Korábban már írtam a nyugdíjtémáról, és akik olvasták az eddigi bejegyzéseket, azoknak feltűnhetett, hogy "időtálló cikkeket" igyekszem írni, nem csak kérészéletű aktualitásokról fecsegek. Strukturális problémákat igyekszem egyszerűen megvilágítani, nem futószalagon gyártom a cikkeket az olvasottság fenntartására.
Most mégis újra a nyugdíj kérdését veszem elő a kormány "év végi jótékonysága" - pontosabban a jótékonyság és törődés látszatát keltő kommunikációja miatt.
A portfolio.hu idézte a miniszterelnököt, aki 2017 végén ismét pénzt oszt a nyugdíjasoknak, mintegy 3 millió embernek Magyarországon.
A félreértések elkerülése végett nem sajnálom a támogatást a nyugdíjaskorú emberektől, vagy a csökkent munkaképességűektől. Az én családomban is van leszázalékolt ember, és a saját anyám is nyugdíjas korú (62 éves) - igaz, ő még 3 évig csak várhatja, hogy talán nem emel korhatárt addig a kormány. (Pech, hogy a választások jövőre lesznek, utána pedig ismét jön a "mindent megtehetünk 4 évig"-élmény...)
Azonban feltennék pár egyszerűbb kérdést az elgondolkodtatás kedvéért:
1. Mi jelentene tartós, megnyugtató segítséget Önnek, kedves Nyugdíjas?
- Ha évente, ahogy épp sikerült az év a nemzetgazdaságnak, karácsony előtt küldene a kormány 10-20 000 Ft erzsébet-utalványt, vagy
- ha minden hónapban 3-5-10 000 Ft-tal magasabb nyugdíj érkezne...?
2. Miért nem valódi és tartós segítséget jelentő támogatást ad a kormány a nyugdíjasoknak - miért az eseti jellegű "cukorkaosztogatást" választják?
3. Mire lenne szükség ahhoz, hogy a ma élő nyugdíjasoknak több nyugdíjat lehessen fizetni?
Az idősebb korosztályoknak még mond valamit a "felosztó-kirovó rendszer" elnevezés - dióhéjban azt jelenti, hogy a ma adót fizető aktívak befizetéseit osztja fel az állam az egészségügy, az oktatás, az állami fenntartású egyéb intézmények, és a nyugdíjasok között.
Vagyis ha van
10 fő aktívkorú befizetőnk, és
5 fő nyugdíjasunk
(és eltekintünk tőle, hogy az éves megtermelt eredmény (befizetett adó) egy része másra megy el, mint eü, államadósság, oktatás, stb.),
akkor 2 aktív tart el 1 nyugdíjast, azaz ha 100 Ft/hó a nyugdíj, akkor egy aktívnak 50 Ft/hó-t kell befizetnie havonta a rendszer fenntartására.
(5 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 500 Ft/hó nyugdíjkassza, 10 aktívra)
Mi a helyzet akkor, hogyha van
10 fő aktívkorú befizetőnk, és
10 fő nyugdíjasunk, és
ugyanúgy 100 Ft/hó a nyugdíj...?
Akkor 1 aktív tart el 1 nyugdíjast, vagyis egy aktívnak 100 Ft/hó-t kell befizetnie a rendszer fenntartásához.
(10 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 1000 Ft/hó nyugdíjkassza, 10 aktívra)
És mi van akkor, ha van
9 fő aktívkorú befizetőnk, és
11 fő nyugdíjasunk, és
ugyanúgy 100 Ft/hó a nyugdíj...?
Akkor 1 aktívnak 1,2 fő nyugdíjast kell eltartania - vagyis 122 Ft/hó-t kell befizetnie ahhoz, hogy a nyugdíjasok ugyanazt a 100 Ft/hó-t kapják meg (11-en), mint tegnap.
(11 nyugdíjas x 100 Ft/hó nyugdíj = 1100 Ft/hó nyugdíjkassza, 9 aktívra)
1976-ban születtek utoljára jelentősen többen egy év alatt, mint addig, vagy az után. Azóta ők évről évre közelebb vannak a nyugdíjhoz, míg utánuk egyre kevesebben jönnek...
