Egyetlen képen a valóság - Magyarország 2010-2018

Íme egy remek összefoglaló. Aki akarja, tisztábban láthatja az utóbbi években itthon zajló folyamatokat.

"Az állami költségvetés GDP arányos kiadásainak alakulása 2010 és 2020 között. Nagy pozitívum, hogy az összkiadás végre lecsökken(t) 50,5%-ról 43,5%-ra, ami közelít a régiós jellemzőhöz. Viszont ezen belül az állam kevesebbet költ szociális kiadásokra, nyugdíjra, egészségügyre, oktatásra, többet bürokráciára, gazdaságba való beavatkozásra (pl. államosítások költségei), sportra és egyházra. Tkp. a költségvetés viszonylagos egyensúlya a kamatkiadás csökkenésén és a gazdasági növekedés plusz forrásain kívül főleg jóléti megszorításoknak köszönhető, bár több EU-tagállam ennyi év fellendülés után hiány nélkül működik, itt a megtakarítás ill. a plusz lóvé zöme, mondjuk adócsökkentés helyett, el van költve, és nem megtérülő területekre.

Jóléti funkciók 30,9% (2010) - 24,5% (2020)
Oktatás 5,5% - 4,3%
Egészségügy 4,6% - 4%
Nyugdíj 10,5% - 7,3% (!)
Kamatkiadás 4,6% - 2,3%

Állami működési funkciók 7,1% - 8%
Gazdaságba való beavatkozás 6,5% - 7,7% (EU-rekord)
Sport, egyházak 1,3% - 2,4%

https://public.flourish.studio/visualisation/549516/?fbclid=IwAR0expfauQXz3sM23HMs4sHuquwTMAkUtVzRI0oSNJqIrhPvQz0Q3_OFkJ4

..."

Forrás: Vakmajom a Facebookon

"...Az élet megy tovább..." - avagy filozófia a pénzpiacon

Korán van még, de szeretek korán beérni az irodába. Néhány "lopott pillanat" az "elsőkávé" lágy ízével, énidő, ami a tervezésé, a céloké...

Ilyenkor össze-összefutok Zsuzsával, ki rendben tartja az irodát tisztasági szempontból, aki erdélyi származású, elmúlt hatvan, de ötvennek alig mondanád, és egy egész élet gazdagsága, bölcsessége lakik benne.
Tavaly elvesztettük egy munkatársnőnket, Ildikót - őt említette Zsuzsa, és volt egy mondata, ami megragadt bennem.

"...Szomorú, de hát, az Élet megy tovább..."


Igen.
Az Élet megy tovább.

A saját Életem, a saját halálom jutott eszembe. Hogy milyen lesz majd, lesz-e, akinek hiányzom (sosem gondoltam bele, mégis - bár nem mindig jöttünk ki jól Ildikóval, mert nagyon másként gondolkodunk - hiányzik nekem)...?

Érdekes, hogy mikor a család védelméről, mint nagyobb témakörről beszélünk (kockázati személybiztosítások témaköre), sosem maga a halál jár a fejemben. Nem véletlenül fogalmazok úgy ügyfeleimnél is, hogy "a család védelme".
Hiszen, aki megy - legyen bár igaza a keresztényeknek, vagy a hinduknak, vagy bárki másnak a folytatást illetően -, neki "már mindegy" a maga szempontjából... Számára már nem kérdéses a folytatás, nincs már bizonytalanság, "mi lesz". Meg nem másíthatja ő sem, mi sem.
Csak az itt maradók számára nyílik ezernyi lehetséges - könnyebb, vagy nehezebb jövőbeli út.

Bárki volt, és bármilyen volt is, aki búcsúzik - a többiek maradnak még egy darabig. A többieknek tartogat még az Élet leckéket, kihívásokat, megoldandó feladatokat.

Mert az Élet megy tovább.
A közös idő emlékét megőrizzük, magunkban hordjuk minden egyes újabb napon - és vívjuk a magunk küzdelmeit tovább.

(Ezért fogadtam el helyesnek az egyik oktatáson elhangzott gondolatot, hogy "a biztosítás igazából gondoskodás", hiszen még egyszer, ebben az életben utoljára lehetőségem van segíteni azoknak, akiket szeretek, és akik itt maradnak - hogy legalább egy szempontból (anyagilag) kicsit könnyebb legyen számukra a folytatás.)

Hallgattam Zsuzsát, ahogy ezt mondta, és elindult bennem a gondolat, hogy valójában számít-e valamit, hogyan élünk, mielőtt meghalunk...?

