Aki észrevétlenül lopja el a pénzed - sose találnád ki, ki a legnagyobb ellenséged!

 
Kíváncsi leszek, a fenti cím hoz-e majd szignifikánsan nagyobb elérést, mint az eddigiek.
Már-már undorítóan "tartalomgyártós" a fogalmazása (mint sok "híroldalon" a szalagcímek).

 

De a téma aktuális - talán inkább, mint bármikor -, hiszen az elmúlt 6 év eléggé halmozza a "válsághelyzeteket" (nem a politikai-, hanem a gazdasági kilengésekre gondolok).

2019 - COVID

2022 - Ukrajna orosz lerohanása; az magyar "unortodox gazdaságpolitika" (kleptokrácia) újraválasztása

2023 - húszi támadások a vörös-tengeri kereskedelem ellen

2024 - Trump újraválasztása...

 Mindezek olyan jelentős bizonytalanságokat okozó események voltak (közvetett hatásaikat is ideértve), amelyek a világ minden táján erősen megmozgatták a piacokat (azaz az árfolyamokat mind a részvények/részvény-jellegű befektetések, mind a kötvények/kötvény-jellegű befektetések körében).

Nem - ez nem egy újabb "vagyonkezelős" cikk.

Többen kerestek meg az utóbbi időben azzal, hogy a 10+ éves távra indított megtakarításaik aktuális értéke kevesebb, mint várták, hogy mennyire rossz döntéseket hoztak 5-8 (10) éve, mennyivel többet érne a pénzük, ha máshová tették volna, stb.

 

Idézhetnék korábbi írásokból, hiszen többször foglalkoztam már a témával (2024-ben is csak kétszer), de most inkább kiemelem azt az oldalt, amire ritkán (soha?) sem gondolunk.
Mert a pénzünket (tekintsünk most el az állam(ok)tól, különösen a magyar kormánytól) bizony legritkább esetben lopják el - mások.

Igen, jól olvastad - 100 esetből a legritkább az, amikor valaki azért kerül nehéz anyagi helyzetbe, mert egy másik személy rosszhiszeműen eljárva "elvette a pénzét", meglopta, átverte, lenyúlta, lehúzta, megkárosította.

1.
Arról is írtam korábban, hogy mindannyian képesek vagyunk megtakarítani, csak sajnos nagyon kevesünk tanult meg megtakarítani. Hiányoznak a jó minták a gyermekkorunkból. (Ezért életbevágó, hogy mi milyen mintát adunk tovább!)

Mi az, ami sem a gyermekkorunkból, sem életünk összes napjából nem hiányzik?
A reklámok.
Hogy jön ez ide...?
Amit ma megtakarítasz, azt nem költöd el. Az összes kereskedő, minden gyártó (és mindenki mögött az állam) érdeke pedig, hogy költs...

Vásárolj, és fizess ÁFÁ-t!
Vásárolj, akár vegyél fel hitelt és fizess kamatot is - mindegy, csak fogyassz!

Fizess ÁFÁ-t a vásárláskor.
Az eladó fizessen nyereségadót, fizessen munkabért - azon fizessen SZJA-t, SZOCHO-t, TB-járulékot, munkaadói járulékokat.
A bankod is fizessen nyereségadót, meg különadót, munkabért, azon járulékokat, stb.

Na bumm, azt hiszem, lelőttem a poént...

Pedig most még csak arra akartam kilyukadni, hogy a világon MINDENKI ellenérdekelt Veled abban, hogy megtakaríts - kivéve azokat a vállalkozásokat*, akik azon igyekeznek nyereséget elérni, hogy segítenek megtakarítani. 

(Miért a *?
Hogy vedd észre, nem ördögtől való, hogy "nyereséget érnek el azon, hogy segítenek" - hiszen Te sem szívjóságból jársz be a munkahelyedre!
A fontos az, hogy win-win legyen a vége - vagyis Te is nyerj, ő is nyerjen.)

 A lényeg tehát, hogy napi szinten kapjuk a reklámdömpinget, ami azt súgja - "Költsd el! Költsd el mind! MOOOST!", a másik oldalon viszont nem kapunk annyi impulzust, hogy tegyünk félre, ami segítene megmaradni a tervezett úton.

