Az Ember Tragédiája - avagy 2 csapda, amibe most sokan bele fognak esni

Tegnap régi ügyfelemmel ültünk össze hosszabb szünet után, megtakarításokról beszéltünk.
Kicsit úgy éreztem, mintha azt gondolná, hogy azért beszélek a "most cselekvés" fontosságáról, a "most elérhető lehetőségek" kihasználásáról, mert "rászorulok", hogy szerződéseket kössünk...


(Ahelyett, hogy az egómnak teret engednék, tartsuk a fókuszt továbbra is az ügyfélen - a megbízón! Az az elcseszett idealista vagyok, aki hiszi és vállalja, hogy a "szolgáltató" az ügyfele szolgálatáért van, azért dolgozik.  Az ügyfél sikere a szolgáltató sikere...)

Közben pedig két, anno a cégnél nekünk tanított csapdát is felismertem az adott szituációban, és bevillant, hogy az elmúlt évek dinamikus jövedelemnövekedésű időszakában biztosan sokan átsiklanak ezek fölött a gondolatok fölött..

Jött tehát egy emlék - sok évvel ezelőtt találkoztam egy remek, és fanyarul tréfás kis ábrával (hála Istennek, beszkenneltem, és jó helyre tettem el magamnak), ami találóan válaszol arra, miért fontos meglátni a ma adott lehetőségeinket, miért fontos ma kihasználni, hogyha tudok/többet is tudnék megtakarítani:

Az első csapda tehát az idő csapdája.

Az idő repül, a nagyobb életcélok (lakás, ház/nagyobb ház, családalapítás, gyerekek iskoláztatása, vállalkozás-alapítás, nyugdíj - csak hogy a legevidensebbeket említsem) pedig kérlelhetetlenül közelednek a mához.

Ez egyrészt csökkenti a szükséges tőke felépítésére rendelkezésre álló időt (vagyis az elérhető hozamot észszerű kockázat mellett), másképpen mondva növeli a megvalósítás egy hónapra eső anyagi terhét.
Másrészt idővel leköti a megtakarítási képességünket, azaz nem lesz kapacitásunk olyan "plusztőkét" építeni, amely megérné a "kort", hogy termelhessen (ne kelljen előbb elkölteni).

Szuper, ha valaki fiatalon elkezd megtakarítani - ugyanakkor sokan ragadnak le a múltbéli szinten a megtakarítás/összes bevétel arányát tekintve. Emelkedik a jövedelmem, magasabb életszínvonalat tudok megengedni magamnak, ez természetes - hiszen ezért dolgozom.

Vajon, ha annyit teszek félre, mint 25 évesen, mikor 200 000 Ft-ot kerestem, akkor a felépülő tőkém elég lesz az időközben "400-600 000 Ft-os életszínvonalam" fenntartására...?

A második csapda tehát az emelkedő jövedelem csapdája.

Nem véletlenül szól úgy az intés, hogy "a termény 1/5-ét tegyétek félre" - és nem úgy, hogy "tégy félre 10 000 Ft-ot".

Nyilván a választásunk szabad. Mindenki választhatja a tücsök módszerét is, és szabadon választhatjuk a majd holnap kockázatát is. És persze életszakasztól függően lehet, hogy már többé-kevésbé kényszerpályákon mozgunk.

Azonban mindig van lehetőségünk törekedni a változtatásra. Sosem késő.

Mindenki maga dönt.
Az én dolgom annyi, hogy "szóljak".

Időcsapda - avagy "mért csak annyi a hozam?"

Egy kedves ügyfelemmel beszélgettünk éppen, és ismét felhívta a figyelmem a legtöbb embert (vállalkozókat és alkalmazottként dolgozókat egyaránt) érintő problémára.

(Előrebocsátom, hogy ez ismét egy inkább elméleti jellegű írás lesz, nem is biztos, hogy kilyukadok majd bármiféle megoldásig, válaszig a végére.
Ám lehet, az is elég, ha együtt gondolkodunk.)

