És Te? Megfulladnál egy " cseresznyemagtól "?

Újabb cikk (szponzorált hirdetés?!) jelent meg egy újításról, ami "felforgatja a biztosítási piacot" - de még jobban fel fogja forgatni az emberek életét.

Korábban már megírtam, mi a fenntartásom a döntéstámogatást "megspóroló" megoldásokkal a pénzpiacon.

Hadd elevenítsem fel, miért tartom inkorrektnek azt a "jövőbemutató" megoldást!

Amikor a biztosítási piacról beszélgetünk, egy csomóan tudnak idézni saját, vagy az ismerősi körből származó negatív tapasztalatot biztosításokkal kapcsolatban.

"Nem fizettek", "buktunk vele", satöbbi.

Immár 11 éves pályafutásom alatt számos gyakorlati példával találkoztam:

- az esetek egy jelentős részét azok képezték, ahol az ügyfél nem tudta/értette, mit köt ("nem foglalkozott vele érdemben"; akart valamit, de rossz eszközt választott);

- a másik nagy csoportban voltak, akiknek "azt mondták, hogy jó lesz" (hiányos-, vagy egyenesen rosszhiszemű tájékoztatást kaptak az üzletkötőtől).

(Hadd emeljem ki rögtön - a pénzintézetet / biztosítót nem szabad összekeverni a képviseletében eljáró személlyel! A legtöbb esetben az egyénen (ügynökön) múlt a gondatlan munkavégzés, vagy a rosszhiszeműség - nem a biztosítón.)


Na most, ha tudjuk, hogy milyen sok hibás döntés született a múltban úgy, hogy volt kit kérdezni (élő ember), akkor a kérdésem, miért várjuk, hogy most majd egycsapásra nem lesznek rosszul megkötött szerződések, ha nem lesz kit kérdezni...?


Leülök a gép elé, és "összeállítom magamnak".







1. Mi alapján...?

Ha tudom, mire van szükségem, miért nincs még megoldva?

Ha tudnánk magunktól, hogy mekkora a kieső jövedelmünk, vagy mik a leggyakoribb kockázatok (bekövetkező káresemények), netán tudnánk objektíven dönteni anyagi kérdésekben, akkor fele ennyit nem kellene beszélgetnünk az ügyfeleinkkel ezekről a témákról!

Egyszerűen sorolnák, hogy "ebből ennyit, abból annyit kérek" - és megalapozott számokat sorolnának.
Mint a piacon, a zöldségesnél, vagy a hentesnél.

Csakhogy a pénzügyi kérdések, egy-egy család anyagi helyzete, a céljaikhoz vezető lehetséges utak és azok buktatói kicsit bonyolultabbak, mint egy finom ebéd receptje...

2. Honnan informálódom, ha valami nem egyértelmű?


- internetről? (forrásbiztonság? marketing?)
- szerződéses feltételekből?

A világháló tele van - magam is sokszor belefutok - dezinformációval, és marketingrizsával. Hányan vannak, akik szánnak rá időt és tudják is, hogyan derítsék ki az egyes hírek, információk eredetét, értékeljék a megbízhatóságukat?

Egy biztosítási szerződés kapcsán a biztos forrást mindig is az általános- és különös biztosítási feltételek jelentették.

Igen, az a szolid 150-200 oldal, ami éppen
a fogyasztóvédelem érdekében 150-200 oldal.

Ha azonban tudjuk, hogy a világtörténelem tapasztalata szerint ezt csak akkor vesszük elő böngészésre, mikor a baj már bekövetkezett, vagy pénz kellene a szerződésből - akkor miért hisszük, hogy ha nincs akit kérdezzek*, akkor majd most előre fogom olvasgatni...?!


* ("Emmát", az MI-t hadd ne soroljam ide! Biztos van olyan okos, mint az egyik nagy mobilszolgáltató MI-je, aki mindig megköszöni, hogy segítettem tanulni neki - csak épp szét..sz az ideg, mire túljutok rajta, mert elrabolt plusz 2-3 percet hívásonként -, de mire egy MI képes lesz úgy elemezni és mérlegelni egy adott személy, adott élethelyzetét, annak valamennyi aspektusával, mint egy felkészült emberi agy, addig még lecsorog némi víz a Dunán. Reméljük... /Mármint, hogy lesz még akkor víz a Dunában./)


3. "Érted? Nem?! De nem érted?! - a távcsövet a boltban te kérted...!" (Rapülők)


Példa: Kötöttél egy biztosítást, amiben a kockázati biztosítási védelmed is "megoldottad" (a), és megtakarítasz is benne, hogy legyen pénzed a lakáshitel kifizetésére (b). Jött a szűkebb esztendő, karcsú a bevétel-kiadás-mérleged, csökkentenél a havi terheken (c).

(5) A díjmentes leszállítás a biztosítási összeg leszállítását jelenti olyan összegre, amely megfelel a díjmentesítés időpontjában a biztosítás Életbiztosítási díjtartalékának mint egyszeri díjnak alapulvételével nyújtható biztosítási összegnek. Az adott biztosítási szerződés vonatkozásában tájékoztató jelleggel a Termékismertető tartalmazza azt, hogy az egyes biztosítási évek első napján mekkora a biztosítási szerződés díjmentes leszállítást követően érvényes biztosítási összege.

Díjmentes leszállítás esetén a Biztosító meghatározza az adott biztosításra vonatkozó biztosításmatematikai alapelvek alapján vállalható – a biztosítás tartama alatt változatlan – minimum biztosítási összeget, amely az adott biztosítási szerződés különös feltételeiben kerül meghatározásra.

(6) A szerződés díjmentes leszállításakor a korábbi szerződésben  meghatározott kiegészítő biztosítások a díjmentesség kezdetétől számítva megszűnnek.

Na kérem!
Aki értette a fent leírtakat, emelje fel a kezem!

Most az jelentkezzen, aki merne fogadni, melyik tagmondat hordozza a példa szerinti helyzet szempontjából legfontosabb információt!


A) A megtakarítást lehet szüneteltetni - első mondat.
B) Megmarad egy csökkentett biztosítási összeg - második bekezdés.
C) A kiegészítő biztosítások megszűnnek - (6)-os pont.



Belinkelhetnénk anonim szavazást, ha programozó volnék, és most csak szavazás után tudnál tovább olvasni.
Lenne meglepődés...

Szerintetek miért van a)-b)-c) megjegyzés már a példa leírásában?

Mert ott bukott a sztori!

Ma Magyarországon 100 emberből 90-nek nincs kockázati biztosítása, és mikor találkozunk, 100-ból 2 veti fel magától, hogy neki kellene! (Hitele 100-ból kb. 70-75-nek van.)
A 10-ből 9 "alul van biztosítva" (kisebb összegekre kötött biztosítást, mint indokolt lett volna), mert "sajnálja rá" a pénzt!
(Mikor arról beszélünk, hogy a bevételük 5-6 SZÁZADRÉSZÉBŐL megoldható a családjuk védelme, sokallják.
Mellette hitelre pedig lelkesen kifizetnek a banknak 25-40%-ot...)






A fenti példa a) része akkor valósult meg (az esetek 95%-ában), hogyha ott volt egy tanácsadó, aki "rábeszélt", hogy hitelt ne vegyél fel jövedelempótló biztosítás nélkül!

A példa b) része (az esetek jó 70%-ában) akkor valósult meg, ha ott volt egy tanácsadó, mikor felvetted a hitelt, és nem csak kiszolgált, és adta a legnagyobb hitelt, amit csak "elbírtál".

A példa c) része pedig elő sem áll - legalábbis nem ezt a szerződésedet kell mozdítanod, mikor elsőre csökkent a bevételed / nőtt a kiadásod -, ha volt ott egy tanácsadó, mikor a hitel és a biztosítás létrejött.
(Mert nem ez lesz az első "védőháló", amihez nyúlhatsz, mikor baj van!)

Ma Magyarországon arról kell beszélgetni a családokkal, hogy a kockázati biztosítás másként fogalmazva "családvédelem", vagy "jövedelempótlás", "hitelfedezet"...



Ja.. A válasz a kérdésre?

Aki a C)-re szavazott, az érdemel egy cukorkát!


Érted miért?

Kérdezzük meg az MI-t...?


Nem megyek bele itt a részletekbe - hosszú lenne.
Legyen elég emlékezetes ez az érzés, ami most Benned van (remélem), kedves Olvasó ahhoz, hogy ne engedd magad félrevezetni a baromi trendi, és roppant menő, hiúságodat legyezgető látszatmegoldásokkal!



4. Tudod-e egyáltalán, hogy milyen kérdéseket kellene feltenned...?


Hát igen.
Az MI-k legnagyobb korlátja - valószínűleg még jó hosszú ideig -, hogy nem tudják önállóan mérlegelni a kockázatokat. Nem tudják eldönteni, mire nem kérdezett rá az ügyfél, amiről pedig beszélni kellene.
Nem fogják tudni hol van az a pont, ahol igenis érvelniük kell, kvázi "meg kell győzniük" az ügyfelet a saját érdekében.



Visszatérve az eredeti gondolathoz.
A biztosító tehát az ügyfelek nyakába varrja a választás felelősségét (megjegyzem, a felügyeleti tevékenységet ellátó MNB is...), és így végképp nem lesz számonkérhető egy (szerencsétlen) választás esetén.


Itt van például rögtön a selyembe bújtatott tőrdöfés:

Végül a negyedik ok, hogy az utasbiztosítást kivéve, havi díjas rendszerben működik mindegyik biztosításunk, akárcsak, mint a korcsoport körében rendkívül népszerű Spotify vagy Netflix, így mindenki szabadon dönthet arról, hogy mennyi ideig kívánja igénybe venni a szolgáltatást, és nem kell elköteleződnie egy vagy több évre.

Mikor

• éppen a nyugdíjkatasztrófa előtti történelmi pillanatot éljük, 
• évtizedekre köteleződnek el a fiataljaink a diákhitellel, vagy a lakáshitelükkel,
• problémát jelentenek a párkapcsolatok, netán a gyerekvállalás kérdése, mert egyik sem megy elköteleződés nélkül...