 Ez az oka annak, hogy "nehéz félretenni". (Nehéz, de nem lehetetlen - kell hozzá kitartás, de megvalósítható! Igény szerint segítek hogyan kezdd a változást. ;) "MOOOST!" ;) :D )

 

2.
Vannak ökölszabályok, amiket ha megszegünk, "beleszaladunk a pofonba".

    "Először mindig magadnak fizess!" - a havi büdzsében az első tétel (!) mindig a család- és munkaerő-védelmet szolgáló biztosításod, majd a rövid-közép-hosszútávra szóló megtakarításod legyen.

Ez a "nüansz" változtatja meg alapjaiban az életed.
(Könyvajánló: George S. Clason - Babilon leggazdagabb embere)

    "A vésztartalékod VÉSZ-tartalék. Első és egyetlen szempontja a hozzáférhetőség - hogy legyen mihez nyúlni, hogyha kell."                                                                            

Nem kötjük le tehát!
Nem célunk hozamot elérni - a "Befektetések Mágikus Háromszögében" a "biztonság" a "hozam biztosságát" jelenti -, ezért sosem fektetjük be ingadozó árfolyamú eszközökbe.
Nem használjuk fel sem a nyaraláshoz, sem a vállalkozásban, sem ingatlanvásárláshoz!

 (Vésztartalék alatt 3-6 havi teljes megélhetési kiadásunkat értjük minimum (megtakarításokkal együtt!) - az e felett halmozódó likvid egyenleggel lehet érdemes már kezdeni valamit.)

 

     "Legyen minden időtávon hozzáférhetővé váló pénzed!"

Ez azt jelenti, hogy ne tegyünk fel mindent "egy lapra". A megtakarítási képességünk megosztásával (0. Vésztartalék; 1. Rövidtávú lekötés/megtakarítás (1-5 év); Középtávú megtakarítás (6-14 év); Hosszútávú megtakarítás (10-15+ év)) a három cél mindegyikét lesz lehetőségünk elérni tőzsdei kockázatvállalás nélkül is.

Ehhez persze a kulcs ismét a stratégiánk megtartása - ha egy alapos tervezés után elindultunk egy meghatározott pályán, terv szerint, akkor ahhoz tartsuk is magunkat!
Nyilván mindig jönnek nem várt események - de ezeket a terven belül kell tudnunk kezelni!
És igen - lehetnek olyan vészhelyzetek, amiket a rendszer nem tud menedzselni - ilyenkor is fontos azonban megtartanunk a stratégiai szemléletet, és a legkisebb veszteséget ígérő lépéseket választani!


Amint megszegjük ezeket a szabályokat, ráfizetünk.

És - itt érkezünk el az "észrevétlen tolvajhoz".
(Ne feledjük, az államot kihagytuk erről a képről, szándékosan).

Ugyanis - emberből vagyunk.
Ez azt jelenti, hogy a helyzetértékelésünket, a döntéseinket jelentősen befolyásolják az érzelmeink.
 

   Amikor pedig minden bizonytalan, vagy negatív hatás, stressz ér (munkahelyi nyomás, családi drámák, stb.), az elménk önvédelmi reflexként elkezd mindenek felett az egyszerűsítésre törekedni.

Minél világosabb helyzetet teremteni, minél gyorsabban. 

 

Ilyenkor "felejtjük el a stratégiánkat", "mondunk fel mindent" ("tiszta lapot akarok"), és "vonjuk le a következtetést, hogy milyen rossz döntéseket is hoztunk".

A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy  

a valódi veszteség az esetek többségében itt keletkezik.

 
(A profi vagyonkezelőt egyébként éppen az különbözteti meg az egyszeri befektetőtől, hogy előre azonosítja a saját pszichológiai határait, és kidolgoz automatikus, objektív reakciókat az egyes eshetőségekre. Nem a válságban keresi a megoldást - hanem jóval előtte. A válságban már csak cselekszik - a békeidő józan megfontolásokra alapozott stratégiája szerint.)

Hogy mekkora a veszteség, amit ilyen helyzetben magunknak okozhatunk, csak becsülhető.
Többnyire sokkal több, mint az a látszólagos* veszteség, amely a "roppant egyszerű" képlettel "számolható" (ti. aktuális érték-összes befizetés).

