Jó régóta nem jött szembe olyan téma, ami írásra késztetett volna, vagy amiről nem írtam korábban.
Aki nem először jár itt, tudja, hogy időtálló, tartósan érvényes gondolatok megosztása a célom - nem írok csak azért bejegyzéseket, hogy "fenntartsam a figyelmet és a kattintásszámot".
Nemrég azonban ismét - talán most először igazán odafigyelve - olvastam egy interjút Stumpf-Biró Balázzsal, ami azon túl, hogy magánemberként számomra fontos témát boncolgat, elgondolkodtatta a "szakmai énemet" is.
(A fenti ábrán a kék vonal jelzi a reálárakat, a zöld a fizetendő "nominális árakat"* (forintban).)
Arról már írtam korábban, hogy itthon a gátlástalan kleptokrácia pumpálja rendszerszerűen egyre feljebb az árakat, és ez mekkora terhet ró mindazokra, akik az életük alapjait igyekeznek lerakni.
Ám a bevezetőben hivatkozott cikkben felhozott szempont - a fenntarthatóság oldaláról korábban nem ejtettem szót.
(Azt hiszem a tagadás klasszikus hibájába estem magam is.)
A kérdés tehát, amit fel szeretnék vetni, hogy
Fel kell-e ülnünk arra a hullámvasútra, amire a földhözragadt, profit-/hozamcentrikus rétegek fel kívánnak ültetni?
Azt - amíg nincs sok pénzünk - elméleti síkon többnyire belátjuk, hogy a végtelen felhalmozás / növekedés bizonyos ponton túl nem növeli az élményt.
Ha fagylaltra vágyom, és csak egy gombócra van pénzem, akkor marad bennem hiányérzet.
Ha megengedhetek magamnak három gombócot, valószínűleg kielégül a vágyam, és teljesnek érzem a fagylaltozás élményét.
Ha megengedhetek magamnak további +2, +3, +5 gombócot...?
Egy idő után az elégedettségünk nem nő tovább, csak a felhasznált energia (fogy a pénzünk, amiért dolgoztunk) mértéke nő.
Tudjuk ezt - elméletben.
Gyakorlatban ugyanakkor mégis hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Az extrém bevételnövekedéssel megnyíló "lehetőségek", vagy egyszerűen a csoportnyomás ("ez van", "mindenki ezt csinálja") pedig sokszor kikapcsolják a realitásérzékünket, semlegesítik a mértéktartás tudatosságát.
Amikor egy budapesti 60nm-es ingatlant (ami max. 2 szoba, se kertje, se medencéje, se könyvtárszobája, se semmi egyéb "extrája" nincs) 130 000 000 Ft-ért kínálnak, és mi elhisszük, hogy "megéri kifizetni érte" ezt az árat, mai meggyőződésem szerint ugyanez a helyzet áll elő.
Mivel ezt csak gondolatébresztőnek szánom, nem adom a kedves olvasók szájába a válaszokat - csak felsorolom a mérlegelésre érdemes kérdéseket.
0. Mit szeretünk valójában az életben?
Mit szeretünk csinálni?
Melyek a legkedvesebb pillanatai az életünknek, amiket fel tudunk idézni?
Mit hiányolnánk az életünkből igazán, hogyha le kellene mondanunk róla?
Tessék venni a fáradtságot, és időt szentelni a válaszoknak! Időzzünk el néhány percet minden kérdésnél, és próbáljuk meg az érzéseinket felidézni!
Ezeket vessük össze a 130 millás vásárlás "hozadékaival":
1. Saját megtakarításod legyen mondjuk 70 000 000 Ft, azaz a vásárláshoz felveszel 60 000 000 Ft hitelt.
Az első 10 évben ki fogsz fizetni mintegy 37 500 000 Ft kamatot.
Igen, ez csak a kamat.
(És ekkora összegű hitelt nagyon szűk réteg tud majd kifizetni 10 éven belül, többnyire ők is csak akkor, ha semmi nem jön közbe - szóval ez nem az összes kamat, amit ki fogsz fizetni.)
2. Az év 365 napján, onnantól, hogy reggel kinyitod a szemed, hogy kilépsz az utcára munkába menet odáig, hogy este elmosogatsz, bedőlsz az ágyba és elalszol,
minden percben lesz egy árnyékod. Egy új.
Ez az a felelősség, ami abban nyilvánul meg, hogy ha Veled valami történik, azoknak, akiket szeretsz, helyt kell állniuk a bankkal szemben - Helyetted.
Lehet ez a szerelmed, vagy már a gyermekeid anyja. Vagy a gyermekeid. Vagy az idős szüleid.
Hunyd csak le a szemed (tudom, nem kellemes**), és képzeld el a helyzetet, amiben Te már nem vagy - vagy épp azért reszketnek a szeretetteid, hogy "leszel-e még".
És akkor jön a gondolat, hogy "mi lesz a hitellel"...?
Fokozhatnám, de ha Felelősen akarsz dönteni (nem csak a következményekért akarsz felelős lenni), gondold tovább magad!
(**Ez nem "értékesítési rizsa". Van az ügyfélkörömben olyan család, akiknek meg kellett élniük hasonlót.)
3. 10 év múlva
még mindig jössz a banknak 51 000 000 Ft-tal.
Kicsengettél már kb. 46 millát, de még mindig előtted van ennyi. És ketyeg.
(Forrás: kép)
4. Van egy 60 nm-es lakásod a nagyon menő "Pamparam Lakóparkban", 10 éve minden házibuliban, amit tartasz, lehetsz baromi büszke a kecóra.
De mit is kaptál még...?