Akkor kínáljuk be a gyanútlanokat a "nemkellelköteleződnöd" remekül hangzó mézes mérgével...
Ahelyett, hogy megtanítanánk őket megalapozottan, felelősséget vállalva döntést hozni - hosszútávú stratégiákban gondolkodni, és megteremteni az arany középutat az elköteleződés és a rugalmasság között!

Gratulálok.

Vezérigazgatónk szavai csengenek a fülemben:

A marketing a hazugság csomagolópapírja.

Semmi baj!

Húzogass, jelölgess, vegyél részt kvízjátékban!
Miközben szó szerint az életeddel játszol, nyerhetsz cseresznyéket, és még hiheted azt is, hogy jótékonykodtál is!

Csányi Vilmos: Hülyeségben hinni nem célravezető - a 24.hu cikke

Az alábbi cikket Nagy József jegyzi, a 24.hu-n jelent meg 2018.10.10-én. A mondanivaló megőrzése céljából másolom ide.

Nagyinterjú manipulációról, nyolcmilliárd ragadozóról, atombombáról, migrációról, GMO-rettegésről és aranyrizsről, veszélyről és vészmadarakról. Első rész.

 

Korábban a témában:

• Csányi Vilmos: A magyar politika azon siránkozik, hogy egyre kevesebben vagyunk, én inkább azon, hogy egyre hülyébbek vagyunk

Az egyik ember hisz istenben, ideológiában, politikusban, a másik meg nem. Mi az ok?

Részben genetika. De úgy általában az emberi természet része a hitre való hajlam. Ami óriási szerencse, ugyanis hit nélkül nincs közösségi élet, közösségi élet nélkül nincs ember, vagyis hit kellett az emberré váláshoz. A hit vitte előre fajunkat.

De ugye nem mindegy, hogy miben hiszünk?

Hülyeségben hinni természetesen nem célravezető. Ha egy százötven fős közösségben élek és semmit nem hiszek el a többieknek, akkor egyedül maradok, végem. Ha hiszek nekik, de hülyeségeket hiszünk mi, százötvenegyen, akkor elpusztul a csapat, és a hülyeségekre fogékony vérvonal megszűnt. A megoldás az, ha kontrollálja a csoport, hogy kinek és mit hisz el. Ez esetben kialakul és remélhetőleg fenn is marad az egyedi kultúránk, ami ugyan vélhetően számos valótlanságot is tartalmaz, de így-úgy működik. És ez nem csak az embernél van így. Egy kísérletben sirálytelepet figyeltek meg. Amikor a láthatáron föltűnt a postás, néhány idegesebb példány vészjelzést adott le, ám nem történt semmi. Közeledett a postás, másik öt-hat sirály is vijjogásban tört ki, ismét semmi. Aztán megszólalt az a pár sirály, akiben a csapat bízik, és a raj a levegőbe emelkedett. Vagyis még a madárnál sem csupán inger van és reakció, hanem a kettő közé beépül a gondolat, az állati hiedelem.

Az állatok „őszinték”. Az ember viszont manipulál.

Az intelligens egyedekből álló tömeggel nem minden hitethető el. Elmesélek még egy állatkísérletet. Egy tóparti csónakba tányér mézet helyeztek, majd a két kilométerre lévő méhkaptárba beküldtek egy kis robotméhet, aki szárnyrezegtetéssel leadta a jelet, miszerint adott irányban, adott távolságra sok-sok táplálék található. A méhek kivonultak, behordták a mézet, működött a dolog. Másnap a csónakot lehorgonyozták a tó közepén, kitették a mézet, a kaptárba beküldték a robotot, aki leadta az amúgy helytálló jelsort, azzal a különbséggel, hogy nem két, hanem négy kilométert jelzett. A kísérlet készítői azt gondolták, hogy a méhek ismét kirepülnek, ám amikor meglátják a tavat, amiről tudják, hogy ott nincs növény, vagyis táplálék sem lehet, visszahőkölnek. Na, ehhez képest mi történt?

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Berepültek, mert hittek a robotnak?

A fenét! El se indultak a kaptárból. Mert a fejükben lévő egy milligrammos agyban ott a térkép, és tudták, hogy hülyeség a robotméh jelzése. Döbbenetes. Ugyanis az a tanulsága, hogy még egy méh is felismeri, ha az aktuális hiedelem nyilvánvaló hülyeség.

És akkor az ember?

Némely hülyeséget felismer, más hülyeséget nem. Egyede válogatja. De az életképes közösségek zömmel jó döntéseket hoznak.

Az ember fősirályai a politikusok?

Ők is. Figyelemre méltó, hogy a politikusaink módszerei hatalmasat változtak az elmúlt száz évben. A rádiózás előtti időkben gyűlésekre kellett összeverbuválni a népet, valamint pamfleteket írni, azokat eljuttatni az olvasni tudókhoz. Aki hallotta, olvasta a politikust, gondolt valamit a beszédről, az írásról, s azt adta tovább a családnak meg a falubelieknek, és szájról szájra terjedt az információ, pontosabban a hiedelem.

Hiedelem?

Az, hiszen minden átadásnál változott a tartalom. Már a gondolat sem azonos a tényekkel, pláne, hogy aztán a gondolatot továbbfűzik, elhagynak belőle, hozzátesznek, megtekerik, visszájára fordítják, és a valóságrész egyre bizonytalanabbá válik. De míg régen kemény munka volt eljuttatni az emberekhez az üzenetet, ma, ha a politikus csak böffent egyet, a média azonnal kiteszi tízmillió tévékészülékre az akciót. Hatalmas tömeg dolgozható meg villanásnyi idő alatt, lényegesen kisebb energiával. A média alapjaiban változtatta meg, tágította ki, gyorsította fel az életünket, a hiedelmeinket. Kétszáz éve, ha valahol földrengés pusztított, pár ezer kilométerrel odébb sose értesültek róla. Gyerekkoromban már apró hír volt az újságokban, ha a távoli Indonéziában odaveszett néhány tízezer ember. A 2004-es cunami idején viszont fél Magyarország adakozott, miután láttuk a televízióban a tragédia képeit.

Két új Csányi-kötet jelenik meg

Az Őszi kék egy beszélgetős könyv, Csányi Vilmos és Géczi János közös munkája az Athenaeumtól, már a könyvesboltokban.
Az Elmélkedések a világról pedig esszégyűjtemény, a Libri adja ki novemberben.

Afganisztán brit elfoglalásának híre évek múltán jutott el Európába. Amikor 1979-ben az oroszok rohanták le az országot, a médiának köszönhetően akkora botrány kerekedett, hogy belereccsent a szovjet birodalom. Vagy ott az atomháború réme. 1944 augusztusában az amerikaiak ledobtak két atombombát. Aztán, bár sok tízezer további nukleáris töltet készült világszerte, a harmadikat a mai napig nem hozták működésbe. Vajon miért? Hát a közös intelligenciát növelő média miatt. A hatvanas években szakértők előálltak azzal, hogy bár hidrogénbombát nem kéne használni, de kisebb atombombákat taktikai célra, mondjuk, egy-egy parancsnokság megsemmisítésére igen. Mire felelős fizikusok egy konferencián bemutatták a nukleáris tél elméletet, miszerint, ha robban az első bomba, akkor szép sorban robban a többi is, és a bolygónkra évszázados sötétség borul, kihalunk. A sajtó felkapta a dolgot, s a világ felháborodása elsöpörte a taktikai atombombák ideáját, ami akkor sem került vissza napirendre, amikor utóbb megcáfolták az elméletet. A lényeg, hogy egy a média által erősített hiedelem, ha hamis is, megóvta az emberiséget egy hülyeségtől.

Egyre többen vagyunk erre a bolygóra. Tud olyan gyorsa nőni a közös intelligencia, hogy előbb-utóbb ne bombázzuk agyon egymást?

Nyolcmilliárd ember él a Földön. Ekkora testű ragadozóból nyolcmilliárd! Elképesztő. Ehhez képest, ha nem is tökéletesen, de elvagyunk, működtetjük a bolygót. Régen le lehetett rohanni egy országot, lehetett nőket rabolni, marhát, lovat, aranyat szerezni, de ma már csak azért sincs értelme a területszerző háborúnak, mert a leigázott országban a közellátást másnaptól a győztes kell biztosítsa. Ezért is az a módi, hogy helyi bábot ültetnek a hatalom csúcsára. Elgondolkodtató, hogy 1945 óta nincs globális háború, csak lokális konfliktusok, azok is leginkább a fegyvergyárak működtetéséhez szükségesek. Az ok, hogy hatalmas energia- és emberáram öleli körbe a bolygót, amit egy nagy háború tönkretenne. S ha például hirtelen megszűnne az áramellátás, a világ két héten belül elpusztulna.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Egy-egy döntési helyzetbe került bolond vagy diktátor nem képes meghekkelni a közös intelligenciát? Mondjuk azzal, hogy rátenyerel az atomgombra.

