Lakáshitelt veszel fel? Egy sokat érő gondolat - Neked.

Tíz éve segítek az embereknek hitelekkel kapcsolatosan is, de az utóbbi egy évben megszaporodtak a kellemetlen tapasztalatok, ami a hitelügyeket illeti. Ez ösztönzött írásra, hogy a tapasztalataim megosztva talán Téged is megkíméljelek a veszteségektől.

Összefoglalva azt mondanám, ha nincs konkrét tapasztalatod (vagy régi), ne akard egyedül végigcsinálni! A meglehetős mennyiségű adminisztráción túl (amit ha elszúrsz, időt vesztesz, az pedig könnyen vezet anyagi veszteséghez) maga a felelős döntés meghozatala is számos szempont mérlegelését teszi szükségessé, és a tapasztalatunk szerint az átlagember (aki nem pénzpiacon dolgozik) egyszerűen nem is gondolja, hány kapcsolódó témakör merül fel, ha megalapozottan akarunk dönteni.

A jogszabályi sarokszámoknak való megfelelés (jövedelemarányos törlesztési mutató, az ingatlan maximális terhelhetősége, stb.) messze nem elegendő.

A részletekbe terjedelmük miatt nem megyek most bele, ám a friss tapasztalatokat átadom egy csokorban Neked - talán megvédenek a "gyors haláltól":

1. A válság óta bármelyik bank bármelyik fiókját nézzük, kivették a döntéshozást azok kezéből, akikkel találkozhatsz. Vagyis teljesen mindegy, hogy "ismerősünk vezető a..." - az akárhol, mindegy, hogy "ez egy dörzsölt ügyintéző, és azt mondta..."
   A hitelbírálat a fióki szinttől független osztályon zajlik, amelyre érdemi ráhatása egyik bankban sincs a "földi halandóknak" (fióki munkatársak, vezetők).
   A kockázatkezelést saját seggüket féltve olyan rendszerben valósítják meg, ahol mindenkit elővesznek, ha gáz lesz egy hitellel (mindenkit, aki benne volt az engedélyezésében), de senki nem vállalja a felelősséget, hogyha Te reklamálsz.
   "A bírálók döntése..." - ennyi a legbővebb válasz, bármilyen kérdésre, ugyan miért kötöttek bele ebbe, vagy abba, miért kaszálják el az elméletileg működőképes ügyletedet.
2. Ez lefordítva azt jelenti, hogy bár "papíron" megfelelhetsz minden kritériumnak, lehet elégséges önerőd, lehet ideálisnak tűnő ingatlanfedezeted - biztosat csak a bírálaton született döntés fog mondani.
   
   Felelősen ma legfeljebb annyit mondhat bárki egy leendő hitellel kapcsolatban, hogy "a számaid és a rendelkezésünkre álló információk alapján mennie kéne..."
3. Veszel egy kéglit 18 milláért. Pontosabban venni akarsz. Mielőtt foglalót, biztosítékot, bármit adnál az eladódnak, mielőtt aláírnál bármit, erősen javaslom előzetes értékbecslést kérni a leendő hitelező bankodtól.
   Megszaporodtak sajnos azok a tapasztalataink, hogy a vételár és az értékbecslés által kihozott "objektív forgalmi érték" nincs szükségszerűen összhangban - vagyis az értékbecslés szerinti ár egyre többször alacsonyabb, mint amennyiért  hirdetik...
   
   Láttunk olyat, ahol az értékbecslő volt "trehány" - és reklamálva korrigáltatni tudtuk az eredményt, de egyre többször futunk bele, hogy felülvizsgálat után is marad az első eredmény - ami azt jelenti, hogy kevesebb hitelt fogsz kapni a vártnál.
   
   Pl. 10,0 MFt vételár alapján ~ 6,0 MFt hitelt kapnál "papírforma szerint".
   Ha viszont az értékbecslő szerint a reális forgalmi érték csak 9,0 MFt, akkor már csak 5,4 MFt hitelt kaphatsz.
   
   Ha 6,0 milla önerőd van, és kettőt felújításra szántál, ezért kérted volna a 6 millát hitelbe - szerencséd van, legalább a vásárlást nem bukod el. A felújítás tervét át kell ütemezned, de ennyivel megúszod.
   Ha azonban koppra van meg a 4,0 milla önerőd - és már foglalóba letettél pár százezret -, és nincs vészmegoldásod... Akkor bizony 600 000 Ft-on elcsúszol, bukod a foglalód, az értékbecslési díjat, az adásvételi ügyvédi költségét, földhivatali illetéket...

A fenti tapasztalat oka valószínűleg az ingatlanárak irreális "szárnyalása" (befektetési szaknyelvben erre mondják, hogy "ingatlanpiaci buborék van kialakulóban" - vagyis a kereslet-kínálat mozgatta aktuális árak elszakadnak a hosszabb távon is reális effektív értéktől) .