Hiszen - "az Élet megy tovább..."
Úgyis mondhatnám, lehettem hataloméhes ostoba politikus, gengszter, vagy másokat segítő jó ember - ritka kivételektől eltekintve előbb utóbb úgyis "elfelejtenek"...
Ha mást nem, azoknak a halálával, akik közvetlenül ismertek.
Nem...?

Talán. Talán igen.

Mégis hiszem, hogy számít, hogyan élünk! Hogy az életünkben, amíg cselekedni tudunk, addig a lehető legnagyobb pozitív hatást fejtsük ki magunk körül, annyi ember életében, amennyiében csak erőnkből telik!
A gyermekeinkében, a szomszédainkéban, a zebrán velünk átkelő ismeretlenek életében (akiknek visszük a szatyrát, akiket átvezetünk, akiket nem gázolunk el...).

Talán nem fognak emlékezni ránk a kollektív tudatban, történelemkönyvekben - de mindezek a személyek  tovább viszik a hatást, a mi ujjunk nyomát a világban...

Apró mindennapi lemondásaink, amelyeket mások javára teszünk...

Hogy világos legyen a "szakmai összefüggés", ilyenek a megtakarítások, amelyekből a gyermekeinket segítjük, ilyen a saját nyugdíj-megtakarításunk, amellyel valójában ugyancsak a gyermekeinket segítjük, és persze mellettük egy sor ismeretlen embert, akiknek nem kell minket magasabb adókkal eltartaniuk majd, akiknek ebből a pénzből fizetünk majd, mikor már nem leszünk "termelő tagjai a társadalmunknak" (a kenyérért, a bevásárlásért, egyéb segítségekért, stb.)...
A biztosításunkra költött forintok, amelyek akkor segítik majd a családom, amikor másképp már nem tudok hatni az életükre a továbbiakban...

Ezek a forintok, bár "magamtól vonom meg őket a jelenben", és a Most élményei egy részéről mondok le általuk, mégsem vésznek el...
Ilyen apró lemondás az is, mikor megelégszem egy kisebb házzal - ezáltal kisebb ökológiai lábnyomot hagyok az utókorra...
Ilyen apró lemondás, mikor nem használom az autóm, a klímám nap, mint nap, ha nem muszáj, noha kényelmesebb volna...
Mikor segítek valakinek, és nem kérek viszonzást.

Igen, az élet megy tovább... Ma nekünk, holnap a többiek számára.

Ám nem mindegy, hogyan megy tovább!
Ezért fontos - szerintem -, hogy megtegyük, ami tőlünk telik, hogy kihozzuk a maximumot az energiáinkból!
Zsolt barátom egyidős volt velem. Csütörtökön búcsúztatjuk.

Én sem tudom, mennyi időt kaptam ebben az életben...

Ezért mondom - elsősorban magamnak, s mindenkinek, aki meghallja -, hogy ne halogassunk!
És tegyük meg, amit meg tudunk tenni önmagunkért és a többiekért!
Vállaljuk a magunk kis lemondásait, hogy minél nagyobb pozitív nyomot hagyhassunk majd magunk mögött!

"Miért csinálom...?"

Sokszor megkaptam már a kérdést, ám arra jöttem rá, még talán sosem szedtem össze igazán, mi mindent kaptam én az elmúlt 11 év alatt ettől a pályától, a cégtől, ahol dolgozom, a mentorainktól.

Úgy döntöttem, most igyekszem kerek, korrekt választ adni.
Van "hátsó szándékom is" ezzel - hátha más is értéket lát az alább leírtakban, és úgy dönt, ezt ő is meg akarja kapni mindezt...

Előrebocsátom, minden ember más, ezért az időtényező mindenkinél egyedi. Vannak nálam gyorsabban fejlődő munkatársaink (a többség), és vannak lassabban fejlődőek is (ők kevesebben vannak). Én magamról, és az én utamról tudok nyilatkozni.
(Két erősséget ismertem fel az idők során, amik számomra előnyt jelentettek: a kitartást (ami részben az idealizmusomból ered), és az alaposságot/következetességet. A "hátrányaim" ennél jóval számosabbak voltak.)

Tehát a kérdés így hangzott sokszor, sokaktól - kezdetben inkább fejcsóválásokkal kísérve, hitetlenkedőn (részben előítéletes ismerőseimtől, részben amikor kezdetben nem jöttek az eredmények), később "csodálkozón" (többnyire ugyancsak előítéletből gondolva, hogy "én ezt nem tudnám csinálni"):

"Miért csinálod...?"