A vonal mutatja, hogy állt az adott korosztály lélekszáma 1976-ban (felső kép), a színezett terület mutatja, mennyien lesznek az adott korosztályban 2041-ben, hogyha a születés/halálozási trendet nem tudjuk megfordítani.
Aki mozgóképen is szeretné látni a változást, ismerkedjen meg ezzel a linkkel.
Vagyis a fenti kérdésekből a harmadikat egyszerűen megválaszolhatjuk:
Ahhoz, hogy magasabb nyugdíjakat lehessen fizetni, több befizetőre lenne szükség (végeredményben több gyermekre, akikből adófizető lesz), vagy /fő magasabb befizetett adóra.
Mi látszik az ábrákon?
Hogy több befizető nem lesz a jelenlegi életkilátások mellett. (A fenti statisztika nem számol az elvándorlással. Amúgy.)
Sőt egyre kevesebben leszünk.
Adódik a kérdés: Ön szerint tudunk-e magasabb adóterheket vállalni?
Hiszen a feketegazdaság is azért jött létre, mert már most sem győzzük kitermelni az adókat...
Amit ma egy alkalmazott hazavisz 100 Ft-ot a családjának, valójában 180 Ft-ot kellett hozzá megtermelnie csak az adóterhekre (és ebben nincs benne a munkahely fenntartási költsége, nincs benne a munkáltató nyeresége, amiért egyáltalán felmerül, hogy létrehozza az adott munkahelyet, stb...).
Mindent egybevéve ~300-400 Ft értéket kell megtermelnie ahhoz, hogy 100 Ft-ot hazavihessen nettóban.
Tehát...? Emeljünk még adót? Az bizonyára meghozza a kedvet plusz 1-2-3 gyerek bevállalására, ugye...?
Természetesen a korrupció, a stadionok, kisvasutak, busz- és metró-, és vonat-tenderek, a földmutyi, a letelepedési kötvények, a kilométerenként több, mint egymilliárdos (1000 millió Ft = 5 000 nyugdíjasnak adható 200 000 Ft erzsébet-utalvány) autópályák, a vizesvébés, meg olimpiai beruházások, az uszító-félelemkeltő médiakampányok, a dubai-i munkautak, eximbankos kamattámogatott hitelek (csak a haveroknak) és a kompletthülyéneknéző "konzultációk" által elfolyó ezer milliárdok (1000 x 1000 millió Ft = 5 000 000 nyugdíjasnak adható 200 000 Ft erzsébet-utalvány - szorozva a többesszámmal) el-nem-költésével is lehetne segíteni a nyugdíjasokat - mindjárt többel, mint 10-20 ezer Ft év végén.
Csak ne felejtsük el, hogy ott vannak még az ápolók, az orvosok, a tanárok, a tűzoltók, a mentősök, a fűtetlen kórházak, és még biztos mindenki ki tudná egészíteni egy-két tétellel, amit ő lát közvetlen közelről.
Vagyis sokkal többeknek kéne adni, nem csak annak a ~ 3 000 000 nyugdíjasnak, akik közül talán éppen Ön is egy.
Ezzel pedig megválaszoltuk a 2. kérdést, miért ad inkább egyszer 10-20 000 Ft-ot a kormány.
Mert az egyszeri kiadás, egyszeri 30-60 milliárd (az kevesebb, mint az 1 000 ugyebár...), de majd lehet rá hivatkozni a választásokkor...
Arról nem fognak beszélni, amit a két ábra világosan megmutat, amit a legtöbb kórházba belépve nyilvánvalóan láthat Ön is, amiért százezrek mennek külföldre, amiért lassan nem találni egy munkára fogható tanárt, orvost, nővért az egész országban.
Arról, hogy az egész szakramentum a fejünkre fog omlani, gyakorlatilag akár jövő tavasszal, vagy a jövőhéten.
"Jó-jó, de mit lehetne tenni akkor, hogy jobb irányba haladjanak a dolgok?!"
Jogos a kérdés.