Ahogy múlik az idő, elkap a láz, jönnek a gyerekek Nálad is (pedig aztán Te igazán nem terveztél gyerekeket!) - és kevés lesz a 2 szoba...
Mire is fizetted ki akkor eddig a 37 000 000 Ft kamatot?
5. Kevésbé pozitív szcenárió
esetén 15-20 év alatt kiizzadtad a végtörlesztést, "kiszálltál" 53 489 420 Ft kifizetett kamattal (a 60 milla tőketartozáson + felette a beleölt 70 milla önerődön felül) -
+ 
+ és...
Összeomlik a magyar közműhálózat, mert a kormány sikeresen megvédte a rezsicsökkentést (= elvonta a hálózat-karbantartásra fordítható bevételeket a szolgáltatótól néhány évtizeden keresztül).
Vagy mert a hivatkozott cikk szerinti korszak bekopog az ajtón.
Mindegy is.
A lényeg: nincs áram.
Nem megy a net (ami nagyon gáz, alig bírod!), de nem megy a mosógép, és az 500 ezres hűtő se nem csinál jégkockát a reggeli dzsúzodba...
És hát nem nagyon tudsz kaját rendelni sem, mert másoknál sincs áram...
Mire is fizettél akkor 20 éven át...?
Mikről mondtál le azért,
hogy megtermeld ezt a pénzt a banknak?
Mennyi túlórát? Mennyi lenyelt munkahelyi stresszt jelent ez? Mennyi elengedett kisebb célt, álmodat, stb. áldoztad be?
Ezért...?
Félreértés ne essék - nem őrültem meg teljesen, csupán én is ember vagyok, és rám is hatnak a külső impulzusok, gondolatok. És sajnos az utóbbi időben egyre több egybecsengő gondolattal találkozom, amelyek rávilágítanak a városi életforma durva korlátaira.
Érdemes a mérlegelésnél azt is figyelembe venni, hogy a város előnyei csak addig értelmezhető előnyök, amíg feltételezzük a körülmények változatlanságát.
Márpedig minden ökológus a körülmények drasztikus megváltozásáról beszél - akkor is, ha nekem nem tűnik fel, hogy gyerekkoromban (1990') a 25 fok volt a "kánikula", nem a 40.
És akkor az olyan "externális" (azaz "járulékos") előnyökkel/hátrányokkal még nem is számoltunk, mint a városi por- és zajterhelés bizonyítottan életrövidítő hatásai, a pszichológiai "hiánybetegségek" okozta pszichoszomatikus ártalmak, stb.
Van megoldás?
A jó hír: van.
Nem is feltétlenül csak egyetlen jó megoldás van.
(Nem csak a lakhatásunk kérdésére, de a (globális) változások enyhítésére is.)
A rossz hír: 
egyik se nem megy erőfeszítés nélkül. Kompromisszumok vállalása nélkül. A mindennapokba bevezetett új cselekvések, szokások felépítése nélkül.
Csak példafelvetésként:
- Nagyobb távolságra nyitjuk a körzőt a munkahely/iskola/szeretteink lokációja körül. Ezzel csökkentjük az ingatlan bekerülési árát és a vásárlás anyagi (=munkaidő-igény!) terheit.
- A modern pszichológia eredményei igazolják, hogy elnyomott szükségletünk az élő környezettel - a földdel, vízzel, növényekkel, állatokkal - való kapcsolódás. Vagyis adott ráfordításból megvehető 60 nm-es városi lakásnál egészségesebb választás az 5-10 nm-rel kisebb, de legalább kertkapcsolatos ingatlan választása (a kert használata mellett! Az kevés, hogy "csak van"!).
- Drasztikusabb megközelítéssel a következő munkahelyváltásunknál is figyelembe vehetjük a fenti szempontokat - a fizetés és juttatások mértékén túl.
- Globálisan nem járható (a rendelkezésre álló hely szűkössége miatt) út az önfenntartás (drasztikus populációkorlátozás nélkül), de tehetünk azért, hogy legalább kicsiben elkezdjük újratanulni a gazdálkodás alapjait.
Ha ugyanis megéljük az internet és a modern kor utáni időt (amikor nem lesznek elérhetőek a megszokott szolgáltatások, a hipermarketek, a moderkori gyógyászat gyógyszerei, stb.), minden egyéb tudás jelentősen veszít az értékéből.
És arra is gondolhatunk, hogy talán mi nem éljük meg - de a gyermekeinknek elég nagy sansza lesz erre. Őket megtanítani pedig a mi felelősségünk.
Lerágott csont már a stratégiai szemlélet erőltetése a mindennapi munkámban, de itt is megjelennek az előnyei.
Ha előre tervezünk legalább 1-2 évvel, akkor az ingatlanvásárlást megelőző fél-egy évben válthatunk munkát annak megfelelően, hogy majd a vállalható lokációban, vállalhatóbb áron tudjunk vásárolni egy megfelelőbb méretű, elosztású, számunkra megfelelő ingatlant. Ahol legalább esélyünk lesz alkalmazkodni.
Nem biztos, hogy lesz idő rá, hogy "most még ne" gondolkodjunk ennyire szigorúan, és "majd egy következő lépésben", 4-5 (-10?) év múlva lépjünk hosszabb távon is fenntarthatóbb irányba.
Jósgömbje senkinek nincs.
(Nekem sem.)
De sokszor elég valóban nyitott szemmel körülnézni ahhoz, hogy irányt találjunk magunknak.
Ehhez igyekeztem új szempontokat felvetni ezzel az írással.
(*A fentiek fényében lehet, hogy valójában fordítva lenne érdemes értelmezni az idő jelentős részében - a kék a nominál-ár, "amennyit kérnek érte", és a zöld a reálár, "amennyit valójában ér".)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése