Elismerések

 
Nem szokásom dicsekedni, és most sem ezt teszem - azt azonban be kellett lássam, hogy nekem is fontosak a pozitív megerősítések. :)
Nem mellesleg pedig a tapasztalatom (saját és ügyfeleknél szerzett is) az, hogy sokszor a hitünk a kevés, nem a képességünk, lehetőségeink. ;)

"Ezért dolgozom"-jeligére:

"...Először is még egyszer köszönjük az elmúlt több mint 2 évben nyújtott segítségedet, támogatásodat és tanácsadásodat. Ha nem rázol minket anyagilag gatyába az elején, nem mertünk volna ilyen korán belevágni a babaprojektbe! (Az, hogy a pici saját lakásba született már tényleg a legvadabb álmainkat teljesítette :D)

Zakariás egyébként augusztus 6-án született, 53 cm-el és 3230 g-al (mellékeltem egy képet. :)) ) Remélem ősszel tudunk találkozni itt nálunk és koccintani egyet mindenre az elmúlt pár hónapból..." 

 

 Ide teszem - magamnak is, hogy emlékeztessen.
És gyűjtök még, mert sokszor a jót természetesnek vesszük (én is), a rossz dolgokon pedig rágódunk sokat - pedig "ahol a figyelem, ott az energia". :) ;)

Köszönöm, hogy szóvá tetted, és az elmúlt időszakban kapott bizalmat, türelmet és elfogadást is! A siker az az érzés,amit éreztek Ti, és érzek én. ;)

 

COVID19 - 4 kulcsszó: Vírus, Válság, Helyzet, Jövő

Ezernyi cikket írtak a témában, így nehezebb kérdés, mi az, amit érdemes leírni.

Én csupán néhány területre hívom fel inkább a figyelmet, anélkül, hogy belemennék részletekbe.

1. Hiteltörlesztők - moratórium, törlesztés, hatások

Vannak a kiemelten érintett szakmákban dolgozók, akiknek a moratórium segítség. Ugyanakkor az "általános", mindenkire kiterjedő, automatikus moratórium komoly bizonytalanságot okoz a bankok mérlegében, ami hátráltatja a hitelezést.

Miért "kell", hogy ez érdekeljen minket? 

Mert, ha a bankok nem hiteleznek, akkor kevesebb az ingatlan-adás-vétel, kevesebb a vállalati beruházás (informatikai, építőipari, stb.), ami csökkenti a többi (amúgy a korlátozásokkal kevésbé érintett) szakmában tevékenykedő vállalkozás (= munkáltató) forgalmát, ami munkaidő-csökkentést, rosszabb esetben elbocsátásokat eredményez - ami több munkanélkülit, több kifizetendő segélyt, több létbizonytalanságba kerülő polgártársat (kevesebb vevőt a péknél, a boltokban, a fodrásznál, stb.) végeredményben mélyülő válságot eredményez.

Vagyis fontos volna, hogy a moratóriummal csak azok éljenek, akiknek valóban szükségük van rá.

A moratórium kapcsán már minden banknak van saját eljárásrendje, ha élni akar vele valaki, nincs teendője - ha kilépne belőle, nyilatkoznia kell, ahogyan azt a bankjánál leírják.




(Hosszabb távon is indokolt lesz a hitelkitettség csökkentése (ld. a 3. pontot).)



2. Felújítások, ingatlanvásárlás, autócsere, stb.


Bár a korlátozások bizonytalanságot jelentenek az egész gazdaságban (nyilván, ha a határon átnyúló kereskedelem megakad (kamionstop, repülési tilalom, stb.), akkor a péknek nem lesz elég alapanyaga, emiatt kevesebb lesz a kenyér, nőnek az árak, emiatt többet költ az informatikus is kajára, stb.), mégis azok, akiket ez kisebb mértékben, vagy csak áttételesen érint, indokolt lehet kisebb korrekciókkal megvalósítani, az idénre betervezett beruházásaikat.