A bankok pontosan azt teszik, amit Neked is kéne - hosszabb távra tekintenek előre. Vagyis már számolnak azzal, hogyha Veled mondjuk 5-6 év múlva történik valami váratlan gebasz (ami miatt nem tudod fizetni a hiteled), az akkori piaci árak mellett is fedezze az ingatlan az aktuális fennálló tartozásod.

Persze jósolni nem tudnak, de "valószínűségszámítani" igen. Statisztikákat elemezni igen.

Azaz érdemes lehet az első indulatunkat félre téve újraértékelni, hogy mennyit vagyunk hajlandóak kifizetni egy adott kaliberű lakásért, hogy biztosan most kell-e vásárolnunk, stb.

(Ha már benne vagy a kakiban, tudom ez nem vigasz - nekem sem az, mert több ügyfelemmel is kerültünk hasonló helyzetbe. Akik még nem vágtak bele - nekik lehet az.)

Bárhol tartasz is éppen a projekteddel, javaslom kérdezz körbe az ismerősök között, ismer-e valaki megbízható szakembert, és kérd a segítségét!
De legalábbis ne felejts előzetes értékbecslést készíttetni akkor is, ha ezzel kockáztatod, hogy "elviszik az ingatlant" előled!

A témához kapcsolódó hasznos gondolatokat találsz itt, és itt, meg itt is.

Elpazarolt életeink - avagy egy játék, és egy felismerés

Hadd szögezzem le - nem találtam fel a spanyol viaszt. Ám "brit tudósok bebizonyították", hogy bármely információ maradandó átadásához legalább hét ismétlésre van szükség. Az alábbi gondolatok és felismerések tehát minden bizonnyal nem tőlem eredeztethető gondolatok. Csupán megismétlem őket, hogy eljussanak Hozzád (is).



Nemrég útjára indítottunk egy programsorozatot a munkatársaimmal, amely a win-win szellemében egyszerre társadalmi és gyakorlati célú. Részint a pénzügyi tudatosságra nevelés az egyik kitűzött cél.
Ügyfeleink között fiatal pályakezdőktől a családanyákon, családapákon át vállalkozókig, gyermekeiket kiröptetett középkorú szülőkig mindenféle társadalmi réteg és korosztály  megtalálható. A tapasztalat az, hogy sem a kor, vagy a magasabb képzettség, de még a társterületen való jártasság (jog, könyvelés, vállalkozási-, közgazdasági területeken szerzett tapasztalat) sem hoz jelentően magasabb pénzügyi tudatosságot.
Ezen szeretnénk változtatni azzal, hogy az ügyfeleink családjainak (nekik, és a gyermekeiknek) elérhetővé teszünk egy oktatójátékot, amellyel klasszikus "családi program" keretében modellezhető egy teljes (gazdasági-) életpálya. Egyszerű melósként, tanárként, értelmiségi alkalmazottként indulsz a játék elején, és a cél, hogy tőkét építs, és azt minél eredményesebben fogd termelésre - azaz lépj ki a hétköznapi robotolás mókuskerekéből. (Ha még a számlákat a munkabéredből fizeted, akkor bizony Te is a mókuskerék köreit rovod, ahogy a legtöbben.)
Játékos formában, szórakoztató módszerekkel ébreszt rá fontos felismerésekre a játék - méltán vált világhírűvé, akár csak az alkotói.

Alig játszottunk néhány alkalommal eddig, máris fel kellett ismernem, hiába az elmúlt 10 év szakmai behatásai, a rengeteg elméleti tanulás, a sok száz valós élethelyzetben való részvétel útján történt tapasztalatszerzés. Jobbára még mindig azzal az iskolai/alkalmazotti mentalitással gondolkodtam a saját életemben, amivel az emberek 99%-a elindul az életében. Bár az ügyfeleimnél képessé váltam magas szinten alkalmazni az elméletben tanultakat - nem helyeztem hangsúlyt a saját életemre, nem alkalmaztam a tanultakat kellő mértékben.

Elgondolkodtam, miért történhetett ez így. Számos gondolat kavargott a fejemben a külföldi munkavállalást választó "migránsoktól" (bocsi! szándékos, de nem rosszindulatú!) az oktatásügy csatáiig (diploma, vagy szakképzés?!), a "magyarokra jellemző borúlátó hangulatig", vagy a béka segge alatt lévő pénzügyi kultúráig, a képzés hiányáig. Épp egy buszon álltam, és bambultam ki az utcán hömpölygő arcokra (eszembe jutott a külföldiek kritikája a "mosolytalanságunkról"), szemet szúrtak árulkodó gesztusok (rágod-e pl. a szád szélét? vagy elkapod-e a tekinteted, ha valaki Rád néz?).

