Hitvallás

Ez egy csodás nap.
Szokatlan kezdőmondat egy gazdasági témájú bejegyzésnek?
Meglehet - bár ez inkább "érintőlegesen gazdasági témájú" bejegyzés, inkább csak megerősítés önmagam és mindazok számára, akik elfogadtak vezetőjüknek, mindazoknak, akik keresik a lehetőséget az életükben, vagy a reményt, a lelkierőt a folytatáshoz.
Néha fontos szóvá tennünk az evidenciákat is, hát még azokat a fontos tételeket, amik nem maguktól értetődőek, amikbe energiát kell tennünk (hinni bennük) a fenntartásukhoz. Általában a pozitív dolgok ilyenek (kapcsolatok, vállalkozások, missziók, stb.).



Vannak, akik "a lehetetlenben hisznek". "Ezt nem lehet megcsinálni", vagy "én erre képtelen vagyok" - mondják, és más effélékkel erősítik meg a saját hitüket. A nagy összeesküvés-elméletek hívői, akik szerint a világ pusztulásra ítélt, változtatni nem lehet, a sorsunk a káosz,  a szolgaság és a nyomor.


Személy szerint én a lehetőségben hiszek.
A lehetőségben, hogy a jobbat válasszuk.
Harag helyett megbékélést, elutasítás helyett elfogadást, fegyverek helyett virágot, pusztítás helyett alkotást, elvétel helyett az "adást".
"Gyűl-ölet" helyett a "szer-etet"-et. Ölés helyett az ölelést.
A lehetőségben, hogy a negatív energiák helyett a pozitívakat válasszuk.

Személy szerint a fejlődésben hiszek - önmagunk képességében, hogy nap-nap után jobbá váljunk, mint addig. A lehetőségben, hogy tanuljunk, tanítsuk egymást.
A "kritikus tömegben" hiszek - abban, hogyha elegen választjuk a nehezebb utat (figyelmesnek, önzetlennek, békésnek, szeretettelinek lenni), akkor igenis képesek vagyunk a pozitív változásra.



Személy szerint én Tolnai Lajos gondolatában hiszek:

"Ember - az a jó Isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad." 
(Tolnai Lajos, 1882)



Popper Péter szavainak hiszek:

„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy „úgy legyen”. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy „úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”


Az én mantrám a "képes vagy".
Az én szavam a "lehetőség".

Mi erről beszélünk az embereknek, erre tanítjuk az ügyfeleket, önmagunkat és a munkatársainkat is.
És a munkánk, az életünk a bizonyítéka annak, hogy "működik".

"Azért a víz az úr" - avagy stadionok helyett?

Éveket töltöttem azzal, hogy agrármérnöknek tanultam - azt hiszem innen a kötődésem a témához. Kieső időmben botlottam ebbe a cikkbe, és úgy döntöttem, gondolatébresztő jelleggel végre leírom egy régebbi ötletem, ami egyrészt összecseng az itt olvasottakkal, másrészt megtérülő alternatívát adna a stadionokba ölt költekezéshez (úgy értem, lopni (gyk. a túlszámlázás is lopás) mindenhonnan lehet, hogyha az a cél).

A hazai agrárium kibocsátásának változékonysága nemzetközi összehasonlításban jelentős, összhangban a növénytermesztés magas súlyával és az Európai Unió országaihoz képest alacsony öntözöttségi mutatókkal. Az MNB becslései szerint az öntözési rendszer kiterjesztése és fejlesztése egyrészt mérsékelné a GDP növekedés változékonyságát, másrészt javítaná az ágazat termelékenységét, így a hazai gazdaság növekedési pályája is stabilabbá válhatna.

A tavalyi, historikus összevetésben kedvező mezőgazdasági évet követően 2017-ben korrekció várható az agráriumban, amit az eddig rendelkezésre álló adatok is alátámasztanak. A mezőgazdasági kibocsátásban nagy súlyt képviselő, fontosabb kalászos gabonák többségénél idén visszaesett a termésmennyiség éves összevetésben. A KSH adatai alapján a búza (-6,5%), árpa (-11,9%), tritikálé (-24,0%) és a zab (-11,5%) betakarított mennyisége elmarad a tavalyitól, míg a rozs (+1,2%) termése lényegében a tavalyival megegyezően alakult. Emellett legjelentősebb szántóföldi növényünk, a kukorica termésmennyisége 25-30 százalékkal maradhat el a tavalyi évitől a becslések alapján.