A válasz nem egyszerű, csak összefoglalásra vállalkozom e cikk zárógondolataként:
Olyan új arcokat, olyan új vezetőket kell választanunk (nekünk aktívoknak, és Önöknek nyugdíjasoknak), akik hajlandóak dolgozni a megoldási stratégiákon. Akik valóban vezetik az országot, nem csak kizsákmányolják.
Olyanokat, akik vállalják, hogy megnézik, hogyan oldják meg a hasonló problémákat a környező országokban. Akik vállalják, hogy bevezetik azokat a változtatásokat, amik rövidtávon senkinek sem szimpatikusak, de néhány évnyi kitartással megteremtik a lehetőségét az adócsökkentéseknek (amivel több marad az aktívok zsebében, ezért több gyereket mernek vállalni, nem vándorolnak el, így lassanként több adófizető lesz, és több bevétel, amiből nyugdíjakat lehet fizetni, stb.).
Olyan vezetőket, akik felelősséget vállalnak a felvállalt hivataluk munkájáért - akik nem haveri alapon adják az állami megrendeléseket.
Olyanokat, akik vállalják a korábbi évek korrupciójáért felelős személyek elszámoltatását (nem csak beszélnek róla, de konkrét cselekvési tervet is tudnak mutatni), és a visszaszerzett milliárdokat ott költik el, ahol tényleg szükség van rájuk. (Pl. az egészségügyben, hogy Önnek se kelljen órákat tölteni a váróban, olyan drágán vásárolni a gyógyszereket, nyolcadiknak befeküdni a hatágyas kórházi szobába, stb.)
Vennünk kell a fáradtságot, és végre mindannyiunknak foglalkoznunk kell (nekem is, Önnek is) a közügyeinkkel. Beszélgetni egymásközt értelmes emberhez méltóan. Termékeny, megoldáscentrikus vitákat kezdeni, és elfogadni, hogy a felmerült megoldási lehetőségeket kipróbáljuk a gyakorlatban.
Engedni, hogy mások ötleteit is kipróbáljuk.
Bízni egymásban, és egymásért is cselekedni, nem csak önmagunkért.
Azt mondják, a "fiatalok" és a "nyugdíjasok" között olyan érdekellentét van, amit sosem lehet majd feloldani.
Én ezt tisztelettel tagadom!
A fiatalok többsége szereti a szüleit, és tiszteli a nagyszüleit - az erőfeszítéseket, amikkel leélték az életüket a gyermekeikért és unokáikért.
Tudják, tudjuk, hogy a "nyugdíjasok" 40-50 évnyi munkája nélkül ma sehol sem lehetnének.
A "nyugdíjasok" pedig nem hülyék - tudják, hogy a fiatalok munkája, befizetett adója nélkül már holnap nem lenne orvos, akihez a fájdalmaikkal forduljanak.
Nem volna ápoló, szociális munkás, aki meglátogassa őket, vagy ebédet hozzon, bevásároljon nekik.
Nem volna posta, hogy kihozza a nyugdíjakat - bár nem volna még az a 100 Ft nyugdíj sem, amit tegnap még hozott a postás.
Nem létezhetünk egymás nélkül.
A fiatalok erejére és lendületére épp úgy szüksége van a társadalmunknak, mint a "nyugdíjasok" élettapasztalatára, bölcsességére. Arra, hogy segítsenek vigyázni a gyermekeinkre. Hogy meséljenek nekik, és segítsenek embert nevelni belőlük, amíg mi dolgozunk. Mindannyiunkért.
Bárhol, bárkitől hallunk mást, jusson ez eszébe, hogy a beszélő épp az "oszd meg, és uralkodj" elvét követi, azt erősíti.
Legyen politikus, újságíró, vagy a szomszéd.
A jövőnket csak együtt tehetjük jobbá.
Szerintem.*
* A szerző 9 éve dolgozik a pénzpiacon a legnagyobb magyar tulajdonú, független közvetítőcégnél. Folyamatos szakmai képzések révén kap rálátást az aktuális trendekre, folyamatokra a nyugdíjrendszert illetően.