• A nominális veszteségünk számolható valóban úgy, ha az aktuális értékből kivonjuk az összes befizetést (már a megtakarításra szánt befizetéseket persze).
  
  Ehhez többnyire nagyvonalúan "hozzászámoljuk" azt az elmaradt hasznot, amit akkor kaptunk volna, "ha abba fektettem volna".
  
  Nem árt józanul megfontolni, hogy a döntéshozatalkor (megtakarítás elindítása) minden bizonnyal nem volt elérhető az adott hozam, az adott befektetési forma, vagy az információ, hogy ez majd milyen hozamot fog elérni ("nincs jósgömbje senkinek"). (Ha elérhető lett volna, nyilván azt választjuk.)
  
  Ezért ugyanolyan torzítás stresszhelyzetben súlyosbítani a veszteségérzékelésünket ezekkel a mondatokkal, mintha egy párkapcsolatban rónánk fel egymásnak, hogy "ha azzal a másikkal találkoztam volna". Csak a nyomást fokozzuk, de a megoldáshoz nem visz közelebb.
  
  
• Amit többnyire nem értékelünk a helyén hasonló helyzetben, az a stratégiánk megalkotása óta eltelt idő.
  
  Amikor "még egy órát" bent kell maradni dolgozni, vagy "még egy órát" várni kell a gyerekorvosnál / fogorvosnál - akkor érezzük az idő értékét.
  Stresszhelyzetben az elme egyszerűsít - és nem teszi a mérlegre a stratégiánk kidobásával elvesztegetett időt.
  Noha az életpályánk egy véges pálya. Kezdetben még sok a cél, amit meg kell élni - ez megtakarítási szempontból nehezítő körülmény.
  Később a családalapítás időszaka lehet hasonló.
  Vagy egy vállalkozás elindítása, felfuttatása terhelhet túl (szellemileg is, anyagilag is).
  Ezt követően pedig szembesülni fogunk majd a csökkenő kapacitásainkkal - hiszen, nem leszünk mindig fiatalok.
  
  Mindez pedig hatványozottan felértékeli az időt, amit a megkezdett stratégiánk megvalósítására fordítottunk.
  
  
• Megtakarítás/befektetés egyszeri költségei - amit már kifizettél. A múltban.
  
  Nagy meglepetésre ismét csak ismétlem önmagam. Ha kidobjuk, feláldozzuk a megtakarítási stratégiánk egy elemét, többnyire nem mérlegeljük sem a múltat, sem a jövőt.
  
  Sokszor emlegetem, hogy csodák (a pénzügyekben) nincsenek.
  Vagyis, ha túl leszünk az aktuális válságon, és eltelik majd 2-3-5 év, valahol, valamivel (jobb esetben) újrakezdjük majd.
  Aranybefektetéssel, vagy kriptovalutával, biztosítással, vagy TBSZ-szel, ritka rumokkal, netán ismét veszünk állampapírt...
  Nem sok újdonságot lehet kitalálni már - amit lehetett, az elmúlt 2025 évben már kitalálták.
  
  Bármivel indulunk el újra a megtakarítók útján, lesznek költségei.
  
  De.
  
  MOST még (a példánál maradva) a mai válságot éljük, épp most küzdünk az elménk ellen.
  Most még van lehetőségünk mérlegelni, hogy egy 5-10 éve elindított megtakarítás költségei 5-10 évvel ezelőtti szinten kerültek kifizetésre.
  Minden olcsóbb volt 5-10 éve. Ez is.
  "És minden drágább lesz" 5-10 év múlva. Ez is.
  
  
• Amint azt korábban már említettem, a "hibás döntéseink" indoklásánál előszeretettel listázzuk ki az "elmaradt nyereséget", amit máshol kaphattunk volna.
  És nem számolunk ugyanígy a futó megtakarításokon elérhető jövőbeni nyereségekkel.
  
  Pedig ilyenek épp úgy lesznek, ahogyan az induláskor még nem elérhető / nem ismert befektetésnek is lett.
  Mert a befektetéseink (megtakarításaink) hozama valójában ugyanazon a piacon, ugyanabban a világban működő rendszerek eredményén (cégek, államok) múlik, a (világ)gazdaság pedig ciklikus. "Minden hupa után jön egy hepe."
  