Egyik vezetőnek sem érdeke, hogy elpusztítsa a világot. A mögöttük álló csoportoknak pláne nem. Ettől még megesnek abszurd történetek. Az első atombomba eredeti célpontja Kiotó volt, mondván, az ősi főváros pusztulása majd jól fájni fog a japánoknak. Csakhogy, mint húsz évvel később kiderült, az akkori amerikai hadügyminiszter Kiotóban töltötte a nászútját, s kijelentette, egy ilyen szép helyet nem bántunk, legyen inkább Nagaszaki. Ezen múlott, hogy nem az egyik háromszázezer embert pusztították el, hanem a másik háromszázezret. Van megrázó példám a kollektív tudás megszerzésére is. Los Alamosban az első atombomba készítésének kísérleti fázisában két urán 231-es tömböt kézzel közelítettek egymáshoz, közben mérték a neutronfluxus növekedését és mindenféle egyéb fura dolgokat. A tudósoknak fogalmuk nem volt a biológiai hatásról, s csak akkor kaptak a fejükhöz, amikor a tömböket tologató fizikusok két-három nap után meghaltak.Onnantól volt közös tudás. Na, és még egy történet a közös intelligenciára. Valamikor a hetvenes években a keleti tömb összes sugárbiológiai intézetének vezetőjét kihívták egy kísérleti atomrobbantásra Szibériába. Évekkel később Straub prof, aki ismerte a történetet, megesketett, hogy nem jár el a szám, majd elmesélte, hogy a terv szerint az oroszok működésbe hoztak volna egy viszonylag kis bombát, hogy aztán a szennyezett területen húszezer fős válogatott katonai egységet átvonultatva gyakoroltassák az életben maradást. A dolgot tízszer elpróbálták robbantás nélkül. Aztán jött az éles gyakorlat, megfigyelőállásban a tábornokok, a politikusok és a kutatók, detonáció, indulni kéne a katonáknak, de senki nem mozdul. Eltelik öt perc, semmi. Tíz perc, semmi. Fél óra, és még mindig semmi.

Miért nem?

Mert a katonák egyesével is intelligensek voltak, közösen pedig még intelligensebbek. Egytől egyig úgy gondolkodtak: ha nekiindulok, valószínűleg végez velem a sugárfertőzés, szörnyű kínokat állok ki, de ha nem mozdulok, lehet, büntetésből Szibériába visznek, illetve hát itt tartanak, de legalább életben maradok. És a robbantás után egy órával a vezérkar lefújta a gyakorlatot. Belátta, negyvenezer informálódott embert egyszerre lehetetlen megvezetni. A kulcs a tudás, valamint az, hogy ez a tudás széles körben elterjedjen.

Minap megjelent könyvében írja, hogy a Földön valaha élt fajok kilencvenkilenc százaléka ma már nem létezik. Arra lát esélyt, hogy egyszer belőlünk is elege lesz a bolygónak, és egy vírussal, bedurvuló klímaváltozással, bármivel megszabadul tőlünk?

A veszélyek döntő többsége ellen felvérteződött az emberiség. A ma látható legnagyobb rizikó a klímaváltozás, és egyelőre nem világos, hol áll meg az átlaghőmérséklet-emelkedés. Sokan legyintenek, hogy két fok plusz kibírható, télen kevesebbet kell fűteni, nyáron többet megy a légkondi, kész, de ez súlyos tévedés. A klímaváltozás nemcsak azt jelenti, hogy kicsit melegebb lesz minden egyes nap, hanem azt is, hogy egyre több energia halmozódik fel a légkörben, amitől nő a szélsőséges időjárási esetek száma és intenzitása, gyakrabban lesz dermesztően hideg tél és extrém meleg nyár.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Van elég közös intelligenciája ennek a nyolcmilliárd ragadozónak ahhoz, hogy megfordítsa a folyamatot?

Sajnos azt sem tudni, egyáltalán megfordítható-e még. De miért ne legyek optimista, „ha kiterítenek úgyis”? Sokan kiáltanak világvégét, de azért nem feltétlenül kell bedőlni nekik. Minden közösségben, a sirályok és az emberek között is akadnak túlérzékeny egyedek, vészmadarak, próféták. Fontos társadalmi funkció ez, hiszen bár ritkán akkora a baj, mint a jósok látják és láttatják, de vészjelzéssel időben felrázható a közösség. Mindenesetre reális forgatókönyv, hogy elolvadnak a jégsapkák, akár öt méterrel emelkedik a tengerszint, hatalmas területek kerülnek víz alá, s akik addig ott laktak, már nem háború elől menekülve vagy jobb élet reményében indulnak Európába, mint most, hanem mert eltűnik a házuk, ahol laktak és a földjük, ahol megtermelték az élelmüket.

Mihez kezd velük a világ?

Induljunk onnan, hogy ez a jelenlegi migráció úgy kezdődött, csak erre senki nem akar emlékezni, hogy az ENSZ egyszer csak felére csökkentette a törökországi táborokban élő négymillió szír menekült támogatását. Mire Merkel asszony nem azt mondta, hogy jó, Németország vagy az EU odaadja a kieső pénzt, hanem azt, hogy gyertek, gyerekek. És a szírek nekiindultak. Azt se feledjük, hogy az észak-afrikai háborúk kirobbanásának és elhúzódásának fontos oka, hogy valahol el kell pufogtatni a német és francia és amerikai gyárakban készült fegyvereket. Hogy aztán lehessen újat vásároltatni. A fegyvergyár óriási ipari lobbi, s csupán annyit vár el a politikusoktól, hogy hallgassanak. S ők hallgatnak. De hogy a kérdésére is válaszoljak. A mostani migráció csupán halovány előjele annak, ami a klímaváltozás bedurvulásakor szakad majd ránk. Akár kétmilliárd embert is át kell telepíteni, s tudtommal nincs kidolgozva, bolygószinten hogyan menedzselhető mindez. Számos tényező bizonytalan. Például, hogy mérséklődik-e az emberiség létszáma, léteznek erre is prognózisok, s milyen ütemben. Ha érdemben csökken, lehet helyük az útra kelőknek. Megoldás lehet, hogy kijelölünk számukra üres területeket, várost húzunk fel a semmiben, biztosítunk pénzt, infrastruktúrát, élelmet az induláshoz, és átadjuk működtetni az új országrészeket. De mely országok mondanak le területeikről? És mit kapnak cserébe? Vagy szórjuk szét a világban a menekülőket? Hogyan? Németországban négymilliós török kisebbség él, és sok évtized alatt sem vált németté, hanem maradt saját kultúrával rendelkező entitás. Amivel a nyolcvanhárommilliós német tömegben egyelőre semmi probléma, de mivel a szaporodási ráták különbözőek, ráadásul az iszlám bizony hódító vallás, borítékolhatóak a konfliktusok.

És akkor?

Meglátjuk, mit talál ki a globális társadalom, s milyen lehetőségekkel segít be a technológiai fejlődés. Nem látunk a jövőbe. Hát mit gondoltak harminc éve a jövőről? Csacsiságokat. A nyolcvanas években csodájára jártunk az országba akkor bekerülő első, rettenetesen drága, kétmillió dollárba kerülő IBM-számítógépnek. Két megabájt volt a memóriája! Ma egy mobiltelefon nagyságrenddel többet tud.

Az enni és a lakni kérdésre hogyan adhat választ az informatikai és a technológiai fejlődés?

Úgy, hogy nyolcmilliárd embert etetni hatalmas logisztikai feladat. Ötven éve tudósok jósolták, hogy a világ hamarosan képtelen lesz élelmiszerrel ellátni a növekvő népességet. Ehhez képest ma sokkal többen vagyunk, mint fél évszázada, mégis megtermeljük a szükséges élelmet úgy, hogy egyrészt többet is tudnánk termelni, másrészt az ennivaló egyharmada kukába kerül. Pusztán a genetikai módosításokban hatalmas potenciál rejlik.

Szabad GMO-sat enni?

Már hogy a csudába ne lenne szabad! Ha száz év alatt nemesítek ki valamit, az biztos jó, de ha három év alatt, az elhozza a világvégét? A GMO-rettegés abszolút hülyeség. Hiedelem, ami lassan kihal, ugyanis szükség lesz a génmódosítással előállított élelmiszerre.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Nincs, nem lehet káros hatása?

Miért ne lehetne? Lehet. De, könyörgöm, hány vegyületet szedetnek velünk be gyógyszerként? Azon miért nem sikoltozunk? Ott is van ám káros hatás. A gyógyszergyárakban szigorú protokoll szerint engedélyezik az új vegyületeket, tíz-húszévente mégis kiderül egyről, hogy valamit elcsaltak vagy elnéztek, és bajt okoz. A sok ezerből egy. Alighanem génmódosított növényben is lesz hiba, de majd kijavítják. A hiedelmek nélkül nincs ember, de olykor korlátolttá tesz bennünket. Az aranyrizs történetét ismeri? India és Pakisztán egyes területein, ahol lényegében csak rizzsel táplálkoznak, A-vitamin hiányában a gyerekek jelentős része súlyos szemkárosodást szenved. Egy pofa húsz év kemény munkával, génmanipulációval előállította az úgynevezett aranyrizst, ami tartalmaz A-vitamint. Csak épp, amikor elkészült, tetőfokára hágott a GMO-ellenes őrület, és a pakisztániak meg az indiaiak kijelentették: inkább belevakulunk, de génmanipulált rizst nem eszünk. És a mai napig vakulnak a gyerekeik. Elmebaj. Miközben Amerikában millió tonnákat termelnek génmanipuláltan előállított szójából, kukoricából, és persze soha, senkinek, semmi baja nem lett.

Magyarországon sincs helye génmódosított élelmiszernek.

Igen, alkotmányba foglaltuk, hogy bennünket, bizony, tilos ilyennel etetni. Valamiért nem a szegedi biológusok véleményét fogadta el a kormány és a parlament, pedig, ha valakik, hát ők értenek a kérdéshez, hanem egy olyan ürgéét, aki azzal akart híres lenni, hogy megmenti a nemzetet egy nem létező veszélytől.

A politika nyilván megkutatta, mivel szerez több szavazatot, és az jött ki, azzal erősödik, ha beáll nemzetet menteni.

Az emberek kétségtelenül a veszélyekre reagálnak hevesebben. Könnyebb elhinni, hogy ezt ne edd, mert a sógorom beteg lett tőle, mint azt, hogy edd nyugodtan, mert biztonságos. Utóbbi megértéséhez sok idő kell, meg a közös intelligencia.

Említette a németországi törököket. Lehetetlen vállalkozás működőképes multikulti társadalmat építeni?