1. Legyünk túl a trivialitásokon - "pénzért".

Nyilván a megélhetésem nekem sem varázslatosan teljesül - ugyanúgy pénzzel fizetek a boltban, mint mindenki más. 
A különbség talán annyi, hogy olyan területet választottam pénzkeresésre, amellyel hasznossá tudok válni mások, "a Világ" számára. Anélkül, hogy tudatosult volna, bennem is dolgozott/dolgozik, ami mindenkiben (azóta már tudom, hogy ez általános emberi igényünk) - értékes, "értékelt" tagja akarok lenni egy közösségnek. A magyar társadalom a tágabb közösség, a városom lakói a szűkebb, s köztük az ügyfeleim-barátaim a közvetlen közösség.

A pénzügyi munkakörök régóta az egyik, anyagilag legelismertebb szakmának számítanak. Ennek több oka lehet, csak találgatok, ha azt mondom, "mert unalmas, senki se akar pénzügyes lenni", "mert nagy felelősség", "mert a sok szabály miatt szívás", stb. (Sztereotípiák.)

Vagyis túl a hasznossá váláson, egységnyi időráfordítással itt láttam a legmagasabbnak a megtermelhető pénzösszeget - lefordítva a legkevesebb munkaórával tudom megtermelni a boldogulásomhoz szükséges pénzt.

Kattints, és nézd nagyobban! ;)

És ezek 2017-es adatok - a sorrend nem változott, csak a különbségek csökkentek.











Szemfüles vagy? 

Aki figyel, már észrevette a következő három indokom.




2. Életélmény

Számos pszichológus lejegyezte, hogy az életminőségünket, a mindennapi hangulatunkat, boldogságunkat jelentősen befolyásolja, hogy "látjuk-e értelmét" a napjainknak. Persze a fogyasztói társadalom érdeke, hogy a szórakozásokban, a (lehetőleg) múló örömökben keressük a kiteljesedést (hiszen ezekért fizetünk nap, mint nap), ám ezek valójában csak ideig-óráig elégítenek ki. 
 
Valódi boldogsághoz azok a tevékenységek vezetnek, amelyek megadják a hasznosság élményét. A manapság divatos coach-októl (csak) néha lehet (sajnos) hallani, hogy "válassz az életeden túlmutató célt/célokat is".





Félreértés ne essék - a gyermeknevelés, az új élet elindítása is ide tartozik. Ahogy ide tartoznak a "nagy célok" is, és ezek mozgatták mindazokat a karizmatikus embereket, akikből "terézanyák", sikeres vállalkozások szülőatyjai, nagy kutatók, elhivatott tanárok, stb. lettek.

Arra hívom csak fel a figyelmet, hogy a pénzügynek nem csak "unalmas", "szívást" jelentő részterületei vannak. Én vagyok az élő példa, hogy "a pénzügyben" is meg lehet találni a "rajtunk túl mutató célokat".





 3. Kevesebb és rugalmas munkaidő
 
Emelje fel a kezem, aki szereti a heti 5 (6?) munkanap, napi 8 munkaóra rendszerét...?
Nem vagyok köztetek...
Persze a "jóvilág" számomra sem azonnal hullt az ölembe, sőt. Ebben a szakmában az első időkben kell megfizetni a későbbi "kényelem", a későbbi előnyök árát.
Ugyanakkor később jelentősen el lehet szakadni az átlagtól pozitív értelemben.
Ide tartozik, hogy míg a legtöbben heti 40+ órát robotolnak, a tavalyi éves átlagom (saját statisztikán alapuló becslés szerint) 25-30 munkaóra volt hetente. Ez gyakorlatilag 3x8h + 1x6h munkaórát jelent, vagyis 3 "rendes" munkanapot, plusz egy "rövid napot".
Ennyit kellett beletennem ahhoz, hogy hozzak egy átlagfizetést.
Mindezt rugalmas időbeosztással, szabadon tervezett "szabadnapokkal", "túlmunka", és egyéb nonszensz marhaságok nélkül, teljesítményarányos bérezéssel (kvázi "mindig kifizetett túlórákkal").