Mikor döntöttem, hogy leírom a gondolatokat ezzel kapcsolatban, úgy akartam kezdeni, hogy "a vállalkozók egyik nagy csapdája" - aztán rájöttem, hogy ez mindannyiunk csapdája...
Az egyszerűség kedvéért mégis csak a vállalkozók szemszögéből írok - hogy megkeresd, Rád milyen értelemeben értelmezhető, ez legyen a Te részed a buliban! ;)

Tehát.

Előbb-utóbb minden vállalkozó életében eljön a pont, amikor már többet termel a vállalkozása, mint amit felemészt, illetve többet, mint a családfenntartás költségei.
Jellemzően, mire eljut idáig, addigra a saját területén rutinossá, "profivá" válik. Látja, hogy tud "pénzt csinálni" (offtopic: angol: "make money", magyar: "pénzt keresni" - nem ugyanaz!), és látja azt is, hogy +1 egységnyi tőkén mekkora nyereséget tud termelni adott idő alatt.

Mikor találkozunk, általában téma, hogy  

"Mibe fektessünk...?" 

- mert persze szimpatikus gondolat (és szakmailag indokolt cél is) elérni, hogy a pénzünk dolgozzon értünk, ne csak mi a pénzért.
És ezzel érkezünk meg a problémához.

A pénzpiaci befektetéseket összevetve a saját vállalkozással* elmondhatjuk:

Piros: "hátrány", zöld: "előny", sárga: "érthető velejáró, összefüggéseiben mérlegelendő"

 *Egyszerűsítésként értsük itt most csak a szólóban kezdett, "csendestárs" és hitelező nélküli, klasszikus vállalkozásokat.

Ha tudatosan végig gondoljuk, amikor befektetünk/megtakarítunk, mások vállalkozásainak hasznából akarunk részesedni.

Hogy megtaláljuk, kinek a vállalkozása jól átgondolt, profitábilis, sőt kié a "legprofitábilisabb" - ehhez mások tudására (vagyonkezelők) támaszkodunk. Hogy a megtakarításainkat biztonságban őrizze, nyilvántartsa, a befizetéseinket kezelje, a kényelmes online kezelhetőség feltételeit megteremtse, fenntartsa, karbantartsa, stb - ezt is másoktól várjuk.

A befektetés kockázatának felmérését, sőt - egyáltalán a kockázat egy részének viselését is másoktól várjuk el - hiszen nem akarunk vállalkozni (érteni a könyveléshez, nincs / nem akarunk beletenni akkora tőkét, szívni az alkalmazottakkal, megtanulni mindazt, ami a nyereséges vállalkozáshoz kell, sem megtanulni "tőzsdézni"...)

Ezért logikus, hogy "ha mindent magunk csinálunk, úgy a legnagyobb a nyereségünk" - megfordítva: nem reális egy pénzpiaci befektetéstől elvárni, hogy versengjen a saját vállalkozás profitjával, egységnyi idő alatt, hiszen meg kell fizetnünk mások munkáját/tudását.

Ugyanakkor nem véletlenül használtam a színkódokat úgy, ahogy.

Amikor valaki éveken keresztül látja a vállalkozása fejlődését, hogy 100 Ft-ból, x idő alatt, hány Ft-ot tud csinálni, hajlamos elsiklani a képlet többi tényezője fölött - nevezetesen, hogy mennyi idő-energia-stressz testesül meg a nyereségében. Nyilván "van az a nyereség, amiért megéri" - rövidtávon.

Sokan azonban csak a számokat nézik, és ha a vállalkozásukban

100 Ft-ból,
1 év alatt, 
140 Ft-ot 
 tudnak termelni 
(napi 8-12 (14?) óra időráfordítással, SI-rendszerben nem mérhető stresszel, az előtanulmányokkal, tanulópénzekkel, stb.),
akkor "rossz befektetésként értékelik, ahol a

100 Ft-ból
1 év alatt
105-108 Ft
termelődik
(0 időráfordítással, érdemi stressz nélkül, azonos nagyságrendű előtanulmányok nélkül, hasonló nagyságrendű tanulópénzt sem feltételezve akár)...