A multikulturális társadalom az emberiség jelenlegi szerveződési szintjén instabil, nem vagyok a híve. Tényleg rettenetes bajok forrása lehet, lásd Jugoszláviát, ahol, amint a diktatúra megszűnt, egymásnak estek a nemzetek, korábbi szomszédok, barátok gyilkolták egymást, a gyerekeket a szüleik előtt gyalázták meg a katonák. Két dolog következik ebből. Egyrészt kerülendő, hogy egymástól lényegesen eltérő kultúrájú népcsoportok éljenek együtt. Másrészt tudomásul kell venni, hogy a kultúra vékony máz, s ha nem ápoljuk, nem tanítjuk meg mindenkinek, mi megengedett, s mi nem, akkor ez a máz válsághelyzetben pillanatok alatt leolvad rólunk, s archaikus társadalombéli vadállatokká változunk. A kultúra nem olyan, hogy egyszer megoldjuk, s attól kezdve kész, hanem napi feladat. Ez a válaszom a szélsőjobboldalnak arra a dumájára is, hogy hagyjuk már a holokausztot. Gyerekkori élményem, hogy apám jött haza 1944 tavaszán és az anyámnak döbbenten suttogta – a szülők azt hiszik, hogy a gyerekek nem hallanak rendesen, pedig de, sőt –, hogy odalent a nyilasok zsidókat kísérnek, és a tömegben még a négy-ötéves gyerekeknek is feltartott kézzel kell menniük. Ma is látom magam előtt a képet, nekem ennyi pont elég volt a tanuláshoz. És tudom, másnak, minden új generációnak át kell adni a közös tudást, a közös valós hiedelmet a rettenetről, a bennünk a kultúra máza alatt élő szörnyetegről. A kommunikáció hihetetlenül fontos, állandóan tanítani kell a gyerekeket, részben a történelemre, részben arra, hogy tagjai egy globális társadalomnak, és ha oda beilleszkednek, akkor működni fog az életük, és ha mások is beilleszkednek, akkor működni fog a világ.

Interjúnk második részét holnap olvashatják.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Egészségügy, avagy hogyan éld túl olcsóbban

"Húsevő baktérium".


Nem tudtam eldönteni, az-e a rosszabb, hogy hallottam, hogy ilyen van - vagy az, hogy egy alulfinanszírozott kórházban emiatt meghalt beteg kapcsán hallottam róla. (Hovatovább odáig jutottunk, nomen est omen - "kór-ház"...) 
Nap, mint nap beszélünk róla, hogy az egészségügyi ellátás ma már pénzbe kerül. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy 

• mennyibe?
• amikor baj van, lesz-e rá elég?
• amikor baj van (és ez válik az első prioritássá), mi mindent kell feláldoznunk a céljainkból, hogy a gyógyulásunkat (netán a túlélésünket?) finanszírozzuk helyettük?

Mennyibe kerül?

 
Mennyit fizetnél azért, hogy ne fájjon tovább...?
És azért, hogy ne halj bele...?
 
Hát ennyibe.

2014-ben a KSH felmérése szerint 

• ~324 átlagos budapesti lakás árát (20 millióval számolva),
• 2700 átlagos (3-5éves) használt autó árát (3 millióval számolva),
• 32 400 havi fizetést (200ezer nettóval számolva)

 mintegy 8 100 000 000 Ft-ot adtunk az orvosoknak (egyetlen évben).

Pluszban 

• a gyógyszereken, 
• és a fizetősen megcsináltatott vizsgálatokon túl.

• Ja, meg a fizetésünkből levont adón (szociális hozzájárulási adó, egészségbiztosítási járulék, stb.) túl.

(Egyébként ez utóbbi minimálbérre számolva is ~37 000 Ft/hó, azaz ~444 000 Ft évente. Hogy erről se feledkezz meg.)




Hozzuk még közelebb...? 

A KSH adata szerint 2016-ban 57 000 beteget regisztráltak szakápolásban*. Ha feltételezzük, hogy a háziorvosoknak nem adunk hálapénzt (adunk!), akkor 8 100 000 000 Ft / 57 000 beteg = 142 105 Ft/beteg - ennyi hálapénzt adtunk átlagosan 2014-ben (orvosok, nővérek, mentősök, ápolók, műtősök, stb.)



Összefoglalva levonnak a bérünkből legkevesebb 444 000 Ft-ot évente, és ha beüt a baj, átlagosan további 142 000 Ft-ot fizetünk hálapénzre. (Plusz gyógyszer, plusz fizetős vizsgálatok, stb.)



Lesz-e rá elég?




Ma egy átlagos háztartás hozzáférhető vésztartaléka átlagosan ~300-400 000 Ft. (És ez az átlag - azaz van a családoknak az a 40%-a, akiknél nincs ennyi...)
Vagyis egy komolyabb eü-probléma ennek kb. felét azonnal elviszi hálapénz formájában, a maradékot felemészti a kieső jövedelem pótlása - kb. 1 hónap alatt...



Házi feladat:


Nézz körül az ismerősi körödben! Keress olyanokat, akiknek volt komolyabb egészségügyi panasza - szív- érrendszeri, netán daganatos-, vagy csak egy komolyabb baleset! 
Kérdezd meg, ő mennyi idő alatt tudott 100%-osan visszaállni a munkába?



Ha ez több, mint egy hónap volt - megkaptad a választ?


(Az én Sanyi barátom csak egyszer nem nézett körbe az úttesten való átkelésnél. A csípőjét és a bal lábát úgy rakták össze újra - hál'istennek meg tudott tanulni újra járni -, 90+ napot volt ágyhoz kötve kórházban, és még hónapokig tartott a rehabja.)




Mi mindent kell feláldoznunk a túlélésért?


Az átlag család egy 2015-ös kutatás szerint ezekre gyűjt:

1. Lakás
2. Váratlan eü-kiadás
3. Gyerek sulija
4. Nyugdíj
5. Utazás
6. Autó

Vagy mégsem...?




Ezt a bejegyzést egy újabb (a várólisták valódi számairól szóló) témába vágó cikk ihlette, és a tény, hogy lenne (van!) megoldás.

A klasszikus adózás rendszerét is  a közteherviselés gondolata ihlette. Használjuk is a szót "társadalombiztosítás". Mégis az a tapasztalatom, hogy a biztosítás szó ingerszó ma még a magyarok fülében (a történelmi miértekbe nem megyek most bele, korábbi bejegyzésekben találtok rá "magyarázatot").

Pedig, amit a társadalombiztosítás ("TB") is megcéloz, ugyanazt az elvet valósítják meg a piaci biztosítók - hasonlóan gondolkodó családokat, embereket szerveznek egy csoportba, és az egyes tagokat sújtó esetekben az anyagi terheiket a közösség átvállalja. 
(Közös kalap, ebbe dobjuk be a "biztosítási díjakat", ezt gyűjti, tárolja és nyilvántartja a biztosító, ebből fizetnek a bajban lévő tagoknak, mindezt ellenőrzik, elszámolják.)

Míg azonban 

• a TB-t az "állam szervezi" (tudod, az, amelyik előbb épít stadionokat külföldön**),
• a TB kötelező (mindenki a tagja, aki fizet adót), 
• a TB-ből fizetik a nyugdíjakat is,
• a TB fenntarthatósága függ a befizetők és "kifizetettek" arányától (mivel öregszik a társadalom, egyre kevesebb befizetőre jut egyre több eltartott = kevesebb pénz/fő jut),
• a TB-ellátás színvonala egyre romlik (igen, ezt kapod azért az évi minimum 444 000 Ft-ért),

addig a "magánbiztosítás" esetén

•  matematikai statisztikai alapokon biztosítják (kiszámolják, és szerződésben garantálják), hogy a vállalt kifizetéseket minden körülmények között teljesíteni tudják,
• csak arra költik, amire szerződtél,
• Te döntöd el mennyit költesz rá,
• Te döntöd el, milyen esetekre szóljon.

A személybiztosítások közt régóta vannak "jövedelempótló" összegbiztosítások (pl. ha kórházba kerülsz, előre megbeszélt napi összeget fizet segítségként), de elérhetőek ma már itthon is "szolgáltatásfinanszírozó" egészségbiztosítások is (ezek az orvosokat, nővéreket fizetik meg helyetted - így nem kell várnod az ellátásra akár 200-300 napot).


És bár masszívan tartja magát a tévhit, hogy ezek "drágák", 

a gyakorlati tapasztalatom azt mutatja, hogy
a család bevételének 5-6 századrészéből már elfogadható szintű védelem valósítható meg.

(Összehasonlításként egy átlagos lakáshitel kapcsán a családok bevételüknek ~ 23%-át adják a bankoknak...)

"Az egészség ügy!" - olvastam valahol.
"Cosa nostra" - "A mi ügyünk" - mondom erre én.

Ne engedd, hogy hallomások és előítéletek sodorjanak fenntarthatatlan helyzetbe, és emiatt le kelljen mondanod az álmaidról!







* a 2014-es KSH kiadványban nem szerepel ilyen adat, ezért az összevetés szigorú értelemben nem korrekt. Némi józan paraszti ésszel azonban az összefüggések felismeréséhez véleményem szerint így is hozzásegít.
** Bocsánat - ez valóban szubjektív, személyes véleménynyilvánítás volt.

Távlatokról

Ez nem tipikus bejegyzés lesz.
Inkább csak szeretném más megvilágításba helyezni a hazai helyzetet, hogy egy pozitívabb jövőképet vetítsünk magunk elé.

És persze, hogy nézzünk szembe a tényekkel. Realitásokra építsünk.


Egyik kedves ügyfelem megnyilatkozása volt egy közösségi oldalon, hogy "reményvesztettnek érzi magát" a jelenlegi politikai-gazdasági helyzetünk miatt.

A poszt


A kommentek közül:

"Magyarország saját kárán is képtelen tanulni. Alkalmatlanok vagyunk a demokráciára."
 
"Sajnos mi nem a szabadságra áhítozunk. Hanem a szabadságharcra..."

Az első gondolatnak azzal a részével egyetértek, hogy "nem vagyunk túl jók demokráciában". Az önrendelkezés jogának gyakorlásában.

Ugyanakkor cáfolom, hogy ne tudnánk fejlődni.