  

Összességében tehát a saját (életemben és), ügyfeleim körében szerzett (immár kicsit több, mint 15 éves) tapasztalatom szerint az elménk az, aki észrevétlenül ellopja a pénzünket.

Egyfelől a halogatás illúziói révén...

 

...másfelől a stressz kezelésére törekvő túlzott egyszerűsítés révén...

Egy átlagos kisbefektető reakciója - pusztán az aktuális értékre. Külső stressz nélkül.

(Bár kimondottan nem célom ügyfélszerzés a blog révén, mégis idekívánkozik, hogy a fentiek elkerülésében tud segíteni egy érzelmileg független, külső tanácsadó.
Nem csak a stratégiaalkotáskor, de utána is - persze csak akkor, hogyha alapos voltál a kiválasztásánál (megbízható, szakértő), és hallgatsz is rá nem csak békeidőben, de akkor is, "amikor dörögnek a fegyverek".
Ha nincs még - hát ajánlom magamat.)

Otthonteremtés - Más szemmel

 

Jó régóta nem jött szembe olyan téma, ami írásra késztetett volna, vagy amiről nem írtam korábban.
Aki nem először jár itt, tudja, hogy időtálló, tartósan érvényes gondolatok megosztása a célom - nem írok csak azért bejegyzéseket, hogy "fenntartsam a figyelmet és a kattintásszámot".

Nemrég azonban ismét  - talán most először igazán odafigyelve - olvastam egy interjút Stumpf-Biró Balázzsal, ami azon túl, hogy magánemberként számomra fontos témát boncolgat, elgondolkodtatta a "szakmai énemet" is.

 

(Forrás) 

(A fenti ábrán  a kék vonal jelzi a reálárakat, a zöld a fizetendő "nominális árakat"* (forintban).)

 Arról már írtam korábban, hogy itthon a gátlástalan kleptokrácia pumpálja rendszerszerűen egyre feljebb az árakat, és ez mekkora terhet ró mindazokra, akik az életük alapjait igyekeznek lerakni.

 Ám a bevezetőben hivatkozott cikkben felhozott szempont - a fenntarthatóság oldaláról korábban nem ejtettem szót.
(Azt hiszem a tagadás klasszikus hibájába estem magam is.)

 

 A kérdés tehát, amit fel szeretnék vetni, hogy  

Fel kell-e ülnünk arra a hullámvasútra, amire a földhözragadt, profit-/hozamcentrikus rétegek fel kívánnak ültetni?

Azt - amíg nincs sok pénzünk - elméleti síkon többnyire belátjuk, hogy a végtelen felhalmozás / növekedés bizonyos ponton túl nem növeli az élményt.

Ha fagylaltra vágyom, és csak egy gombócra van pénzem, akkor marad bennem hiányérzet.
Ha megengedhetek magamnak három gombócot, valószínűleg kielégül a vágyam, és teljesnek érzem a fagylaltozás élményét.
Ha megengedhetek magamnak további +2, +3, +5 gombócot...?

Egy idő után az elégedettségünk nem nő tovább, csak a felhasznált energia (fogy a pénzünk, amiért dolgoztunk) mértéke nő.

Tudjuk ezt - elméletben.
Gyakorlatban ugyanakkor mégis hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Az extrém bevételnövekedéssel megnyíló "lehetőségek", vagy egyszerűen a csoportnyomás ("ez van", "mindenki ezt csinálja") pedig sokszor kikapcsolják a realitásérzékünket, semlegesítik a mértéktartás tudatosságát.

 

Amikor egy budapesti 60nm-es ingatlant (ami max. 2 szoba, se kertje, se medencéje, se könyvtárszobája, se semmi egyéb "extrája" nincs) 130 000 000 Ft-ért kínálnak, és mi elhisszük, hogy "megéri kifizetni érte" ezt az árat, mai meggyőződésem szerint ugyanez a helyzet áll elő.

 

Mivel ezt csak gondolatébresztőnek szánom, nem adom a kedves olvasók szájába a válaszokat - csak felsorolom a mérlegelésre érdemes kérdéseket.

