Távlatokról

Ez nem tipikus bejegyzés lesz.
Inkább csak szeretném más megvilágításba helyezni a hazai helyzetet, hogy egy pozitívabb jövőképet vetítsünk magunk elé.

És persze, hogy nézzünk szembe a tényekkel. Realitásokra építsünk.


Egyik kedves ügyfelem megnyilatkozása volt egy közösségi oldalon, hogy "reményvesztettnek érzi magát" a jelenlegi politikai-gazdasági helyzetünk miatt.

A poszt


A kommentek közül:

"Magyarország saját kárán is képtelen tanulni. Alkalmatlanok vagyunk a demokráciára."
 
"Sajnos mi nem a szabadságra áhítozunk. Hanem a szabadságharcra..."

Az első gondolatnak azzal a részével egyetértek, hogy "nem vagyunk túl jók demokráciában". Az önrendelkezés jogának gyakorlásában.

Ugyanakkor cáfolom, hogy ne tudnánk fejlődni.

A második gondolattal egyenesen vitába szállok. Mert tévedés, hogy "mi akartuk" ezt.
Ez viszonylag egyszerűen bizonyítható - csak el kell indulni bármelyik utcán, és random embereknek feltenni egy-egy kérdést az alábbiakból:

"Akarta-e Ön, hogy a mentősök, tűzoltók, ápolók heti 60-80 óra munkáért nettó 110-130 ezer forint fizetést kapjanak? Vagy Ön szerint többet érdemelnének-e?"

"Akarta-e Ön, hogy a trafikok működési engedélyét visszavonják, ezzel országszerte családok ezreinek a megélhetését vegyék el önkényesen, és baráti alapon osszák újra a boltnyitás jogait?"

"Akarta-e Ön, hogy a 4-es metró százmilliárdos nagyságrenddel kerüljön többe, mint amennyiért meg lehetett volna építeni?"

"Akarta-e Ön közvetlenül, hogy százmilliárdokért épüljenek stadionok Magyarországon?"

"Akarta-e Ön közvetlenül, hogy a kormány az uniós pénzekből ne iskolákat és kórházakat újítson fel?"

"Akarta-e Ön, hogy érdemi pedagógia és nevelés helyett központi tankönyvből erkölcstant tanítsanak a gyerekének/unokájának?"


"Akarta-e Ön, hogy pénzért külföldi állampolgárok állampolgárságot vásárolhassanak maguknak Magyarországon?"

"Akarta-e Ön, hogy egyes minisztériumok munkacsoportjainak Dubai-ba fizessenek "tanulmányutakat" az Öntől elvett adóforintokból?"

"Akarja-e Ön, hogy a nyilvánosság előtt működő intézmények dolgozói csak azt mondhassák ki nyilvánosan, ami megfelel a kormány érdekeinek?"


És még folytathatnám.


Gyorsan ki fog derülni, hogy ezt nem "mi akartuk".


Ugyanakkor tény, hogy ha nem teszünk a változásért, akkor valóban nem lesz jobb világ Magyarországon.

Ha nem vállaljuk fel a kényelmetlenséget, hogy elkerüljük a Nemzeti Dohányboltokat, a CBA-t, és más oligarchák tulajdonában lévő cégeket.
Ha továbbra is csendben lesütjük a szemünket.

Ezek az emberek - mert a nagy cégek mögött is csak emberek állnak - csak azért bírnak hatalommal, mert hisszük, hogy van nekik.

Ha azonban csak Budapest fele úgy dönt, hogy akkor most ki-ki vegyen fel otthon egy vésőt, meg egy kalapácsot, és bontsuk le szó szerint ezeknek az embereknek a vállalkozásait, vagy ingatlanait, valójában tehetetlenek lesznek.

Egyszerűen nincs akkora létszám, annyi férőhely, stb., hogy kezdhessenek valamit ekkora tömeggel.

Ha holnaptól senki nem vásárolna a CBA-ban, gyorsan lehúzhatnák a rolót.

Ha minden CBA-üzletet egy éjszaka alatt érne támadás, azon kívül, hogy terrorizmust kiáltanának tévesen, mást nem tudnának tenni. Hetekig nem tudna bevételt termelni a lánc a tulajdonosainak.

