Egy kis fogalomtisztázás, ami segíthet a pénzügyek világában

A minap egyik ügyfelemmel beszélgettünk. Sok minden szóba került az őszinteségtől a "turpisságokon át" (értsd: tisztesség), a félelmekig.

Egészen pontosan az elköteleződéstől való félelemig. Mivel sokszor szembesültem már azzal, mennyire fontos lépés az elköteleződés, mennyire meghatározza az eredményeinket, a későbbi döntéseinket (mennyire megkönnyítheti őket) és azzal is, mennyire általános az emberekben az elköteleződéstől való félelem, úgy döntöttem, körüljárom kicsit ezt a fogalmat, tapasztalati alapon. Hátha segít tisztázni a hozzá fűződő viszonyunkat, sőt! Talán segít megváltoztatni azt.

Elköteleződés.

Számos formában jelen van az életünkben. Emberi kapcsolatokban nevezzük hűségnek is. Ugye, milyen más...? Más íze van a szónak... Félsz-e a hűségtől?

"Kötelességed minden életben egy van csupán: 

Légy hű magadhoz!" 

(R. Bach)

A hűség pozitív jelentéstartalmú kifejezés.

Mai (elmagányosodó) individualista világunkban egyre ritkábban gyakorolt, és ezért egyszerre egyre nagyobb értéket képviselő, mégis egyre kevésbé értékelt tulajdonság. Más-e, mint az elköteleződés? Elköteleződöm a párom felé, mikor azt mondom, "szeretlek, és Veled akarok élni". Elköteleződésem szentelem meg, mikor megkérem a kezét.

De nem csak a legbensőségesebb kapcsolatainknak értéke az elköteleződés - a barátom felé, a hitem, vagy a meggyőződéseim felé (netán a munkaadóm felé) is elköteleződöm.

Beszélő nyelv a magyar. Mit is jelent tehát? Hűséges leszek elköteleződésem tárgya iránt. Kitartok az elhatározásom mellett.

Felvállalom a döntésem, és megtartom nehézségek árán is. Beleszerettem a feleségembe, akitől rengeteget kaptam az életben (szeretetet, időt, gyermekeket, stb.), viszonzásul vállalom, hogy kitartok mellette, törekszem rá, hogy úgy szeressem, ahogyan az őt boldogabbá teszi. Akkor is, ha ezzel együtt jár, hogy nem kezdek ki a világ ezernyi gyönyörű nőjével. Akkor is, ha néha hisztis, és ezt nem könnyű elviselni. Akkor is, hogyha ember, s mint ilyen, ő sem tökéletes.

De megint elragadtatom magam. :) 

Ugyanígy tartok ki az ügy mellett, amiben hiszek, a barátom mellett, aki akkor is a barátom, hogyha épp szerelmes és (reméljük, átmenetileg) egy féltékeny ökör lesz belőle, vagy a cégem mellett, ahol megtaláltam önmagam, ahol barátokra leltem.

Valójában tehát az elköteleződés, vagy hűség nem más, mint egy tartós, komoly döntés valami mellett. Az ezzel járó felelősség és a nehézségek vállalása. 

Célok.

Aligha mondok újdonságot azzal, hogy mennyire fontos a célok kitűzése. Annak eldöntése, miért kelek fel nap, mint nap. Minek a megvalósításáért fogom felhasználni az időm és energiám.

Ahogy azzal sem, hogy ha szétforgácsolódunk, kevesebbet tudunk megvalósítani, mint hogyha összpontosítjuk az energiáinkat. Ezért alakult így a világunk - ezért szakosodunk, ezért mélyítjük el a tudásunk részterületeken. Hogy hatékonyabbak, eredményesebbek legyünk. Ennek persze az ára, hogy rákényszerülünk az együttműködésre, hiszen lesznek területek, amelyeken profivá válunk, másokon meg laikusok, analfabéták leszünk. Ez utóbbiakon fordulunk másokhoz (gázszerelőhöz, ügyvédhez, pénzügyi tanácsadóhoz, orvoshoz, stb.).

Viszont ez nem elkerülhető, hogyha valamely területen céljaink vannak. Ha elköteleződünk a céljaink mellett - ha "letesszük a voksunk", hogy "igen, én ezt tényleg szeretném elérni!"

A komoly célok mellett tehát el kell köteleződnünk. Azokra fókuszálnunk kell. És ha valóban meg akarjuk őket valósítani, akkor hűségesnek kell lennünk a céljainkhoz akkor is, hogyha ez nem mindig könnyű.

Bizalom.

Szerintem a bizalom is rokonértelmű fogalom. Bízom abban, hogy a korábbi döntésem jó döntés volt. Az önbizalom - bízom önmagamban, hogy képes vagyok jó döntéseket hozni, elérni, amit célul tűzök ki. Az elköteleződés a bizalom és az önbizalom kifejezése is. Bízom a korábbi döntéseimben, abban, hogy a kitűzött cél jó választás, és önmagamban, hogy képes leszek megvalósítani, hogyha végigjárom a megtervezett utat.