 

0. Mit szeretünk valójában az életben?
Mit szeretünk csinálni?
Melyek a legkedvesebb pillanatai az életünknek, amiket fel tudunk idézni?
Mit hiányolnánk az életünkből igazán, hogyha le kellene mondanunk róla? 

Tessék venni a fáradtságot, és időt szentelni a válaszoknak! Időzzünk el néhány percet minden kérdésnél, és próbáljuk meg az érzéseinket felidézni!

 

Ezeket vessük össze a 130 millás vásárlás "hozadékaival":

1. Saját megtakarításod legyen mondjuk 70 000 000 Ft, azaz a vásárláshoz felveszel 60 000 000 Ft hitelt.
Az első 10 évben ki fogsz fizetni mintegy 37 500 000 Ft kamatot.

Igen, ez csak a kamat.

(És ekkora összegű hitelt nagyon szűk réteg tud majd kifizetni 10 éven belül, többnyire ők is csak akkor, ha semmi nem jön közbe - szóval ez nem az összes kamat, amit ki fogsz fizetni.)

2. Az év 365 napján, onnantól, hogy reggel kinyitod a szemed, hogy kilépsz az utcára munkába menet odáig, hogy este elmosogatsz, bedőlsz az ágyba és elalszol,

minden percben lesz egy árnyékod. Egy új.

Ez az a felelősség, ami abban nyilvánul meg, hogy ha Veled valami történik, azoknak, akiket szeretsz, helyt kell állniuk a bankkal szemben - Helyetted.
Lehet ez a szerelmed, vagy már a gyermekeid anyja. Vagy a gyermekeid. Vagy az idős szüleid.

Hunyd csak le a szemed (tudom, nem kellemes**), és képzeld el a helyzetet, amiben Te már nem vagy - vagy épp azért reszketnek a szeretetteid, hogy "leszel-e még".
És akkor jön a gondolat, hogy "mi lesz a hitellel"...?

Fokozhatnám, de ha Felelősen akarsz dönteni (nem csak a következményekért akarsz felelős lenni), gondold tovább magad!

(**Ez nem "értékesítési rizsa". Van az ügyfélkörömben olyan család, akiknek meg kellett élniük hasonlót.)

3.                     10 év múlva

még mindig jössz a banknak 51 000 000 Ft-tal.

Kicsengettél már kb. 46 millát, de még mindig előtted van ennyi. És ketyeg.

 

(Forrás: kép)

 4.  Van egy 60 nm-es lakásod a nagyon menő "Pamparam Lakóparkban", 10 éve minden házibuliban, amit tartasz, lehetsz baromi büszke a kecóra.
De mit is kaptál még...?

Ahogy múlik az idő, elkap a láz, jönnek a gyerekek Nálad is (pedig aztán Te igazán nem terveztél gyerekeket!) - és kevés lesz a 2 szoba...

Mire is fizetted ki akkor eddig a 37 000 000 Ft kamatot?

 

5. Kevésbé pozitív szcenárió
esetén 15-20 év alatt kiizzadtad a végtörlesztést, "kiszálltál" 53 489 420 Ft kifizetett kamattal (a 60 milla tőketartozáson + felette a beleölt 70 milla önerődön felül) -

  + +

és...

Összeomlik a magyar közműhálózat, mert a kormány sikeresen megvédte a rezsicsökkentést (= elvonta a hálózat-karbantartásra fordítható bevételeket a szolgáltatótól néhány évtizeden keresztül).

Vagy mert a hivatkozott cikk szerinti korszak bekopog az ajtón. 

 Mindegy is.

A lényeg: nincs áram.
Nem megy a net (ami nagyon gáz, alig bírod!), de nem megy a mosógép, és az 500 ezres hűtő se nem csinál jégkockát a reggeli dzsúzodba...
És hát nem nagyon tudsz kaját rendelni sem, mert másoknál sincs áram...

Mire is fizettél akkor 20 éven át...?

 Mikről mondtál le azért,
hogy megtermeld ezt a pénzt a banknak?

  Mennyi túlórát? Mennyi lenyelt munkahelyi stresszt jelent ez? Mennyi elengedett kisebb célt, álmodat, stb. áldoztad be?

Ezért...?