 4. Kapcsolati háló, "kapcsolati tőke"

Az egyik - számomra fontosnak értékelt - pozitívum, amiért szeretem a szakmám, hogy egy csomó érdekes emberrel hoz össze.
Orvosoktól a tanárokon át, művészektől régészekig, HR-esektől a jogászokig - pályakezdőktől a befutott szakemberekig, szingliktől a több gyermeket nevelő szülőkig...
Miközben dolgozom, szükségszerűen meg kell ismernem őket valamennyire, mint embert - és mire például közös munkával elérjük, hogy megvehessük a kiszemelt otthont, addigra sokszor többet tudok meg az emberekről, mint a legtöbb barátjuk, vagy akár (bizonyos kérdésekben) a saját párjuk.
Nyilván mindenkivel más szintre jutunk el (eltérő szimpátia, bizalom, habitus, stb.), ám az ügyfeleim közül már számos kedves ismerősöm, barátom is kikerült (legutóbb épp beugrós esküvői tanú lehettem :D ), akikért igyekszem minél gyakrabban hálát adni.

Az emberi oldalon túl (barátságok) pedig kézenfekvő előnyt jelent (pláne a mai munkaerő-hiányos világban), hogy ha szakértelemre van szükségem valamilyen területen, nagy eséllyel tudok ismerőshöz fordulni. Mert a bizalom, és a jó ajánlás nem csak a mi szakmánkban érték.


5. Fejlődés, karrier - Hatás


Azt mondják a pszichológusok, hogy a másik nagy mozgatónk, a jóllétünk másik pillére a fejlődés iránti igény.
Mivel a munkám jelentős része kommunikáció, és mert nap, mint nap emberekkel dolgozom, nem volt megúszható a fejlődés figyelemben, kommunikációban, sőt személyiségben. Aki ismert 10 éve, pontosan érti mire gondolok.
Aki nem ismert, az nyugodtan higgye el, hogy egy iszonyatosan negatív világszemléletű, depresszív személyiségtől indultam - ma pedig (talán ezek az írások is mutatnak ebből valamennyit) fényévekkel járok az egykori önmagam előtt.
Pozitívabbá váltam, megtanultam tervezni és kitartóan dolgozni, elkötelezni magam célok mellett.

Ez a másik, általam legtöbbre értékelt előny, amit felismertem az út során, és amely az egyik válasz a "miért csinálom?" kérdésére.

A cég lehetőséget ad rá mindenkinek, hogy az itt megszerzett tudást és tapasztalatot kezdő munkatársak képzése révén adja tovább.
És ez, ha jobban megnézzük, egy újabb hihetetlenül izgalmas és sokszínű terület!

Miről is beszélek tulajdonképpen...? Mindazt, amiről fentebb írtam, lehetőséget kapok megmutatni másoknak. Utat mutatni, kézen fogva vezetni azokat, akik csak mostanában ébrednek rá, hogy a világ sokkal több, mint aminek a hétköznapi megszokások erdejéből felszínesen látjuk. Hogy sokkal több van bennük is, mint eddig hitték-gondolták volna.

Lehetőségem van pozitív hatást gyakorolni emberek életére, változásra, fejlődésre ösztönözni egy etikus, magas színvonalú szakmai munkavégzés elsajátításában segítve. Segíteni célokat és hivatást  találni. Kísérve őket a saját fejlődési útjukon láthatom, hogyan változnak, hogyan válnak pozitívabbá, proaktívabbá, tudatosabbá - boldogabbá.
Részem lehet benne.
Kevés felemelőbb dolgot tudnék elképzelni ennél.

6. "A tudás hatalom"


Nyilván - mint minden szakterületen - a mi munkánkhoz is egy sor ismeretet el kell sajátítani. Helyzeti előny ugyanakkor, hogy ezen ismeretek többsége a mindennapokban is hasznosítható tudás.

• tárgyalástechnika, hivatalos kommunikáció
• érdekérvényesítés, érdekképviselet
• a jog nyelvezetének rutinos felhasználói szintű ismerete/megértése 
• biztosítási-, hitelezési-, általános pénzügyi-gazdasági szaknyelv
• banki-, biztosítási-, pénztári-, befektetési termékismeret
• általános gazdasági ismeretek, ökonómiai alapok,
• vállalkozási ismeretek, adózási-, könyvelési alapismeretek
• felnőttképzés, mentorálás elméleti- és gyakorlati alapjai

Bárki kezd dolgozni a szakmánkban (legalábbis nálunk biztosan), "ragad rá" a fentiekből bőséggel - mindezeket pedig akkor is viszi magával az ember, hogyha végül mégis más területen találja meg a helyét. Ki-ki eldöntheti, kifejezhető-e pénzben a fentiek adta előny, mondjuk élete hátra lévő részére vetítve.