A mezőgazdasági hozzáadott érték volatilitása jelentős, sőt Európai Uniós összevetésben hazánkban a legmagasabb (1. ábra). Ennek oka az, hogy a növénytermesztés az időjárás változékonyságának leginkább kitett része az agráriumnak, ami a terméseredmények alakulásának magas változékonyságához vezet. Így, a hazai mezőgazdaság szerkezetén belül a legnagyobb súllyal rendelkező növénytermesztés (2016-ban a mezőgazdasági kibocsátás 60 százaléka) teljesítménye érdemben befolyásolhatja a gazdasági növekedést.
(idézet a cikkből)

Az öntözés alacsony szintje itthon nem véletlen. Meglehetősen drága termeléstechnológiai elem. Akkor, ha kisgazdaság szintjén kell alkalmazni (mérethatékonyság nélkül).

Ugyanakkor minden 4-5 évben komoly problémát jelent a szélsőségesebbé váló csapadékeloszlás miatti árvízhelyzet, és nagyobb távlatban pedig a szárazabbá váló klímánk.

Mit teszünk jelenleg a természetes vizeinkkel, és a csapadékunkkal...? Szabályozott folyómedrekben - gátrendszerekkel kényszerítve a töméntelen édesvizet ezekbe a medrekbe - "engedjük szépen kifolyni az országból".

Amennyiben a politikai háttérhatalmak (oligarchák) érdeke az építőiparon keresztül "közpénztelenített" pénzek bezsebelése, egy kérdésem akad:

Miért ne lehetnének ezek a gigaberuházások mondjuk tervezett csatornaépítési beruházások...?

"Ki gépen száll fölébe, annak..." úgy tűnhet, van csatornánk, folyónk elég. Ha azonban nagyítunk ezen a képen "eleget", netán élőben nézzük meg a szárazsággal sújtott területeket, azt fogjuk látni, hogy  termesztéstechnológiai szempontból korántsem igaz ez (az állítás) a feltételezés. Arról nem beszélve, hogy a száraz időszakokban sok csatornánk vízhozama a nullával válik egyenlővé.

Miközben esős időben nem tudunk mit kezdeni a rengeteg csapadékkal.

Mért ne építhetnénk a rendszeresen árvízzel sújtott területeken kezdve "lecsapoló csatornákat"...? Olyan kisebb keresztmetszetű (olcsóbb), ám hosszú, a mezőgazdasági művelésbe vont és jelenleg nem csatornázott területekre vezető csatornarendszereket, melyek zsiliprendszerekkel csatlakoznának a folyóinkhoz, és/vagy azok elsődleges ártereihez?

Célunk lehetne a folyóvizeink folyamatos felhasználása a termelő területeinken.
Az országból való kilépési pontok előtt építhetnénk olyan vízműveket (zsilipek, akár termelő erőművek formájában - ahol az áramtermelés másodlagos, vagyis nem méreteznénk őket valódi erőmű-léptékűre, pusztán a folyók természetes vízhozamának megfelelőre, hogy ne kelljen olyan nagy víztározó terület hozzájuk), amelyekkel visszafoghatnánk a folyókat annyira, hogy a csatornarendszereink folyamatos feltöltése ne csökkentse a folyóink vízszintjét a jelenlegi állapothoz képest (így ne hassunk negatívan a folyók ökoszisztémáira).

A zsiliprendszer működtetésével a folyóink jelenlegi vízszintje fenntartása mellett képesek volnánk

• egy-egy komolyabb esőzéskor gyorsan reagálni, megnyitni ezeket a lecsapoló csatornákat, melyek képesek lehetnének a lezúduló csapadék többletét kivonni a természetes vízfolyásokból, ezáltal 
• megakadályozni, hogy 4-5 évente irgalmatlan költségekkel kelljen árvízvédekezést és helyreállításokat finanszírozni,
• folyamatosan és a termelők számára ingyen hozzáférhető öntözővizet biztosítani,
• javítani a városaink vízfelhasználása miatt jelentősen leromlott (és egyébként folyamatosan romló) talajvíz-háztartásunkat,
• fenntartható módon és alacsonyabb promt költségráfordítással stabilabbá tenni a mezőgazdasági termelésünket, így csökkenteni a termelés fajlagos költségeit és versenyképesebb árakkal jelenni meg mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon,
• a csatornák tudatos halgazdálkodásra is lehetőséget adhatnak, ezáltal növelhető volna a hazai halfogyasztás mértéke, amely pozitív népegészségügyi hatásokkal járna, csökkenhetnének az eü-kiadásaink is,
• a rendszer fenntartása és üzemeltetése munkahelyeket teremtene akár olyan régiókban is, amelyekben a munkanélküliség még ma is jeelntős probléma,
• ugyancsak hozzájárulhatna a munkahelyteremtéshez ezen régiókban is a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javulása.