 

 Félreértés ne essék - nem őrültem meg teljesen, csupán én is ember vagyok, és rám is hatnak a külső impulzusok, gondolatok. És sajnos az utóbbi időben egyre több egybecsengő gondolattal találkozom, amelyek rávilágítanak a városi életforma durva korlátaira.

Érdemes a mérlegelésnél azt is figyelembe venni, hogy a város előnyei csak addig értelmezhető előnyök, amíg feltételezzük a körülmények változatlanságát.
Márpedig minden ökológus a körülmények drasztikus megváltozásáról beszél - akkor is, ha nekem nem tűnik fel, hogy gyerekkoromban (1990') a 25 fok volt a "kánikula", nem a 40.

És akkor az olyan "externális" (azaz "járulékos") előnyökkel/hátrányokkal még nem is számoltunk, mint a városi por- és zajterhelés bizonyítottan életrövidítő hatásai, a pszichológiai "hiánybetegségek" okozta pszichoszomatikus ártalmak, stb.

 

 

Van megoldás?

 

 A jó hír: van.

Nem is feltétlenül csak egyetlen jó megoldás van.
(Nem csak a lakhatásunk kérdésére, de a (globális) változások enyhítésére is.)

A rossz hír:

 

 

 

 

egyik se nem megy erőfeszítés nélkül. Kompromisszumok vállalása nélkül. A mindennapokba bevezetett új cselekvések, szokások felépítése nélkül.

 

Csak példafelvetésként:

• Nagyobb távolságra nyitjuk a körzőt a munkahely/iskola/szeretteink lokációja körül. Ezzel csökkentjük az ingatlan bekerülési árát és a vásárlás anyagi (=munkaidő-igény!) terheit.
  
  
• A modern pszichológia eredményei igazolják, hogy elnyomott szükségletünk az élő környezettel - a földdel, vízzel, növényekkel, állatokkal - való kapcsolódás. Vagyis  adott ráfordításból megvehető 60 nm-es városi lakásnál egészségesebb választás az 5-10 nm-rel kisebb, de legalább kertkapcsolatos ingatlan választása (a kert használata mellett! Az kevés, hogy "csak van"!).
  
  
• Drasztikusabb megközelítéssel a következő munkahelyváltásunknál is figyelembe vehetjük a fenti szempontokat - a fizetés és juttatások mértékén túl.
  
  
• Globálisan nem járható (a rendelkezésre álló hely szűkössége miatt) út az önfenntartás (drasztikus populációkorlátozás nélkül), de tehetünk azért, hogy legalább kicsiben elkezdjük újratanulni a gazdálkodás alapjait.
  Ha ugyanis megéljük az internet és a modern kor utáni időt (amikor nem lesznek elérhetőek a megszokott szolgáltatások, a hipermarketek, a moderkori gyógyászat gyógyszerei, stb.), minden egyéb tudás jelentősen veszít az értékéből.
  És arra is gondolhatunk, hogy talán mi nem éljük meg - de a gyermekeinknek elég nagy sansza lesz erre. Őket megtanítani pedig a mi felelősségünk.
  
  Lerágott csont már a stratégiai szemlélet erőltetése a mindennapi munkámban, de itt is megjelennek az előnyei.
  Ha előre tervezünk legalább 1-2 évvel, akkor az ingatlanvásárlást megelőző fél-egy évben válthatunk munkát annak megfelelően, hogy majd a vállalható lokációban, vállalhatóbb áron tudjunk vásárolni egy megfelelőbb méretű, elosztású, számunkra megfelelő ingatlant. Ahol legalább esélyünk lesz alkalmazkodni.

 

Nem biztos, hogy lesz idő rá, hogy "most még ne" gondolkodjunk ennyire szigorúan, és "majd egy következő lépésben", 4-5 (-10?) év múlva lépjünk hosszabb távon is fenntarthatóbb irányba.

 Jósgömbje senkinek nincs.
(Nekem sem.)

De sokszor elég valóban nyitott szemmel körülnézni ahhoz, hogy irányt találjunk magunknak.

 Ehhez igyekeztem új szempontokat felvetni ezzel az írással.

 

 (*A fentiek fényében lehet, hogy valójában fordítva lenne érdemes értelmezni az idő jelentős részében - a kék a nominál-ár, "amennyit kérnek érte", és a zöld a reálár, "amennyit valójában ér".)