Igen ám, csakhogy sem a stresszt nem tudjuk "beárazni" reálisan, sem az időnket (legalábbis könnyen biztosan nem).

Mennyit ér Neked forintban, ha pl. most évi + 32-35%-ot termelsz - és 10 év múlva kapsz egy agyvérzést...? (Még akár úgy is, hogy mázlid van, és túléled...)

Vagy mennyit ér, ha ennyi plusznyereséged van - megveszed a zaudit, a nagyházat, stb. - de a nyaralásokon csak csodálkozol, mekkorát nőtt a gyerek (mert évközben csak aludni látod)...?


Nekünk (a cégnél) azt tanítják, hogy lehet egy vállalkozás bármennyire nyereséges, a kockázata mindig nagyobb, mint egy befektetésé / megtakarításé.
És nem (vagy nem csak) a fentiek miatt, de - emlékszünk ilyenre? - egy bármikor kivetett különadó, egy megváltozó jogszabály, egy gazdasági visszaesés, netán egy üzleti partner ostobaságából eredő fizetésképtelensége bármikor megtörténhet, és ha nem kezdünk el a kezdetektől ugyanúgy állni a havi bevétel-kiadás-mérleghez, ahogy magánszemélyként a családi kasszához ("A termény 1/5-ét tegyétek félre, hogy a szűk esztendőben legyen mit ennetek!"), akkor a valós kockázat úgy emelkedik jelentősen, hogy észre sem vesszük a mindennapokban.

Ne felejtsük el, hogy a vállalkozásunk célja kezdettől a nyereségtermelés.
A nyereség ugyanakkor nem az, ami a vállalkozásom működési költsége felett képződik - hanem a

• működési költség,
• a beruházás megtérülése
• a családom megélhetési költségei (ideértve mindent, amit a családomra költök, a nyaralásokat, a nagyobb / második autót, stb.)
• és a vállalkozásból kivett, megtakarított - "biztonságba helyezett" - összeg

felett képződő összeg.
(Ennek a visszaforgatásáról lenne optimális dönteni.)

Minél később kezdjük el a megtermelt eredmény egy részét "biztonságba helyezni", annál tovább leszünk kiszolgáltatva egzisztenciálisan egy sor, tőlünk jelentős részben független tényezőnek.

Annál inkább és annál tovább leszünk kitéve a veszélynek, hogy a "nyereségvágy" (amit megfejel a szakma szeretete, ha ráadásul szeretjük, amit csinálunk), a vállalkozásban elért sikerélmények függővé tesznek, beszippantanak, és végeredményben akár meg is betegítenek majd.
Az idő, amit nem a szeretteiddel töltesz akkor is eltelt, egyszer, s mindenkorra, hogyha az "értük való munkával" telt el...

Mivel a beszélgetésünkben is előkerült, hogy "rossz dolgokról ne is beszéljünk, mert bevonzzuk őket", hadd kapcsoljam ide zárógondolatként:

Az optimista gondolkodás ≠ a struccpolitikával.


(Ha nagyon idegenek Tőled a vállakozással kapcsolatos gondolatok, akkor helyettesítsd be a "vállalkozást" az "állásoddal". Lehet, hogy "ha jobban hajtasz, ha elfogadod azt a munkakört, stb." még többet tudsz hazahozni.
A kérdés, miben fizeted meg az árát...?

"Nem az a gazdag ember, aki sokat keres - hanem akinek az igényei alacsonyabban vannak, mint a bevételei."

 - vagyis megtakarít...

Idővel elérhető, hogy ne csak Te dolgozz a pénzért, de a pénzed is dolgozzon érted. Persze, mint minden sikerhez, ehhez is Neked Kell Cselekedned.)