És a sort biztos lehetne még folytatni.

Vagyis az oligarchák célja is teljesülhetne, és még értelme is volna a beruházásoknak.

Ahelyett, hogy...

A fentiek természetesen csak a szerző véleményét tükrözik. Ötletfelvetést fogalmaznak meg, mélyreható költségelemzések és egyéb szakmai energiaráfordítás nélkül.
Ellenben egy biztos:

Érdemes volna utánaszámolni.

Gazdag-OK?

Olvastam egy cikket, amely a hatásvadászat érdekében feláldozta a korrektséget - és mert itthon amúgy is van miért fejlődnünk úgy az elfogadásban, mint a tudatos gondolkodásban, úgy döntöttem, elgondolkodom kicsit a gazdagságról. 

A gazdagságról, mint ... fogalomról, a gazdagokról, mint "társadalmi csoportról", a gazdagsághoz és a gazdagokhoz való hozzáállásunk kérdéseiről.

Nem csak, mert a gondolkodásunk határozza meg a személyes fejlődésünk irányát és ütemét (szerintem), hanem azért is, mert éppen küzdünk a jelenlegi társadalmi rendszereinkben elszenvedett kudarcainkkal.

(Bocs a körülményes fogalmazásért, de a pontosság kedvéért nem akartam azt írni, hogy "a rendszereink kudarca" - mert ez nem fejezné ki pontosan, hogy mi, a demokratikus rendszerek működtetői vallottunk kudarcot.)

Tehát a gazdagságról és a gazdagokról.

A cikk így kezdi:

"Az normális...?"

A facebook-poszt megfogalmazása még ellenségesebb volt (sajnos nem találtam meg utóbb), igazából emiatt is döntöttem az írás mellett.

Amit a hazai köztudatban szereplő "gazdag-fogalom" kapcsán fontosnak tartok megfogalmazni:

A gazdag nem szinonimája a tolvajnak, a csalónak, a mások nyomorából gyarapodó élősködőnek.

Attól, mert sajnos posztkommunista/posztfeudális (mondunk ilyet, amúgy?) országban élünk - ráadásul sosem tanultunk meg igazán sem kiállni saját magunkért, sem a nemzettudatunk nem fejlődött odáig, hogy valódi összefogásra serkentsen (nem valami/valaki ellenében, hanem valamiért/valakiért (gyk. magunkért) -, ennek eredményeként pedig a hazai arisztokrata réteg "örökösei", a  "kapitalista" korszak politikusai és oligarchái, de még a vállalkozó réteg gondolkodási beállítódása is ezt szívta magába és ezt valósítja meg nagy tömegben...

Attól még nem változik az egyes fogalmak viszonya.

#1 Gazdagság.

Nem célom filozófiai magasságokba emelkedve arról vitázni, hogy "jobb-e luxuskocsiban..." pl. magányosnak lenni. Voltam magányos és baromira nem vigasztalt, hogy amúgy volt mit ennem, volt pénzem lerészegedni (egyedül), nem fáztam, stb. (Vagyis jobb helyzetben voltam a világ népességének 98%-ánál.)

#2 Gazdagság.

Végigjárhatnánk a logikai bizonyítás útját, miszerint a gazdagság valójában az, ha a bevételeink magasabbak, mint az igényeink finanszírozásához szükséges összeg. Vagy körüljárhatnánk a Kiyosaki-féle tételt, miszerint "nem az a gazdagabb, akinek több pénze van, hanem az, aki a bevételei nagyobb részét takarítja meg".

Egyszerűsítsünk, és a cél érdekében fogadjuk el, hogy csupán az anyagi gazdagságról beszélünk, és nem a gazdagságra, hanem a  gazdaggá válás folyamatára fókuszálunk.