És azt hiszem, "rájöttem".
Azt már régóta tudjuk, hogy a közoktatás mai rendszere elsorvasztja az egyéni tehetségeket, egy "ideális állampolgár, ideális alkalmazott" sablonjába gyömöszköli bele a gyerekeinket - és így tette ezt már velünk is. Ezért nem fejlesztik érdemben a tananyagokat, ezért nonszensz az oktatás szervezése, szabályozása, ezért nem fizetik meg rendesen a pedagógusszakmát.
Mert valójában az alapcélt így éri el a rendszer. A rendszer leterheli a szülőket (magas közterhek, magas adminisztratív terhek, szándékolt különbség (az alacsonyabb szintű képzés útján, közvetve) a bér és árszínvonal közt nyugat-európai összevetésben), az oktatási rendszer leterheli a pedagógusokat, és a gyerekeket.
Így egyik tábornak sincs ideje sem a tehetséggondozásra, sem fejlesztésre, de még a gondolkodni-tanításra sem.

Az eredmény - a tökéletes alkalmazott (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes illiberális állampolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes választópolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak).

Ne rémülj meg, nem politizálok, még ha ebből könnyű is volna átcsúszni a politikába!
A megoldásról szeretnék együtt gondolkodni Veled!

Tehát - nem tanítanak, nem fejlesztenek érdemben. (Nem a pedagógusokat kritizálom, sőt! Csak a rendszert, a szabályozói-, jogalkotói-, képviseleti rendszert.)

A jelenlegi iskola nem tanít meg elébe menni a dolgoknak, proaktívan gondolkodni, cselekedni. Az átlag ember reaktív - akkor cselekszik, ha fáj, vagy ha megmondják mit tegyen, ha megijesztik, stb.

Az eredmény: megölik a reményt. Elsorvasztják az átlagember önbizalmát. 
Miért ragaszkodik a többség "az ismerős szarhoz"...? (Bocsánat! Ami nem jó, "de legalább ismerős".)
Miért nem mennek el sokan szavazni? Miért nyugszunk bele a nyilvánvalóan pofátlan  korrupcióba...?
Miért mennek ezrek inkább külföldre...?

A játék megmutatja, hogyan is lehetne.
Mivel "csak játék", meg merünk lépni helyzeteket, amiket az életben nem. Több kis helyzet pedig fokozatosan olyan nagyobb lehetőségekhez vezet, amikről az életben, a mindennapokban csak legyintve ennyit mondunk: "Na ilyen is csak "azokkal" történik..." (ti. a "gazdagokkal")
Megmutatja, mire lennénk képesek, akár az életben is.
Segít megtanulni nagyobban gondolkodni.

A munkám nagyon sok emberrel hoz össze. Hála Istennek,lehetőséget ad rá, hogy találkozzam olyanokkal, akiknek (szerencséjük volt) sikerült kitörni a mókuskerékből - és mit ad Isten, azt látom, éppen úgy, ahogy a játékban is adódik lehetőség!
Sok munkával, sokszor kemény kihívásokkal - de képesek voltak nagyot lépni, fejlődni és változtatni!

Mert lehetséges!

Ma a társadalmunk, a gondolkodásunk rákbetegsége a kishitűség.
Arra a felismerésre jutottam, hogy a többség - sokáig magam is ehhez a többséghez tartoztam! - nem hisz magában. Nem hisz a változásban, abban, hogy igenis lehet hatása az életére, hogy igenis Rajtad múlik!

Pedig a (már nem csak brit) tudósok is leírták a kvantumfizikai kutatások és megfigyelések alapján, hogy szó szerint "fejben dől el"...!

Könnyebb a könnyebb utat választani! Lehajtani a fejed és továbbmenni a megszokott (bár szar) úton! Ezért hívják könnyebb útnak!
Könnyebb a kisebb ellenállás felé menni (pl. külföld)!

Csakhogy a boldogságunk a sikereinken - a magunk által sikerként megélt helyzeteken alapul! Legyen az pénz, karrier, szakmai előrelépés, család, párkapcsolat - legyen bármi!
A megvalósítás, az alkotás, a teremtés tesz boldoggá!
A fejlődés, az "evolúció" hajtóereje éppen a nehézség, a legyőzendő körülmények, a "túlélésért" folytatott küzdelem.
A "nehezebb út".

Azt hiszem, Charlie Chaplin mondta, vagy talán Walt Disney, hogy "a nevetés nélkül való napod elpazarolt nap volt".


Én azt mondom, az önmegvalósítás, a fejlődés nélküli élet elpazarolt élet volt...

Merj álmodni! Merj kérdezni, keresni az utat az álmaidhoz, merj változtatni, hogyha nem jó úgy, ahogy ma van!
Vesd el a kishitűséget, és mondd ki hangosan:

Képes vagy rá! Képes vagy rá! Képes vagyok rá!


Az életben ezer impulzus ér, ezer tapasztalatot szerzel - talán csak egy apró homokszem kell hozzá, hogy összeálljon...

Nekem ezek a játékok voltak, azt hiszem.

Életelvnek is beillő kedvenc idézetemmel búcsúzom:


"Ember - az a jó Isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad." (Tolnai Lajos, 1882)