A második gondolattal egyenesen vitába szállok. Mert tévedés, hogy "mi akartuk" ezt.
Ez viszonylag egyszerűen bizonyítható - csak el kell indulni bármelyik utcán, és random embereknek feltenni egy-egy kérdést az alábbiakból:

"Akarta-e Ön, hogy a mentősök, tűzoltók, ápolók heti 60-80 óra munkáért nettó 110-130 ezer forint fizetést kapjanak? Vagy Ön szerint többet érdemelnének-e?"

"Akarta-e Ön, hogy a trafikok működési engedélyét visszavonják, ezzel országszerte családok ezreinek a megélhetését vegyék el önkényesen, és baráti alapon osszák újra a boltnyitás jogait?"

"Akarta-e Ön, hogy a 4-es metró százmilliárdos nagyságrenddel kerüljön többe, mint amennyiért meg lehetett volna építeni?"

"Akarta-e Ön közvetlenül, hogy százmilliárdokért épüljenek stadionok Magyarországon?"

"Akarta-e Ön közvetlenül, hogy a kormány az uniós pénzekből ne iskolákat és kórházakat újítson fel?"

"Akarta-e Ön, hogy érdemi pedagógia és nevelés helyett központi tankönyvből erkölcstant tanítsanak a gyerekének/unokájának?"


"Akarta-e Ön, hogy pénzért külföldi állampolgárok állampolgárságot vásárolhassanak maguknak Magyarországon?"

"Akarta-e Ön, hogy egyes minisztériumok munkacsoportjainak Dubai-ba fizessenek "tanulmányutakat" az Öntől elvett adóforintokból?"

"Akarja-e Ön, hogy a nyilvánosság előtt működő intézmények dolgozói csak azt mondhassák ki nyilvánosan, ami megfelel a kormány érdekeinek?"


És még folytathatnám.


Gyorsan ki fog derülni, hogy ezt nem "mi akartuk".


Ugyanakkor tény, hogy ha nem teszünk a változásért, akkor valóban nem lesz jobb világ Magyarországon.

Ha nem vállaljuk fel a kényelmetlenséget, hogy elkerüljük a Nemzeti Dohányboltokat, a CBA-t, és más oligarchák tulajdonában lévő cégeket.
Ha továbbra is csendben lesütjük a szemünket.

Ezek az emberek - mert a nagy cégek mögött is csak emberek állnak - csak azért bírnak hatalommal, mert hisszük, hogy van nekik.

Ha azonban csak Budapest fele úgy dönt, hogy akkor most ki-ki vegyen fel otthon egy vésőt, meg egy kalapácsot, és bontsuk le szó szerint ezeknek az embereknek a vállalkozásait, vagy ingatlanait, valójában tehetetlenek lesznek.

Egyszerűen nincs akkora létszám, annyi férőhely, stb., hogy kezdhessenek valamit ekkora tömeggel.

Ha holnaptól senki nem vásárolna a CBA-ban, gyorsan lehúzhatnák a rolót.

Ha minden CBA-üzletet egy éjszaka alatt érne támadás, azon kívül, hogy terrorizmust kiáltanának tévesen, mást nem tudnának tenni. Hetekig nem tudna bevételt termelni a lánc a tulajdonosainak.

Ha fél Budapest párnákkal és takarókkal letáborozna a parlament előtt, és a politikusok házai körül - szó szerint tömött sorokban, emberek tízezrei -, és nem engednénk őket sehova, amíg le nem mondanak - tehetetlenek lennének.
Ha emberek százezrei nem mennének be dolgozni a vállalkozásaikba - hetek alatt csődbe mennének. Százezreket nem lehet kirúgni és pótolni.
Pláne a mai munkaerőpiacon.


Két hét alatt meg lehetne törni a mai korrupt rendszert.
Csak mindenkire szükség van hozzá.
Mindenkire, aki a fenti kérdésekre nemmel válaszol.

Van egy rendszer, amit megpróbáltunk adaptálni, és a mából visszanézve mondjuk 15-20 évvel azt kell mondjam, egész jól sikerült... Nem tökéletesen, de sokkal jobb lett, mint volt. És sokkal jobb volt, mint amilyen ma...

Ott hibáztunk, hogy a közügyeket mindig másra hagytuk.
Hogy a stikliket elnéztük.

De a lényeg - van olyan rendszer, ami jobb, mint a régi.
Lehet ezt jobban is csinálni - és ha akarjuk, tudjuk is jobban csinálni! Létezik magyarországi oknyomozó újságírás ("szabad sajtó").
Léteznek társadalmi összefogások (fiatal pártok, civil szervezetek, közösségi kezdeményezések).

Nem vagyunk "elveszve".


A változtatás kulcsa részben a "sok hasonlóan gondolkodó ember", részben a gazdasági súly. Vagyis minél több olyan vállalkozás van, amelyben az emberek (tulajdonosok, vezetők és dolgozók) összetartanak, hasonlóan gondolkodnak, és a partnereik kiválasztásánál erre is figyelnek (hogy olyan más vállalkozásokat erősítsenek, akik szintén hasonlóan gondolkodnak), annál komolyabb erőt képviselnek. Annál kevésbé támadhatóak.

Ennyi tehát a feladatunk, hogyha változást akarunk.

Alulról építkezni. Vállalni a kényelmetlenséget, hogy a távolabbi - nem oligarcha-érdekeltségű - boltba járunk.
Vállalni, hogyha valakit azért rúgnak ki a munkahelyéről, mert a véleménye nem egyezik a hataloméval, akkor azt felkaroljuk - támogatjuk átmenetileg adományokkal, vagy segítünk elhelyezkedni neki újra.
Vállalni, hogy beszélgetünk, gondolkodunk együtt a közös problémák (pl. eü, oktatás, köztisztaság, stb.)  megoldási lehetőségein, hogy hiteles forrásokból származó információkat osszunk meg egymással, vagy felhívjuk egymás figyelmét a hamis hírekre-infókra.

Hogy nem pusztán a napi megélhetésünkért dolgozunk, hanem megkeressük a lehetőségét, hogy a munkánkkal az országnak, vagy a szűkebb közösségünknek is jobb legyen! (Ilyen komoly dolgokra is lehet gondolni, mint hogy szervezünk közös kertészkedést a parkban, hogy csinosabb legyen; vagy közösen feltakarítjuk az utcánkat, stb.)

Vállalnunk kell, hogy kinyitjuk a szemünk, és rá merünk nézni egymásra - egymásban önmagunkat fedezve fel -, és felismerjük, hogy nem vagyunk egyedül. Ha tenni kell, akkor sem vagyunk egyedül.


És persze hiszünk.

Hiszünk abban, hogy az idealizmus csak addig idealizmus, amíg sokan nem kezdenek cselekedni a szellemében.

Hogy a "jobb világot", amiről álmodunk, és amire máshol irigykedve nézünk, máshol is két kézzel építették fel. Méghozzá ugyanolyan emberek, mint mi.

Hogy jogunk és hatalmunk van változtatni.

Ez az élet a mi életünk. Ez a hely az otthonunk.
A hazánk.

És a holnap a mi holnapunk.

"A gyerek és a pénzügyi kultúra"

Alábbi linken egy volt kollégám blogbejegyzését osztom meg.

Egyrészt mert büszke vagyok rá, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok, másrészt mert remekül megragadott egy húsba vágó témát, ami eldöntheti a következő generációk sorsát (gyk. a gyerekeinkről beszélek, és az életminőségükről, az életélményükről).

Íme a bejegyzés:

"A gyerek és a pénzügyi kultúra"

1 gondolat - avagy röviden a bizalomról

Alapvetés: a pénzügyek intim téma, akárkivel nem tárgyaljuk ki - komoly döntések meghozatalában hiteles tanácsokra van szükség.

Új ügyfeleknél sokszor felmerül a kérdés, mire alapozható kezdetben a bizalom?
A válaszom röviden:

Náluk az ajánlók tapasztalataira.

Ugyanakkor hosszú évek óta dolgozom együtt jó néhány ügyfelemmel, a közelmúltban valamiért mégis kettejüktől is olyan visszajelzést kaptam (megfogalmazások árnyalatára gondolok, nem konkrétan kimondott, felvállalt gondolatokra), amire nem számítottam. Ami megkérdőjeleződő bizalomra utalt.

Ezért talán érdemes más oldalról nézve is megfogalmaznom, én mit tekintek fontos mérőszámnak, ha a bizalmam kell adjam /megerősítsem egy adott személy felé.

Azaz, honnan mérhető le a megbízhatóság, ha valakivel már régebb óta együtt dolgoztok - szerintem.

Egyszerű leszek:

Idő-ráfordítás, és lelkesedés.

Az az ember, aki hajlandó Neked és a Te sikerednek időt szentelni, az az ember törődik Veled. 
Akkor is, hogyha a kapcsolatotok üzleti - vagyis megfizeted a segítségéért valahogyan.
Nyilván ugyanazért a 100 Ft fizetségért lehet a "minimálisan elégséges" idő- és energiaráfordítással is dolgozni, és lehet szívvel-lélekkel, mindent beleadva. Lehet olyan arccal, mint "Gizike a boltban" (bocsánat minden Gizikétől, aki momentán boltban dolgozik), hogy azt sem érted, ha ennyire unja/utálja, mi a francért nem hagyta még a fenébe...?!

És lehet elhivatottan. Valóban Melléd állva.

Ezt érzed a fogalmazásokból, a kisugárzásból, abból, ahogyan a munkájáról beszél, vagy a terveidről beszéltek valakivel.
Abból, hogy mindig szárazon és szigorúan csak az üzletileg lényeges dolgokról beszélget Veled, csak "ezekre van idő" - vagy...

Valóban emberként, (munka)társként, partnerként viselkedik Veled. 

Apró gesztusokból - pl. mennyire igyekszik alkalmazkodni Hozzád.


Elsőre lehet, fel sem tűnik, ha egy pénzügyi tanácsadóval hétvégén, vagy este hat után ültök le beszélgetni - Rólad.
Pedig hidd el, a tanácsadó is ember. Neki is van családja, a hétvége neki is hétvége.
Amikor a közös érdeklődési körötök a többedik találkozáskor is szóba kerül, nem "csak azért beszélget Veled róla", mert "az az érdeke". Sőt... Annak ellenére beszélget Veled ezekről is, hogy a "munkaideje megy el vele"...