És itt jön is az első vitatható pont - a közösségi érdek, vagy az én egyéni érdekem az előbbre való...?

A személyes válaszom: win-win. 
Nyilván, a lassuló építőipar miatt a felújítók nyerhetnek a csökkenő költségeken, ha kivárnak a kivitelezésekkel.
Ugyanakkor ezzel hozzájárulnak, hogy a kivitelezőknek ne legyen munkájuk (ugyanaz az eredmény, mint az előbbi példában). Persze olyan túlterheléssel dolgozott az építőipar az utóbbi években, hogy a megrendelések csökkenése nem azonnal vezet majd munka nélkül ácsorgó mesteremberekhez, de... Érdemes lehet "beérni" mérsékelt csökkenéssel a tervezett költségekhez képest - pl. eldönteni, hogy megelégszünk a költségek 10-15%-os csökkenésével - és amint ennek megfelelő árajánlatot kapunk, megvalósítani a terveket (noha lehet, hogy a további várakozás növelné a személyes hasznunkat).

Ugyanígy a lassuló ingatlanpiac hoz átmeneti árcsökkenést - itt azonban a mélyebb folyamatok arra utalnak, hogy ez nem lesz sem nagyon jelentős, sem nagyon tartós. A túl hosszú kivárás emiatt visszafelé is elsülhet.

Az autóipari szereplőket kevéssé kell sajnálnunk - ugyanakkor a keresletcsökkenés kényszeríti ki a hosszútávon előnyös, rövidtávon, a munkavállalók szemszögéből katasztrofális automatizációt, és elbocsátásokat - ami ugyancsak mélyíti a válságot.
Itt is lehet pozitív hatása a win-win szellemében megvalósított vásárlásainknak.

(Az ugye mindenkinek megvan, hogy Magyarország gazdasági helyzete, és az általános életszínvonal sokkal magasabb is lehetne, hogyha a "vezetőinket" nem a mértéktelenség jellemezné...?)

Valahol - talán Gandhitól - olvastam egyszer:

"Magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!"

3. Megtakarítások, befektetés


Talán a legvitathatóbb, legtöbb változót hordozó terület. Jósgömb nincs, senkinél.
A mostani válság is új típusú, nem húzhatóak rá a múltbéli tapasztalatokon alapuló sémák.
Az biztos, hogy a rövidtávon való meggazdagodás szándéka most is a legkockázatosabb - lesznek, akiknek a nevét felkapja majd a sajtó (mennyit nyert), de sokkal többen lesznek, akiket nem említ, és évek munkáját bukják majd el.

Az is vitathatatlan, hogy "a válság a vásárlás ideje" - hosszabb távú stratégiával, észszerű kockázatvállalással lehet most profitálni a megtorpanásból.

Ugyanakkor egyre több elemző véleménye az, hogy a vírusnak lesz második hulláma, és az arra adott politikai reakciók okozhatják majd egy újabb hullámvölgy, azaz egy "W-alakú" kilábalási forgatókönyv bekövetkeztét. (Egyébként is lassú helyreállásra számít a többség - tehát a "W" utolsó szára sem lesz ennyire meredeken felfelé ívelő.)

Ebből a szemszögből vizsgálva is számos cikk született - az eddigiek alapján a személyes összképem, hogy nyár végéig látszólagos felpattanást látunk (rizikóval lehet hozamot elérni részvényekkel, őszre időzített eladással), ám a valós gazdasági hatásokkal való szembesülés (munkanélküliség megjelenése a mindennapokban, vállalati csődök, második vírushullám, esetleg a korlátozások miatt tartósan velünk maradó kontroll/fékezett gazdaság) még előttünk van, és ez okoz még komoly visszaesést.


Ami talán a leginkább hangsúlyos pont, az az inflációs várakozás.

A megtakarításainkon az elért hozam "+", a költségek és az infláció "-" előjellel jelennek meg. Vagyis hosszabb távon (4-6-10 év?) a pénzpiaci megtakarításokkal (készpénz, kötvény, lekötött bankbetét, stb.) az értékállóság sem lesz várhatóan elérhető cél, hogyha valaki nem hajlandó részvényeket (részvényalapokat/eszközalapokat) is tartani a portfoliójában.

