7. Támogató munkakörnyezet, munkatársak, változatos feladatok


HR-szakemberek számos cikkben említik, hogy a munkahely-váltások jelentős részében szerepet játszik a negatív munkahelyi légkör.
Én hálás vagyok érte, hogy a vállalatom, a közvetlen vezetőim-mentoraim munkatársként (mondom, -"társként") tekintenek a kollégákra, így a munkakörnyezet kialakításától a mindennapi gyakorlatig közös döntések alapján formálódik a "munkahelyem".

Forrás: hrportal.hu

Emellett ugyancsak a szakmánk sajátsága, hogy legtöbbször lehetőségünk van külső helyszínen dolgozni, ügyfeleknél. Ez egyértelműen megteremti a "változatos munkakörnyezetet", és az első perctől érdekesebbé teszi a munkát, mint ha évekig ugyanannál az íróasztalnál, ugyanabban a szobában, ugyanannál a gépnél kellene dolgozni.


Ahogy az élet is ezer síkon zajlik, a munkánk is ehhez igazodik - hol családok céljait tervezzük, hogy egy vállalkozás életét tesszük egyszerűbbé, olcsóbbá. Mindkét nagyobb területen végtelen a sokszínűség, és mindig kerülnek új, addig ismeretlen kihívások is.
A legjobb pedig, hogy mindenki maga választ - eldönthetem, hogy milyen ügyfélkörrel, milyen célcsoporttal szeretnék elsősorban foglalkozni, és szabadon mondhatok nemet bármelyik megbízásra. Ha nem találunk közös hangot, ha nem érzem komfortosan magam egy témában, szituációban, bármikor átadhatom a feladatot valamelyik munkatársamnak, akihez közelebb áll az adott téma.
(11 év alatt egy kezemen megszámolom, hányszor kellett, de a lehetőség adott.)



Azt hiszem, ez a hét válaszom a legfontosabb, ezek jöttek "maguktól" - mindezek miatt "csinálom ezt a szakmát". 
Ezek tartanak 11. éve a pályán, és ezek miatt erősödik meg újra és újra bennem, hogy igen, itt megtaláltam a helyem.




Ha megmozdult benned valami a fenti sorok olvasása alatt (kíváncsi vagy?, hihetetlen?, izgalmas?, érdekes?), írj nekem (balra fent), és tapasztald meg, amiről beszélek! ;)

Klíma-para - és a kiút pénzügyi oldalról

Van egy film, amit kötelezővé tennék gimiben.

A címe Holnapolisz (Tomorrowland).


Az utóbbi hetekben a média és a közösségi média is hangos a klímaváltozástól, és a sötétebbnél sötétebb jövőképektől. Tény, hogyha nem teszünk semmit, akkor már a mi életünkben meglehetősen cudar évek elé nézünk.
Persze mindenhol leírják, mekkora összegeket emésztene fel a helyzet megoldása - a szemétkérdés, az óceánok megtisztítása, az energiafordulat, a megújulókra való átállás.
Engem kifejezetten lehangolt, sőt, megakasztott ez a sok negatív vízió, és a tudat, hogy mi, mint emberiség, biztos vagyok benne, hogy birtokoljuk a szükséges tudást ahhoz, hogy változtassunk.

Ami kimondottan gyomros volt, hogy egyik ügyfelem fiával (18-19 éves) ücsörögtünk, és beszélgettünk a jövőről, mire kijelentette, hogy "ő úgysem tehet semmit, ezért inkább élvezi, amíg lehet".


Lelassultam, sőt elakadtam a munkával (depresszió-szerű hangulat lett úrrá rajtam) - hiszen hogyan képviseljem az eddigiek szerint a "jövőtervezést", hogyha "nincs jövőnk"...?

Aztán  - miközben egy ismerősömből egy kávé mellett összefutva szintén ömlöttek a kilátástalanságot sugalló információk, hírek, amiket olvasott - eszembe jutott ez a film, és a legfontosabb üzenete. (Nem spoilerezek - nézzétek meg / nézzétek meg újra, lehetőleg együtt valakivel, aki még nem látta!)

Van jövőnk.

És bár a társadalmunk - a demokráciának hazudott társadalmunk - nagyobb befolyású tagjai elvesztették a realitásérzéküket, és csak a befolyásuk fenntartását tekintik célnak, nekünk ugyancsak felelősségünk emlékeztetni magunkat, hogy van, amit igenis meg tudunk tenni.