Ha valakivel együtt dolgozol régebb óta, és már meg nem tudod mondani, mennyi időt beszélgettetek a Te és a családod jövőjéről...
Ha odafigyel Rád, visszahív, tartja, amit megbeszéltek, apró figyelmességekkel egyszerűsíti az életed, stb...

Ezek azok az apró bizonyítékok, amikre szerintem alapozható a bizalom.



"Messziről jött ember azt mond, amit akar" - tartja a mondás.
És mégis...
Ha elbizonytalanodsz valaki megbízhatóságában, akivel már akár évek óta rendszeresen tartjátok a kapcsolatot azért, mert "szembe jött valaki", aki "mondott valamit"...


Lehet, hogy érdemes figyelmet szentelned ennek a kérdésnek, és megvizsgálnod, mely forrást tudod hitelesebbnek tekinteni. És ha, aki "vádol", tényekkel alá tudja támasztani a véleményét - és a tanácsadód nem tudja megvédeni az álláspontját - akkor jogos a bizalomvesztés.
Akkor, nem előbb.


Szerintem.*


*A cikk írója független tanácsadóként él és dolgozik. A pénzintézetektől független - nem a témától...

5-6 gondolat a "Feltétel nélküli alapjövedelem"-ről

Nemrég kaptam egy TED-videót a feltétel nélküli alapjövedelemről. (A linken a beállításokban bekapcsolható magyar felirat.)

Sokakkal sokszor körüljártuk ezt a témát - de döntésre nem jutottunk. Politikusok szájából még kevésbé hiteles - én most csak a józan ész kérdéseit szeretném felvetni, és közreadni a kapcsolódó gondolataim - hogy gondolkodásra, közös gondolkodásra ösztönözzelek.(Az egyszerűség kedvéért jellemzően a wikipédiát fogom hivatkozni - természetesen mindenki utánakereshet az egyes meghatározásoknak, egyéb cikkeknek szimpatikusabb forrásokban is.)

Az alapgondolat

A szegénység - illetve az abból fakadó stressz - beszűkíti a gondolkodást, ami nem teszi lehetővé a felelős, vagy megfontolt, hosszabb távú érdekeket is szem előtt tartó gondolkodást.

Miért hoznak a szegények olyan sok rossz döntést?

 Emiatt a szegénységben élők következetesen rövidtávú érdekeik szerint hoznak döntéseket, amelyek egyre "drágábbak" - vagyis "egyre kevesebbre elég a kevés". Mélyülő szegénység, adósság-spirál, stb.

Ennek megváltoztatására kellene az elmélet szerint mindenkinek alanyi jogon (elvárás nélkül), a létminimum finanszírozásához elegendő pénzjuttatást adni. Így megszűnne a stressz,  és minden ember képessé válna megfontolt, hosszabb távon is fenntartható és pozitív hatású döntéseket hozni - eredményesebben tanulni, kiteljesedni a tehetségében (ezzel nagyobb részt járulni a társadalmi hasznossághoz), stb.

A szerző Rutger Bergman történész, Margaret Thatcher-től idéz:

"A szegénység személyiséghiba."

majd ezt cáfolja előadásában. 

Illetve előbb még "magyarázatként" átfogalmazza:

"Alapvetően jellemhiba."

Mivel a munkám során lényegi elem a pontos megértésre törekvés, érzékennyé váltam a fogalmazás árnyalataira.

Személyiség:

"A személyiség széles körben elfogadott meghatározás szerint egy, az egyénre jellemző viselkedési, gondolkodási és érzésminta, ami állandósultan és ezzel együtt 

egyedien jellemzi magát az egyént." 

(William Stern)

Jellem:

"Erkölcsi alkat. Erkölcsi-etikai kérdésekben tanúsított hozzáállás, többé-kevésbé állandó magatartás, illetve késztetés, amely az illetőt megkülönbözteti másoktól."

"Kifejlett erkölcsi, és szellemi sajátságok, melyek valamely személyt állandóan megkülönböztetnek, s egyéni önállást tulajdonítnak neki." 

(Magyar szótár,  1862)

Ilyen könnyű elcsúszni a megértésben. Thatcher asszony ("egyszerű") viselkedési- és gondolkodási hibáról beszélt, amit Bergman már elvont erkölcsi hibaként ad tovább (némi cinizmussal).

Na de ne vesszek el a részletekben, ugye...

Fontos gondolat, hogy egy indiai kutatás alapján a stressz kimutathatóan csökkenti az intelligens döntéshozatal képességét. Vagyis, amikor "szűk-séget" szenvedünk mondjuk pénzben, rosszabb döntéseket hozunk. (Videóban 1:47 körül)

1:50-nél megfogalmazza az okot - "beszűkült gondolkodásmódként".

Alátámasztandó a következtetését példának hozza, hogy mindannyian voltunk már stresszesek - ezzel sugallva a következtetései helyességét. És persze azzal az alapténnyel, hogy igen - a stressz valóban beszűkült gondolkodáshoz vezet.

Azonban 3:45-nél már odáig jut, hogy "a szegénység miatti stressz hatása alatt mindannyian buta döntéseket hoznánk".

Nem cincálom szét az egész videót, ám az ehhez hasonló következtetések lépésről lépésre képesek félrevinni a gondolkodásunkat. Itt például ugyanis nem jelenthető ki, hogy "mindenki ugyanoda jutna, hogyha "szegénység-stressznek" volna kitéve.

Különben a szegénységből senki nem tudott volna akkor kitörni eddig - márpedig mindenki tudna sorolni olyan embereket, akik tisztességes munkával, az ötleteik megvalósításával váltak tehetősebbé.

Olyanokat is - akár a közvetlen környezetünkből - akik kerültek necces helyzetbe, azt mégis meg tudták oldani, és kilábaltak belőle.

Amivel azonban sokkal nagyobb problémám van az érvelésben:

8:05 körül hozza példának a kanadai Dauphin kisvárosában folytatott kísérletet (1974-1978), ahol is a  létminimum alá csökkenő jövedelmet automatikusan negatív adózással kiegészítették.
Vagyis pl. ha 100 Ft a létminimum, aki 110 Ft-ot keresett, 10-et befizetett adóba, aki csak 90 Ft-ot, az kapott 10-et a közösből.

Arról nem tesz említést, hogy a létminimum feletti jövedelem mekkora adóterhet viselt.

9:01-re már Evelin Forget dauphin-i adatokon végzett statisztikai elemzéseire hivatkozva "egyértelmű elsöprő sikerről" beszél, mondván, hogy javultak az egészségügyi- és tanulmányi mutatók, a kriminalisztikai adatok.

"Sajnos elfogyott a pénz" - politikai döntés miatt -, így a projekt leállt.

Több helyen méltatják ezt a TED-előadást, a legjobb 10 közé sorolták abban az évben elvileg, stb.

Pedig:

1. Alapjövedelmet adni elsősorban költségvetési-gazdasági lépés.
   
   Az előadásban egy szó sem esik a gazdasági vonatkozásokról. Nevesen pl., hogy ha van egy 100 fős társadalmunk, akkor összesen mennyi befizetett adóra van szükség ahhoz, hogy a közintézmények és a szociális háló további finanszírozása mellett elegendő keret álljon rendelkezésre x számú személy alapjövedelme fedezésére?
   
2. A sikeresség indikátorául olyan mutatókat emel ki, amelyek érdemben nem járulnak hozzá a rendszer fenntartásához, illetve nem jelzik a kísérletben részt vevők gondolkodásmódbeli fejlődését - azaz, hogy a mesterségesen lecsökkentett, vagy megszüntetett "szegénység-stressz" eredményeként mennyivel hoztak "jobb döntéseket", és ez a gondolkodási minta (ha volt), mennyire épült be maradandóan a személyiségükbe?
   
3. Egy szót sem szól arról a problémáról, hogy az elmélet milyen népesség-arányok mellett működőképes? Nyilván, ha a 100 fős társadalomnak 5 fő részére kell alapjövedelmet finanszíroznia, az nem ugyanaz a terhelés, mintha 50 főnek kellene.
   
4. Nem tér ki arra a problematikára, hogy mi alapján szedhető be bárkitől az általa megtermelt jövedelme egy (nem általa meghatározott) része olyan célra, hogy alanyi jogon odaadják pl. egy alkoholista hajléktalannak? Szándékosan hoztam az alkoholista hajléktalant példakén, mivel a szociális területeken dolgozó több ismerősöm megerősítette, hogy sokan (ilyen-olyan okokból) nem is akarnak változtatni a helyzetükön. (Az a téma szempontjából lényegtelen, hogy ez pszichológiai-, vagy mentális betegségként értelmezhető-e, hogy kezelhető-e valahogyan, stb.) Erre sajnos - kérdezz meg szocmunkásokat - számos közeli példát találunk.
   

Így tehát az előadás - és a hivatkozások - alapján Evelin Forget statisztikai eredményei nem támasztják alá sem az elmélet fenntarthatóságát, sem azt, hogy bármilyen mértékben hozzájárult-e az alanyok pozitív gondolkodásbeli fejlődéséhez.

Hiszen akkor van értelme a projektnek, hogyha általa a korábban beszűkült gondolkodásmódú személyek ki tudnak keveredni ebből a ciklikusságból, a saját lábukra állva ki tudnak lépni a rendszerből (illetve át tudnak lépni a fenntartók oldalára).

Az érvelésben ugyancsak nem tér ki egy másik, a témához kapcsolódó "kísérletre" (azért az idézőjel, mert nem jártam utána). A neten keringő történet szerint egy gimis tanár óráján felmerült ez a téma, és a diákok lelkesen üdvözölték a gondolatot, hogy "munka nélkül is járjon egy alap". A tanár erre a következő ajánlattal állt elő: innentől minden dolgozatra egyforma osztályzatot kap mindenki, méghozzá az adott dolgozatra eredeti rend szerint kiosztott jegyek átlagát.