Sőt.
Az olvasottak fényében elképzelhetőnek tűnik, hogy korszakos jelentőségű változások zajlanak csendben a szemünk előtt (ha nem ismerjük fel őket, akkor is). Egy tartósan magas inflációval terhelt időszakban "menedéket" azok a reáleszközök adhatnak, amelyek felértékelődnek és/vagy folyamatosan pozitív készpénzáramlást biztosítanak a tulajdonosaiknak.
Ilyen lehet klasszikusan az ingatlan (bérbe adva), de ilyenek lehetnek a működő vállalkozások, az azokban való résztulajdon is (ilyen a részvénybirtoklás is), feltéve, hogy alapszolgáltatások területén tevékenykedik. (Pl. az élelmiszeripar, a kommunikáció, az egészségügy, vagy a jövőben egyre inkább teret nyerő robotika, informatika, űrkutatás, stb.)

(Aki megmarad a klasszikus megtakarítási eszközöknél, aki ragaszkodik a régi stratégiákhoz, az egy éveken át tartó, 6-8-10%-os inflációs időszakban menthetetlenül elszegényedik.)

Nyilván a többségtől távol állhatnak a fenti gondolatok.

"Én vegyek részvényt?! Hiszen nem is tudok semmit a befektetésekről...!?"
"Résztulajdon vállalkozásban...? Én nem vagyok vállalkozó típus..."


Sajnos azonban a világ kevéssé lesz tekintettel arra 10 év múlva, hogy mi, ma (és a következő években) hogyan viszonyultunk ezekhez a kérdésekhez (és az önképzés, önfejlesztés témaköréhez).

Egy szakmai vezetőnk sokat emlegetett gondolata: "Aki nem megy az idővel, az idővel megy."


Mit tehetünk?

Válasszunk utat magunknak!
Döntsük el, hogy védettebbé akarunk-e válni az inflációval, a pénzünk, a munkaerőnk elértéktelenedésével szemben!

Keressük az önképzés lehetőségét, hogy a ma még idegen, ismeretlen témákhoz közelebb kerüljünk!
Gondoljunk a fentiekre, mikor a gyermekeink képzéséről gondolkodunk (szakmák és szakirányok választása) !

És mindenek előtt/közben: növeljük a megtakarításaink arányát (a bevételeinkhez képest) mától, hogy minél hamarabb reáleszközöket tudjunk vásárolni magunknak, és a családunknak!





(Számos egyéb, itt nem érintett területen hoznak a fentiek komoly kihívásokat - úgy az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés (meg tudjuk-e fizetni majd), mint az oktatás, az élelmiszer-kereskedelem (megfizethető/minőségi élelmiszerekhez való hozzáférés), stb. területein -, amelyekre szociális alapon nem várhatunk majd választ (nem oldja meg helyettünk senki).
A társadalmi berendezkedések lassú, ám jól látható változása az autoriter rendszerek felé mozdul szerte a világban (kirívó példák csak Venezuela, Törökország, de Magyarország is)  - ezekben a rendszerekben pedig a társadalmi szolidaritás, -igazságosság (értsd: TB-ellátás, jogvédelem, stb.) háttérbe szorul. Az lesz jobb helyzetben, aki nem csak a munkaerejével tud pénzt termelni - mint ahogyan itthon is láthatjuk a vidék kiszolgáltatottságát (elég a közmunkaprogramra gondolni, vagy a legszegényebb régiókban tapasztalható +10-20%-os kiskereskedelmi árakra), vagy a vendéglátásban-turizmusban tapasztalt drasztikus, és azonnali elbocsátásokat.

Meggyőződésem, hogy a cselekvésnek most van itt az ideje - ezért javaslom, hogy igény/szükség szerint válasszon magának ki-ki vezetőt a pénzügyi kérdésekben, és mielőbb üljenek le stratégiát tervezni, és meghatározni a ma cselekvési pontjait.)