#3 "Normális".

Ugyancsak nem állok le definiálni a "normális" és az "általános", "természetes", "elfogadott" fogalmak közti különbséget.

Feltételezem, hogy az együttgondolkodók ("mi") csoportja valamennyi tagja kellően tudatos hozzá, hogy a különbségekről ne feledkezzen meg.

Visszatérve a cikkhez - "normális"?

Véleményem szerint, ha a gazdaggá válás folyamata a hazai minta - mások kárán gazdagodni -, akkor a válasz nem. Morálisan elfogadhatatlan.

Ezzel a verzióval nem kívánok foglalkozni a továbbiakban, mert nincs miért. A továbbiakban a gazdagodás és a gazdagok azon csoportjára vonatkoztatom a  gondolataim, akik fejlettebben gondolkodva jutottak előbbre másoknál.

Azonban jegyezzük meg, hogy a "normális" társadalmakban, "normális" körülmények között (ld. pl. a természetben) igenis normális, hogy egyes egyedek sikeresebben alkalmazkodnak a körülményekhez, és ezáltal versenyelőnyre tesznek szert.

A természetben pl. több táplálékhoz, több nőstényhez jutnak, több utódot tudnak világra hozni és felnevelni, ezáltal elterjedtebbé válnak a populáción belül és az adott földrajzi (akár világ-) viszonylatban.

Az ember mesterséges környezetében (amit társadalomnak hívunk) ez kezdetben ugyanígy zajlott. Majd felismertük, hogy a specializálódás (vadászok, és földművelők pl.) és a cserekereskedelem hatékonyabbá tesz az egyén, a szűkebb közösség és a faj szintjén (versenyelőnyhöz juttat). Így voltunk képesek egyszerű főemlősök szintjéről a bolygónkat jelenleg uraló fajjá, gondolkodó entitássá fejlődni (hiszen utóbbihoz is gazdagodnunk kellett - több idővel kellett rendelkezzünk (ld. "időmilliomos"), hogy elvont gondolkodással tölthessük az életünk egy részét a létfenntartás helyett).

Éppen ez - a szellemi fejlődésünk egyre gyorsuló üteme (és ezzel párhuzamosan a morális fejlődés lemaradása) - okozta, hogy egyesek annyival eredményesebben alkalmazkodtak, annyival nagyobb versenyelőnyre tettek szert, hogy képessé váltak a felhalmozásra (amely egyébként is alaptermészetünk része - legalábbis a mérsékeltövi viszonyok között).

Egyszerű képlet.

Így tehát általánosságban hiba elítélnünk a gazdagokat "ámblokk", ahogy a gazdagodás folyamatát is. 

Meg kell különböztetnünk az elítélendő viselkedési formát a versenyelőnyt teremtő fejlődéstől.

És fel kell ismernünk ugyanakkor, hogy nem csak az alapszintű versenyhelyzethez (termelés) lehet jól alkalmazkodni / fejlődni benne, és ezáltal gazdagodni (pl. a sarki zöldséges gazdagodik, mert egyre több, jobb minőségű árut termel és ad el), hanem a másodlagos, harmadlagos, stb. szintek törvényszerűségeihez is (pl. kereskedők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, de jó eladó; befektetők szintje - nem (biztos, hogy) jó termelő, vagy jó eladó, de jól ismeri fel az ígéretes újító ötleteket, a piaci viszonyok kínálta lehetőségeket (pl. olcsó vásárlás lehetősége), stb.).

Na és persze nem árt őszintének lennünk magunkhoz, nem-e "savanyú a szőlő"...?

Normális-e, hogy a cikkben idézett vállalatvezetők olyan nagy vagyont tudtak felépíteni/felhalmozni? 

A válaszom: nem tudom.

Nem látom az utat, amit bejártak, nem látom a gazdagodáshoz vezető döntéseik morális körülményeit, azért a fenti logika mentén nem mondhatok ítéletet erről.

Elfogadható-e, hogy "ülnek ekkora vagyonon"...?

Nos - momentán nem ülnek rajta.

Azzal indítottam, hogy a cikk szerzője - és a megjelentetője - feláldozták a korrektséget a hatásvadászat oltárán. 