Ha fél Budapest párnákkal és takarókkal letáborozna a parlament előtt, és a politikusok házai körül - szó szerint tömött sorokban, emberek tízezrei -, és nem engednénk őket sehova, amíg le nem mondanak - tehetetlenek lennének.
Ha emberek százezrei nem mennének be dolgozni a vállalkozásaikba - hetek alatt csődbe mennének. Százezreket nem lehet kirúgni és pótolni.
Pláne a mai munkaerőpiacon.


Két hét alatt meg lehetne törni a mai korrupt rendszert.
Csak mindenkire szükség van hozzá.
Mindenkire, aki a fenti kérdésekre nemmel válaszol.

Van egy rendszer, amit megpróbáltunk adaptálni, és a mából visszanézve mondjuk 15-20 évvel azt kell mondjam, egész jól sikerült... Nem tökéletesen, de sokkal jobb lett, mint volt. És sokkal jobb volt, mint amilyen ma...

Ott hibáztunk, hogy a közügyeket mindig másra hagytuk.
Hogy a stikliket elnéztük.

De a lényeg - van olyan rendszer, ami jobb, mint a régi.
Lehet ezt jobban is csinálni - és ha akarjuk, tudjuk is jobban csinálni! Létezik magyarországi oknyomozó újságírás ("szabad sajtó").
Léteznek társadalmi összefogások (fiatal pártok, civil szervezetek, közösségi kezdeményezések).

Nem vagyunk "elveszve".


A változtatás kulcsa részben a "sok hasonlóan gondolkodó ember", részben a gazdasági súly. Vagyis minél több olyan vállalkozás van, amelyben az emberek (tulajdonosok, vezetők és dolgozók) összetartanak, hasonlóan gondolkodnak, és a partnereik kiválasztásánál erre is figyelnek (hogy olyan más vállalkozásokat erősítsenek, akik szintén hasonlóan gondolkodnak), annál komolyabb erőt képviselnek. Annál kevésbé támadhatóak.

Ennyi tehát a feladatunk, hogyha változást akarunk.

Alulról építkezni. Vállalni a kényelmetlenséget, hogy a távolabbi - nem oligarcha-érdekeltségű - boltba járunk.
Vállalni, hogyha valakit azért rúgnak ki a munkahelyéről, mert a véleménye nem egyezik a hataloméval, akkor azt felkaroljuk - támogatjuk átmenetileg adományokkal, vagy segítünk elhelyezkedni neki újra.
Vállalni, hogy beszélgetünk, gondolkodunk együtt a közös problémák (pl. eü, oktatás, köztisztaság, stb.)  megoldási lehetőségein, hogy hiteles forrásokból származó információkat osszunk meg egymással, vagy felhívjuk egymás figyelmét a hamis hírekre-infókra.

Hogy nem pusztán a napi megélhetésünkért dolgozunk, hanem megkeressük a lehetőségét, hogy a munkánkkal az országnak, vagy a szűkebb közösségünknek is jobb legyen! (Ilyen komoly dolgokra is lehet gondolni, mint hogy szervezünk közös kertészkedést a parkban, hogy csinosabb legyen; vagy közösen feltakarítjuk az utcánkat, stb.)

Vállalnunk kell, hogy kinyitjuk a szemünk, és rá merünk nézni egymásra - egymásban önmagunkat fedezve fel -, és felismerjük, hogy nem vagyunk egyedül. Ha tenni kell, akkor sem vagyunk egyedül.


És persze hiszünk.

Hiszünk abban, hogy az idealizmus csak addig idealizmus, amíg sokan nem kezdenek cselekedni a szellemében.

Hogy a "jobb világot", amiről álmodunk, és amire máshol irigykedve nézünk, máshol is két kézzel építették fel. Méghozzá ugyanolyan emberek, mint mi.

Hogy jogunk és hatalmunk van változtatni.

Ez az élet a mi életünk. Ez a hely az otthonunk.
A hazánk.

És a holnap a mi holnapunk.