Mottóul ajánlom:

"Ha ma megteszed, amit más nem, 

holnap megengedheted magadnak, amit más nem."

Az Ember Tragédiája - avagy 2 csapda, amibe most sokan bele fognak esni

Tegnap régi ügyfelemmel ültünk össze hosszabb szünet után, megtakarításokról beszéltünk.
Kicsit úgy éreztem, mintha azt gondolná, hogy azért beszélek a "most cselekvés" fontosságáról, a "most elérhető lehetőségek" kihasználásáról, mert "rászorulok", hogy szerződéseket kössünk...


(Ahelyett, hogy az egómnak teret engednék, tartsuk a fókuszt továbbra is az ügyfélen - a megbízón! Az az elcseszett idealista vagyok, aki hiszi és vállalja, hogy a "szolgáltató" az ügyfele szolgálatáért van, azért dolgozik.  Az ügyfél sikere a szolgáltató sikere...)

Közben pedig két, anno a cégnél nekünk tanított csapdát is felismertem az adott szituációban, és bevillant, hogy az elmúlt évek dinamikus jövedelemnövekedésű időszakában biztosan sokan átsiklanak ezek fölött a gondolatok fölött..

Jött tehát egy emlék - sok évvel ezelőtt találkoztam egy remek, és fanyarul tréfás kis ábrával (hála Istennek, beszkenneltem, és jó helyre tettem el magamnak), ami találóan válaszol arra, miért fontos meglátni a ma adott lehetőségeinket, miért fontos ma kihasználni, hogyha tudok/többet is tudnék megtakarítani:

Az első csapda tehát az idő csapdája.

Az idő repül, a nagyobb életcélok (lakás, ház/nagyobb ház, családalapítás, gyerekek iskoláztatása, vállalkozás-alapítás, nyugdíj - csak hogy a legevidensebbeket említsem) pedig kérlelhetetlenül közelednek a mához.

Ez egyrészt csökkenti a szükséges tőke felépítésére rendelkezésre álló időt (vagyis az elérhető hozamot észszerű kockázat mellett), másképpen mondva növeli a megvalósítás egy hónapra eső anyagi terhét.
Másrészt idővel leköti a megtakarítási képességünket, azaz nem lesz kapacitásunk olyan "plusztőkét" építeni, amely megérné a "kort", hogy termelhessen (ne kelljen előbb elkölteni).

Szuper, ha valaki fiatalon elkezd megtakarítani - ugyanakkor sokan ragadnak le a múltbéli szinten a megtakarítás/összes bevétel arányát tekintve. Emelkedik a jövedelmem, magasabb életszínvonalat tudok megengedni magamnak, ez természetes - hiszen ezért dolgozom.

Vajon, ha annyit teszek félre, mint 25 évesen, mikor 200 000 Ft-ot kerestem, akkor a felépülő tőkém elég lesz az időközben "400-600 000 Ft-os életszínvonalam" fenntartására...?

A második csapda tehát az emelkedő jövedelem csapdája.

Nem véletlenül szól úgy az intés, hogy "a termény 1/5-ét tegyétek félre" - és nem úgy, hogy "tégy félre 10 000 Ft-ot".

Nyilván a választásunk szabad. Mindenki választhatja a tücsök módszerét is, és szabadon választhatjuk a majd holnap kockázatát is. És persze életszakasztól függően lehet, hogy már többé-kevésbé kényszerpályákon mozgunk.

Azonban mindig van lehetőségünk törekedni a változtatásra. Sosem késő.

Mindenki maga dönt.
Az én dolgom annyi, hogy "szóljak".

Időcsapda - avagy "mért csak annyi a hozam?"

Egy kedves ügyfelemmel beszélgettünk éppen, és ismét felhívta a figyelmem a legtöbb embert (vállalkozókat és alkalmazottként dolgozókat egyaránt) érintő problémára.