Hogy mi köze mindennek a pénzpiachoz, a pénzügyhöz - mit keres a téma egy pénzüggyel foglalkozó oldalon?

Egyszerű.


Kicsinek és tehetetlennek érezzük magunkat - mert a fogyasztói társadalomnak így vagyunk "hasznos" (vásárló, és engedelmes) tagjai.
Azt hisszük, hogy a "világ megmentésének lehetősége" a komoly pénzek felett rendelkezők kezében van - és várjuk, hogy "majd ők" tegyenek valamit.
S közben sopánkodunk, jobb esetben depresszióba süllyedünk, rosszabb esetben túltoljuk a carpediemista, "élvezem, amíg még lehet" szemléletet, ezzel öntve "olajat a tűzre".

Amit igyekszem innentől átadni az ügyfeleinknek, és amit Neked is megfontolásra javaslok, az "a %-ok varázslata".

Mert valójában Te is képes vagy tenni!
Mert valójában mindannyian tudjuk, mit kell tennünk.


1. Végy tollat, és papírt! Írd le a család bevételeit a papírra!

2. Menj fel a netre, és keress egy olyan aktivista-csoportot, egyesületet, alapítványt, stb., akik tesznek a klímaváltozás ellen - iskolai programokat, ismeretterjesztő-szemléletformáló táborokat szerveznek, szemétszedő akciókat, faültetést, stb. szerveznek - és a többi. Akik számodra hitelesek, és szimpatikusak! Írd ki az elérhetőségeiket a papírra!

3. Térj vissza a családi bevételekhez! Most takard le a kapott szám utolsó 2 számjegyét!
A kapott számot írd fel lejjebb egy sorba! Szorozd meg kettővel, és vond le a bevételekből!

4. Tedd fel magadnak a kérdést:

"Ha a bevételem 98%-át kapnám csak meg ettől a hónaptól, megérezném...?"

vagy:

"Megér-e nekem 2%-ot, hogy legyen jövőm?
(2030-2040 - ekkorra jósolják a buli végét - valószínűleg meg fogod élni...)

5. Lépj be a netbankodba, és a választott egyesület számára állíts be havi ismétlődő utalást, "adomány" közleménnyel!





Ezután írj egy emailt részükre, amelyben kéred, hogy tájékoztassanak a klímaváltozás elleni gyakorlati program lehetőségéről, mert szeretnéd, hogy az adományaid ezt a célt szolgálnák!






6. Kérd meg 3 barátodat, hogy tegyék ezt ők is!


Hogy miért tedd meg ezt?

Mert képes vagy rá.
Mert szeretnéd, ha a világunk nem változna sivataggá.
Mert szeretnél 5-10 év múlva is élni, és jól érezni magad.
...

Kattints, és nézd nagyban!

(Íme egy átlagos - és valós - család bevétel-kiadásmérlege.)

Mert, ha csak 100 ember megmozdul, azért, mert Te megmozdultál, és szóltál 3 barátodnak (és ők is...), a fenti átlagos példával számolva, az 582 000 Ft/hó, amit a klímaváltozás elleni harc kapott.

Azok az emberek, akik ebből vesznek facsemetét, szerveznek szemétgyűjtést, mozgatnak meg még több embert, hogy ők is cselekedjenek.

Neked "csak" 2%-od volt erre fordítható. Ami nem tűnt túl soknak, igaz? Pláne nem tűnt elégnek...







Gondolnád, hogy ha szólsz a barátaidnak, és ők is tovább adják 3 barátjuknak, majd ők is (4 átadás) - már meg is lesz a 100 ember...?

És arra gondolnál, hogyha a 4. szinten lévő emberek csupán még egyszer továbbadják a kezdeményezést - akkor 100 fő helyett már 300+ lesz a megmozdulók száma?

Vagyis a Te 2%-odból havi 1.766.370 Ft-nyi adomány lesz a klímaváltozás megállítására (607%-a a havi jövedelmednek)...






Képesek vagyunk változtatni.
Csak el kell döntsük végre, melyik farkast tápláljuk...!


(Természetesen, hogyha a saját két kezeddel szeretnél fákat ültetni, stb., akkor ezt a 2%-odat gyűjtheted egy befőttes üvegben, és félévente már egy értelmezhető kereted lesz, amiből beruházhatsz facsemetékre, eszközökre, stb.
De ne feledd - a hópelyhek külön-külön "csak" hópelyhek. Összeállva viszont sokkal nagyobb, megállíthatatlan lavinát képesek alkotni...)