Egyfelől tehát körülhatároltuk, mit értünk elköteleződés alatt. (Nem törekedtünk tökéletességre, de legalábbis pontosítottuk a fogalmat a jobb megértésért.)

Azt hiszem, van ugyanakkor egy fontos pont, amit szintén érdemes tisztázni - méghozzá, hogy mi nem az elköteleződés.

A merevség.

A félelem oka az esetek többségében "a rossz bekövetkezésétől" való félelem. Félünk, ha bizonyosak vagyunk a rossz bekövetkeztében, és félünk akkor is, hogyha bizonytalanok vagyunk abban, bekövetkezhet-e. Mi a "rossz"? Általánosságban, hogyha a kitűzött célunk nem valósul meg, vagy elveszítünk bizonyos lehetőségeket a célunk megvalósítására.

Miért félünk hát az elköteleződéstől? Azt tapasztaltam, hogy sokan úgy vélik, ha elköteleződnek valamely céljuk felé - például hosszabb távon terveznek -, azzal lemondanak a változtatás jogáról. Pedig ez így nem pontos.

Az elköteleződés egy választás, és a választás mellett való kitartás. De nem jelenti, hogy ne változhatna a választásom tárgya - a mi esetünkben a kitűzött cél.

Ha szűkítünk a pénzügyekre, akkor a hosszú távra szóló szerződésekről, mint eszközökről beszélünk. Vajon van-e különbség egy 15-20 évre felvett hitelszerződés, és egy 15-20 évre kötött megtakarítás között? Az egyik esetben a célom, hogy otthont teremtsek a családomnak. Ezt a célt tartom olyan jó célnak, hogy akár 20 éves elköteleződést vállalok érte. A másik esetben a célom (mindegy, mi az, csak 20 éves időtávon legyen) pl. a gyerekem életkezdését segíteni anyagilag.

Félek-e attól, hogy ez a cél jó cél? Nyilván nem, ebben nincs különbség. Marad tehát a választott eszköz rugalmasságától való félelem. "Mi van, ha másképp alakul?" 

Mit tehetünk azért, hogy egy hitel felvételét követően, ne essünk pofára, "ha másképp alakul"? Vajon nem ugyanígy tehetünk azért is, hogy a megtakarításra használt eszközeinkkel ne járjunk pórul?
Azért, hogyha változnak a célok, alkalmazkodni tudjunk?

Korábban már írtunk arról, miért érdemes hosszabb távon tervezni, és ennek megfelelően alakítani ki a pénzügyi hátterünk szerkezetét, azaz megvalósítani a "legyen minden időtávon hozzáférhetővé váló pénzed" elvét. 

Az eszközválasztás egy dolog, a megfelelően rugalmas szerkezetű pénzügyi háttér viszont még annál is fontosabb. Képes többszörösére fokozni ugyanis egy-egy pénzügyi termék (hitel, megtakarítás) rugalmasságát épp úgy, mint a terveink rugalmasságát. Ha használjuk a fenti elvet, elérhetjük általa, hogy fenntartsuk a jogot a műsorváltoztatásra.

Ez tehát a megfelelő eszköz arra, hogy az elköteleződés előnyeit és a változtatás szabadságát is élvezhessük.

(Én például elköteleződöm az ügyfeleim iránt. Elköteleződöm azok iránt a célok iránt, amiket megfogalmaznak, és amelyek megvalósításába közösen vágunk bele. Évről évre igyekszem megerősíteni őket az elköteleződésükben, hogy segítsek kitartani a céljaik mellett. Ugyanakkor olyan eszközrendszert tervezek meg számukra, amely akkor is megállja a helyét, hogyha akár 3-5 év múlva bejelentik, hogy "változik a program". Hiszek nekik, mikor azt mondják, "ezt akarom", de számolok a lehetőséggel, hogy ez változhat a jövőben. )

Etika vs. felelősség

Az alábbi bejegyzést "terápiás céllal" írom - elsősorban magam miatt. Mégis nyilvánossá teszem a kapcsolódó gondolataim, mert hiszem, hogy minden helyzet tanít, és talán hasonló esetben ez a tapasztalat is segíthet a reális helyzetértékelésben és döntésben.



Adott egy Tanácsadó, és egy Ügyfél. Egy alapos elemzés és egy döntés, egy ennek nyomán létrejövő szerződés.
Majd egy helyzet, amelynek a kialakulása, az okai és felelősei tisztázatlanok, és az érintettek természetéből fakadóan (politika) minden valószínűség szerint tisztázatlanok is maradnak.
A helyzet következménye jelentős veszteség az Ügyfél oldalán, melyért a piaci szegmens érdekvédelmi szervezete bizonyos korlátok között helyt áll (és jelentős veszteség a Tanácsadó oldalán - anyagi- és presztízsveszteség -, amelyet a Tanácsadó visel).

A kártérítési folyamatot jogszabály határozza meg, a Tanácsadó gyakorlatilag ebben a folyamatban szó szerint csak a "tanácsaival" segíthet.