(Előrebocsátom, hogy ez ismét egy inkább elméleti jellegű írás lesz, nem is biztos, hogy kilyukadok majd bármiféle megoldásig, válaszig a végére.
Ám lehet, az is elég, ha együtt gondolkodunk.)

Mikor döntöttem, hogy leírom a gondolatokat ezzel kapcsolatban, úgy akartam kezdeni, hogy "a vállalkozók egyik nagy csapdája" - aztán rájöttem, hogy ez mindannyiunk csapdája...
Az egyszerűség kedvéért mégis csak a vállalkozók szemszögéből írok - hogy megkeresd, Rád milyen értelemeben értelmezhető, ez legyen a Te részed a buliban! ;)

Tehát.

Előbb-utóbb minden vállalkozó életében eljön a pont, amikor már többet termel a vállalkozása, mint amit felemészt, illetve többet, mint a családfenntartás költségei.
Jellemzően, mire eljut idáig, addigra a saját területén rutinossá, "profivá" válik. Látja, hogy tud "pénzt csinálni" (offtopic: angol: "make money", magyar: "pénzt keresni" - nem ugyanaz!), és látja azt is, hogy +1 egységnyi tőkén mekkora nyereséget tud termelni adott idő alatt.

Mikor találkozunk, általában téma, hogy  

"Mibe fektessünk...?" 

- mert persze szimpatikus gondolat (és szakmailag indokolt cél is) elérni, hogy a pénzünk dolgozzon értünk, ne csak mi a pénzért.
És ezzel érkezünk meg a problémához.

A pénzpiaci befektetéseket összevetve a saját vállalkozással* elmondhatjuk:

Piros: "hátrány", zöld: "előny", sárga: "érthető velejáró, összefüggéseiben mérlegelendő"

 *Egyszerűsítésként értsük itt most csak a szólóban kezdett, "csendestárs" és hitelező nélküli, klasszikus vállalkozásokat.

Ha tudatosan végig gondoljuk, amikor befektetünk/megtakarítunk, mások vállalkozásainak hasznából akarunk részesedni.

Hogy megtaláljuk, kinek a vállalkozása jól átgondolt, profitábilis, sőt kié a "legprofitábilisabb" - ehhez mások tudására (vagyonkezelők) támaszkodunk. Hogy a megtakarításainkat biztonságban őrizze, nyilvántartsa, a befizetéseinket kezelje, a kényelmes online kezelhetőség feltételeit megteremtse, fenntartsa, karbantartsa, stb - ezt is másoktól várjuk.

A befektetés kockázatának felmérését, sőt - egyáltalán a kockázat egy részének viselését is másoktól várjuk el - hiszen nem akarunk vállalkozni (érteni a könyveléshez, nincs / nem akarunk beletenni akkora tőkét, szívni az alkalmazottakkal, megtanulni mindazt, ami a nyereséges vállalkozáshoz kell, sem megtanulni "tőzsdézni"...)

Ezért logikus, hogy "ha mindent magunk csinálunk, úgy a legnagyobb a nyereségünk" - megfordítva: nem reális egy pénzpiaci befektetéstől elvárni, hogy versengjen a saját vállalkozás profitjával, egységnyi idő alatt, hiszen meg kell fizetnünk mások munkáját/tudását.

Ugyanakkor nem véletlenül használtam a színkódokat úgy, ahogy.

Amikor valaki éveken keresztül látja a vállalkozása fejlődését, hogy 100 Ft-ból, x idő alatt, hány Ft-ot tud csinálni, hajlamos elsiklani a képlet többi tényezője fölött - nevezetesen, hogy mennyi idő-energia-stressz testesül meg a nyereségében. Nyilván "van az a nyereség, amiért megéri" - rövidtávon.

Sokan azonban csak a számokat nézik, és ha a vállalkozásukban

100 Ft-ból,
1 év alatt, 
140 Ft-ot 
 tudnak termelni 
(napi 8-12 (14?) óra időráfordítással, SI-rendszerben nem mérhető stresszel, az előtanulmányokkal, tanulópénzekkel, stb.),
akkor "rossz befektetésként értékelik, ahol a

100 Ft-ból
1 év alatt
105-108 Ft
termelődik
(0 időráfordítással, érdemi stressz nélkül, azonos nagyságrendű előtanulmányok nélkül, hasonló nagyságrendű tanulópénzt sem feltételezve akár)...