Eljött az első dolgozat ideje - az osztályátlag 4-es volt, mindenki négyest kapott. Volt, aki nem tanult, mert nem hitte, hogy komolyan gondolja a tanár - így örülhetett a négyesének - és persze volt, aki 5-öst érdemelt volna. Ők annyira nem örültek.
A második dolgozatra már másképp készültek a diákok. Aki kevés, vagy nulla tanulással kapott legutóbb négyest, most sem tanult, hiszen - "minek?"
A jó tanulók viszont kevesebb energiát tettek a tanulásba - mert "minek"...

Az átlag már csak 3,5 lett, így mindenki megint 4-est kapott.
A következő dolgozat átlaga már csak 3,1 lett - mindenki 3-ast kapott - év végéig pedig eljutottak oda, hogy az egész osztály megbukott.

Hogy ez utóbbi "kísérlet" gondolatkísérlet-e, vagy tényleg megcsinálta egy tanár, nem tudom. Ismerem ugyanakkor az emberi természetet annyira (önmagamat és másokat is látva), hogy a többség nem teljesít többet, mint  a minimálisan elégséges.
Ez pedig azt eredményezi, hogy a fenti rendszerben várhatóan több volna az eltartott, mint az eltartó.

Vagyis rövid úton fenntarthatatlanná válna.

HA - nem járul hozzá a gondolkodásmód és a hozzáállás változásához a stressz csökkentése.

Az igazság szerintem valahol félúton volna. Szükséges volna a szegénység felszámolására törekedni mind anyagi juttatásokkal, mind képzéssel.
Ám a gondolkodásunkat és a jellemünket is a sokszor ismételt cselekvések-döntések fejlesztik (vagy rombolják).

Egyelőre ezért inkább a "feltétel nélküli munkalehetőség" híve vagyok.

Ebbe az irányba mutató ötlet volt eredetileg a közmunka, ami sajnos csúfosan kisiklott a megvalósítás során. Véleményem szerint többek között éppen amiatt, hogy a részt vevőknek sokszor értelmetlen / korrupt érdekeket szolgáló feladatokat adnak, ami demoralizáló.

De ez egy másik történet.

"Insurtech" - avagy "egy kütyü mindfölött, egy kütyü kegyetlen, egy a sötétbe zár..."

Fintech, insurtech, hightech, IQ-tech...

Az utóbbi időben szaporodnak a modern, pénzügyi szolgáltató start-up-okról szóló cikkek, mint amilyen ez is.

Csak kapkodom a fejem, hogy mennyi "...tech"-verziója van már minden területnek.

Anélkül, hogy elvesznék a részletekben, hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést!

(Tudom, hogy a ma embere többnyire a válaszokat szereti a kérdések helyett. Azokhoz nem kell gondolkodni...
Ám hadd jegyezzem meg - a modernkori rabszolgasághoz sem kell gondolkodni. Illetve - ahhoz nem kell. Ha valaki szeretne bármilyen téren (pl. anyagilag) fejlődni, akkor rossz hírem van: nem megúszható, hogy gondolkodjon...)

Tehát a kérdés:

Csuszkák huzigálásával Ön tudomást szerez-e majd a szerződése (és a versengő, konkurens szerződések) feltételei részleteiről?

Eh...
Kellemetlen, ugye?

Remek, hogy "1-2 perc alatt" meg lehet kötni - nem bonyolultabb, mint egy cipőfűzőt masnira kötni, ráadásul megoldod egy mobilappon! Ami ugye, baromi menő.

Amit kihagysz, az csupán a lényeg.
Hogy miért is fogsz fizetni, és mikor-mit kapsz valójában cserébe.

Hogy egy (reményeim szerint) egyszerű példát mondjak - személyre szabod a balesetbiztosításodat, ami mostantól majd ún. "baleseti kórházi napi térítést" is fizet Neked.
Aztán eltöröd a kezed, begipszelnek, hazaküldenek, és egy levelet kapsz a kárbejelentésedre, hogy  

"Mivel nem történt biztosítási esemény, nem indokolt a kárigénye."

Te meg nézel, mint Rozi a moziban.
Mi az hogy "nem történt biztosítási esemény"...?
Mi más történhetet egy balesetbiztosítás szempontjából?!

Ja - hogy elfelejtetted elolvasni, hogy csak 5 nap bent tartózkodás után fizet...
És ugye a csuszkákat huzigálhattad le-föl, nem csipogott, hogy "erre emlékezz majd"...


Lassan 11 éve dolgozom független tanácsadóként - pontosan látom, hogy hol csúsznak el a nem kellő körültekintéssel kiválasztott és megkötött szerződések (mindegy, hogy hitel-, megtakarítás-, vagy biztosítási szerződések). Sokszor csak rossz megfogalmazásokon a kárbejelentésben, vagy mert olyat várt az ügyfél a szerződésétől, amire az a megkötés pillanatában sem volt alkalmas.
(Ugye egy busztól sem várjuk, hogy legyorsuljon egy sportkocsit...)



Szuper dolog a fejlesztés és a törekvés, hogy lépést tartsunk a technológiai fejlődéssel. Vannak azonban területek, amikhez még nem elég fejlettek a gépek. Még a mesterséges intelligenciák sem, nem hogy a kézivezérelt, csuszka-huzigatós mobilappok.
(Utóbbi témában, ha még nem láttad, ajánlom ezt a filmet!)

Lakáshitelt veszel fel? Egy sokat érő gondolat - Neked.

Tíz éve segítek az embereknek hitelekkel kapcsolatosan is, de az utóbbi egy évben megszaporodtak a kellemetlen tapasztalatok, ami a hitelügyeket illeti. Ez ösztönzött írásra, hogy a tapasztalataim megosztva talán Téged is megkíméljelek a veszteségektől.

Összefoglalva azt mondanám, ha nincs konkrét tapasztalatod (vagy régi), ne akard egyedül végigcsinálni! A meglehetős mennyiségű adminisztráción túl (amit ha elszúrsz, időt vesztesz, az pedig könnyen vezet anyagi veszteséghez) maga a felelős döntés meghozatala is számos szempont mérlegelését teszi szükségessé, és a tapasztalatunk szerint az átlagember (aki nem pénzpiacon dolgozik) egyszerűen nem is gondolja, hány kapcsolódó témakör merül fel, ha megalapozottan akarunk dönteni.

A jogszabályi sarokszámoknak való megfelelés (jövedelemarányos törlesztési mutató, az ingatlan maximális terhelhetősége, stb.) messze nem elegendő.

A részletekbe terjedelmük miatt nem megyek most bele, ám a friss tapasztalatokat átadom egy csokorban Neked - talán megvédenek a "gyors haláltól":

1. A válság óta bármelyik bank bármelyik fiókját nézzük, kivették a döntéshozást azok kezéből, akikkel találkozhatsz. Vagyis teljesen mindegy, hogy "ismerősünk vezető a..." - az akárhol, mindegy, hogy "ez egy dörzsölt ügyintéző, és azt mondta..."
   A hitelbírálat a fióki szinttől független osztályon zajlik, amelyre érdemi ráhatása egyik bankban sincs a "földi halandóknak" (fióki munkatársak, vezetők).
   A kockázatkezelést saját seggüket féltve olyan rendszerben valósítják meg, ahol mindenkit elővesznek, ha gáz lesz egy hitellel (mindenkit, aki benne volt az engedélyezésében), de senki nem vállalja a felelősséget, hogyha Te reklamálsz.
   "A bírálók döntése..." - ennyi a legbővebb válasz, bármilyen kérdésre, ugyan miért kötöttek bele ebbe, vagy abba, miért kaszálják el az elméletileg működőképes ügyletedet.
2. Ez lefordítva azt jelenti, hogy bár "papíron" megfelelhetsz minden kritériumnak, lehet elégséges önerőd, lehet ideálisnak tűnő ingatlanfedezeted - biztosat csak a bírálaton született döntés fog mondani.
   
   Felelősen ma legfeljebb annyit mondhat bárki egy leendő hitellel kapcsolatban, hogy "a számaid és a rendelkezésünkre álló információk alapján mennie kéne..."
3. Veszel egy kéglit 18 milláért. Pontosabban venni akarsz. Mielőtt foglalót, biztosítékot, bármit adnál az eladódnak, mielőtt aláírnál bármit, erősen javaslom előzetes értékbecslést kérni a leendő hitelező bankodtól.
   Megszaporodtak sajnos azok a tapasztalataink, hogy a vételár és az értékbecslés által kihozott "objektív forgalmi érték" nincs szükségszerűen összhangban - vagyis az értékbecslés szerinti ár egyre többször alacsonyabb, mint amennyiért  hirdetik...
   
   Láttunk olyat, ahol az értékbecslő volt "trehány" - és reklamálva korrigáltatni tudtuk az eredményt, de egyre többször futunk bele, hogy felülvizsgálat után is marad az első eredmény - ami azt jelenti, hogy kevesebb hitelt fogsz kapni a vártnál.
   
   Pl. 10,0 MFt vételár alapján ~ 6,0 MFt hitelt kapnál "papírforma szerint".
   Ha viszont az értékbecslő szerint a reális forgalmi érték csak 9,0 MFt, akkor már csak 5,4 MFt hitelt kaphatsz.
   
   Ha 6,0 milla önerőd van, és kettőt felújításra szántál, ezért kérted volna a 6 millát hitelbe - szerencséd van, legalább a vásárlást nem bukod el. A felújítás tervét át kell ütemezned, de ennyivel megúszod.
   Ha azonban koppra van meg a 4,0 milla önerőd - és már foglalóba letettél pár százezret -, és nincs vészmegoldásod... Akkor bizony 600 000 Ft-on elcsúszol, bukod a foglalód, az értékbecslési díjat, az adásvételi ügyvédi költségét, földhivatali illetéket...

