"...Az élet megy tovább..." - avagy filozófia a pénzpiacon

Korán van még, de szeretek korán beérni az irodába. Néhány "lopott pillanat" az "elsőkávé" lágy ízével, énidő, ami a tervezésé, a céloké...

Ilyenkor össze-összefutok Zsuzsával, ki rendben tartja az irodát tisztasági szempontból, aki erdélyi származású, elmúlt hatvan, de ötvennek alig mondanád, és egy egész élet gazdagsága, bölcsessége lakik benne.
Tavaly elvesztettük egy munkatársnőnket, Ildikót - őt említette Zsuzsa, és volt egy mondata, ami megragadt bennem.

"...Szomorú, de hát, az Élet megy tovább..."


Igen.
Az Élet megy tovább.

A saját Életem, a saját halálom jutott eszembe. Hogy milyen lesz majd, lesz-e, akinek hiányzom (sosem gondoltam bele, mégis - bár nem mindig jöttünk ki jól Ildikóval, mert nagyon másként gondolkodunk - hiányzik nekem)...?

Érdekes, hogy mikor a család védelméről, mint nagyobb témakörről beszélünk (kockázati személybiztosítások témaköre), sosem maga a halál jár a fejemben. Nem véletlenül fogalmazok úgy ügyfeleimnél is, hogy "a család védelme".
Hiszen, aki megy - legyen bár igaza a keresztényeknek, vagy a hinduknak, vagy bárki másnak a folytatást illetően -, neki "már mindegy" a maga szempontjából... Számára már nem kérdéses a folytatás, nincs már bizonytalanság, "mi lesz". Meg nem másíthatja ő sem, mi sem.
Csak az itt maradók számára nyílik ezernyi lehetséges - könnyebb, vagy nehezebb jövőbeli út.

Bárki volt, és bármilyen volt is, aki búcsúzik - a többiek maradnak még egy darabig. A többieknek tartogat még az Élet leckéket, kihívásokat, megoldandó feladatokat.

Mert az Élet megy tovább.
A közös idő emlékét megőrizzük, magunkban hordjuk minden egyes újabb napon - és vívjuk a magunk küzdelmeit tovább.

(Ezért fogadtam el helyesnek az egyik oktatáson elhangzott gondolatot, hogy "a biztosítás igazából gondoskodás", hiszen még egyszer, ebben az életben utoljára lehetőségem van segíteni azoknak, akiket szeretek, és akik itt maradnak - hogy legalább egy szempontból (anyagilag) kicsit könnyebb legyen számukra a folytatás.)

Hallgattam Zsuzsát, ahogy ezt mondta, és elindult bennem a gondolat, hogy valójában számít-e valamit, hogyan élünk, mielőtt meghalunk...?

Hiszen - "az Élet megy tovább..."
Úgyis mondhatnám, lehettem hataloméhes ostoba politikus, gengszter, vagy másokat segítő jó ember - ritka kivételektől eltekintve előbb utóbb úgyis "elfelejtenek"...
Ha mást nem, azoknak a halálával, akik közvetlenül ismertek.
Nem...?

Talán. Talán igen.

Mégis hiszem, hogy számít, hogyan élünk! Hogy az életünkben, amíg cselekedni tudunk, addig a lehető legnagyobb pozitív hatást fejtsük ki magunk körül, annyi ember életében, amennyiében csak erőnkből telik!
A gyermekeinkében, a szomszédainkéban, a zebrán velünk átkelő ismeretlenek életében (akiknek visszük a szatyrát, akiket átvezetünk, akiket nem gázolunk el...).

Talán nem fognak emlékezni ránk a kollektív tudatban, történelemkönyvekben - de mindezek a személyek  tovább viszik a hatást, a mi ujjunk nyomát a világban...

Apró mindennapi lemondásaink, amelyeket mások javára teszünk...

Hogy világos legyen a "szakmai összefüggés", ilyenek a megtakarítások, amelyekből a gyermekeinket segítjük, ilyen a saját nyugdíj-megtakarításunk, amellyel valójában ugyancsak a gyermekeinket segítjük, és persze mellettük egy sor ismeretlen embert, akiknek nem kell minket magasabb adókkal eltartaniuk majd, akiknek ebből a pénzből fizetünk majd, mikor már nem leszünk "termelő tagjai a társadalmunknak" (a kenyérért, a bevásárlásért, egyéb segítségekért, stb.)...
A biztosításunkra költött forintok, amelyek akkor segítik majd a családom, amikor másképp már nem tudok hatni az életükre a továbbiakban...

Ezek a forintok, bár "magamtól vonom meg őket a jelenben", és a Most élményei egy részéről mondok le általuk, mégsem vésznek el...
Ilyen apró lemondás az is, mikor megelégszem egy kisebb házzal - ezáltal kisebb ökológiai lábnyomot hagyok az utókorra...
Ilyen apró lemondás, mikor nem használom az autóm, a klímám nap, mint nap, ha nem muszáj, noha kényelmesebb volna...
Mikor segítek valakinek, és nem kérek viszonzást.

Igen, az élet megy tovább... Ma nekünk, holnap a többiek számára.

Ám nem mindegy, hogyan megy tovább!
Ezért fontos - szerintem -, hogy megtegyük, ami tőlünk telik, hogy kihozzuk a maximumot az energiáinkból!
Zsolt barátom egyidős volt velem. Csütörtökön búcsúztatjuk.

Én sem tudom, mennyi időt kaptam ebben az életben...

Ezért mondom - elsősorban magamnak, s mindenkinek, aki meghallja -, hogy ne halogassunk!
És tegyük meg, amit meg tudunk tenni önmagunkért és a többiekért!
Vállaljuk a magunk kis lemondásait, hogy minél nagyobb pozitív nyomot hagyhassunk majd magunk mögött!