Igen ám, csakhogy sem a stresszt nem tudjuk "beárazni" reálisan, sem az időnket (legalábbis könnyen biztosan nem).

Mennyit ér Neked forintban, ha pl. most évi + 32-35%-ot termelsz - és 10 év múlva kapsz egy agyvérzést...? (Még akár úgy is, hogy mázlid van, és túléled...)

Vagy mennyit ér, ha ennyi plusznyereséged van - megveszed a zaudit, a nagyházat, stb. - de a nyaralásokon csak csodálkozol, mekkorát nőtt a gyerek (mert évközben csak aludni látod)...?


Nekünk (a cégnél) azt tanítják, hogy lehet egy vállalkozás bármennyire nyereséges, a kockázata mindig nagyobb, mint egy befektetésé / megtakarításé.
És nem (vagy nem csak) a fentiek miatt, de - emlékszünk ilyenre? - egy bármikor kivetett különadó, egy megváltozó jogszabály, egy gazdasági visszaesés, netán egy üzleti partner ostobaságából eredő fizetésképtelensége bármikor megtörténhet, és ha nem kezdünk el a kezdetektől ugyanúgy állni a havi bevétel-kiadás-mérleghez, ahogy magánszemélyként a családi kasszához ("A termény 1/5-ét tegyétek félre, hogy a szűk esztendőben legyen mit ennetek!"), akkor a valós kockázat úgy emelkedik jelentősen, hogy észre sem vesszük a mindennapokban.

Ne felejtsük el, hogy a vállalkozásunk célja kezdettől a nyereségtermelés.
A nyereség ugyanakkor nem az, ami a vállalkozásom működési költsége felett képződik - hanem a

• működési költség,
• a beruházás megtérülése
• a családom megélhetési költségei (ideértve mindent, amit a családomra költök, a nyaralásokat, a nagyobb / második autót, stb.)
• és a vállalkozásból kivett, megtakarított - "biztonságba helyezett" - összeg

felett képződő összeg.
(Ennek a visszaforgatásáról lenne optimális dönteni.)

Minél később kezdjük el a megtermelt eredmény egy részét "biztonságba helyezni", annál tovább leszünk kiszolgáltatva egzisztenciálisan egy sor, tőlünk jelentős részben független tényezőnek.

Annál inkább és annál tovább leszünk kitéve a veszélynek, hogy a "nyereségvágy" (amit megfejel a szakma szeretete, ha ráadásul szeretjük, amit csinálunk), a vállalkozásban elért sikerélmények függővé tesznek, beszippantanak, és végeredményben akár meg is betegítenek majd.
Az idő, amit nem a szeretteiddel töltesz akkor is eltelt, egyszer, s mindenkorra, hogyha az "értük való munkával" telt el...

Mivel a beszélgetésünkben is előkerült, hogy "rossz dolgokról ne is beszéljünk, mert bevonzzuk őket", hadd kapcsoljam ide zárógondolatként:

Az optimista gondolkodás ≠ a struccpolitikával.


(Ha nagyon idegenek Tőled a vállakozással kapcsolatos gondolatok, akkor helyettesítsd be a "vállalkozást" az "állásoddal". Lehet, hogy "ha jobban hajtasz, ha elfogadod azt a munkakört, stb." még többet tudsz hazahozni.
A kérdés, miben fizeted meg az árát...?

"Nem az a gazdag ember, aki sokat keres - hanem akinek az igényei alacsonyabban vannak, mint a bevételei."

 - vagyis megtakarít...

Idővel elérhető, hogy ne csak Te dolgozz a pénzért, de a pénzed is dolgozzon érted. Persze, mint minden sikerhez, ehhez is Neked Kell Cselekedned.)