Például mert elfelejtik megemlíteni, hogy három olyan vállalatvezetőről beszélnek, akiknek emlegetett vagyona vállalatokban - másképp munkahelyek (száz-?)millióiban - testesül meg. Vagyis a vagyonukkal munkahelyek millióit tartják fenn, családok millióit juttatva megélhetéshez.

Normális-e, hogy egy munkaadó úgy/azért tart fenn egy munkahelyet, hogy az ötletét megvalósítva nyereséget termeljen...?

Azt kell mondjam (pedig nem vagyok közgazdász), igen.

Ezt másképpen alkotásnak, "teremtésnek" is nevezhetnénk. Az pedig - véleményem szerint - ugyancsak az ember alaptermészete, hogy alkosson, létrehozzon valamit (ld. művészetek, ipar, feltalálók, stb.).

Mellesleg logikailag belátható tény, hogy egy működő rendszer csak akkor fenntartható, hogyha legalább a működéséhez szükséges energiát meg tudja termelni, vagyis szükségszerű, hogy termeljünk. S mivel a gyarapodás, a növekedés, újabb és újabb terveink megvalósítása, a vágy, hogy maradandót alkossunk ugyancsak része a természetünknek, így alapvető igényünk a pozitív többlet termelése, mely lehetővé teszi mindezt. (A kapitalista közgazdaságtan ennek megnevezésére alkotta meg a profit fogalmát.)

Összességében - egy "normális", pontosabban morálisan is elfogadható - környezetben a gazdagság jelenléte tehát a fejlődés indikátora.  A "gazdagok" másként mondva "sikeresek".

Más kérdés persze a társadalmi felelősségvállalás. Hogy mihez kezdünk a megtermelt profittal, hogyha sikeresek vagyunk abban, amit csinálunk (hm... Elon Musk-ot is utáljuk...? Vagy az ő hozzáállása szimpi...? Pedig ugye nem kicsit gazdag ő is...).

A másik térfélről (kevésbé sikeresek, vagy "szegényebbek") könnyű okosan megmondani, mit csináljanak mások a vagyonukkal. (ld. itthon a "gazdagok megadóztatása" című propagandadumák)

Ha vannak ilyen ötleteink, javaslom nézzük meg először, mi megteszünk-e bármit kicsiben abból, amit nekik javasolunk nagyban...

Vajon mi hogy fogadnánk, ha bárki nekünk akarná megmondani, mire költsük a kicsike kis többletünket...?

Ha a profittermelés öncélúvá válik - mint ahogy az hazánkban is jelenleg látványosan tapasztalható -, az morálisan és logikailag sem üdvös.

Ugyanis feladjuk ezáltal a fentebb megfogalmazott alapcélt - "fejlődni", és "alkotni".

Ugyanakkor feltehető a kérdés, hogyha engem zavar, hogy "lemaradok a versenyben", mit teszek én azért, hogy sikeresebbé váljak?

Számtalan irányba elvezethet ez a téma - nyitva is hagyom inkább, és megállok itt.

Csak kérhetem, hogy gondolkodjunk el mindannyian kicsit mi is az elítélendő, és mi a helyes. Hogy ne a gazdagságot és a morálisan is elfogadható gazdagodást állítsuk pellengérre, ne mossuk össze a negatív fogalmakkal!

Már csak azért se, hiszen valójában mind szeretnénk "gazdagok lenni".

Miért is?

Hogy élvezhessük az életet. Több időt lehessünk a szeretteinkkel? Több ismeretlen tájat láthassunk? Több kényelem jusson..? Több mosolyt, törődést, odafigyelést kapjunk?

Hiszen pontosan ezt teszik a nemrég még elítélt gazdagok (itthoniak) is.

Ha pedig nem vagyunk "különb(öző)ek" tőlük, akkor milyen alapon is ítélkezünk...?

Félreértés ne essék - akarjunk gazdagok lenni!

Akarjunk ügyesebben, okosabban gondolkodni, versenyelőnyre szert tenni!

Ám ne áldozzuk fel érte a morális tartásunkat (ne más kárára tegyük) és az előnyünkből származó többletet használjuk fel jobban, mint ők!  

Teremtsünk, építsünk általa! Osszuk meg egymással, hogy az egyszerű anyagi gazdagság lelki gazdagsággá, valóban a boldogság forrásává is váljon!

Mert pl. - szerintem - jobb egy egyszerű autóban együtt lenni egy szeretett személlyel, mint magányosnak lenni egy luxusautóban...