A fenti tapasztalat oka valószínűleg az ingatlanárak irreális "szárnyalása" (befektetési szaknyelvben erre mondják, hogy "ingatlanpiaci buborék van kialakulóban" - vagyis a kereslet-kínálat mozgatta aktuális árak elszakadnak a hosszabb távon is reális effektív értéktől) .

A bankok pontosan azt teszik, amit Neked is kéne - hosszabb távra tekintenek előre. Vagyis már számolnak azzal, hogyha Veled mondjuk 5-6 év múlva történik valami váratlan gebasz (ami miatt nem tudod fizetni a hiteled), az akkori piaci árak mellett is fedezze az ingatlan az aktuális fennálló tartozásod.

Persze jósolni nem tudnak, de "valószínűségszámítani" igen. Statisztikákat elemezni igen.

Azaz érdemes lehet az első indulatunkat félre téve újraértékelni, hogy mennyit vagyunk hajlandóak kifizetni egy adott kaliberű lakásért, hogy biztosan most kell-e vásárolnunk, stb.

(Ha már benne vagy a kakiban, tudom ez nem vigasz - nekem sem az, mert több ügyfelemmel is kerültünk hasonló helyzetbe. Akik még nem vágtak bele - nekik lehet az.)

Bárhol tartasz is éppen a projekteddel, javaslom kérdezz körbe az ismerősök között, ismer-e valaki megbízható szakembert, és kérd a segítségét!
De legalábbis ne felejts előzetes értékbecslést készíttetni akkor is, ha ezzel kockáztatod, hogy "elviszik az ingatlant" előled!

A témához kapcsolódó hasznos gondolatokat találsz itt, és itt, meg itt is.

Elpazarolt életeink - avagy egy játék, és egy felismerés

Hadd szögezzem le - nem találtam fel a spanyol viaszt. Ám "brit tudósok bebizonyították", hogy bármely információ maradandó átadásához legalább hét ismétlésre van szükség. Az alábbi gondolatok és felismerések tehát minden bizonnyal nem tőlem eredeztethető gondolatok. Csupán megismétlem őket, hogy eljussanak Hozzád (is).



Nemrég útjára indítottunk egy programsorozatot a munkatársaimmal, amely a win-win szellemében egyszerre társadalmi és gyakorlati célú. Részint a pénzügyi tudatosságra nevelés az egyik kitűzött cél.
Ügyfeleink között fiatal pályakezdőktől a családanyákon, családapákon át vállalkozókig, gyermekeiket kiröptetett középkorú szülőkig mindenféle társadalmi réteg és korosztály  megtalálható. A tapasztalat az, hogy sem a kor, vagy a magasabb képzettség, de még a társterületen való jártasság (jog, könyvelés, vállalkozási-, közgazdasági területeken szerzett tapasztalat) sem hoz jelentően magasabb pénzügyi tudatosságot.
Ezen szeretnénk változtatni azzal, hogy az ügyfeleink családjainak (nekik, és a gyermekeiknek) elérhetővé teszünk egy oktatójátékot, amellyel klasszikus "családi program" keretében modellezhető egy teljes (gazdasági-) életpálya. Egyszerű melósként, tanárként, értelmiségi alkalmazottként indulsz a játék elején, és a cél, hogy tőkét építs, és azt minél eredményesebben fogd termelésre - azaz lépj ki a hétköznapi robotolás mókuskerekéből. (Ha még a számlákat a munkabéredből fizeted, akkor bizony Te is a mókuskerék köreit rovod, ahogy a legtöbben.)
Játékos formában, szórakoztató módszerekkel ébreszt rá fontos felismerésekre a játék - méltán vált világhírűvé, akár csak az alkotói.

Alig játszottunk néhány alkalommal eddig, máris fel kellett ismernem, hiába az elmúlt 10 év szakmai behatásai, a rengeteg elméleti tanulás, a sok száz valós élethelyzetben való részvétel útján történt tapasztalatszerzés. Jobbára még mindig azzal az iskolai/alkalmazotti mentalitással gondolkodtam a saját életemben, amivel az emberek 99%-a elindul az életében. Bár az ügyfeleimnél képessé váltam magas szinten alkalmazni az elméletben tanultakat - nem helyeztem hangsúlyt a saját életemre, nem alkalmaztam a tanultakat kellő mértékben.

Elgondolkodtam, miért történhetett ez így. Számos gondolat kavargott a fejemben a külföldi munkavállalást választó "migránsoktól" (bocsi! szándékos, de nem rosszindulatú!) az oktatásügy csatáiig (diploma, vagy szakképzés?!), a "magyarokra jellemző borúlátó hangulatig", vagy a béka segge alatt lévő pénzügyi kultúráig, a képzés hiányáig. Épp egy buszon álltam, és bambultam ki az utcán hömpölygő arcokra (eszembe jutott a külföldiek kritikája a "mosolytalanságunkról"), szemet szúrtak árulkodó gesztusok (rágod-e pl. a szád szélét? vagy elkapod-e a tekinteted, ha valaki Rád néz?).

És azt hiszem, "rájöttem".
Azt már régóta tudjuk, hogy a közoktatás mai rendszere elsorvasztja az egyéni tehetségeket, egy "ideális állampolgár, ideális alkalmazott" sablonjába gyömöszköli bele a gyerekeinket - és így tette ezt már velünk is. Ezért nem fejlesztik érdemben a tananyagokat, ezért nonszensz az oktatás szervezése, szabályozása, ezért nem fizetik meg rendesen a pedagógusszakmát.
Mert valójában az alapcélt így éri el a rendszer. A rendszer leterheli a szülőket (magas közterhek, magas adminisztratív terhek, szándékolt különbség (az alacsonyabb szintű képzés útján, közvetve) a bér és árszínvonal közt nyugat-európai összevetésben), az oktatási rendszer leterheli a pedagógusokat, és a gyerekeket.
Így egyik tábornak sincs ideje sem a tehetséggondozásra, sem fejlesztésre, de még a gondolkodni-tanításra sem.

Az eredmény - a tökéletes alkalmazott (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes illiberális állampolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak), a tökéletes választópolgár (nem gondolkodik, azt teszi/hiszi, amit mondanak).

Ne rémülj meg, nem politizálok, még ha ebből könnyű is volna átcsúszni a politikába!
A megoldásról szeretnék együtt gondolkodni Veled!

Tehát - nem tanítanak, nem fejlesztenek érdemben. (Nem a pedagógusokat kritizálom, sőt! Csak a rendszert, a szabályozói-, jogalkotói-, képviseleti rendszert.)

A jelenlegi iskola nem tanít meg elébe menni a dolgoknak, proaktívan gondolkodni, cselekedni. Az átlag ember reaktív - akkor cselekszik, ha fáj, vagy ha megmondják mit tegyen, ha megijesztik, stb.

Az eredmény: megölik a reményt. Elsorvasztják az átlagember önbizalmát. 
Miért ragaszkodik a többség "az ismerős szarhoz"...? (Bocsánat! Ami nem jó, "de legalább ismerős".)
Miért nem mennek el sokan szavazni? Miért nyugszunk bele a nyilvánvalóan pofátlan  korrupcióba...?
Miért mennek ezrek inkább külföldre...?

A játék megmutatja, hogyan is lehetne.
Mivel "csak játék", meg merünk lépni helyzeteket, amiket az életben nem. Több kis helyzet pedig fokozatosan olyan nagyobb lehetőségekhez vezet, amikről az életben, a mindennapokban csak legyintve ennyit mondunk: "Na ilyen is csak "azokkal" történik..." (ti. a "gazdagokkal")
Megmutatja, mire lennénk képesek, akár az életben is.
Segít megtanulni nagyobban gondolkodni.

A munkám nagyon sok emberrel hoz össze. Hála Istennek,lehetőséget ad rá, hogy találkozzam olyanokkal, akiknek (szerencséjük volt) sikerült kitörni a mókuskerékből - és mit ad Isten, azt látom, éppen úgy, ahogy a játékban is adódik lehetőség!
Sok munkával, sokszor kemény kihívásokkal - de képesek voltak nagyot lépni, fejlődni és változtatni!

Mert lehetséges!

Ma a társadalmunk, a gondolkodásunk rákbetegsége a kishitűség.
Arra a felismerésre jutottam, hogy a többség - sokáig magam is ehhez a többséghez tartoztam! - nem hisz magában. Nem hisz a változásban, abban, hogy igenis lehet hatása az életére, hogy igenis Rajtad múlik!

Pedig a (már nem csak brit) tudósok is leírták a kvantumfizikai kutatások és megfigyelések alapján, hogy szó szerint "fejben dől el"...!

Könnyebb a könnyebb utat választani! Lehajtani a fejed és továbbmenni a megszokott (bár szar) úton! Ezért hívják könnyebb útnak!
Könnyebb a kisebb ellenállás felé menni (pl. külföld)!

Csakhogy a boldogságunk a sikereinken - a magunk által sikerként megélt helyzeteken alapul! Legyen az pénz, karrier, szakmai előrelépés, család, párkapcsolat - legyen bármi!
A megvalósítás, az alkotás, a teremtés tesz boldoggá!
A fejlődés, az "evolúció" hajtóereje éppen a nehézség, a legyőzendő körülmények, a "túlélésért" folytatott küzdelem.
A "nehezebb út".

Azt hiszem, Charlie Chaplin mondta, vagy talán Walt Disney, hogy "a nevetés nélkül való napod elpazarolt nap volt".


Én azt mondom, az önmegvalósítás, a fejlődés nélküli élet elpazarolt élet volt...

Merj álmodni! Merj kérdezni, keresni az utat az álmaidhoz, merj változtatni, hogyha nem jó úgy, ahogy ma van!
Vesd el a kishitűséget, és mondd ki hangosan:

Képes vagy rá! Képes vagy rá! Képes vagyok rá!


Az életben ezer impulzus ér, ezer tapasztalatot szerzel - talán csak egy apró homokszem kell hozzá, hogy összeálljon...

Nekem ezek a játékok voltak, azt hiszem.

Életelvnek is beillő kedvenc idézetemmel búcsúzom:


"Ember - az a jó Isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad." (Tolnai Lajos, 1882)