•  tevőlegesen nem vállalhat át feladatot sem az Ügyféltől,
• sem az érdekvédelmi szervezettől, 
• nincs ráhatása sem a folyamatokra, 
• sem a tájékoztatás mikéntjére, 
• nincs speciális csatorna, amin az Ügyfél által elérhető lehetőségnél gyorsabban, megbízhatóbban kommunikálhatna,
• nem kap több információt, mint az Ügyfél, sőt - mivel nem ügyfél, csak szűkebb tájékoztatás kapásra van esélye.

(Ezek egy hétköznapi esetben, szerződéskötés előtt-közben-után valós előnyei egy szakembernek a civil "érdeklődővel" szemben.)


Jogilag nézve a Tanácsadó a szerződéskötéshez vezető döntés meghozataláig, az elérhető információk és szakmai ismeretek begyűjtése, rendszerezése, átadása és a felmerülő kérdések megalapozott megválaszolása vonatkozásában felelős. (Hiszen a jelen történéseire nincs hatása - a múltbeli tapasztalatokról nyilatkozhat maximum - statisztikák, trendek, korábbi konkrét példák, szakmai ismeretek, stb.)

(A szerződés megkötésétől kezdve a jog (az adatvédelmi tv., a Hpt., és egyéb vonatkozó joghelyek ) egyébként is csak az Ügyfél, és a vele szerződésben álló Pénzintézet (bank, biztosító, pénztár, vagyonkezelő) között enged információáramlást.)


Vagyis adott egy szituáció, amely mindkét fél számára veszteséggel jár, és amelyben a Tanácsadó, aki elfogadta az Ügyfél megbízását, és ki is akar tartani amellett (vállalta, hogy segíti az Ügyfelet ideális esetben teljes életre szólóan), elvesztette a lehetőségét, hogy a korábbiakkal azonos értékű segítséget nyújthasson.


Eléggé vesztes helyzet, igaz...?


Nem is leszek hálás érte azoknak, akik helyzetüknél fogva akkor is felelősei a történteknek, hogyha tényszerűen nem lehet egy-egy emberre visszavezetni ezt a felelősséget (piacfelügyelet, kormány, ügyészség, stb.).


Nyilván világos, hogy a saját tapasztalatomról beszélek - megint.

Ebben az elcseszett helyzetben annyit tehettem, hogy az érintett ügyfeleimet mintegy másodlagosan, ismételve a hivatalosan megosztott információkat és a teendőket, emlékeztettem arra, mit közöltek az illetékesek.

Azért tettem, mert felelősnek éreztem magam? 
Nem.
Azért, mert a megbízás elvállalásakor azt vállaltam, hogy akkor is ott leszek, ha baj van.

Hiszem, hogy az etika, a hitelesség alapja, hogy az ember minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy amit ígér, azt megtartsa.


Még nem lefutott az ügy, de felmerült, hogy a kapott tájékoztatás (mind a hivatalos, mind az általam ismételten elküldött hivatalos tájékoztatás) ellenére, Ügyfelem elmulasztott egy igénybejelentést.

Ahogy próbáltuk kibogozni, hogy mi történt és mi nem valójában (mit tett, vagy nem tett meg az Ügyfél úgy másfél évvel ezelőtt), még csak kimondatlanul, de az Ügyfél fogalmazásában már megjelent a felelősségünk kérdése.
Amire persze számítani lehetett, hiszen az ember mindig keresi a logikus magyarázatot, és zsigerből mindig ódzkodik a felelősségvállalástól. Ha pedig érzelmileg feszült helyzetben kell állást foglalnia, akkor még nehezebb objektíven, tisztán logikusan véleményt alkotnia.



Nem sajnáltatni akarom magam, félreértés ne essék!

Ellenben ez a helyzet felhívta a figyelmem arra, mit is jelent a szakmai etika. Miért érték a szakmában az elhívatás.
Más színben tűnik fel így, hogy a problémás szerződések közvetítésében korábban számos cég részt vett - a botrányokat követő eljárásokban ("kármentés") csak három...


Azoknak, akik úgy érzik, hasonlókon mentek keresztül - károsultként - egyet tudok javasolni:

Mérlegeljék komolyan a rendelkezésükre álló időt (az eredetileg megfogalmazott célok ismeretében), és keressék a lehetőséget, hogy nyereségbe fordítsák az elszenvedett veszteséget!

Nyilván egy ilyen tapasztalattal a hátunk mögött nem könnyű újra bízni - ám a tapasztalt hozzáállás (a tanácsadójuk részéről) árulkodó lehet!
És tény, hogy a pénzpiacon csak egy szegmens sajátosságai vezethettek a kialakult helyzethez - hasonló rendszerek elkerülésével is lehet nyereséget elérni, még ha több kitartást igényel is az eredmény!
(A piac 1%-át sem teszik ki az érintett pénzintézetek.)

Egyetlen választás van, amely biztossá teszi, hogy ami most bukásnak tűnik, végérvényesen az is maradjon - az, hogyha "soha többet, senkiben"...