszázezer banki adósság, ami körül a beszélgetés elindult, hanem az, hogy a munkaerőpiacon van talán egy szűk évtizedük - és ez alatt kellene felépíteni azt a tőkehátteret, ami megteremti a túlélés esélyét hatvan felett, és amit az elmúlt öt évtizedben nem tettek meg.
A saját anyám tudom hozni példának, aki évtizede nem tudott elhelyezkedni már a szakmájában, s most, hatvanegy évesen, még négy évre az "állami nyugdíjtól" már végképp nincs esélye semmilyen vonalon.
A legtöbben - az említett család is - meg vannak győződve róla, hogy az "ő esetük speciális", vagy hogy "velük ilyen sosem történhet".
Mintha a gravitációval lehetne vitatkozni...
Azért hoztam fel őket példaként, mert nem egyszer tapasztalok hasonló reakciót.
Segítséget kérnek, mert megszületik a felismerés, hogy önerőből nem tudják megoldani a helyzetet - ám nem tudják elfogadni a segítséget.
Kikérik egy szakember véleményét, majd "ők jobban tudják".
Nem az a gond, hogy az emberek nincsenek tisztában sokszor a saját hétköznapjaik eredményével sem, nem hogy a társadalmi-, gazdasági-, demográfiai szükségszerűségekkel.
A gond az, hogyha nem mernek kérdezni.
Gond az, hogyha elfelejtkeznek arról a tényről, hogy nem értenek a témához.
Vajon miért kérdőjelezzük meg ritkán az orvos kezelési javaslatát?
Miért nem állunk le vitatkozni egy ügyvéddel jogi kérdésekről...?
Gond az, hogyha nem ismerik fel, hogy a korábbi döntési mechanizmusaik ismerősnek ismerősek ugyan, és ezért a "biztonságos" választás illúziójába ringatnak - ám "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig".
Az ő esetükben sem a pénz hiánya volt a valódi oka a problémájuknak, hanem öt évtizednyi hibás szemlélet.
És a jelenben az alázat hiánya. Mert a segítségkérésen túl annak elfogadásához is alázat kell.
Átengedni az irányítást, - vezetéssel - egy addig ismeretlen útra lépni.
Én ezt látom a szakmánk lényegének. Kézenfogva vezetni, lépésről-lépésre új útra az embereket. Együtt haladni az úton, amíg az új szokások beépülnek, és már önállóan is biztonsággal alkalmazott rutinná válnak.
- Ha vágyaid vannak, de az utóbbi években keveset léptél előre feléjük,
- Ha úgy érzed, bizonytalan vagy, milyen hatásai lesznek (vannak) a Te életedre a szociális modellváltásnak,
- Ha nem a pénzpiac a szakmád - vagy csak egy szűkebb szeletével foglalkozol, specialistaként,
- Ha úgy érzed, hogy a pénz világa számodra nehezen megfogható...
Akkor Rád is Rád fér a segítség.
Merj kérdezni!
Kérdezz arról, akit kérdezel!
Hiszen ő is csak ember, mint Te - és az emberek valószínűleg kicsit közelebb állnak Hozzád, mint a pénz világa, a gazdasági élet, a demográfia.
Vagyis az emberről jobb képet tudsz alkotni - megbízhatóbb képet.
Válassz olyat, akinek szakmája a segítségnyújtás (ha ebből él, kénytelen komolyan venni)!
Válassz olyat, aki Téged képviselhet (nem ül a nyakán egy bank/biztosító/pénztár, aki befolyásolhatja) !
Válassz olyat, akiről az ismerősi körödben van tapasztalat!
Kérdezz róla olyat, akit ismersz (aki ismeri őt)!
És ha a kapott kép alapján úgy döntesz, hogy többet tud Nálad a témáról, hallgasd meg a véleményét, a javaslatát - és kérdezz újra! Minden kérdésed tedd fel!
És ha magabiztosan tud válaszolni rájuk, hogyha úgy érzed, nem csak a levegőbe beszél, ha azt látod, hogy valóban odafigyelt Rád és hosszabb távú stratégiát körvonalaz számodra (nem csak egy termékről papol) - akkor engedd, hogy vezessen!
Nem kell egyedül végigjárnod az utat!
Megváltoztatni a gondolkodásunkat, a szokásainkat időbe telik.
Közös munka.
Merj kérdezni...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése